Amire a kedvenc könyveim megtanítottak – 5 életlecke

Könyvmoly vagyok. Szinte nem telik el úgy nap – immáron körülbelül 13 éve -, hogy ne olvasnék. Legyek bármilyen fáradt, legyen bármilyen nehéz napom, mindig szakítok időt arra, hogy 15-20 percre belefeledkezhessek egy könyv világába. Most azokat a könyveket szeretném kiemelni, amelyek meghatározóak voltak az életem szempontjából: nemcsak élménnyel, de tanítóleckével is szolgáltak. Apró, de fontos farkastörvényei ezek az életnek, amik formálnak, nevelnek és felkészítenek.

A belső értékek fontossága

Stendhal Vörös és fekete című regénye életem első olyan könyve volt, amely a karrierről szólt – pontosabban egy kettétört karrierről. Ennek a lélektani regénynek a középpontjában egy olyan főhős áll, akinek jelleme negatív irányba változik a hőn áhított társadalmi érvényesülés következtében. A főszereplő, Julien Sorel legnagyobb álma az volt, hogy bekerüljön az arisztokratákhoz, paraszti származása miatt bekövetkezett megaláztatásai gőgössé tették. Lélekölő megfigyelni a társadalmi érvényesülés közben megfigyelhető aljasodást: miközben egyre feljebb és feljebb lépked azon a ranglétrán, értékei úgy foszlanak semmivé, mint a köd. Képmutató, hazug és álszent lesz.

A könyv már 15 évesen megtanította nekem, hogy önmagunknak a legkönnyebb hazudni: nem a tükröt kell szidni, ha ferde képet látunk benne. Ambíciózusnak kell lenni, de nem mindegy, hogyan: nem szabad, hogy a belső értékek feledésbe merüljenek a nagyravágyás és tenni akarás következtében. Jellem teszi az embert, nem pedig a társadalmi rangja.

A hit legyőzhetetlensége 

Kamaszkorom Bibliájaként tartom számon Ken Follett által megírt megközelítőleg 1000 oldalas könyvet. A katedrálisban bemutatott emberi sorsok a hit és a küzdés mintaképei: a 12. századi Angliában bizony kökeményen harcolni kell az életben maradásért az ellenségek és a természeti csapások kereszttüzében is. A regény főszereplője egy katedrális felépítésében látja élete álmát, azonban sokszor tűnik úgy, hogy ez az épület sohasem fog felépülni, kudarchelyzetek tömkelege zúdul a főszereplőre. Kitartása, nyitott szíve és éles esze azonban nem hagyja, hogy az ostorcsapásként ért vereségek felülkerekedjenek rajta.

Ez a könyv azt tanította meg nekem, hogy az elbukás az élet egy kevésbé kellemes, de igenis szükséges velejárója, amit az ember külső motivációként kell hogy használjon. Becsülettel és hittel végzett kitartó munkának nincsen versenytársa.

Ami rossz, az…

Utolsó életleckéim Szabó Magda nevéhez köthetőek. Ha valaki azt mondja, Szabó Magda, agyamban azonnal megjelenik az általa formált világnézetem, az életem, és az a végtelen sok életlecke, amiket elszórtam ejtett el könyveiben egy olyan világban, ahol igencsak nagy szükség van rá. Nehéz volt választanom, melyik Szabó Magda könyvet emeljem ki, mert mindegyik óriási hatással volt rám. Végül nem jutottam dűlőre,  ezért úgy döntöttem nem válogatok.

A Für Elise-ben szereplő előhalállal kezdeném. Ez a lecke is az élet egészére szól: minden szívtörés, tragédia, szilánk és összezuhanás egy előhalál, amely felkészít, erősít, és amelyről ő így ír könyvében: „Ez még csak egy előhalál… Szerencsére sok előhalál van a valódira való felkészülésig. Az ember élete folyamán többször érzi, hogy se útja, se jövője, se ereje nincs már, minden befejeződött, kész, igazán szép volt a jó Istentől, hogy ezt a módszeres szoktatást a nagy záráshoz kitalálta. A végleges meglepően könnyen lefolyik majd, mosolyogva halsz meg, kezet rázol az elmúlással, és az utolsó mozdulattal becsukod a könyvet.”

Teljesen, vagy sehogy

Megmaradt Szobotkának című regényéből az önszeretet és az öntisztelet fontosságát tanultam meg. Köszönöm Szabó Magdának ezt a gondolatot, úgy gondolom, egy akkoriban még kamasz, tinédzser lánynak aligha lehetett volna jobb tanácsot adni: „Aki engem egyszer megkap, az megkap egészen, de azt el is veszem magamnak egészen én is, én nem vagyok se folytatás, se jóvátétel, nem tűrök se vetélytársat, sem emléket, sem álmot, egy árnyékot se tűrök el, jól vigyázzon, aki engem szeret, és akit én szeretek.” 

Ember tervez, Isten végez

Életleckéim sorát az Abigél című könyvében található pár sorral zárnám, amely az élet kiszámíthatatlanságáról szól: „Milyen furcsán és váratlanul következnek be az ember életében a legjelentősebb események. Nem úgy, és nem is akkor, ahogy és amikor várja az ember, másképpen, más előzmény után, valahogy logikátlanul.” De pont ettől szép, nem?

További cikkek: