8 dolog, amire csak huszonévesen döbbenünk rá a szüleinkkel kapcsolatban

A szüleinket gyerekként még mind egy rózsaszín szemüvegen keresztül figyeljük. Ők a mi anyukáink és apukáink, akikre mindig számíthatunk, akik mindig mindent megtesznek értünk, akik mindig utat mutatnak nekünk a sötétségben. Huszonévesen, felnőtt fejjel viszont már ezer másféleképpen is látni kezdjük őket.

Nekik is vannak démonjaik, akárcsak nekünk

Érett felnőttként realizáljuk először, mennyi démonnal is küzdenek a szüleink. Őket is érték már sérelmek, az ő életük sem fenékig tejfel, az ő lelkiismeretük sem tiszta és ők sem kerülhették el a hullámvölgyeket.  A problémák, amikkel küzdünk, bizony számukra is ismerősek.

Nem mindig boldogok

Amíg gyerekek voltunk, mindentől óvni próbáltak. Törekedtek rá, hogy ne lássuk őket sírni, ne lássuk őket szomorúnak és összetörve, pedig bizony a szüleink is emberek, és ezt felnőtt fejjel ismerjük fel először. Hiába próbálják nekünk azt mutatni, hogy boldogok, sok esetben ők is piszok szomorúak.

Nem lesznek ott örökké

Gyermekként még nem foglalkozunk a halandósággal, később viszont jól arcon talált a felismerés: mind meghalunk egyszer és ez alól bizony a szüleink sem kivételek. Nem lesznek ott mellettünk mindig és nem támogatnak majd minket örökké. Eljön a nap, amikor már nem élnek, és ezt akármennyire is szeretnénk, nem kerülhetjük el. Ennek tudatában igyekszünk még tartalmasabbá varázsolni azt az időt, ami jut nekünk velük. 

Eljön a nap, amikor mi leszünk az ő szüleik

Látjuk a szüleinket, ahogyan a mi nagyszüleinket ápolják, és rájövünk, hogy egy nap mi vesszük át az ő helyüket. Nem lesznek örökké egészségesek, eljön a pillanat, amikor a segítségünkre szorulnak majd. Míg addig a napig mi leszünk azok, akik segítségért fordulunk hozzájuk, utána fordul a kocka, és ők igénylik majd a mi segítő kezeinket.

Ők is szoktak szórakozni

Bizony, anyu és apu is szeret szórakozni, kirúgni a hámból, moziba menni, lerészegedni, szeretkezni és hülyeségeket csinálni. A kamasz bennük is örökké él, nem robotok ők sem, így nem kell meglepődni azon, ha ők is kikapcsolódnak néha. Gyerekként talán még kevesebbszer hagytak minket magunkra, az üres fészek most viszont több szórakozásra ösztönözi őket.

Nem tudnak mindent

Nem elképesztő, hogy gyerekként még mindentudónak látjuk a szüleinket? Akármilyen kérdések fordultak meg a fejünkben, azonnal őket kerestük fel velük, és fel sem merült bennünk, hogy esetleg ne tudnák rájuk a választ. Mindegy, hogy robotokról, latin szavakról vagy az űrrakéták működési elvéről volt-e szó, azonnal hozzájuk fordultunk a kérdőjeleinkkel. Aztán felnőttünk és rájöttünk, hogy nem tudnak ám mindent ők sem, sőt. Rengeteg dologról halványlila fogalmuk sincsen.

Nekik is vannak hibáik

Tökéletes emberek nem léteznek, így a szüleink sem lehetnek azok, hiába szeretnénk annak látni őket. Követtek és követnek el hibákat, ráadásul olykor igencsak súlyosakat. Nem különbek ők sem más emberi lényeknél, hiába tekintünk rájuk szuperhősökként, idővel rádöbbenünk, hogy nem azok.

Vagy mégis szuperhősök?

Huszonévesen értékeljük először igazán azt a rengeteg mindent, amit értünk tettek, azt a rengeteg áldozatot, amit értünk hoztak. Most értjük meg először, mennyire kemény feladat felnőttnek lenni, ennek tetejében szülőként is helytállni. Hibák, démonok és tudatlanság ide vagy oda, náluk jobb példaképet keresve se találhatnánk.

További cikkek: