APÁK NAPI VALLOMÁS: KÖSZÖNÖK NEKED MINDENT, APA! Téma: Psziché

Minden év június harmadik vasárnapján van az a nap, amikor számos ország – köztük Magyarország is – az apák napját ünnepli. Bár a kezdeményezés a 20. század elején az Egyesült Államokban, egy polgárháborús veterán lánygyermekéhez, Sonora Smart Doddhoz fűződik, hivatalos ünneppé bőven a 20. század második felén túl vált. Apák napja alkalmából szeretnék tisztelegni az apák előtt, akik hivatás- és felelősségtudattal igyekeznek minden tőlük telhetőt megtenni, hogy utódaik a lehető legjobb nevelést kapják. Hadd mondjam el,…

Olvass tovább

„A HEDONIZMUS RENDKÍVÜL ROSSZ ÉLETSTRATÉGIA” – A MONOGÁMIA VÉDELMÉBEN Téma: Psziché

A nemrégiben ezen az oldalon megjelent „Miért nem működik a monogámia?” című – egyébként üdítően cinikus – cikk indított arra, hogy megírjam a saját gondolataimat a témában. Az írás tudományos hátterével nem szállnék vitába – saját szerény ismereteim is nagyjából egybevágnak a szerzőéivel –, a végkövetkeztetésekkel azonban már nem értek egyet. A szerelmet tényleg hajlamosak vagyunk túlmisztifikálni, és valóban, alapvetően egy – rendkívül potens (no pun intended) – biokémiai jelenségről van szó, ami egy felfokozott…

Olvass tovább

A KONSTRUKTÍV VITATKOZÁS 5+1 ARANYSZABÁLYA Téma: Psziché

A szólásszabadságról alkotott eszmefuttatásom után váratlanul az ölembe hullott egy újabb téma, melyről szerény személyem szerint még érdemes diskurálni. Ez pedig az európai vitakultúra, és annak nélkülözhetetlen szabályai. Elég sok mindent gondolok a témáról, ezért mielőtt belekezdenék a konstruktív információcsere aranyszabályainak taglalásába, kívánok pár szót szólni a véleménykülönbség jelenségének létezéséről és létjogosultságáról. Talán már nem titok még azok előtt sem, akik nem ismernek személyesen, hogy a vitatkozás a legkedveltebb tevékenységeim közé tartozik. Tisztázzuk: a vitatkozás nem veszekedés.…

Olvass tovább

„A MEGBOCSÁTÁS NEM MEGY GOMBNYOMÁSRA” – EGY BARÁTSÁG MARGÓJÁRA Téma: Psziché

Legyen szó akár kevésbé súlyos, akár megbocsáthatatlannak hitt tettről, tedd fel magadnak a kérdést: meg tudsz bocsátani? Legyen szó bármilyen gaztettről? Nem ám csak úgy, hogy erőltetetten kipasszírozol magadból egy „semmi baj”-t, hanem úgy, hogy teljes valóddal elengeded a sérelmet. Nem nyúlsz vissza hozzá, és nem ücsörögsz rajta bombaként. Egy bevásárlóközpont padján ültem, amikor egy borzasztóan nehéz csatát vívtam egymagamban. Az egyszeri szemlélő valószínűleg csak egy rezignált, könnyes szemű lányt látott, de belül ordítottam, tomboltam,…

Olvass tovább

A MÚLTAMBÓL LETTEM, VAGYOK, LESZEK – LELKI BOXMÉRKŐZÉSEM KÁLVÁRIÁJA Téma: Psziché

Nem tudom, a lelkem két fele miért gyűlöli néha egymást, de életem tragédiája a bensőmben zajló kegyetlen boxmérkőzés, amelyről sokáig hittem: nem lehetek győztese. Egyesek szerint ennek pusztán a horoszkópom az oka, de én ezt erősen kétlem. „Hasadt elmém” kálváriájának története (és tanulsága) következik. Van egy fénykép, az asztal fiókjában. A fiók kulcsra van zárva, de mindig benne van a kulcs. Azokon az éjszakákon, amikor az elátkozott lelkek egy ezüstszínű holdsugárba kapaszkodva feljönnek a Pokolból,…

Olvass tovább

ÉLHETNÉNK MÁSHOGY, DÖNTHETTÜNK VOLNA MÁSKÉNT? – NOVELLA Téma: Psziché

Hasonló háttér, két különböző élet. Döntések, kétségek. Mi a helyes út? Van egyáltalán helyes út? Novellába öntöttem a kérdéseimet. Egy kellemes napsütéses, tavaszi napon Inez a szokásos rutint követve indult el a gyerekekért az óvodába. Gondolatban már a vacsorához szükséges alapanyagokat állította össze, de kissé ideges volt, mert nem volt ideje óvoda előtt bevásárolni – így a gyerekekkel kell majd megoldania, ami nem egyszerű feladat. Az ilyen alkalmakra mindig külön stratégiát szokott kiépíteni, mert tudja,…

Olvass tovább

„AZ ÉN TÖRTÉNETEM OTT KEZDŐDIK, AHOL SZÁMOS MÁSIK VÉGET ÉR” – EGY MEG NEM VALÓSULT SZERELEM MARGÓJÁRA Téma: Psziché

Az én történetem ott kezdődik, ahol számos másik véget ér. Megtaláltuk egymást. Egymásba szerettünk (vagy legalábbis én azt hittem). Sosem mondtuk, de láttam, ő is látta és mindenki más is. Rajta. Rajtam. Rajtunk. Aztán jött egy döntés. Felállt és elsétált. A mai napig nem tudom, hogy igazán elhiszem-e azt az indokot, amit mondott. Ha akarom, elhiszem, ha akarom, nem. Inkább igen, mint nem. Beleillik a narratívájába, a világlátásába, és most azt gondolom, hogy ha nem…

Olvass tovább

PÁR ÉRV A SZÜLEIMTŐL, AMIÉRT SZERINTÜK BOTORSÁG ALBÉRLETBE KÖLTÖZNÖM Téma: Psziché

A Virginia Woolf-válogatásomat pakoltam be elsőnek a bőröndömbe, mert azt mindenhová magammal viszem, ahol életvitelszerűen tervezek élni. Aztán a dekorációként szolgáló fényfüzéreket, mert az is mindenhova kell, végül az IKEA-s plüss felhőt. Nemrégiben elköltöztem otthonról, hogy a húszas éveim közepe felé járva kipróbáljam, milyen is az a „saját láb”, amiről már oly sokat hallottam. Egy kedves ismerősöm lakótársa a közelmúltban kiköltözött a közösen bérelt lakásból, így a leány meghívott engem a lakótárs helyére. Egy szemvillanásnyi ideig…

Olvass tovább

TAPASZTALATOK AZ ELVONÓRÓL Téma: Psziché

Korábban már utaltam rá, így hát tessék: következzen az ígért cikk az elvonón tett látogatásomról. Mielőtt belevágnék, a kontextus kedvéért egyetlen egy röpke előzményt osztanék meg mindössze. A HUSZONKETTEDIK SZÜLETÉSNAPOM HAJNALÁN TÖRTÉNT Bolyongtam egy házban, nem tudva, hogy mit keresek ott. Nem voltam öntudatlan, mozogtam, beszéltem, lélegeztem, mégis sűrű, sötét fátyolt borított az érzékszerveimre a kábítószer. Azt hiszem, csak haza akartam jutni, ehelyett betörtem egy házba. Szó szerint. Bemásztam a kapun, bementem az ajtón, a nappaliban…

Olvass tovább

ÖNÁLLÓ ÉLETEM ELSŐ TAPASZTALÁSAI, AVAGY HÁNY NAPIG ELÉG 15 DEKA FELVÁGOTT? Téma: Psziché

Harmincötödik nap. Reggelire vajas sózott kiflicsücsköt ettem egy kis joghurttal, mert elfelejtettem bevásárolni. A hűtőben a fél üveg rosén kívül egy megvágott kaliforniai paprika, pár szem paradicsom és egy zacskó rohadt rukkola árválkodik. Körbepillantok a konyhában, miközben fő a kávé; hiába söprögetek lankadatlan szorgalommal, mégis mindig kosz van. MAJD’ KÉT HÓNAPJA ÉLEK TELJESEN ÖNFENNTARTÓ ÉLETET, ÍME A TAPASZTALATOK Fantasztikus, frenetikus, felszabadító, és még sorolhatnám az alliterációkat reggelig, amik az elragadtatottságomat hivatottak kifejezni. Senki nem szól…

Olvass tovább

HOSSZÚ TÁVÚ PÁRKAPCSOLATBAN KÍVÁNUNK ÉLNI, ANNAK MINDEN HÁTRÁNYA NÉLKÜL? HOGY IS VAN EZ? Téma: Psziché

Nemrégiben futottam bele az interneten való hosszas, céltalan, legkevésbé sem konstruktív szörfözgetés közben egy cikkbe, ami a modern szerelemről és annak kihívásairól íródott. Azóta az olvasottakon morfondírozom. A cikk adekvát része a következő: „Ez a modern szerelem egy nagy-nagy kísérlet. Biztonságot és kalandot akarunk megélni egy helyen. Nem azt mondom, hogy lehetetlen, de szép kihívás. Hogyan tegyek úgy, mintha az az ember, akivel 30 éve együtt élek, még egy csomó felfedeznivalót tartogatna számomra? Hogyan legyek kíváncsi arra,…

Olvass tovább

„Gyűlölöm a halandóságomat” – A kérhetetlen idő múlása miatti kesergés Téma: Psziché

Kezdjük azzal, hogy bevallok valamit. Nem fogom felfedni a titkos háttérhatalmi összeesküvéseinket, erre ne számíts, de megosztok veled egy kevésbé érdekes tényt szerény személyemről, aki még véletlenül sem a lázadó, tollas hátú űrzsidók hercegnője. A helyzet az, hogy kontrollmániás vagyok. Az életem minden területén én szeretem irányítani a dolgokat, a frizurám textúrájától kezdve az időjáráson át a kapcsolataimig, és nagyon nehezen vagyok rávehető bármilyen kompromisszumra, amiben nem vagyok érdekelt. A vér nem válik vízzé, ahogy…

Olvass tovább

„Huszonéves, örök falusi nő vagyok, mégis képtelen arra, hogy a »mintaasszony szerepet« magamra erőltessem” Téma: Psziché

„A nőnek a konyhában a helye!” „A nőnek az a dolga, hogy fiút szüljön a férjének!” „Az asszony nem ember, a sör nem ital és a medve nem játék!” Válogatott gyöngyszemek, melyeket nem egy alkalommal, mindannyian hallhattunk már életünk során – általában férfiaktól. A fent említett tüneményes idézetek kiötlői bár a múlt században éltek, vannak lelkes követőik és rajongóik, akik hűen tovább hozták ezt az elvet a 21. századba is. A feminizmus nem trend A társadalom…

Olvass tovább

„Nehezen tudunk megfelelően kritizálni, a legkevésbé kritikát fogadni” Téma: Psziché

A kijárási tilalom remek lehetőség arra, hogy egy kis spoilert kapjak a nyugdíjas élet mindennapjaiból. A sarokban ülve nosztalgiázom a fiatalkorom nagy pillanatain, nem találkozom emberekkel, a legizgalmasabb témám az ebéd, és lassan már ott tartok, hogy a saját mondataimat idézem a beszélgetések során. Ebben a kiszolgáltatott helyzetben mindenféle szocializációs lehetőséget meg kell ragadni, úgyhogy letéptem magamról a négynapos atlétatrikót, és belevetettem magam az internet bugyraiba. A legnagyobb magyar influenszerek egyikét követtem nyomon, és megdöbbentett…

Olvass tovább

A túlzott őszinteség árt a kapcsolatnak? Téma: Psziché

Egyszer már kifejtettem azt a vérnyomásnövelően frusztráló gondolatmenetet, miszerint a monogámia nem egy életszerű, járható út az emberiség számára. A következő sorok azt hivatottak fejtegetni, hogy mely kapcsolatdinamika segíthet mégis megmenteni a monogám párkapcsolatokat a pusztulástól. Az elmúlt pár hétben többször képezték a képzeletbeli barátaimmal folytatott diskurzusaim tárgyát a romantikus társas viszonyaink. Elég hamar kirajzolódni látszott a demarkációs vonal a csatározó felek között: egyesek szerint a párkapcsolat minőségbeli romlásának elkerülése végett obligát tabusításokra van szükség, míg…

Olvass tovább

Lehetséges a világ megmentése egy demokráciában? Téma: Psziché

A 21. században úgy szeretjük a demokráciát, mint a tulajdon édesanyánkat. Az úgynevezett „demokratikus értékek” legalább annyira fontosak számunkra, mint az alternatív tej, a vállalkozói ismereteket oktató kurzusok, vagy a Spotify. Esetleg a roller, ha fővárosi értelmiségiek vagyunk. A demokrácia egy eszme, amit „kitűzhetünk” a falra; egy pecsét, amit felmutathatunk, ha bizonyítani kell az emberségünket Demokratikusnak lenni egy teszt, amin a 21. században át kell menni, különben az ember nem lehet tagja a vegán, organikus…

Olvass tovább

Hogyan legyen időm mindenre? – Egy maximalista versenyfutása az idővel Téma: Psziché

Csörög az ébresztő, kipattansz az ágyból. Egy erős kávé, mert még zombi vagy. Fejben közben már a napi teendők listáját pörgeted. Rohansz a vonathoz, közben zenét hallgatsz. Még utazás közben sem tudod ellazítani magad, mert eszedbe jut egy ígéret: elfelejtetted felhívni egy jó barátodat előző este. Egy újabb nap, újabb versenyfutás az idővel. Amikor még nappali tagozatos egyetemista voltam, azt gondoltam, akkor találom meg az egyensúlyt az életemben, ha lediplomázom, lesz egy jól fizető állásom, és a saját…

Olvass tovább

Másnak lenni valóban jó dolog? – A 21. század életszerűtlen tanácsai Téma: Psziché

Emlékszem egy pólóra néhány évvel ezelőttről. Rövid ujjú női felső, rajta egy sor egyforma, fehér macska piktogramja – kivéve az utolsót. A legutolsó macska Vigyor Kandúr volt, alatta a következő felirat díszelgett: „be different”. A póló a fast fashion márkák valamelyikének a terméke volt, ez azt jelenti, hogy annyira volt csak egyedi, mint a Zarában vásároló, nyaranta a Bálnában rosét kortyolgató, a konzekvencia legapróbb morzsája nélkül rock együttesek pólóját hordó huszonéves lányok – semennyire. De ami…

Olvass tovább

Hiszek Istenben, vagy sem? Téma: Psziché

Ha valaki megkérdezné – bár nem gyakran szokott ez kellemes csevegés indító lenni –, azt mondanám, hogy igen. Igen, szeretem a hagymát, igen, néha én is csinálok gusztustalan dolgokat, például Lázár Jánosról álmodom, és igen, hiszek Istenben. Talán. Annak ellenére, vagy épp azzal együtt, hogy semmilyen racionális, sőt, gyakorlatilag semmilyen egyéb magyarázatot nem tudok felmutatni a létezése felől. Miért hiszek benne mégis, és miért olyan nehéz megfogalmazni a kételyeimet? Mert megtanították. Sőt, máshogy fogalmaznék. A…

Olvass tovább

Barátok a felnőtté válás útján? Mi a jó barátság titka? Téma: Psziché

Gyerekkorunkban nagyon meghatározó volt egy barát szerepe. Fontos volt, hogy legyen kivel együtt játszanunk az oviban, elkérni a házi feladatot a suliban. Kamaszként jól esett, ha valakivel beszélhettünk olyan dolgokról is, amiket a szüleink előtt cikinek éreztünk. Vagy épp volt kivel tombolni a 18. születésnapunkon. De mi a helyzet a barátokkal a felnőtté válás során? Felnőtt korunkban milyen módon állnak mellettünk? A fogadalmak és a valóság A gimis baráti körömmel megfogadtuk érettségi után, hogy tartani…

Olvass tovább

Levél életem megkínzott férfiaihoz Téma: Psziché

Egyszer már említettem, hogyan tépem ki magam ellentmondást nem tűrően egy kapcsolatból, ha ütött az óra. Fejvesztve menekülök, hátra se pillantva, levegő után kapkodva, majd biztonságos távolban megállok oxigénhez juttatni a szerveimet. Ilyenkor már megkönnyebbült mosoly ragyogja be az orcámat – szabad vagyok. Soha nem bánom meg, nem arról van szó, hogy hónapok elteltével rám zuhan az elhamarkodott döntést követő megvilágosodás: „Úristen, de ostoba voltam!” A másodperc törtrésze alatt ki tudok zárni valakit az életemből,…

Olvass tovább

„A hedonizmus rendkívül rossz életstratégia” – A monogámia védelmében Téma: Psziché

A nemrégiben ezen az oldalon megjelent „Miért nem működik a monogámia?” című – egyébként üdítően cinikus – cikk indított arra, hogy megírjam a saját gondolataimat a témában. Az írás tudományos hátterével nem szállnék vitába – saját szerény ismereteim is nagyjából egybevágnak a szerzőéivel –, a végkövetkeztetésekkel azonban már nem értek egyet. A szerelmet tényleg hajlamosak vagyunk túlmisztifikálni, és valóban, alapvetően egy – rendkívül potens (no pun intended) – biokémiai jelenségről van szó, ami egy felfokozott…

Olvass tovább

2020, te tolvaj! Téma: Psziché

Amikor először láttam a neved leírva, ámulatba ejtett a kecsességed. Hattyú nyakú ketteseid, kerekded nulláid, feszességed, rendezettséged, harmóniát sejtető megjelenésed. Rémlik, mintha vártam volna rád, hogy majd elhozod a harmóniát nekünk is, hogy általad mi is rendeződünk, kiteljesedünk és olyan határozottan állunk bele a valóságba, mint ahogy te állsz olyan megingathatatlanul és ígéretesen. Ma már tudom, ezt csak én akartam gondolni rólad Ez az én asszociációm volt. Mert hát „légy pozitív”, „te döntesz”, „kezedben az…

Olvass tovább

A konstruktív vitatkozás 5+1 aranyszabálya Téma: Psziché

A szólásszabadságról alkotott eszmefuttatásom után váratlanul az ölembe hullott egy újabb téma, melyről szerény személyem szerint még érdemes diskurálni. Ez pedig az európai vitakultúra, és annak nélkülözhetetlen szabályai. Elég sok mindent gondolok a témáról, ezért mielőtt belekezdenék a konstruktív információcsere aranyszabályainak taglalásába, kívánok pár szót szólni a véleménykülönbség jelenségének létezéséről és létjogosultságáról. Talán már nem titok még azok előtt sem, akik nem ismernek személyesen, hogy a vitatkozás a legkedveltebb tevékenységeim közé tartozik. Tisztázzuk: a vitatkozás nem veszekedés.…

Olvass tovább

„Az én történetem ott kezdődik, ahol számos másik véget ér” – Egy meg nem valósult szerelem margójára Téma: Psziché

Az én történetem ott kezdődik, ahol számos másik véget ér. Megtaláltuk egymást. Egymásba szerettünk (vagy legalábbis én azt hittem). Sosem mondtuk, de láttam, ő is látta és mindenki más is. Rajta. Rajtam. Rajtunk. Aztán jött egy döntés. Felállt és elsétált. A mai napig nem tudom, hogy igazán elhiszem-e azt az indokot, amit mondott. Ha akarom, elhiszem, ha akarom, nem. Inkább igen, mint nem. Beleillik a narratívájába, a világlátásába, és most azt gondolom, hogy ha nem…

Olvass tovább

„A megbocsátás nem megy gombnyomásra” – Egy barátság margójára Téma: Psziché

Legyen szó akár kevésbé súlyos, akár megbocsáthatatlannak hitt tettről, tedd fel magadnak a kérdést: meg tudsz bocsátani? Legyen szó bármilyen gaztettről? Nem ám csak úgy, hogy erőltetetten kipasszírozol magadból egy „semmi baj”-t, hanem úgy, hogy teljes valóddal elengeded a sérelmet. Nem nyúlsz vissza hozzá, és nem ücsörögsz rajta bombaként. Egy bevásárlóközpont padján ültem, amikor egy borzasztóan nehéz csatát vívtam egymagamban. Az egyszeri szemlélő valószínűleg csak egy rezignált, könnyes szemű lányt látott, de belül ordítottam, tomboltam,…

Olvass tovább

Pár érv a szüleimtől, amiért szerintük botorság albérletbe költöznöm Téma: Psziché

A Virginia Woolf-válogatásomat pakoltam be elsőnek a bőröndömbe, mert azt mindenhová magammal viszem, ahol életvitelszerűen tervezek élni. Aztán a dekorációként szolgáló fényfüzéreket, mert az is mindenhova kell, végül az IKEA-s plüss felhőt. Nemrégiben elköltöztem otthonról, hogy a húszas éveim közepe felé járva kipróbáljam, milyen is az a „saját láb”, amiről már oly sokat hallottam. Egy kedves ismerősöm lakótársa a közelmúltban kiköltözött a közösen bérelt lakásból, így a leány meghívott engem a lakótárs helyére. Egy szemvillanásnyi ideig…

Olvass tovább

Tapasztalatok az elvonóról Téma: Psziché

Korábban már utaltam rá, így hát tessék: következzen az ígért cikk az elvonón tett látogatásomról. Mielőtt belevágnék, a kontextus kedvéért egyetlen egy röpke előzményt osztanék meg mindössze. A huszonkettedik születésnapom hajnalán történt Bolyongtam egy házban, nem tudva, hogy mit keresek ott. Nem voltam öntudatlan, mozogtam, beszéltem, lélegeztem, mégis sűrű, sötét fátyolt borított az érzékszerveimre a kábítószer. Azt hiszem, csak haza akartam jutni, ehelyett betörtem egy házba. Szó szerint. Bemásztam a kapun, bementem az ajtón, a nappaliban…

Olvass tovább

A múltamból lettem, vagyok, leszek – Lelki boxmérkőzésem kálváriája Téma: Psziché

Nem tudom, a lelkem két fele miért gyűlöli néha egymást, de életem tragédiája a bensőmben zajló kegyetlen boxmérkőzés, amelyről sokáig hittem: nem lehetek győztese. Egyesek szerint ennek pusztán a horoszkópom az oka, de én ezt erősen kétlem. „Hasadt elmém” kálváriájának története (és tanulsága) következik. Van egy fénykép, az asztal fiókjában. A fiók kulcsra van zárva, de mindig benne van a kulcs. Azokon az éjszakákon, amikor az elátkozott lelkek egy ezüstszínű holdsugárba kapaszkodva feljönnek a Pokolból,…

Olvass tovább

Önálló életem első tapasztalásai, avagy hány napig elég 15 deka felvágott? Téma: Psziché

Harmincötödik nap. Reggelire vajas sózott kiflicsücsköt ettem egy kis joghurttal, mert elfelejtettem bevásárolni. A hűtőben a fél üveg rosén kívül egy megvágott kaliforniai paprika, pár szem paradicsom és egy zacskó rohadt rukkola árválkodik. Körbepillantok a konyhában, miközben fő a kávé; hiába söprögetek lankadatlan szorgalommal, mégis mindig kosz van. Majd’ két hónapja élek teljesen önfenntartó életet, íme a tapasztalatok Fantasztikus, frenetikus, felszabadító, és még sorolhatnám az alliterációkat reggelig, amik az elragadtatottságomat hivatottak kifejezni. Senki nem szól…

Olvass tovább

Hosszú távú párkapcsolatban kívánunk élni, annak minden hátránya nélkül? Hogy is van ez? Téma: Psziché

Nemrégiben futottam bele az interneten való hosszas, céltalan, legkevésbé sem konstruktív szörfözgetés közben egy cikkbe, ami a modern szerelemről és annak kihívásairól íródott. Azóta az olvasottakon morfondírozom. A cikk adekvát része a következő: „Ez a modern szerelem egy nagy-nagy kísérlet. Biztonságot és kalandot akarunk megélni egy helyen. Nem azt mondom, hogy lehetetlen, de szép kihívás. Hogyan tegyek úgy, mintha az az ember, akivel 30 éve együtt élek, még egy csomó felfedeznivalót tartogatna számomra? Hogyan legyek kíváncsi arra,…

Olvass tovább

A fiatalok túlságosan nagy elvárásokkal indulnak neki az életnek, és emiatt komoly csalódások érik őket Téma: Psziché

Nemrégiben részt vettem egy társalgásban, ahol felmerült a kérdés: vajon az Y és Z generációnak mi a legnagyobb problémája? Mindenféle válasz érkezett, a globális felmelegedéstől kezdve a hagyományos értékek kiüresedésén át az étel-intoleranciáig és a Kardashian-családig, de szerény személyem és még egyetlen résztvevő azt a választ adta a kérdésre, hogy a fiatalok túlságosan nagy elvárásokkal indulnak neki az életnek, és emiatt hamar komoly csalódások érik őket. Rendszerváltás a nevelésben Ki merem jelenteni, hogy a generációm tagjai…

Olvass tovább

Az átkozott harmadik fél: az internet szerepe a kapcsolatainkban Téma: Psziché

Igazán nem szeretnék belekezdeni egy hosszas eszmefuttatásba arról, hogy „régen minden jobb volt”, mert ez nem így van, de azért valljuk be, régen néhány dolog valóban jobb volt, mint manapság. A levegő tisztasága, a populáris zene minősége, a tv-műsorok átlagszínvonala – és még sorolhatnám. De most specifikusan egy dologról szeretnék nyilatkozni: az internet kapcsolatainkra gyakorolt hatásáról, mert egy olyan dolognak voltam fültanúja az elmúlt napokban, amit még Michael Jackson halálánál is jobban nehezemre esik processzálni.…

Olvass tovább

A kéretlen jótanácsok fogságában – Így rakj „szűrőt” az életedre! Téma: Psziché

Fejedre nőnek az elvárások. Életednek talán a negyedét se élted még le, máris olyan döntéseket kell hoznod, melyek kitörölhetetlenül hatni fognak a maradék háromnegyedre. A kedves jóakarók „nyomása” pedig hiába akar segíteni rajtad, csak ront a helyzeteden. Válassz olyan hivatást, amit szeretsz! Válassz olyan hivatást, amiből megélhetsz! Tanulj rendesen, csak akkor lesz tisztességes munkád! Ne tanulj annyit, úgysem ezen fog múlni az életed! Kezdj el minél hamarabb megtakarítani, hogy később ne legyenek anyagi gondjaid! Ne legyél ilyen…

Olvass tovább

HA VIRTUÁLISAN TÖRTÉNIK, AKKOR AZ NEM MEGCSALÁS? – NOVELLA A DÖNTŐ PILLANATRÓL Téma: Psziché

Azon gondolkodott, vajon mikor kezdődött. Mert elkezdődött. Már nagyon régóta tart, és úgy érzi, egyre rémisztőbb. Késő este volt, félhomály uralta a tetőtéri szobát. Óvatosan leült az óriási, besüppedős, smaragdzöld foteljébe, de teste görcsben volt, nem tudott kényelmesen elhelyezkedni. Nyugtalan volt. A kisasztalon gőzőlgő melegszendvics illatból gyengeséget, gyarlóságot szagolt ki, a háttérben morajló TV-s zümmögésből elidegenedést hallott ki. Azonnal kikapcsolta. Gondolkodni akart, rendszerezni az érzéseit, a hirtelen feltörő sejtéseit, amiket egy ideje már inkább megbízhatatlan,…

Olvass tovább

2020, TE TOLVAJ! Téma: Psziché

Amikor először láttam a neved leírva, ámulatba ejtett a kecsességed. Hattyú nyakú ketteseid, kerekded nulláid, feszességed, rendezettséged, harmóniát sejtető megjelenésed. Rémlik, mintha vártam volna rád, hogy majd elhozod a harmóniát nekünk is, hogy általad mi is rendeződünk, kiteljesedünk és olyan határozottan állunk bele a valóságba, mint ahogy te állsz olyan megingathatatlanul és ígéretesen. MA MÁR TUDOM, EZT CSAK ÉN AKARTAM GONDOLNI RÓLAD Ez az én asszociációm volt. Mert hát „légy pozitív”, „te döntesz”, „kezedben az…

Olvass tovább

A FIATALOK TÚLSÁGOSAN NAGY ELVÁRÁSOKKAL INDULNAK NEKI AZ ÉLETNEK, ÉS EMIATT KOMOLY CSALÓDÁSOK ÉRIK ŐKET Téma: Psziché

Nemrégiben részt vettem egy társalgásban, ahol felmerült a kérdés: vajon az Y és Z generációnak mi a legnagyobb problémája? Mindenféle válasz érkezett, a globális felmelegedéstől kezdve a hagyományos értékek kiüresedésén át az étel-intoleranciáig és a Kardashian-családig, de szerény személyem és még egyetlen résztvevő azt a választ adta a kérdésre, hogy a fiatalok túlságosan nagy elvárásokkal indulnak neki az életnek, és emiatt hamar komoly csalódások érik őket. RENDSZERVÁLTÁS A NEVELÉSBEN Ki merem jelenteni, hogy a generációm tagjai…

Olvass tovább

AZ ÁTKOZOTT HARMADIK FÉL: AZ INTERNET SZEREPE A KAPCSOLATAINKBAN Téma: Psziché

Igazán nem szeretnék belekezdeni egy hosszas eszmefuttatásba arról, hogy „régen minden jobb volt”, mert ez nem így van, de azért valljuk be, régen néhány dolog valóban jobb volt, mint manapság. A levegő tisztasága, a populáris zene minősége, a tv-műsorok átlagszínvonala – és még sorolhatnám. De most specifikusan egy dologról szeretnék nyilatkozni: az internet kapcsolatainkra gyakorolt hatásáról, mert egy olyan dolognak voltam fültanúja az elmúlt napokban, amit még Michael Jackson halálánál is jobban nehezemre esik processzálni.…

Olvass tovább

A KÉRETLEN JÓTANÁCSOK FOGSÁGÁBAN – ÍGY RAKJ „SZŰRŐT” AZ ÉLETEDRE! Téma: Psziché

Fejedre nőnek az elvárások. Életednek talán a negyedét se élted még le, máris olyan döntéseket kell hoznod, melyek kitörölhetetlenül hatni fognak a maradék háromnegyedre. A kedves jóakarók „nyomása” pedig hiába akar segíteni rajtad, csak ront a helyzeteden. Válassz olyan hivatást, amit szeretsz! Válassz olyan hivatást, amiből megélhetsz! Tanulj rendesen, csak akkor lesz tisztességes munkád! Ne tanulj annyit, úgysem ezen fog múlni az életed! Kezdj el minél hamarabb megtakarítani, hogy később ne legyenek anyagi gondjaid! Ne legyél ilyen…

Olvass tovább

HÁZIÁLLAT ELVESZTÉS, SZAKÍTÁS, MEDDŐSÉG, ELTANÁCSOLÁS – MI AZ ILLEGÁLIS GYÁSZ? Téma: Psziché

Vannak bizonyos helyzetek, amikor a társadalom mintha azt mondaná, hogy ne gyászolj (annyira), hisz az nem is olyan súlyos. Ne gyászolj, inkább szedd össze magad! Ne gyászolj, mert nincs jogosultságod rá, nem is volt hozzá közöd! Az illegális gyász jelensége az, amiről beszélek. Te gyászolnál, de úgy érzed, a társadalom nem fogadja el, és legfőképp: nem érti meg. Életemben először akkor találkoztam a jelenséggel, amikor egy unalmas egyetemi órán ültem. Felvettem édesanyám telefonhívását, miután tíz „hol vagy?”,…

Olvass tovább

AMIT A SZÜLEIMTŐL KAPTAM ÉS TOVÁBB SZERETNÉK ADNI A GYEREKEIMNEK Téma: Psziché

Szerintem minden fiatal egy-egy szüleivel folytatott vitában gondolta már azt, hogy “Na én ezt tuti másként fogom csinálni a gyerekeimmel”. De mi a helyzet azokkal, amit a szüleinktől kaptunk tanítást és tovább szeretnénk adni a gyermekeinknek? Szerencsés vagyok, ugyanis jó nevelést kaptam. Rengeteg mindent köszönhetek a szüleimnek. Meg is fogadtam magamban, hogyha egyszer gyermekvállalásra adom a fejem, akkor szeretnék annyi jót tanítani, mint amennyit nekem adtak. A szüleim arra neveltek, hogy a sikerért meg kell…

Olvass tovább

51 ÓRA: AMIKOR A VANBÓL NINCCSÉ LETTÉL – BÚCSÚ EGY BARÁTTÓL Téma: Psziché

Kegyetlen zsarnok a halál, elbitorolja tőlünk a legfontosabb dolgokat. Különösen igaz ez, ha váratlanul tör ránk, és minden előjel nélkül ragadja el mellőlünk azt, akit szeretünk. Ilyenkor tombolnak bennünk a miértek, és nemcsak az elvesztett személyt siratjuk meg, hanem azt is, ami még hátra lett volna: a jogtalanul ellopott időt, félbehagyott vágyakat, kimondatlan szavakat. Néhány héttel ezelőtt egy közeli barátom távozott közülünk. Fiatal volt, életerős és vidám. Pont ezért hatott rám olyan bénítóan az, ami még…

Olvass tovább

ÜZENETEK, FELJEGYZÉSEK A FIATALOKNAK: SCHOPENHAUERTŐL SZERB ANTALIG Téma: Psziché

Kicsit kutakodtam, hogyan vélekedik pár író, költő, újságíró, filozófus – de a listába még egy szerzetes is bekerült – a fiatalságról. Mit gondolnak erről az időszakról? Hogyan élték meg ők maguk? Mit üzennének a fiatal generáció képviselőinek? Lesz itt minden: tanácsok, megjegyzések, felismerések és óva intések is. A FIATALSÁG LEGNAGYOBB CSAPDÁJA: A KÉSŐN FELISMERT BOLDOGSÁG „Érezzük a fájdalmat, de nem a fájdalmatlanságot; érezzük a gondot, de nem a gondtalanságot, a félelmet, de nem a biztosságot.…

Olvass tovább

MERENGÉS A HÚSZAS ÉVEIM LEGVÉGE ÉS A KÖVETKEZŐ „X” KEZDETE KÖZÖTT Téma: Psziché

A húszas éveim kezdetén még nem foglalkoztam az idővel vagy az öregedéssel. Akkor úgy éreztem, mintha megállt volna az idő, és én lennék a helyzet ura. Ám valahol 25 felett elkezdett megváltozni a szemléletem, és lám, itt vagyok 29 évesen azon elmélkedve, hogy hová tűnt az idő. Az idő, ami kétségtelenül felhúzta az ébresztőórám, jelezve, hogy ne csak a húszas éveimnek, de egy időszaknak a végét is jelezze. Bár tudom, az idő relatív és a lelkünkben…

Olvass tovább

MIÉRT EGY IDŐSEBB TESTVÉR A LEGJOBB DOLOG, AMI TÖRTÉNHET VELED? Téma: Psziché

Azt mondják, idősebb testvérnek lenni nehezebb. Középső gyerek vagyok, bátyám és húgom is van, így ezt az elméletet én is alátámaszthatom. Úgy vélem, nincs egyszerű dolga sem a bátyámnak, sem nekem, de a húgommal viszont nagyon szerencsésnek tudhatjuk magunkat, amiért áll egy idősebb testvér az oldalunkon. Lássuk, miért is akkora áldás egy báty vagy egy nővér! Rövid, vicces és komoly elemeket egyaránt tartalmazó, teljesnek közel sem mondható lista következik. … – Az idősebb testvérek segítenek…

Olvass tovább

KONTROLLVESZTÉS, ÖNSANYARGATÁS, TROPÁRA MENT SZERVEZET – GYŐZTES CSATA AZ ANOREXIÁVAL SZEMBEN Téma: Psziché

A Fiatalok, van remény! c. cikkíró pályázatunkban arra kértünk titeket, hogy vessetek papírra olyan személyes történeteket és gondolatmeneteket, amik tanulsággal szolgálnak, erőt adnak a huszonéveseknek. Íme, az első helyezést elérő pályamű, ami egy borzasztóan alattomos mentális betegségről szól: az anorexiáról. – – Boldog szülinapot, Viki! Boldog szülinapot! – a dal végén néhány másodpercnyi hatásszünetet tartanak, zavartan pillantanak hol egymásra, hol rám, remélve, hogy talán mégsem volt annyira hamis. Közben arcukról sugárzik a megkönnyebbülés, hogy a számukra legkínosabb…

Olvass tovább

LEHETSZ KARRIERISTA A SZERELEMBEN IS Téma: Psziché

Érdekes gondolat, igaz? Mert bár ezt a megnevezést legtöbbször a munkához kötjük, minekután a munkából ered a karrier, így adott is a dolog, ugyanakkor belegondoltál már abba, hogy mekkora súlya van az ilyesfajta „felcímkézéseknek”? Idővel talán az ember már maga is elhiszi, hogyha mások ilyennek látják őt, akkor valójában ilyen is, hiába szeretné magát másképp látni, mert esetleg régebben nem ez volt az elképzelése önmagáról. Ha valaki karrierista, akkor az a munkájának él, más szinte nem…

Olvass tovább

MÁR MAMÁRA IS GONDOLOK… Téma: Psziché

A Fiatalok, van remény! c. cikkíró pályázatunkban arra kértünk titeket, hogy vessetek papírra olyan személyes történeteket és gondolatmeneteket, amik tanulsággal szolgálnak, erőt adnak a huszonéveseknek. Íme, a második helyezést elérő pályamű, amely talán mindannyiunkhoz szól. – Az utóbbi fél órában már vagy négyszer elköszöntünk, de mindig eszébe jut még valami, én pedig a világért sem fojtanám belé a szót. – Most én is kérdezhetek valamit? – Persze, Mama! Ne kímélj! – mondom nevetve, mert nagyon sejtelmesen hangzott…

Olvass tovább

HOVÁ LETT A GYERMEKI ÉNEM? Téma: Psziché

A gyermekek minden apróságnak örülni tudnak. Mi, felnőttek pedig annyi mindenen tudunk bosszankodni. Vajon hová lesz belőlünk a gyermek, aki egy pillangó láttán örömmámorban úszik? Felnövünk, jönnek a gondok, a felnőtt élet velejárói és szépen lassan eltűnik belőlünk minden gyermeki felhőtlenség, ártatlanság és öröm. Tisztán emlékszem, hogy az egyetem alatt egy szaktársammal meglógtunk egy előadásról, vettünk két cidert és felültünk a BKV hajóra. Abban a pillanatban olyan gondtalanok voltunk, és pontosan arról beszéltünk, hogy milyen…

Olvass tovább

Ha virtuálisan történik, akkor az nem megcsalás? – Novella a döntő pillanatról Téma: Psziché

Azon gondolkodott, vajon mikor kezdődött. Mert elkezdődött. Már nagyon régóta tart, és úgy érzi, egyre rémisztőbb. Késő este volt, félhomály uralta a tetőtéri szobát. Óvatosan leült az óriási, besüppedős, smaragdzöld foteljébe, de teste görcsben volt, nem tudott kényelmesen elhelyezkedni. Nyugtalan volt. A kisasztalon gőzőlgő melegszendvics illatból gyengeséget, gyarlóságot szagolt ki, a háttérben morajló TV-s zümmögésből elidegenedést hallott ki. Azonnal kikapcsolta. Gondolkodni akart, rendszerezni az érzéseit, a hirtelen feltörő sejtéseit, amiket egy ideje már inkább megbízhatatlan,…

Olvass tovább

Kontrollvesztés, önsanyargatás, tropára ment szervezet – Győztes csata az anorexiával szemben Téma: Psziché

A Fiatalok, van remény! c. cikkíró pályázatunkban arra kértünk titeket, hogy vessetek papírra olyan személyes történeteket és gondolatmeneteket, amik tanulsággal szolgálnak, erőt adnak a huszonéveseknek. Íme, az első helyezést elérő pályamű, ami egy borzasztóan alattomos mentális betegségről szól: az anorexiáról. – – Boldog szülinapot, Viki! Boldog szülinapot! – a dal végén néhány másodpercnyi hatásszünetet tartanak, zavartan pillantanak hol egymásra, hol rám, remélve, hogy talán mégsem volt annyira hamis. Közben arcukról sugárzik a megkönnyebbülés, hogy a számukra legkínosabb…

Olvass tovább

Már Mamára is gondolok… Téma: Psziché

A Fiatalok, van remény! c. cikkíró pályázatunkban arra kértünk titeket, hogy vessetek papírra olyan személyes történeteket és gondolatmeneteket, amik tanulsággal szolgálnak, erőt adnak a huszonéveseknek. Íme, a második helyezést elérő pályamű, amely talán mindannyiunkhoz szól. – Az utóbbi fél órában már vagy négyszer elköszöntünk, de mindig eszébe jut még valami, én pedig a világért sem fojtanám belé a szót. – Most én is kérdezhetek valamit? – Persze, Mama! Ne kímélj! – mondom nevetve, mert nagyon sejtelmesen hangzott…

Olvass tovább

Háziállat elvesztés, szakítás, meddőség, eltanácsolás – Mi az illegális gyász? Téma: Psziché

Vannak bizonyos helyzetek, amikor a társadalom mintha azt mondaná, hogy ne gyászolj (annyira), hisz az nem is olyan súlyos. Ne gyászolj, inkább szedd össze magad! Ne gyászolj, mert nincs jogosultságod rá, nem is volt hozzá közöd! Az illegális gyász jelensége az, amiről beszélek. Te gyászolnál, de úgy érzed, a társadalom nem fogadja el, és legfőképp: nem érti meg. Életemben először akkor találkoztam a jelenséggel, amikor egy unalmas egyetemi órán ültem. Felvettem édesanyám telefonhívását, miután tíz „hol vagy?”,…

Olvass tovább

Lehetsz karrierista a szerelemben is Téma: Psziché

Érdekes gondolat, igaz? Mert bár ezt a megnevezést legtöbbször a munkához kötjük, minekután a munkából ered a karrier, így adott is a dolog, ugyanakkor belegondoltál már abba, hogy mekkora súlya van az ilyesfajta „felcímkézéseknek”? Idővel talán az ember már maga is elhiszi, hogyha mások ilyennek látják őt, akkor valójában ilyen is, hiába szeretné magát másképp látni, mert esetleg régebben nem ez volt az elképzelése önmagáról. Ha valaki karrierista, akkor az a munkájának él, más szinte nem…

Olvass tovább

Egyezmény az emberi léptékű életről és az önmagammal kötött szövetségről Téma: Psziché

***amikor joghallgató vagy és annyira sok lesz a nemzetközi egyezmények tanulmányozásából, hogy önmagaddal is szerződsz *** Részes entitások: énke (Mesécske), fiatal felnőtt én (Emese) és a leendő komoly, felnőtt önmagam (dr. Emese Borbála – egyelőre nem tisztázott a helyzete, nem minden részes entitás ismeri el a státuszát) A részes entitások kifejezik, hogy mindenben támogatják egymást (legalábbis igyekeznek), együttműködésük gyümölcse: lelki béke. I.FEJEZET Alapvető jogok és szabadságok 1. CIKK Jog a belső, természetes ritmusom szerinti élethez Jogom…

Az a lány nem én, és ez rendben is van így Téma: Psziché

A legrémisztőbb az, amikor kamaszként rádöbbensz, hogy más vagy, mint a többiek, hogy máshogy gondolkodsz, hogy más érdekel, s teljesen kívülállónak érzed magad a kortársaid körében. 13 éves voltam, amikor az egész kezdődött. Az osztálytársaim olvadoztak a One Direction, Justin Bieber, vagy az éppen aktuális fiúbandák dalain, Leiner Laura legismertebb könyvsorozatát, A Szent Johanna Gimit olvasták, és a parkban gördeszkázó daliás lovagok mozdulatait pásztázták, már-már porosodó szemmel. Mindeközben én a Beatles ’65-ben megjelent Ticket to…

Olvass tovább

Amit a szüleimtől kaptam és tovább szeretnék adni a gyerekeimnek Téma: Psziché

Szerintem minden fiatal egy-egy szüleivel folytatott vitában gondolta már azt, hogy “Na én ezt tuti másként fogom csinálni a gyerekeimmel”. De mi a helyzet azokkal, amit a szüleinktől kaptunk tanítást és tovább szeretnénk adni a gyermekeinknek? Szerencsés vagyok, ugyanis jó nevelést kaptam. Rengeteg mindent köszönhetek a szüleimnek. Meg is fogadtam magamban, hogyha egyszer gyermekvállalásra adom a fejem, akkor szeretnék annyi jót tanítani, mint amennyit nekem adtak. A szüleim arra neveltek, hogy a sikerért meg kell…

Olvass tovább

Fáztál már egy kapcsolatban? – Olvasói válasz Téma: Psziché

Ma délelőtt, amikor megnyitottam a Facebookot a reggeli teámat szorongatva, megütötte a szememet a Fáztál már egy kapcsolatban? című cikk. A válaszom igen, fáztam már egy kapcsolatban, azonnal meg is nyitottam, és olvasni kezdtem a soraidat kedves Névtelen Szerző. Az általad használt kádas hasonlat nagyon tetszik, plasztikusan érzékelteti, amit ilyenkor az ember érez. Én is többször éreztem már ezt, amit leírtál. Hol kisebb, hol nagyobb szerelmek nyomán, azt a fajta kiüresedést és letargiát, hogy ez hogy múlhatott…

Első, mindegynek látszó lépések a végzet ösvényén Téma: Psziché

A szülővárosom egyik parkjában található gróf Bánffy Miklós író, polihisztor, külügyminiszter szobra. Karosszékben ülve tart egy nagy könyvet, s ujjával intően a benne olvasható idézetre mutat: ,,Könyörtelen következetességgel visz tova az első, mindegynek látszó lépés a végzet ösvényén.” Sokáig nem tudtam, hogy a szobornak Trianonhoz van köze, illetve a gróf életművét sem ismertem. Azóta kicsit utánajártam a témának, de egyelőre nem merültem el túl mélyen Bánffy Miklós munkásságában, nem ismerem a mondat eredeti kontextusát. Minden esetre szeretném…

Hová lett a gyermeki énem? Téma: Psziché

A gyermekek minden apróságnak örülni tudnak. Mi, felnőttek pedig annyi mindenen tudunk bosszankodni. Vajon hová lesz belőlünk a gyermek, aki egy pillangó láttán örömmámorban úszik? Felnövünk, jönnek a gondok, a felnőtt élet velejárói és szépen lassan eltűnik belőlünk minden gyermeki felhőtlenség, ártatlanság és öröm. Tisztán emlékszem, hogy az egyetem alatt egy szaktársammal meglógtunk egy előadásról, vettünk két cidert és felültünk a BKV hajóra. Abban a pillanatban olyan gondtalanok voltunk, és pontosan arról beszéltünk, hogy milyen…

Olvass tovább

51 óra: amikor a vanból ninccsé lettél – Búcsú egy baráttól Téma: Psziché

Kegyetlen zsarnok a halál, elbitorolja tőlünk a legfontosabb dolgokat. Különösen igaz ez, ha váratlanul tör ránk, és minden előjel nélkül ragadja el mellőlünk azt, akit szeretünk. Ilyenkor tombolnak bennünk a miértek, és nemcsak az elvesztett személyt siratjuk meg, hanem azt is, ami még hátra lett volna: a jogtalanul ellopott időt, félbehagyott vágyakat, kimondatlan szavakat. Néhány héttel ezelőtt egy közeli barátom távozott közülünk. Fiatal volt, életerős és vidám. Pont ezért hatott rám olyan bénítóan az, ami még…

Olvass tovább

Üzenetek, feljegyzések a fiataloknak: Schopenhauertől Szerb Antalig Téma: Psziché

Kicsit kutakodtam, hogyan vélekedik pár író, költő, újságíró, filozófus – de a listába még egy szerzetes is bekerült – a fiatalságról. Mit gondolnak erről az időszakról? Hogyan élték meg ők maguk? Mit üzennének a fiatal generáció képviselőinek? Lesz itt minden: tanácsok, megjegyzések, felismerések és óva intések is. A fiatalság legnagyobb csapdája: a későn felismert boldogság „Érezzük a fájdalmat, de nem a fájdalmatlanságot; érezzük a gondot, de nem a gondtalanságot, a félelmet, de nem a biztosságot.…

Olvass tovább

Észre nem vett értékek Téma: Psziché

Nap mint nap fontos helyzetek, események, emberek mellett megyünk el, anélkül, hogy észrevennénk őket. Pedig mennyi érték vesz körül minket! Sokan a környéket sem szeretik, ahol élnek. De hogyan is szeretnék, ha nem figyelnek fel az apró érdekességekre, szépségekre? A lemenő nap sugarára, ahogy megfesti a házfalakat, a fennmaradt retro reklámtáblákra, a tavasszal pompájukban virágzó fákra, a reggeli madárcsiripelésre, a lépcsőházat díszítő kedves szomszédokra, vagy a sarki kisboltban mindig mosolygó eladóra. Az egyik nap épp a…

Levél a karanténtól Téma: Psziché

Kedves Barátom! Bízom benne, hogy nem veszed tolakodásnak a levelemet, a megszólítást és a tegeződő hangnemet sem. Elvégre már hónapok óta együtt élünk, úgy érzem, hogy szinte mindent tudok rólad. Nem akarlak megijeszteni levelemmel; azért írok neked, hogy megértsd, miért költöztem be hozzád március elején. A legfontosabb célom az volt, hogy megvédjelek. Hidd el, számomra is nagyon nehéz volt, hiszen pontosan tudtam, hogy tudsz vigyázni magadra. Ugyanakkor most olyan veszéllyel kellett szembenézni, ami az egész világ…

Zsírbörtönben egy régi élet: az én történetem, csak már 50 kilóval könnyebben Téma: Psziché

A korosztályomhoz képest mindig is magasabb és erősebb alkatú voltam, ám általános iskolásként már látványosan szedtem fel a kilókat. Egy nyári szünet alatt akár 10-et is. 12 évesen és 105 kilósan már nem éreztem jól magamat a bőrömben, kicsit úgy éreztem, mintha be lettem volna zárva saját zsírbörtönömbe. Az elhatározás, hogy változtatnom kell, mégsem egyik napról a másikra született meg bennem. Hosszú évek teltek el, mire komoly elhatározásra jutottam, az életmódváltás gondolata csak lassan érlelődött…

Ő, Én és a Marihuána Téma: Psziché

A mi kis kapcsolatunk egy ígéretes Tinder pöccintéssel kezdődött. Teltek a hetek, hónapok, sorra jöttek a jobbnál jobb randik. Megismertük egymás családját, barátait. Olyan tökéletesen kerek volt minden. A világjárvány idejére még az összeköltözést is kipróbáltuk. Aztán borult a bili. Több, mint egy év után derült ki, hogy ebben a kapcsolatban hárman vagyunk. Én, Ő, meg M. M. egy édeskés illatú, a szerelemtől pupillát tágító, rejtélyes nőszemély. Ő a Marihuána. A párom a zuhanyzóban bújt össze titokban…

„Aki a múltat nem ismeri, gyökértelen ember” – A múlt és a néphagyomány fontosságáról Téma: Psziché

Az az igazság, hogy borzasztóan unom a koronavírus járvány okozta néppánikot, így nem vagyok hajlandó róla írni. Van itt még bőven olyan problémás téma a világunkban, amikből válogatni lehet. Itt is van egy: örök falusi lány vagyok. Eddigi életem során voltak kísérletek arra vonatkozóan, hogy mégis városi legyek, de minden panelba költözés kicsit megnyomorított. Hiába, falusi tyúkból nem lesz soha városi liba. A természet és az állatok szeretete, a néphagyományok ismerete, a magyar népi kultúra tisztelete…

Olvass tovább

Élhetnénk máshogy, dönthettünk volna másként? – Novella Téma: Psziché

Hasonló háttér, két különböző élet. Döntések, kétségek. Mi a helyes út? Van egyáltalán helyes út? Novellába öntöttem a kérdéseimet. Egy kellemes napsütéses, tavaszi napon Inez a szokásos rutint követve indult el a gyerekekért az óvodába. Gondolatban már a vacsorához szükséges alapanyagokat állította össze, de kissé ideges volt, mert nem volt ideje óvoda előtt bevásárolni – így a gyerekekkel kell majd megoldania, ami nem egyszerű feladat. Az ilyen alkalmakra mindig külön stratégiát szokott kiépíteni, mert tudja,…

Olvass tovább

Szubjektív lista a boldogságról Téma: Psziché

Hajlamosak vagyunk annál boldogtalanabbak lenni, minél több inger ér minket, márpedig ez 2020-ban elkerülhetetlennek tűnik. Akár elégedettek vagyunk az életünkkel és a lehetőségeinkkel, akár nem, abban biztosak lehetünk, hogy rengeteg olyan hely van a világon, ahol az emberek nehezebb körülményekkel és több hátránnyal néznek szembe, mint mi Magyarországon. Összeállítottam egy szubjektív listát arról a harminc dologról, amivel biztathatjuk magunkat egy-egy nehezebb nap után, remélve, hogy számotokra is hasznos lesz. Ha egészségesek vagyunk. Ha a szeretteink…

Apák napi vallomás: köszönök neked mindent, apa! Téma: Psziché

Minden év június harmadik vasárnapján van az a nap, amikor számos ország – köztük Magyarország is – az apák napját ünnepli. Bár a kezdeményezés a 20. század elején az Egyesült Államokban, egy polgárháborús veterán lánygyermekéhez, Sonora Smart Doddhoz fűződik, hivatalos ünneppé bőven a 20. század második felén túl vált. Apák napja alkalmából szeretnék tisztelegni az apák előtt, akik hivatás- és felelősségtudattal igyekeznek minden tőlük telhetőt megtenni, hogy utódaik a lehető legjobb nevelést kapják. Hadd mondjam el,…

Olvass tovább

Merengés a húszas éveim legvége és a következő „X” kezdete között Téma: Psziché

A húszas éveim kezdetén még nem foglalkoztam az idővel vagy az öregedéssel. Akkor úgy éreztem, mintha megállt volna az idő, és én lennék a helyzet ura. Ám valahol 25 felett elkezdett megváltozni a szemléletem, és lám, itt vagyok 29 évesen azon elmélkedve, hogy hová tűnt az idő. Az idő, ami kétségtelenül felhúzta az ébresztőórám, jelezve, hogy ne csak a húszas éveimnek, de egy időszaknak a végét is jelezze. Bár tudom, az idő relatív és a lelkünkben…

Olvass tovább

Miért egy idősebb testvér a legjobb dolog, ami történhet veled? Téma: Psziché

Azt mondják, idősebb testvérnek lenni nehezebb. Középső gyerek vagyok, bátyám és húgom is van, így ezt az elméletet én is alátámaszthatom. Úgy vélem, nincs egyszerű dolga sem a bátyámnak, sem nekem, de a húgommal viszont nagyon szerencsésnek tudhatjuk magunkat, amiért áll egy idősebb testvér az oldalunkon. Lássuk, miért is akkora áldás egy báty vagy egy nővér! Rövid, vicces és komoly elemeket egyaránt tartalmazó, teljesnek közel sem mondható lista következik. … – Az idősebb testvérek segítenek…

Olvass tovább

Mintaélet. Fenéket. Engedjetek. Téma: Psziché

Mintaélet. Megfelelési kényszer. Életválság. Csak pár szó, ami ezt a novellát jellemzi. – Azt mondták az egyetemen, hogy javíthatatlan hibával készült gépek vagyunk mindannyian. Furcsán vagyunk programozva, kicsit talán el is vagyunk fuserálva. Még ha újra is kezdenénk, akkor se lenne semmi megjavítva. Előbb vagy utóbb valami újra elromolna. Ez jutott eszembe a diplomaosztómon. Ott álltam a pódiumon és csak mosolyogtam. Hisz elvárták. Szerettem volna hinni, hogy ez jó. Évek óta győzködtem magam, hogy kell ez…

Hogyan látják kapunyitási pánikunkat a szüleink? – Egy X generációs anyuka válaszol Téma: Psziché

A 20on.hu-t nem csak huszonévesek olvassák. Ezúttal egy huszonéveseket nevelő édesanya osztotta meg velünk, hogyan gondolkodtatta el őt a gyermekein eluralkodó kapunyitási pánik, avagy az életkezdési krízis. Őt idézzük most. Sokáig furán néztem a szó hallatán: „kapucsengetési pánik”. Egy másik generáció gyermekeként 20onéves gyerekeket nevelve – pontosabban már felnevelve és örökre a szülői szerepben maradva, állandóan féltve, aggódva tekintve az életútjukra – furcsálltam a pánikot, hiszen azt gondolom, az élet majd úgyis megoldja. Sokat gondolkodtam, miért…

Olvass tovább

Hogyan látják kapunyitási pánikunkat a szüleink? – Egy X generációs anyuka válaszol Téma: Psziché

A 20on.hu-t nem csak huszonévesek olvassák. Ezúttal egy huszonéveseket nevelő édesanya osztotta meg velünk, hogyan gondolkodtatta el őt a gyermekein eluralkodó kapunyitási pánik, avagy az életkezdési krízis. Őt idézzük most. — Sokáig furán néztem a szó hallatán: „kapucsengetési pánik”. Egy másik generáció gyermekeként 20onéves gyerekeket nevelve – pontosabban már felnevelve és örökre a szülői szerepben maradva, állandóan féltve, aggódva tekintve az életútjukra – furcsálltam a pánikot, hiszen azt gondolom, az élet majd úgyis megoldja. Sokat gondolkodtam,…

Olvass tovább

„Nem hittem el, hogy ennyit ér egy hajléktalan élet” – Egy szociális munkás története Téma: Psziché

Saját traumám miatt döntöttem úgy húszévesen, hogy segítőkezet nyújtok az elesetteknek. A legalján akartam kezdeni, a hajléktalanoknál, akiknek ─ ha úgy tetszik ─ mi, „utcások” vagyunk a család. Bevallom, amikor még pályakezdő voltam, új hivatásomat titkoltam a baráti társaságomban. Féltem, mit gondolnak. Hogy majd úgy néznek rám. És bár annak ellenére, hogy volt olyan barátom, aki szerint „ha valaki csövessel dolgozik, akkor az olyan is”, most örömmel osztok meg veletek egy igaz történetet. Ha arra a kérdésre keresitek…

Olvass tovább

Életre szóló mondatok, avagy: nem is tudod, de segítettél, hogy jobban szeressem magamat Téma: Psziché

Próbáljuk meg meglátni magunkban a szépet és a jót? Mondani könnyű. Sose hittem, hogy kivételes ember lennék, sőt, még csak átlagosnak sem gondoltam magam. Úgy éreztem, hogy teljesen átlag alatti vagyok. Középiskolában 38-an voltunk az osztályban, ebből 34 lány. Rajtam kívül mindegyik lánynak volt a 4 év alatt kapcsolata, de én valahogy kimaradtam ebből a sorból. Mindig is másokhoz mértem magam, hittem, hogy nem vagyok sem jó fej, sem szép, nincs bennem semmi különleges –…

Olvass tovább

„Ha minden tizedik tanár csak tizedannyira hasonlítana rá, szebb hely lenne a világ” – Egy tanár emlékére Téma: Psziché

Pontosan meg tudom mondani, hogy melyik az első emlékem róla. Az első tanítási napot megelőző gólyanapokon egymással és leendő tanárainkkal ismerkedtünk. Az egyik játékos feladat az volt, hogy a borítékban kapott cetlikből rakjuk ki a leendő osztályfőnökünk képét. Én nem vettem részt a játékban, mert háromnál több ember nem fért a kép köré, és akkor is csak egy futó pillantást vetettem rá, amikor már elkészült. Két végzős diák állt a közelünkben, és amikor a többiek…

Olvass tovább

Ácsorgás már bezárt és még ki nem nyílt kapuk között, a gyerek- és felnőttkor határán Téma: Psziché

Van az a megmagyarázhatatlan, nyomasztó érzés, amit akkor érzel, amikor állsz valami előtt, és nem tudod, hogy pontosan mit is csinálj. Amikor úgy érzed, hogy az élet csak úgy pörög melletted, látod, hogy a régi osztálytársaid megházasodnak, autót vesznek vagy családot alapítanak, miközben te valahol megrekedtél gyerekkor kapujában, egy lépéssel a felnőttlét előtt. Aztán valaki meglök, minden hideggé, és komorrá válik, a feladatok és a kötelességek sziklaként gördülnek a nyakadba, és olykor már-már sziszüphöszi kínként…

Olvass tovább

Nosztalgia, romkocsma, egyetemi élet: novella a pécsi bölcsészről Téma: Psziché

Ez is csak egy tipikus romkocsma volt: lim-lomból szedett székekkel, a kerthelyiségben vastagon álló e-cigi füsttel, a pultban olcsó sörrel. Lili arcára kiült a csalódottság, amikor belépett a hasogatott fából összetákolt ajtón. Valami többre számított, valami jelentőségteljesebbre. Ádám rengeteget emlegette ezt a helyet, állandóan idejárt a csoporttársaival, és szinte áradozott róla, hogy itt hogy virágzanak a gondolatok egy-egy elmélyült bölcsész-vita során. Pedig első ránézésre csak a penész virágzott a pult feletti gerendán. Ilyen kocsmák a…

Olvass tovább

Nem az egyedüllét a rémisztő, hanem az, ha közben nem vagy kibékülve önmagaddal Téma: Psziché

Az ágyamban fekszem, már éjjel egy óra is elmúlt. Szorosan ölelem a plüss elefántomat a mellkasomhoz, mintha attól könnyebb lenne. Pedig nem lesz. Tudom, mert már nem az első alkalom. Csak fekszem és mereven bámulom a sötétet, mintha ott bújna meg a válasz a fejemben kavargó gondolatokra. Emlékszem, először három és fél éve fogott el az érzés: egyedül vagyok. Ez a mondat burjánzott el az akkori elmémben, ami egy vers formájában nőtte ki magát teljessé. Rettegtem…

Olvass tovább

Ha csak most ismerkednénk meg, akkor is barátokká válnánk? – Novella a viszontlátásról Téma: Psziché

Háttérzene A művészet előítéletessé teszi az embert. Csilla nem tudta, hol hallotta ezt a mondást, az is lehet, hogy sehol. Talán csak kitalálta, hogy igazolást találjon maga számára, és azt mondhassa, hogy hallotta valahol, és hogy legyen mivel megmagyaráznia a saját érzéseit. Pont úgy hangzott, mint egy aforizma, mint amilyenekkel Anita árasztja el a Facebookot. Ez volt az első gondolata, amikor Anita felkiáltott: – Hallod a zenét? Azzal a különös lelkesedéssel kérdezte, ami a felszínes…

Olvass tovább

Hittél már jobban valakiben, mint ő saját magában? Téma: Psziché

Miért akarunk mi olyan nagyon megmenteni másokat, mikor mi is annyira elveszettek vagyunk? Ha valaki megtapasztalta már az érzést, amikor lemondanak róla, akkor tudja: soha, senkinek nem szabadna ugyanezt éreznie. Szóval próbálkozunk sugározni a pozitivitást, erőnkön felül árasztjuk magunkból – érzésünk szerint – a szeretetet, az erőt, a figyelmet. Csak épp nem vesszük észre, hogy közben sorvadunk. Világéletemben jellemző volt rám, hogy találtam olyan személyeket, akikről úgy éreztem: rám van szükségük. Akiket egy kicsit meg…

Olvass tovább

Fiatal generáció a meg nem értett mártír szerepben: egy Z-generációs belső boomerének véleménye Téma: Psziché

Amikor legutóbb belenéztem a tükörbe, még annyinak látszottam, amennyi vagyok. Huszonháromnak. Persze, ha kitátom a szám és egy zseblámpa segítségével önvizsgálatot tartok, akkor lehet, hogy megpillantok egy öreg, mogorva, indokolatlanul erős rúzst viselő, Margaret Thatcher frizurás idős hölgyet, gyöngysorral a nyakában, aki a gondolataimat a számba adja a belsőm mélyéről, nem tudom. Nem vagyok az „ezek a mai fiatalok” kezdetű, műfogsorcsattogtató- otthonkaborzoló-járókeretlóbáló mantrázásnak a híve, most mégis ezt fogom tenni, vállalva a kockázatát annak, hogy egy sor…

Olvass tovább

Hogyan tekintenél vissza az életedre, ha most kellene véget érnie? Téma: Psziché

Huszonhét éves korunkban érkezik el a jeles alkalom, amikor is tízezer naposak leszünk. Természetesen nem kezdtem komolyabb fejszámolásba, de egy netes program segítségével bárki könnyen utánajárhat, ő pontosan mikor éri el ezt a szép kort. Tisztában vagyok vele, hogy ezt igazából senki nem tartja számon, én valamiért mégis jobban vártam, mint egy megszokott születésnapot. Úgy éreztem, jövök magamnak egy értékeléssel. Azon gondolkodtam el, mi lenne, ha akkor, abban a pillanatban érne véget életem filmje. Hogyan…

Olvass tovább

“Tiniként is vártam a nagy Ő-re, de most valami sokkal jobbat kaptam” Téma: Psziché

Igazság szerint az életemben voltak kisebb nagyobb szerelmek, mint mindenkiében. Volt, amiről azt gondoltam, hogy igazi szívbe markoló dolog, amolyan „elvitte a szívemet” szitu, de nyilván gyermekésszel, – ha mondhatok ilyet – ez másabb volt. Néha hajlamosak vagyunk arra, hogy naivak legyünk, hiszünk minden szép szónak, elhisszük az „örökké”-t, a „szeretlek”-et, a „veled akarom leélni az életemet”, dumákat. Nők vagyunk, vágyunk arra, hogy szeressenek minket. Erre várunk egész életünkben. Csak az a gond, hogy ha mi…

Olvass tovább

Párkapcsolat karantén-helyzetben, avagy 4 tipp, hogyan ne menjetek egymás agyára Téma: Psziché

„Már lassan az, ahogyan a levegőt veszi, idegesít.” Bizonyára ez a gondolat nem ismeretlen azok számára, akik több hete összezárva élnek a párjukkal. Mit tehetünk annak érdekében, hogy ne menjünk egymás agyára a karantén végére? Lehetőséghez mérten, de ahogyan bizonyára sokan, úgy mi is a párommal úgy döntöttünk, hogy az önkéntes karantént együtt vészeljük át. A kialakult helyzet előtt is sok időt töltöttünk együtt, azonban akkor még volt lehetőségünk iskolába, munkába menni, barátokkal kikapcsolódni. Most…

Olvass tovább

Van az úgy, hogy a karanténban rájössz, a probléma te magad vagy… Téma: Psziché

A jelenlegi veszélyhelyzet tökéletes arra, hogy elinduljunk befelé, ha már kifelé nem lehet. Én is egy érdekes utazáson találtam magam, ami felért egy hullámvasúttal. Március 13-a óta a pörgős hétköznapokat felváltották az egysíkú, nyugodt, otthon töltött napok. Kezdetben még jól is esett a nyugalom, szinte nem kellett semmiért elhagynom a házat. Szerencsére home office-ban tudok dolgozni, emellett pedig volt idő kitakarítani, rendet rakni, szelektálni a dolgokat. Majd ezek után jött egy elég erős, több napos…

Olvass tovább

Nyugi, most nem történik semmi! – Őszintén a FOMO és a karantén kapcsolatáról Téma: Psziché

A legmenőbb fotók a legmenőbb a nyaralásokról. Képek a hétvégi bulikról a barátokkal. Díszes ételek, színes koktélok, az élet pedig úgy fest, mintha amerikai álom lenne. Látjuk, hogy mindenki bejelentkezik mindenhol, mi meg inkább kijelentkezünk, hogy ne is lássuk, mert nekünk most sem maradt egyéb, mint egy újabb magányos szombat este, amikor mások a tökéletes életüket tolják az arcunkba. Ismerős? Ismerős az a szorongató érzés, hogy mi már megint nem voltunk ott? Eltelt egy újabb…

Olvass tovább

A felszívódni nem hagyott étel felszabadító érzése, avagy őszintén a bulimiáról Téma: Psziché

Az elején még csak evés után azonnali, fanatikus sportolással orvosoltam a bűntudatomat. Aztán, ahogy telt az idő, többször eljátszottam a gondolattal, hogy megteszem, míg végül 19 éves koromban elkezdődött. Akkoriban már voltak falási rohamaim, csak még nem tudtam, hogy ez az. Akkor is rám tört egy, válogatás nélkül ettem az édességet, ami a kezem ügyébe került. Meg se rágtam, úgy nyeltem le. Csak akkor hagytam abba, amikor már minden elfogyott. A roham felfokozott állapota lassan…

Olvass tovább

„Talán majd valamikor valaki” – Hat szín mögött a párkeresés nehézségeiről Téma: Psziché

Eltelt majdnem egy év azóta, hogy a 20on magazinban először mertem nyíltan leírni a gondolataimat, tapasztalataimat és észrevételeimet az általam átélt párkeresés nehézségein át, a vidékről felkerülő vagy éppen ott élő melegek mindennapi nehézségéig. Korábbi írásomban ugyan nem említettem, de ahogy vizsgáltam a korábbi ismerkedéseimet az online térben vagy éppen a bulik terén, rá kellett jönnöm, hogy a melegvilág egyfajta zárt közösséggé avanzsálódott, mióta szerves részének mondhatom magam. Akkor azt írtam, hogy a fővárosban talán könnyebb ismerkedni ezen…

Olvass tovább

“Most idő kell, hogy megszeressem magam. Megérdemlem.” – Egy friss szingli mantrái Téma: Psziché

Nem járnék olyannal, aki velem járna. Ez a „Sohasem lennék egy olyan klubnak a tagja, amelyik elfogadna engem tagjának” (Woody Allen, Az Annie Hall c. film) szindróma. Pár hónapja ért véget egy hosszabb kapcsolatom, ami után, bár elég fiatal vagyok még, eldöntöttem, hogy a következő az igazi lesz. De még is ki lesz a nagy Ő? Ahányszor ezen gondolkodom (ami sokszor megesik, bármennyire is szeretném, hogy ez a kérdés ne befolyásolja ilyen mértékben az életem) arra jutok, hogy…

Olvass tovább

Az a fránya Nagy Ő – Van vagy nincs? Téma: Psziché

A Nagy Ő. Bántja a fülem a szó, mert szerintem nincs olyan, hogy Nagy Ő. Alkalmazkodás, elfogadás, kompromisszum, csapatmunka és kémia van – de Nagy Ő, nos, ő nincs. Ugyanis abból elméletileg csak egy van, azonban nem hiszem, hogy mindenkinek csak egy darab ember rendeltetett az életében, és hogy csak egy darab ember tudná kiváltani az igaz szerelem hormonjait. Azoknak, akik már 16 évesen megtalálták életük párját, és azóta is szerelmük utolsó lapjait lapozgatják úgy, hogy nem…

Olvass tovább

“Rájöttem, hogy az élet most zajlik” – Mike Posner keresztülsétált Amerikán Téma: Psziché

Mindannyiunk életét elsötétíthetik borúsabb periódusok. Előfordul, hogy peches, tragikus vagy épp letargikus spirálba szorulunk, melyből már-már kiutat is alig látunk. Mégsem tehetünk mást: tovább kell lépnünk. Akár 2851 mérfölddel tovább. Dönthetünk úgy, hogy felhagyunk a szomorúsággal Mike Posner, a világhírű amerikai énekes és dalszövegíró 2019 márciusában döntött úgy, hogy ideje végleg felhagynia a búslakodással – melyre egyébként vitathatatlanul minden oka megvolt. Szeretett édesapját egy agydaganat vette el családjától, jó barátja és zenésztársa, Avicii pedig öngyilkos lett.…

Olvass tovább

Álomgyilkosok, akiket azonnal meg kell állítanunk Téma: Psziché

Játszottatok már valaha Super Mario-val? Bizonyára tudjátok, melyik játékról beszélek. A pályán egy kék-piros overálos, nagyorrú figurával kell előre haladni, miközben el kell kerülni az összes teknőst, sötét gombát, húsevő növényt és minden más életünkre veszélyes karaktert, hogy végezetül sikeresen beérhessünk a célba, ahol vár ránk a sárkány által foglyul ejtett Királynő. Mario olyan, mint te vagy én A minap rájöttem, hogy a baseballsapkás kabala élete egy az egyben megfeleltethető a mienknek is. A pálya…

Olvass tovább

Ezt adta nekem a Harry Potter – 20 éve jelent meg Magyarországon az első kötet Téma: Psziché

Húsz évvel ezelőtt, 1999 novemberében jelent meg először magyar nyelven J. K. Rowling regénye, a Harry Potter első része. Varázsütésszerűen változott meg az egész világ: gyerekek, fiatalok és felnőttek milliói várták a sebhelyes homlokú, szemüveges fiú történetét. A Harry Potter-széria alapjaiban változtatott meg mindent, irodalmi drog lett, állandó hivatkozási alap, örök kedvenc. Hadd mondjam el a jubileum alkalmából, hogy pontosan mit is jelent nekem a kávéházból a lépcső alatti gardróbon át a kasszasikeres mozikig hoppanáló HP-történelem. Elcsépelt, nyálas,…

Olvass tovább

Mit jelent felnőttnek lenni? – Fiatal olvasóink válaszolnak Téma: Psziché

Nemrégiben megpróbáltunk mélyebben is elmerengeni azon, hogy vajon mit is jelent felnőttnek lenni. Mitől és mikortól számít valaki felnőttnek? Hogyan definiálható egyáltalán a felnőttkor? Addig-addig morfondíroztunk ezen, míg rá nem jöttünk, hogy valójában képtelenek vagyunk bármire is válaszokat adni. Olvasóinkhoz fordultunk, akik örömmel siettek a segítségünkre és osztották meg velünk saját értelmezéseiket. A felnőttkor a lemondásról szólna? Érdekesen közelített meg a fogalmat az az olvasónk, aki így fogalmazott: „Szerintem, akkor válik felnőtté valaki, amikor először mond…

Olvass tovább

„Itt van az ősz, itt van újra” – 6 indok, amiért ez az évszak a mindenem Téma: Psziché

A túlhájpolt nyár és a karakteres tél között szerényen bújik meg az ősz. Ezt szeretem benne. Hogy szerény és bölcs, egyáltalán nem hivalkodó. Nem “giccses”, mint a tavasz, nem karakán, mint a tél, és nem is pezsgő, mint a nyár. Szeretem, ahogy fákat színez egy ceruzával, és azt is, ahogy behinti a földet a lángoló színeivel, szűrt fényeivel, sejtelmes ködeivel. Szeretem, ahogy öltözteti az embereket, és azt is, hogy a jónak és a rossznak is…

Olvass tovább

A fájdalom igenis tanít – Keserű, de annál hasznosabb élettanulságaim Téma: Psziché

Emberi kapcsolataink alkotják az életünk lényegét, ugye? Talán ezért is nehéz felismerni, ha az általunk leginkább szeretett személy egész egyszerűen… nem szeret jól viszont. Mert lehúz, tönkretesz, megsebez, megmar. Névtelen Szerzőnk két életbevágó tényt fogalmazott meg: először is, észre kell venni, ha valaki bánt minket – még ha nem is szándékosan. Másodszor: eljön az a pont, amikor össze kell gyűjteni azt a nemlétezőnekhitt erőt, amivel onnan elsétálunk. De ezt már szándékosan. Íme, egy személyes történet, személyes tanulságokkal,…

Olvass tovább

Levél születendő gyermekemnek Téma: Psziché

Kedves Kisbabám! Még olyannyira nem ismerlek Téged, hogy egyelőre csak az álmaimban létezel. De már most nagyon szeretlek, apukáddal együtt. Nagyon várunk Rád. Lehet, hogy még éveket kell várnunk, de már most tudjuk, hogy Érted megéri minden perc. Szeretném, ha tudnád, hogy ez a világ nem örül majd Neked olyan nagyon. Ez a világ tele van olyan emberekkel, akik szerint Rád várni teher, Téged felnevelni nyűg, felesleges pénzkidobás, túl nagy felelősség. Olyanok is vannak, akik szerint…

Olvass tovább

Dombból hegyet – Avagy a túlagyalás, mint a 20onévesek egyik leggyakoribb betegsége Téma: Psziché

A gondolkodás jó. Az átgondolás is jó. A túlgondolás azonban már kevésbé. Mindegy, hogy bolhából elefántot, vagy dombból hegyet: annak ellenére, hogy életünk túlagyalásával semmivel sem vagyunk előrébb, megszállottan űzzük az analizálás ezen fajtáját. Mi, huszonévesek nagyon is jók vagyunk ebben a műfajban, zseniálisan tudunk aggódni az esetleges végkimeneteleken, a még be nem következetten és a már bekövetkezetten – és azoknak esetleges alverzióin. Nagyon, de nagyon nehéz megtalálni az arany középutat a nyers agy és…

Olvass tovább

Kielégítő a szüleink akaratát követni? Téma: Psziché

Több olyan korombeli ismerősöm is van, akik egy az egyben azt az utat követik, amit a szüleik kijelöltek nekik. Már az érettségi utáni első munkájukat a családi cégnél szerezték, vagy közgazdásznak tanultak, hogy egy nap teljes egészében átvehessék a céget, esetleg feladták a sportkarrierjüket a továbbtanulásért, csak hogy megfelelhessenek a szüleik akaratának. A szülők nyomdokait, kívánságait követve azonban rengeteg aggály és kérdés merülhet fel bennünk. Kielégítő lesz valaha a szülők akaratának követése? Úgy tartják, a cselekedetek…

Olvass tovább

Az élet játéka: minden rosszban megtalálni a jót Téma: Psziché

Eleanor H. Porter Az élet játéka című könyve egy szívet melengető történet egy kislányról, Pollyannáról, akit még nem rontott meg a felnőttek úgynevezett realizmusa és pesszimizmusa. Sőt, kifejezetten úgy tűnik, hogy az efféle felnőttvilágra ő fittyet hány és inkább a saját maga képére formálja a körülötte élőket. Ők persze eleinte úgy gondolják, csupán a gyermeki naivitás szól a lányból, hiszen mindannyian tudjuk, hogy az élet nehéz, a világ gonosz, a benne élő emberek pedig önzők. Ám végül kiderül,…

Olvass tovább

Depi és egyéb kreálmányok – Tényleg csak egy felfújt lufi? Téma: Psziché

Bár a depressziós tünetek rengeteg embert gyötörnek világszerte, valahol mégis a „kamubetegség” „kreált hiszti” és a „mindenkire ráhúzzák, hogy depressziós” mesterhármas őrzi a depresszió képét a köztudatban. Ismét szubjektív – nyilvánvalóan nem orvosi – vélemény következik. Miért? Olyan könnyű azt mondani az embernek, hogy szedje már össze magát, nem is történt semmi komoly mostanában, ami indokolja a „depit” (elmondhatatlanul utálom ezt a rövidítést, mert elbagatellizál valamit, ami rengeteg ember életét követeli évről-évre). Azt mondják, “gondoljon…

Olvass tovább

Diagnosztizálatlan betegséggel az élet – Nem tudhatod, mit hoz a jövő! Téma: Psziché

Tudom, senkinek sem könnyű, és mindenkinek nyilván a saját problémája a legnagyobb, de azért lássuk be, vannak különösön hányatott sorsú emberek – azt hiszem, én is egy vagyok közülük. Egy ritka, diagnosztizálatlan betegséggel élek együtt, ennek kapcsán egy cikksorozatban szeretném elmesélni nektek, hogy miken mentem/megyek keresztül. Kezdjük rögtön a történetem rövid előzményeivel. Talán kezdjük egészen az elején! Mindig kitűntem a korombeliek közül, nem igazán jártam bulizni a többiekkel, de ettől függetlenül mindig volt egy nagyon…

Olvass tovább

Hajnali háromkor a legőszintébbek az emberek Téma: Psziché

Az Ördög órájának tartják a hajnali hármat. Számos kultúra szerint a világok közötti fátyol ekkor elvékonyodik, átlibbenek hozzánk a szellemek, démonok, tündérek és egyéb lények. Ebben egyáltalán nem hiszek, de az elnevezést igen találónak tartom: ez az az óra ugyanis, amikor egy hatalmas vállrándítással elfogadjuk emberi gyarlóságunkat és olyan gondolatok, álmok, kívánságok kerítenek minket hatalmukba, amiket a legmélyebb helyre, a legzegzugosabb polcunkra süllyesztettünk el képzeletünkben. De hajnali háromkor, azon kivételes alkalmakkor, amikor még ébren vagyunk,…

Olvass tovább

Testvérrel szép az élet Téma: Psziché

A különféle családi kapcsolataink egytől egyig különlegesek lehetnek, ám a testvérek közötti kapcsot kifejezetten páratlannak tartják. Óriási szerencséje van annak, aki egy vagy akár több testvért is maga mellett tudhat, az előnyök listája mondhatni végtelen. Sosem vagyunk egyedül Egy testvér jó barát is lehet, így szinte garantált, hogy mindig van kit magunk mellett tudnunk, van kire számítanunk. Gyerekkorunkban nem kellett egyedül lemennünk a játszótérre, nem kellett egyedül végigülnünk a családi ebédeket, és sosem kellett azon…

Olvass tovább

„NEM HITTEM EL, HOGY ENNYIT ÉR EGY HAJLÉKTALAN ÉLET” – EGY SZOCIÁLIS MUNKÁS TÖRTÉNETE Téma: Psziché

Saját traumám miatt döntöttem úgy húszévesen, hogy segítőkezet nyújtok az elesetteknek. A legalján akartam kezdeni, a hajléktalanoknál, akiknek ─ ha úgy tetszik ─ mi, „utcások” vagyunk a család. Bevallom, amikor még pályakezdő voltam, új hivatásomat titkoltam a baráti társaságomban. Féltem, mit gondolnak. Hogy majd úgy néznek rám. És bár annak ellenére, hogy volt olyan barátom, aki szerint „ha valaki csövessel dolgozik, akkor az olyan is”, most örömmel osztok meg veletek egy igaz történetet. Ha arra a kérdésre keresitek…

Olvass tovább

ÉLETRE SZÓLÓ MONDATOK, AVAGY: NEM IS TUDOD, DE SEGÍTETTÉL, HOGY JOBBAN SZERESSEM MAGAMAT Téma: Psziché

Próbáljuk meg meglátni magunkban a szépet és a jót? Mondani könnyű. Sose hittem, hogy kivételes ember lennék, sőt, még csak átlagosnak sem gondoltam magam. Úgy éreztem, hogy teljesen átlag alatti vagyok. Középiskolában 38-an voltunk az osztályban, ebből 34 lány. Rajtam kívül mindegyik lánynak volt a 4 év alatt kapcsolata, de én valahogy kimaradtam ebből a sorból. Mindig is másokhoz mértem magam, hittem, hogy nem vagyok sem jó fej, sem szép, nincs bennem semmi különleges –…

Olvass tovább

Hat szín mögött egy más világ Téma: Psziché

Bűnösnek kellene éreznem magamat azért, mert fiatal, huszonéves férfiként a saját nememhez vonzódom? Tudom, kézenfekvő válasz lenne: „dehogy, élj úgy, ahogy szeretnél, mindegy kit szeretsz, csak legyél boldog!” – Mondja ezt az én generációm, esetleg talán az eggyel előttünk lévő. Vidékről a fővárosba Lassan 25 éves egyetemista vagyok, átlagosnak mondanám az életemet, egy nyugat-magyarországi kisváros csendes, nyugodt, ám pont emiatt számomra egysíkú mederben folyó életvitelét szerettem volna elcserélni egy nagyváros pörgős, rohangálós, emiatt sokszor stresszes,…

Olvass tovább

Problémák, amiket csak mi, huszonévesek érthetünk Téma: Psziché

Huszonévesen, nagybetűs Életünk küszöbében állva olyan nehézségek ütik fel a fejüket, amik eddig gondtalan kamaszkorunkból hiányoztak. Úgy érezzük, másodperctöredékek alatt lettünk elválasztva az édes és felelőtlen éveinktől. Ekkor olyan problémákkal is meg kell küzdenünk, amiket lehet csak mi, fiatal felnőttek érthetünk meg igazán. Munkát találni nem olyan egyszerű, mint gondoltuk Foggal, körömmel, évekig güriztünk a diplománkért, majd kíméletlenül fejbe kólintottak azzal a ténnyel, hogy gyakorlatilag ez csak két plusz sorral jelent többet az önéletrajzunkban. Megszerzett…

Olvass tovább

Önkép, önértékelés és örök elégedetlenség Téma: Psziché

Aki csak napi 10 percet is szán a sztárokról, egészségről és fitnessről szóló cikkek átolvasására, sejtheti, hogy a téma, amiről írni szeretnék, jelentősen elcsépelt és túltárgyalt. Ennek ellenére fontosnak tartom, hogy megszólaljak az önértékelés és elégedetlenség kérdéséről, a cikk végén az is kiderül, hogy miért. Nem voltam nagy sportoló Egészen egyetemista koromig teltebb lány voltam – nem mondom, hogy kövér, mivel 176 centis magasságom mellett nem volt feltűnő, de volt rajtam bőven felesleg. Nem jártam menő…

Olvass tovább

„Akkor, ott nem dönthettél, most viszont dönthetsz” – Kell beszélni a szexuális zaklatásról? Téma: Psziché

Nekünk – mint egy fiatal felnőtteknek szóló online sajtóterméknek – igen, nagyon is beszélnünk kell a szexuális zaklatásról. De mi a helyzet az egyénekkel, akiknek megvannak a saját, személyes történeteik? Nekik el kell mesélniük, ami történt? Tartoznak a barátaiknak, a családjuknak, a társadalomnak vagy a jövőbeli áldozatoknak azzal, hogy nem fojtják el magukban a történteket? Figyelem, érzékeny téma következik! Van szavatossági ideje a zaklatás emlékének?    Bizonyára te is értesültél arról, hogy az HBO januárban…

Olvass tovább

„Nem volt bűne, csak túl nagy hírnévvel rendelkezett ahhoz, hogy rendesen élhessen” – A brokkoli fa története Téma: Psziché

Nemrég elküldtek egy videót, amely a brokkoli fáról szólt. A történet végén csak ültem párás szemmel és nem akartam elhinni, hogy ilyen heves érzelmeket váltott ki belőlem egy fa, aminek létezéséről 4 perccel ezelőttig semmit sem tudtam. Még mielőtt furcsa szemekkel néznétek rám, megismertetem veletek a brokkoli fa történetét – bár előre figyelmeztetek mindenkit, nem csak egy fáról fog szólni. A brokkoli fa története Patrik Svedberg svéd fotográfus 2013 májusában egy szép, verőfényes reggel épp munkahelyére igyekezett, amikor…

Olvass tovább

„Mintha épp most akarnánk lejönni a heroinról” ─ Avagy mit tesz velünk a szívtörés? Téma: Psziché

Elcsépelt fogalom lett a szerelmi bánat, klisévé nőtte ki magát. Az első olyan klisé, amibe úgy érezzük, bele lehet halni. Kezeket fel, ki érezte már úgy, hogy hónapokkal, akár évekkel később sem tudott nyugovóra térni egy szakítás fölött, és egy istenért se tudta kiverni fejéből az illetőt? Ha felismerted magad, olvass tovább. A szívtörés sokkal, de sokkal ravaszabb annál, mint gondolnánk. Ez a cikk az alábbi TED videó lenyomata. Hol vagy, racionalitás? Rájöttem, hogy nem bízhatok meg abban,…

Olvass tovább

50 apró pillanat, amiért érdemes élni Téma: Psziché

Több ezret is össze tudtam volna írni, de megálltam ötvennél. A lista személyesre sikerült, de jól prezentálja, hogy az apró dolgok mennyit is számítanak. Sőt. Ezekben a kicsinek tűnő pillanatokban lakozik a lényeg. Na és hogy melyek azok a momentumok, amelyekért érdemes élni, és többet érnek bármelyik lottó nyereménynél? Hát, amikor… …a nevetőgörcs közepén próbálsz levegőt venni. De nem tudsz. …egy fárasztó nap után forró fürdőt veszel. …annyi sajtszósszal eszed a nachost, hogy már fáj.…

Olvass tovább

Melyik a rosszabb: fizikai vagy érzelmi megcsalás? Téma: Psziché

Ha felmerül a hűtlenség témája, elsősorban fizikai megcsalásra gondolunk: egy csókra vagy pedig szexuális együttlétre asszociálunk. A megcsalás fogalma azonban ennél jóval szélesebb skálán mozog, két fő típusa különíthető el: az érzelmi és a fizikai félrelépés. Mindegy, hogy melyik fajtáról legyen szó, mindkettő kőkeményen megtöri a monogám kapcsolat békés rabigáját. A kérdés viszont az, hogy melyik a fájdalmasabb: ha testileg csalják meg az embert, vagy ha érzelmileg? Fizikai félrelépés A klasszikus megcsalás fogalmát nem kell…

Olvass tovább

Menni hagyott nagy Ő-k, avagy élet az igazi után Téma: Psziché

Vannak, akik úgy gondolják, korábban már megismerték a nagy Ő-t, de valamilyen okból kifolyólag mégis elszalasztották, menni hagyták. Ez a bejegyzés most nekik szól és az ő jövőjükről töpreng. Miért hagytuk menni? Ami volt, elmúlt, felesleges lenne azon morfondírozni, hogy miért lett vége. Körülmények, időzítés, családi háttér, anyagi gondok, egy megcsalás, egy hazugság, vagy akár csak néhány félreértés egyaránt vezethetett odáig, hogy most bottal üthetjük a nagy Ő nyomát. Nem az számít, miért ért véget, sokkal…

Olvass tovább

Dolgok, amiket csak a vidékiek érthetnek Téma: Psziché

Vidéki lány vagyok. Azt hiszem ez egy olyan dolog, amit egész életében cipel magával az ember. Ha akarnék, se tudnék elvonatkoztatni attól a gyermekkortól, amit ebben a kisvárosban töltöttem. Attól a mentalitástól, amit az itt eltöltött évek nyomtak rám, és azoktól az élményektől, amiket kisvárosi óvodásként és iskolásként tapasztaltam. Szeretem, hogy vidéki vagyok, még akkor is, ha az ingázást néha a hátam közepére kívánom. De hogy mit szeretek a legjobban? A vidéki élet nüansznyi furcsaságait.…

Olvass tovább

A gyermekvállalás nem vattacukor, szivárvány és végképp nem unikornis Téma: Psziché

Huszonhét éves vagyok és tudom, hogy ketyeg a biológiai órám. Ennek ellenére sem vagyok még képes életcélnak tekinteni a gyermekvállalást. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyszer nem akarok majd gyereket. De igen, majd. Egyszer. Őszintén a gyermekvállalásról Mert legyünk már őszinték magunkhoz, a gyermekvállalás nem csak non-stop tutujgatás és mosolygó gyerekpofi, hanem kőkemény meló, megállás nélkül! Kezdjük rögtön az elején, a terhességnél. Mi jellemzi azt? Émelygés, hányás, hangulatingadozások, rosszul alvás és testfelületünk megkétszereződése. Amikor fél…

Olvass tovább

Egyetemi ingázás – Egy vonatos lány tapasztalatai Téma: Psziché

Évről évre, rengeteg fiatal felnőtt kezdi el az egyetemet. Számos olyan diák van azonban, aki nem ugyanazon a helyen él, ahova egyetemre is jár. Az albérletárak a csillagoknál is magasabban vannak, a kollégiumok befogadóképessége pedig véges: nem véletlenül van annyi vonatos ember, amennyi. A mindennapos utazások engem is vérbeli vonatossá formáltak: volt, hogy átkoztam ezt az időt, és volt, hogy kifejezetten jót tett ez a fajta nyugalom. Ezer érvet tudok felsorolni ellene, de meg kell…

Olvass tovább

A férfilét fogságában – Mérgező maszkulinitás Téma: Psziché

Az Y- és Z-generációk olyan világban nőnek fel, ahol szinte évente kérdőjeleződnek meg alapvetőnek tűnő dolgok. Dolgok, melyek már évszázadokra bebetonozódtak a köztudatba. Pontosan ilyen a nemi szerepek kérdése is. Eljött az ideje, hogy a férfiak ledobják vállukról a kéretlen felelősség terhét, mert egy férfi is sírhat, beszélhet érzéseiről és lehet néha gyenge anélkül, hogy megszűnne férfinak lenni. Észre sem vesszük, de férfiak és nők tömkelege szenved az elavult, kőbe vésett nemi szerepektől. Mérgező maszkulinitás?…

Olvass tovább

Dolgok, amiket csak a vidékiek érthetnek Téma: Psziché

Vidéki lány vagyok. Azt hiszem ez egy olyan dolog, amit egész életében cipel magával az ember. Ha akarnék, se tudnék elvonatkoztatni attól a gyermekkortól, amit ebben a kisvárosban töltöttem. Attól a mentalitástól, amit az itt eltöltött évek nyomtak rám, és azoktól az élményektől, amiket kisvárosi óvodásként és iskolásként tapasztaltam. Szeretem, hogy vidéki vagyok, még akkor is, ha az ingázást néha a hátam közepére kívánom. De hogy mit szeretek a legjobban? A vidéki élet nüansznyi furcsaságait.…

Olvass tovább

„Logikáról beszél, amikor meghalt a legjobb barátom?” – Egy novella a gyász kríziséről Téma: Psziché

– Azt kifejezetten nem javaslom. Sajnos abból a szögből ugorva jó eséllyel egyáltalán nem fog meghalni – a mélyen zengő hang valahonnan messziről, Máté háta mögül érkezett, mégis tisztán kivehető volt. A fiú elengedte a korlátot, és idegesen fordult hátra. A hajnali ködben komótos léptekkel közeledő férfi körvonalai bontakoztak ki. Minden szürke volt, a faágak imbolyogtak a jéghideg harmattól. A figura közelebb ért, és mintha a világon a legtermészetesebb lenne, csevegő hangon folytatta: – Ha…

Olvass tovább

Haragtartás, amiről huszonévesen azonnal le kell szokni Téma: Psziché

Huszonévesen, a felnőttkorba lépve nyílik fel igazán a szemünk a világra, ekkortájt kezdjük el először mélyen analizálni és megérteni azokat a lelki folyamatokat, amik az emberekben lejátszódnak. A legfontosabb megfigyelésem Nálam legalábbis az elemző szakasz húsz fölött kezdődött el úgy istenigazából. Rengeteget tanultam a szüleimről, a testvéreimről, a barátaimról, a barátaimnak vélt haverjaimról, a szerelmeimről és a szerelmeimnek hitt fellángolásaimról egyaránt. Miközben mindenkit figyeltem, elemeztem és végre mélyebben is megismertem, ráleltem az egyik talán legfontosabb…

Miért vagyunk boldogtalanok? Téma: Psziché

Vajon hány ember tudná gondolkodás nélkül kijelenteni, hogy boldog? Egyszerűen csak boldog. Boldog azzal, amije van, egy olyan élettel, amilyet él, olyan barátokkal, akik körbeveszik, és egy olyan munkahellyel, ami inspirálólag hat rá. Ha te közéjük tartozol, veregesd meg a saját válladat és ügyelj arra, hogy semmit se veszíts el boldogságodból. A legtöbben azonban csak próbálják betölteni, foltozgatni azt a megfogalmazhatatlan űrt – például materiális javak felhalmozásával, romboló önmarcangolással vagy mások csatározásával. Minap olvastam egy idézetet Ellen…

Gyógyító mancsok Téma: Psziché

Lassan egy éve lepett meg a férjem a törpe tacskónkkal, akit az unokahúgom Diónak nevezett el. Nagyon régóta vágytunk rá, hogy legyen saját négylábú barátunk, de az, hogy albérletben laktunk, mindig visszatartott. Az albérlet terhei alól megszabadulva viszont egyenesnek tűnt az út a mancsokig. Nem várt meglepetés A tetőtéri lakásunk egy ferde falát olyan szinten sikerült aznap reggel lefejelnem, hogy úgy néztem ki, mint egy monoklis mesefigura. Szóval a nap első felében egy csomag fagyasztott kelbimbóval…

Olvass tovább

Fiatal nőként a 21. században Téma: Psziché

Imádom, hogy nő vagyok. Minden menstruációs görcs, hormon okozta hangulatingadozás és kisanyámozás ellenére is azt mondhatom, a jó nemet sorsolta nekem a gép. Nemhogy csak a jó nemet, de a jó századot is. Állítom, hogy sehol máshol az idővonalon nem volt ilyen jó nőnek lenni, mint most, a 21. században. Volt idő, amikor nem szavazhattunk, amikor nem volt szavunk, amikor még csak egy rendes munkát sem vállalhattunk. Legyünk nyersek és őszinték: nem voltunk mások, mint két…

Olvass tovább

Így szereztem motivációt az Instagramról Téma: Psziché

Korábban többször is észrevettem magamon, hogy fölös időmet Instagram lapozgatással töltöm. Ez több időmet vette el, mint egyébként gondoltam. Észre kellett vennem azt is, hogy minél többet nézem mások profilját, annál inkább befelé fordulok. Megállás nélkül néztem azt, hogy mások mennyit utaznak, hogy milyen jól néznek ki az edzés előtt, közben és után, vagy hogy épp milyen luxus kiegészítőt vagy ruhát vásároltak meg. Ösztönösen vetettem össze a saját életemet ismeretlenekével. Eldöntöttem, hogy a káros hasonlítgatás helyett…

Olvass tovább

Az egyetlen szó, amivel még tartozunk az exeinknek Téma: Psziché

Hajlamosak vagyunk a fejünkben terjengős monológokat fogalmazni, melyeket igazából nem is magunknak, hanem az exeinknek címzünk. Hazudnék, ha azt írnám, hogy én még sosem gondolkodtam el azon, hogy miket kellett volna még elmondanom nekik, miket kellett volna még a fejükhöz vágnom. Semmi furcsa sincsen a jelenségben, szerintem a feldolgozás és az elengedés természetes velejárója, hogy azt érezzük, maradt még mondanivalónk. Viszont előbb-utóbb mind eljutunk arra a pontra, ahol rájövünk, hogy csupán egyetlen egy szó az, amivel…

Olvass tovább

4 váratlan dolog, amit a brazilok tanítottak meg nekem Téma: Psziché

Egyszer azt mondtam az egyik brazil ismerősömnek, ha egy képzeletbeli világban élnénk, ahol nem látni a testet, csak a lelket, a személyiséget és a világszemléletet, akkor is egyből meg tudnám mondani, ki brazil és ki nem. Csak nevetett. Nem nagyon értette, ez miért olyan nagy szó. Két nyaramat is az Egyesült Államokban töltöttem. Egy táborban dolgoztam, ahol számtalan nemzetiség dolgozott együtt, a legnagyobb hatással mégis a brazilok voltak rám. A táborban egy körülbelül 70 fős…

Olvass tovább

A lányomnak, mielőtt szerelmes lesz Téma: Psziché

Noha a gyermekvállalástól még távol állok, ez nem állított meg abban, hogy kicsit elmélázzak azon, mit osztanék meg lányommal azelőtt, hogy hivatalosan is randevúzni, ismerkedni kezdene. Lehetőleg még azelőtt, hogy akarata ellenére, visszavonhatatlanul szerelembe esne. De legfőképp azelőtt, mielőtt élete első szívtörését átélné. Elmondanám neki, hogy… …ne akarja mindenáron megmenteni a lelki sérülteket, mert az esetek többségében saját magukat sem akarják megmenteni. Aki pedig saját magán sem akar segíteni, azon senki sem fog tudni. …ne akarjon…

Olvass tovább

Felismered, ha lelkileg bántalmazó kapcsolatban élsz? Téma: Psziché

Nagyon szerelmes vagy. És ő is veled van, pedig ő egy erős kilences, te meg csak egy gyenge hetes. Ezt ő mondta. Meg azt is, hogy sokkal csinosabb lennél, ha fogynál tíz kilót. De ne sminkeld ki magad, mert miatta nem kell. Ne vegyél fel miniszoknyát se, mert ne mutogasd magad másoknak. És ne találkozz a barátaiddal, mert ócska ribik mind és csak rossz hatással vannak rád. Ha elég jó akarsz lenni hozzá, követed a…

Olvass tovább

“Nagypapa! Mi miért nem vagyunk nagyon gazdagok?” – Novella Téma: Psziché

– Nagypapa! Mi miért nem vagyunk nagyon gazdagok? – szegezte a kérdést karosszékben békésen olvasgató nagyapjának Tóvári Tamara négy és fél éves óvodás a Mikó utca 4-es szám, első emelet hat alatti lakásban. Nagyapja épp válaszolni akart, amikor éles hang hasított a szobába: – Azért nem, mert nagyapád lusta volt sok pénzt keresni, egész életében csak lottózott, várta a sült galambot! A kellemetlen hang a konyhából jött, és Tóvári Emíliához tartozott, aki a karácsonyi halászlével…

Olvass tovább

Mikor fognak a generációk végre békében élni egymás mellett? – Nemzedékek közötti harc Téma: Psziché

Nem volt még ekkora a generációs szakadék, mint napjainkban. Egy láthatatlan csata ez, egy elnyomott, „majd csak lesz valahogy” háború, melyben egyre élesebben feszül az idősek és a fiatalok közötti különbségek. Az eltérő generációknak eltérő szokásaik, miértjeik és körülményeik vannak, így nem meglepő, hogy sajátos értékrendet alakítanak ki a munka világáról, a magánéletről és a családalapításról. Ebben az esetben létezhet olyan, hogy konszenzus? Békés együttélés? Vagy csak soha véget nem érő ujjmutogatás, véleményalkotás, bélyegzés és…

Olvass tovább

Egy 23 éves brutálisan őszinte aggodalmai Téma: Psziché

Nem vagyok sem negatív, sem borúlátó, végképp nem depresszív személyiség. Több a hitem, mint a kételyem, őszintén bízom a boldog végkimenetelben, és nem csak tétlenül malmozva, hanem keményen megdolgozva érte. Mégsem hallgathatom el, hogy a pozitív kisugárzás mögött bizony nekem is rejlenek ám kérdőjeleim, nekem is vannak súlyos aggályaim – mint mindannyiunknak ebben a korban. Hallgathatunk az aggodalmainkról, hagyhatjuk, hadd emésszenek fel minket, sőt, a közösségi médiát is teleposztolhatjuk kamu boldogsággal; de dönthetünk úgy is, hogy…

Olvass tovább

Pánik innen és túl – A pánikbetegség az új útitárs? Téma: Psziché

Arra gondoltam, hogy elolvasom az összes fellelhető netes irodalmat a témában, alaposan felkészülök, és a begyűjtött információkat egy nagy gombóccá gyúrva elétek tárom. De időközben rájöttem, hogy nem akarok még egy összeollózott szakszerű leírást, sem egy könyvszagú, távolinak ható jellemzést arról a betegségről, ami sokunknak átszövi a mindennapjait. Ez nem egy minden pánikbeteg nevében tett nyilatkozat Nem állítom, hogy tudom, mit éreznek. Úgy gondolom, mindenkinél, minden roham más – még ha a tünetek sok esetben egyeznek…

Olvass tovább

Út a pszichológus kanapéjától II. rész Téma: Psziché

Az előző cikkben már ismertettem veletek, hogyan vélekedik a többség a pszichológusokról, hogyan vélekedtem róluk én egykor és hogy hogyan jutottam el odáig, hogy mégis felkerestem egyet. Őszintén remélem, hogy a bejegyzéseim segítséget nyújthatnak nektek is, hogy meg merjétek tenni ezt az elsőre igencsak ijesztő és frusztráló lépést, ha épp ez az, ami kijuttathat titeket a gödörből. Mert bizony nem szégyen az, ha belátjuk, hogy valamit képtelenek vagyunk egyedül feldolgozni. Mindenkivel történhetnek olyan dolgok, amiket nem…

Olvass tovább

“Akkor lehetsz varázsló, ha semmid sincs, és mindentől megszabadulsz, ami elvonná a figyelmed” – Novella Téma: Psziché

A rohanó, soha véget nem érős hétköznapokban az apró dolgok értékeit könnyen figyelmen kívül hagyhatjuk. Nem árt, ha egy kicsit lelassítunk és észrevesszük őket: Constantinovits Milán novellája pont erre hívja fel a figyelmet. – Sokan ismerik vár oldalához simuló kis zöld parkocskát, amelyen súlyos lépcsősorok futnak keresztül. Afféle köldökzsinór a falak mögötti bennfentes világ és a falakon túl zajló Budapest között. Akik gyakran járnak erre, megfigyelhettek egy kopott télikabátos figurát, hatalmas, csapzott, őszbe hajló szakállal…

Olvass tovább

4 dolog, amit bárcsak ne tanultam volna meg gyerekként Téma: Psziché

Érdekes ez a gyerekkor, csak szívjuk magunkba a tudást, az új dolgokat és az annál is újabb élményeket. Szivacsként funkcionálunk, kíváncsiságunk lankadatlan, még azt is megtanuljuk, amit nem akarunk, esetleg azt, amit nem kéne. Listáztam 4 dolgot, amire felnőtt fejjel, egy mély sóhaj keretében azt mondom, bárcsak ne tanultam volna meg gyerekként. Ha feletted van, engedelmeskedj! Apró iskolásként a legelső dolgok egyike, amit megtanulunk, az az engedelmeskedés. Nincs mese, el kell fogadni, amit felülről mondanak,…

Olvass tovább

Út a pszichológus kanapéjáig I. rész Téma: Psziché

Sokáig húztam-vontam ennek a tartalomnak az elkészítését, hiszen annyi előítélet, szkepticizmus és ujjmutogatás lengi körül a témát, hogy az emberek csak félve – vagy inkább sehogy sem – mernek beszélni a pszichológus kérdéskörről. Most jött el az ideje annak, hogy mégis írjak róla. Nevemet és arcomat adom a nagy pszichológus-vitához, még úgy is, ha ezzel netalántán munkahelyektől vagy új ismeretségektől esem el a jövőben. Ma már amúgy sem tudok egyetérteni a sztereotípiával, miszerint azt, aki…

Olvass tovább

5 tévhit, amivel huszonévesen áltattam magam Téma: Psziché

Minden életszakasznak megvannak a maga önámításai, apróbb tévképzetei. Huszonévesen, életünk erejében azonban még inkább hajlamosabbak vagyunk a nonszensz gondolatok létrehozására. Nem gondolom, hogy egy bizonyos fokig ez feltétlen probléma lenne, néha kifejezetten erre van szüksége az embernek, de ennek ellenére a tisztánlátás sosem árt – csak ugye néha fáj. Leggyakoribb önámításaim, listába szedve. „Még annyi időm van!” Nem sokszor, de azért előfordult, hogy azt mondtam: „Még előttem az élet, ugyan hova siessek?” Nagy hazugság nem…

Nők férfiak nélkül, férfiak nők nélkül Téma: Psziché

A minap Szophoklész drámáját elemeztem a diákjaimmal, és Iszméné egyik híres mondatáról beszélgettünk. „Beláthatod te is, hogy gyenge nők vagyunk és férfiakkal szembe szállnunk nem lehet”. Hangzott el a szájából, amikor testvére, Antigoné ellent akart mondani a király törvényeinek. No de, ne ijedjetek meg, ez most nem egy ókori műelemző tanulmány lesz, csupán elgondolkodtatott és megihletett a diákjaim véleménye. Vajon milyen szerepe van a férfiaknak és a nőknek egymás életében? „Lányok, nélkülünk egy befőttes üveget…

Olvass tovább

Torokszorító képek a kétarcú világról Téma: Psziché

Szívszorító kollázsokon mutatja meg a kétarcú világot egy török művész, Uğur Gallen. Egymás mellett ábrázolja a világban uralkodó óriási különbségeket: egyik oldalon a fogyasztói társadalom jelenik meg, a másikon pedig a nehéz környezetben élők mindennapjai. A világ különféle pontjaira születő emberek körülményei fel nem fogható kontrasztot mutatnak. “Érdemes megállnunk egy-egy kollázsnál és elgondolkodni, hogy a mi hétköznapi bosszúságaink és kicsinyes vágyaink mennyit is érnek valójában” – ajánlja a művész. A képek sokkolnak és húsba vágnak:…

Olvass tovább

Amire a kedvenc könyveim megtanítottak – 5 életlecke Téma: Psziché

Könyvmoly vagyok. Szinte nem telik el úgy nap – immáron körülbelül 13 éve -, hogy ne olvasnék. Legyek bármilyen fáradt, legyen bármilyen nehéz napom, mindig szakítok időt arra, hogy 15-20 percre belefeledkezhessek egy könyv világába. Most azokat a könyveket szeretném kiemelni, amelyek meghatározóak voltak cseperedésem szempontjából: nemcsak élménnyel, de tanítóleckével is szolgáltak. Apró, de fontos farkastörvényei ezek az életnek, amik a maga didaxisaival együtt formálnak, nevelnek és csiszolnak. A belső értékek fontossága Stendhal Vörös és…

Olvass tovább

„Nem hívtam, és már ő sem engem” – Egy személyes történet a gyászról Téma: Psziché

Gyász. Ha ezt a szót halljuk, legyünk bárhol, bármilyen boldogan, mosolyunkat puszta emberi együttérzésből eltüntetjük. Ha pedig egyik ismerősünk gyászol, akkor részvétet nyilvánítunk. Ölelünk, támaszt nyújtunk. Segítünk, ahol csak tudunk. Na de ha mi gyászolunk? Ha mi éljük meg ezt az eddig nem ismert veszteséget? A nincs már többét? Nem szabad, hogy tabuként kezeljük: fontos, hogy megtanuljunk és merjünk beszélni a halálról, valamint az azt követő feldolgozási folyamatról. Füleki Boglárka megható írása következik. Az önkénteskedés…

Olvass tovább

Miket fogunk megbánni idős korunkra? Téma: Psziché

Furcsa lehet elérni arra a pontra, amikor számot kell vetnünk az elmúlt évtizedek felett. Visszaemlékezünk a jó és a rossz pillanatokra, a sok sírásra és nevetésre, a fájdalmas és gyönyörű emlékekre. Na de vajon mik lehetnek azok cselekedetek, amiket idős korunkra nagy eséllyel meg fogunk bánni? Úgy döntöttem, megkérdezem a közel 80 éves nagymamámat. A kérdés hallatán egy nagyot sóhajtott, a szeme a távolba meredt, egy pillanatra elmosolyodott, majd vissza, majd megint mosolygott, majd megint…

Olvass tovább

Mikből kellene kinőnünk huszonévesen? Téma: Psziché

Óvodásokból kisiskolások, kisiskolásokból felső tagozatosok, felső tagozatosokból gimnazisták leszünk – ezek a szintugrások valahogy olyan természetesek, magától értetődőek. Az első igazi éles váltást én a kamasz- és felnőttkor határára tenném. Ez az az ugrás, amitől azt hiszem, még a legtehetségesebb atlétáknak is sárban marad a bocskoruk, akarom mondani, a Nike csukájuk. Ha tetszik, ha nem, ha akarjuk, ha nem, fizikailag bizony egytől egyig mind felnövünk. No de nem elég papíron naggyá válni. Felnőni egyszerű, felnőttként…

Olvass tovább

“Szerepjáték, szerepjáték mindenhol!” – Egy novella a sok álarcról Téma: Psziché

Egy novella, amit a képzelet szült és a szerepjáték témakör ihletett. A helyszín egy budapesti kávézó, ahol egymást már 25 éve ismerő, két legjobb barátnő beszélget. Vagyis, inkább csak az egyik beszél. Így közel harminc évesen már rengeteg munka van abban, aki vagyok, tudod? De nem is ez a lényeg. Hadd mondjak el valamit. Ő egy potenciális férjanyag, de legszívesebben lemondanám a randevút. És tudod, hogy miért? Mert kiismertem az embereket. Mind hatalmas szerepkövető. Shakespeare-nek…

Olvass tovább

Mikből nem kellene kinőnünk még huszonévesen sem? Téma: Psziché

A felnőttkor görcsösen igyekszik kiölni belőlünk mindent, amit gyerekként még büszkén képviseltünk. Az anyagi terhek, a felelősség, a monoton életvitel és a társadalom elvárásai minden erejükkel azon vannak, hogy semmi jónak se jusson hely a gyerekkorból. Márpedig vannak szokások, tulajdonságok és mentalitások, melyeket mindenképpen megérné magunkkal vinnünk a húszas éveinkbe is. Bátrak és naivak vagyunk No persze nem teljes mértékben kell megőriznünk a gyermeki naivitást, de kis porcióban kifejezetten hasznos, ha hiszékenyek maradunk. A gyermeki…

Olvass tovább

Íme, az Y generáció beskatulyázása Téma: Psziché

Ha igaz, amit a „nagyok” mondanak, akkor az Y-generáció tagjaként az alábbi dolgokat kellene éreznem: A technikai vívmányokkal kapcsolatban azt, hogy „up to date”, vagyis napra kész akarok lenni. Azt kellene gondolnom, hogy a család és a karrier közötti egyensúlyozásba folyamatosan beletörik a bicskám, és azt, hogy a belső bizonytalanságom szép lassan az egekbe kúszik. Olyan munkára kellene vágynom, amit szeretek, és fel kellene állnom mindenhonnan, ami nem tetszik. A döntéseim noha öntudatosságot tükröznek, az…

Olvass tovább

Ki segít a kapunyitási pánikban szenvedőkön? Téma: Psziché

A Budapesti Metropolitan Egyetem felmérést készített a fiatalok körében, és kimutatták, hogy a legtöbb 19 és 23 éves kor közötti fiatal életében bizony jelen van a kapunyitási pánik. Ezek a fiatalok elsőként a szülőktől várnának segítséget, ám nem mindig kapják meg azt. A kutatásból kiderült, hogy a depresszív állapot csökkenthető, vagy akár megelőzhető lenne, ha az oktatási intézményekben több figyelmet fordítanának a hallgatókra, valamint ha valós életkörülményekre készítenék fel őket. Ezek után jogosan merülhet fel…

Olvass tovább

Az apa nélkül nevelődő generációk sérült személyisége Téma: Psziché

Sokakban él az a kép, hogy a gyermeknevelést elsősorban egy nő tudja jól csinálni – és neki is kell. Az igazság azonban az, hogy az apa és gyermeke közötti kapcsolat ugyanolyan fontos, mint az anya és gyermek közötti kapcsolat: akkor válhat egészséges felnőtt valakiből, ha a férfi és a női energiákat egyaránt megkapja. Mégis, egyre többen nőnek fel tényleges apaminta nélküli családban – ennek pedig súlyos hatásai lehetnek. Na de hogyan alakult ki az apátlan…

Olvass tovább

Függőségben szenvedő szülő mellett felnőni – Az életet nem nulláról, hanem mínuszról kell felépíteni Téma: Psziché

Májcirrózis, alkohol okozta májzsugor, hashártyagyulladás, alkoholos neuropathia, idegsejtpusztulás. Mi a helyzet azokkal a gyermekekkel, akik nap mint nap maguk előtt látják a függőségben szenvedő szüleiket? A fenti kifejezéseket nem egy prevenciós óra keretében, vagy egy biológia órán tanulják meg, hanem gyerekkoruk óta, szakadatlanul a fülükben csengenek. Egy ilyen családban felnőve ők maguk is szenvedő alanyokká válnak: vajon hogyan élik meg mindezt? Az alkoholista szülővel rendelkező gyermekek mindennapjai Nemcsak a kiszámíthatatlanság, hanem a bizonytalanság is nagymértékben…

Olvass tovább

A múltban nem terem babér Téma: Psziché

Ó, hányan ne tudnánk milyen az, amikor a múltbéli kapcsolatainktól várjuk a megváltást, a változást! Kevés az olyan ember, aki ne akarta volna még renoválni egy régi kapcsolatát sem, bízva abban, hogy másodjára már minden máshogy alakul majd. A jelenség teljesen indokolt, világos okai vannak annak, amiért a múltban keressük a jövőnket. Viszont előbb-utóbb muszáj lesz elfogadnunk, hogy a múlt és a jövő két teljesen különböző idősíkban mozog. Érthető, hogy a múltat szeretnénk megjavítani Pontosan…

Olvass tovább

Házasság a második X környékén Téma: Psziché

23 éves vagyok, 4 éve házas. Nincs gyerkőc a képben, nem is volt, és mégis igent mondtam. Tádám! Azt mondod nem éltem eleget? Bőven elég embert bántottam meg, amit évek óta nem tudok megbocsátani magamnak. Nem lehet panaszom az engem ért sérelmek számát illetően sem – jutott abból is bőven. Ismerettségből kellett volna több? Szexpartnerből kellett volna több? Pénzből kellett volna több? Magasabban ívelő karrier kellett volna? Több iskolai végzettség kellett volna? Számodra mit jelent,…

Olvass tovább

Mikor van itt a gyerek ideje? Téma: Psziché

Írtam már nektek rosszul időzített gyerekvállalásokról, félre sikló gyermeki sorsokról. Kismillió tényezőnek kell stimmelnie ahhoz, hogy az ember felelősséget tudjon vállalni egy új életért. A családalapítás nem átmeneti hóbort, ideiglenes hobbi vagy unaloműző játék, hanem egy életre szóló küldetés. Kicsit elmerengtem azon, hogy vajon mik azok a körülmények és tényezők, melyeknek mindenképpen klappolniuk kell, ha gyereket szeretnék. Személyes check-list következik. Megfelelő partner Háh, gondolom erre nem számítottál! No de nézzük meg jobban, mit is takar…

Olvass tovább

Őszinte cél vs. kamuvágy – Avagy mi fán terem az önismeret? Téma: Psziché

Mások életét könnyebben átlátjuk, mint a sajátunkat, ugye? Bőszen osztogatjuk a tanácsokat a többiek problémáira, közben saját bajunk megoldására igencsak nehezen jövünk rá. A célokkal sincs ez másképp. Céljaink, vágyaink, vagy épp az álommunkánk meghatározásába egyszerűen beletörik a bicskánk. Önismeret, ugyan mi fán terem az? Mégis hány, munkáját kiválóan végző “sikeres” ember boldogtalan, frusztrált, vagy épp depressziós? Kérlek, mondjátok meg nekem, hogy mi van akkor, ha a legvégén, amikor elméletileg már révbe értünk és „önmegvalósítottunk”,…

Olvass tovább

Ez nem egy papás-mamás játék, ez a való élet Téma: Psziché

A parlamentben szorgosan dolgoznak azon, hogy minél előbb minél több gyereket potyogtassunk az országba. A babaprojekt lett az első számú cél, és persze a rohamosan csökkenő születésszám fényében ez egy kicsit sem lep meg. No de hiába a fiatal házasoknak járó támogatások, hiába a CSOK és más finomságok, csak azért nem fogok azon nyomban gyereket szülni, hogy a cumiipar végre jobban virágozhasson. Szeretnék gyerekeket, ráadásul nem is egyet, nem is kettőt, de még csak nem…

Olvass tovább

Y generációs nyavalygás vs. valódi probléma Téma: Psziché

„Mi baj a mai fiatalokkal?” Egyáltalán lehet bármi baj velünk? Egyetemre járunk, tanulunk, munkát keresünk, dolgozunk, karriert építünk, randizunk, párkapcsolatban vagyunk, családot tervezünk. Nem bonyolult, nem? „Bezzeg a mi időnkben!” A „felnőttektől” mást sem hallunk, minthogy nekünk mennyire könnyű, hiszen ők megteremtették nekünk a szabadságot, létrehoztak nekünk egy biztonságos otthont. Nekünk már nagyon jó, mert mi tanulhatunk nyelveket, könnyedén elutazhatunk külföldre és bármilyen munkát vállalhatunk. Különböző ösztöndíjprogramokra pályázhatunk, akár a tengerentúlon is. Ezek ellenére mi…

Olvass tovább

Nem gondolom, hogy a férfinak kellene fizetnie az első randevún Téma: Psziché

Hallottam már mind férfiaktól, mind nőktől egymásnak teljesen ellentmondó nézeteket és elvárásokat az első randis fizetéssel kapcsolatban, így hát magam is elgondolkodtam. Ínyenc és megosztó téma, én pedig nagyon szeretem az ilyeneket, mert ezekről szerintem jó beszélni/gondolkodni/normálisan vitázni/érvelni, mert sosem árt, ha egy plusz szemszög kerül a két fél látókörébe. Lássunk is hozzá. Tudom, hogy vannak olyan nők, akik szentül hiszik, hogy a férfinak kutya kötelessége fizetnie az első randevún, hiszen “úgy illik”, “úgy szokás”,…

Olvass tovább

A boldog párkapcsolatot nem Facebookon élik Téma: Psziché

A közösségi felületeken sokan osztják meg mindennapi tevékenységüket, amely alól gyakran a magánélet sem képez kivételt. Sőt. Szép dolog a szerelem, de ha Facebookon vagy Instagramon élik állandóan, akkor ott valami gikszer lehet, nem gondoljátok? Persze, tudom, természetes, hogyha boldogok és szerelmesek vagyunk, akkor legszívesebben telekürtölnénk vele az egész világot – csak az nem mindegy, hogy milyen intenzitással. A párkapcsolatok virtuális prezentálása: merni vagy nem merni? Rengeteg, kapcsolatában bizonytalan ember várja a pozitív megerősítést a…

Olvass tovább

Hogyan tanulj meg félni a világtól? Téma: Psziché

Muszáj előre leszögeznem, hogy ez egy olyan írás lesz, ami lehet, hogy kicsit kimozdít majd a világodból és megmutatja neked a valóságot. Ha viszont szívesebben csücsülnél tovább a saját kis burkodban és szívesebben élnél vakon, akkor sajnos ez a bejegyzés nem neked való. A folytatásban ironikus vizekre evezünk. Miért van annyi boldog ember? Egyszerűen túl sok a szabad ember, amit számomra elviselhetetlen látni. Mindenki arcán ott az önfeledt mosoly. Sok kedves szó, hatalmas bátorság, kellemes…

Olvass tovább

Schrödinger, meg az a hülye macska Téma: Psziché

Schrödinger macskája – a híres gondolatkísérletben – egyszerre élő és halott, hiszen nem tudjuk, melyik állapota a valódi, amíg meg nem nézzük őt a dobozban. Tudom-tudom, a kvantum-szuperpozíció nem éppen a könnyen emészthető témák egyike. No de megpróbáltam kicsit kivetíteni az életemre és rájöttem, hogy folyamatosan döntök a „macska sorsáról”, miközben gőzöm sincs a valóságról. Ijesztő mennyi „kísérletet” folytatok fejben, amiben épp olyan helyzetben vannak szegény szenvedő alanyok, mint az a cica… Tudjátok, miben különbözöm Schrödingertől? Én…

Olvass tovább

Partnerszám-krízis: a férfi menő, a nő pedig ribi? Téma: Psziché

A partnerszám napjainkban is érdekes, de leginkább forró és pikáns témának számít, ami előbb vagy utóbb felüti fejét az ismerkedési periódus során. Mára már kialakult egy egészen furcsa, mondhatni általánosító berögződés: míg a férfi király, addig a nő – tulajdonképpen – “lotyó”, ha a megszokottnál, a társadalmilag elfogadottnak vélt aránynál több emberrel bújt ágyba. Hogy a társadalmi norma mennyit tűr és mennyit nem, az megint csak egy érdekes kérdés, de egy biztos: a nők pironkodnak…

Olvass tovább

A 21. század legalattomosabb kórja, a megosztási kényszerbetegség Téma: Psziché

Míg régen a privátszféra értéknek számított, addig mára mindenki önként lemond róla. Már nem vágyunk rá, hogy magánéletünk és titkaink legyenek. A világot egy brutális vírus fertőzte meg, melyet én egyszerűen csak megosztási kényszerbetegségnek nevezek. Mi a közös a közösségi médiában és a kémhálózatokban? Pár évvel ezelőtt az emberek még tartottak attól, ha megfigyelték őket. Rettegtek a titkos ügynököktől és a kémektől, csak remélni tudták, hogy minél kevesebb információ szivárog ki róluk. Aztán a technológia…

Fiatalon érnek minket először veszteségek Téma: Psziché

Kevés könyv, film és cikk foglalkozik a huszonévesek válságával, pedig általában ez az az időszak, amikor először érnek minket igazán jelentős veszteségek.  Rengeteg változás történik az életünkben, melyek könnyen vezethetnek fiatalkori depresszióhoz. A fiatalkori depresszió az első igazi megpróbáltatás A depresszió hullámokban tör rá az emberre és az egyes életszakaszokat teljesen megkeseríti. Dr. Charles Nemeroff szerint a mai társadalomban a depresszió először a 25. életév körül üti fel a fejét. Ennek oka, hogy 18-29 éves korunk között kismillió veszteség…

Olvass tovább

6 rajz, ami megrémíti a huszonéveseket Téma: Psziché

A felnőttkor küszöbén állva kismillió félelemmel kell szembenéznünk. Egyik pillanatról a másikra kellene hivatást választanunk, külön költöznünk, eltartanunk magunkat, megállni a helyünket a nagy világban, párt választani, értékes emberré válni és karriert építeni. Ijesztő, nem? Mit ér a diplománk a mai világban? Sokan éveket szenvedünk egy felsőoktatási intézményben azért, hogy utána olyan területen kezdjünk el dolgozni, ahol egyáltalán nem is szükséges a papírunk. Egyik legnagyobb félelmünk a munkaerőpiacon történő elhelyezkedéshez köthető. Csak remélni tudjuk, hogy…

Olvass tovább

Az a fránya Nagy Ő – Van vagy nincs? Téma: Psziché

A Nagy Ő. Bántja a fülem a szó, mert szerintem nincs olyan, hogy Nagy Ő. Alkalmazkodás, elfogadás, kompromisszum, csapatmunka és kémia van – de Nagy Ő, nos, ő nincs. Ugyanis abból elméletileg csak egy van, azonban nem hiszem, hogy mindenkinek csak egy darab ember rendeltetett az életében, és hogy csak egy darab ember tudná kiváltani az igaz szerelem hormonjait. Azoknak, akik már 16 évesen megtalálták életük párját, és azóta is szerelmük utolsó lapjait lapozgatják úgy, hogy nem…

Olvass tovább

Hibák, amelyeket életem első 24 évében követtem el (és amelyeket el is kellett követnem) Téma: Psziché

Ugyan mindig meghallgattam szüleim és barátaim óva intését, valahogy azt éreztem, magam kell megtapasztaljak mindent, csak akkor lehetek ténylegesen meggyőződve valamiről, ha én élem át. Biztos vagyok benne, hogy nem csak én voltam ezzel így. Épp ideje volt a boldog-szomorú számvetésnek: egy év múlva, 25 évesen már közelebb leszek az 50-hez, mint a születésemhez. Életem első 24 éve telis-tele volt milliónyi hibával, amelyek felismerésére igazán büszke vagyok: apró mérföldkövei voltak csetlő-botló, kezdődő életemnek és felnőtté…

Fogjuk valaha azt érezni, hogy kiéltük magunkat? Téma: Psziché

Egy burjánzó szerelem elején még senki sem aggódik azon, vajon kimaxolta-e a fiatalságát. Egy nagyobb döntéshelyzet előtt azonban akarva-akaratlan felmerül bennünk pár apró, ámbár annál kényesebb kérdés: vajon kiéltük magunkat? Vajon készen állunk? Vajon meg fogjuk bánni? Vajon nem fog megcsapni a kísértés szele? Vajon, vajon, vajon… mindenhol csak vajon. A nagy elköteleződések előtti válságpontok egyike ez, mely nemcsak a férfiakat, de a nőket is legalább ilyen mértékben érinti. A kérdés azonban, amire keresem a…

Olvass tovább

Fogjuk valaha azt érezni, hogy kiéltük magunkat? Téma: Psziché

Egy burjánzó szerelem elején még senki sem aggódik azon, vajon kimaxolta-e a fiatalságát. Egy nagyobb döntéshelyzet előtt azonban akarva-akaratlan felmerül bennünk pár apró, ámbár annál kényesebb kérdés: vajon kiéltük magunkat? Vajon készen állunk? Vajon meg fogjuk bánni? Vajon nem fog megcsapni a kísértés szele? Vajon, vajon, vajon… mindenhol csak vajon. A nagy elköteleződések előtti válságpontok egyike ez, mely nemcsak a férfiakat, de a nőket is legalább ilyen mértékben érinti. A kérdés azonban, amire keresem a…

Olvass tovább

Fiatalon érnek minket először veszteségek Téma: Psziché

Kevés könyv, film és cikk foglalkozik a huszonévesek válságával, pedig általában ez az az időszak, amikor először érnek minket igazán jelentős veszteségek.  Rengeteg változás történik az életünkben, melyek könnyen vezethetnek fiatalkori depresszióhoz. A fiatalkori depresszió az első igazi megpróbáltatás A depresszió hullámokban tör rá az emberre és az egyes életszakaszokat teljesen megkeseríti. Dr. Charles Nemeroff szerint a mai társadalomban a depresszió először a 25. életév körül üti fel a fejét. Ennek oka, hogy 18-29 éves korunk között kismillió veszteség…

Olvass tovább

Ghosting etikett, avagy a köddé válás szabálya Téma: Psziché

Szótlan búcsú. Megmagyarázatlan eltűnés. Talán az egyik legfájdalmasabb, legbrutálisabb módja a nemnek, mégis közkedvelt szakítási stratégiának számít napjainkban – lehet épp az internet okozta kommunikációs szakadék következtében. Beszélhetünk itt akár az órákon át tartó virtuális csevelyekről, amik valamiért, de örökre abbamaradnak. Megemlíthetjük az első és egyben utolsó randevúkat is, de akad arra is bőven példa, amikor a hónapokon át tartó tökéletes összhangot követi a néma köddéválás, vagyis a ghosting. Tudod, amikor csak állsz rezignáltan, és…

Eldöntötted már, hogy ki lesz belőled? Téma: Psziché

Elgondolkodtatok már azon, hogy egy csésze kávé is megváltoztathatja az életünket? Na, nem arra gondolok, mint ami a motivációs előadásokban elhangzik a siker egyik kulcsaként, nyilván nem kulcs a kávé semmihez – oké, nekem a létezés alapeleme, de ez egy másik téma. Ha egy reggel úgy döntök, hogy megiszom a kávém, lehet, hogy elkések a munkahelyemről. Rosszalló tekintetek kereszttüzében tipeghetek be az irodába, és heteken belül kirúgnak halmazati büntetésként, majd süllyedhetek tovább az önsajnálatba, hogy…

Ha egyszer lesz egy fiam… Téma: Psziché

Ugyan mindig is kislányt szerettem volna, de mivel nagycsaládra vágyom – mondjuk úgy 3-4 gyerekkel –, nagy esélyt látok rá, hogy fiam (is) születik majd. Lesz mit tanítanom neki, ha azt szeretném, hogy talpraesett, értékes és boldog úriember váljon belőle. Ha egyszer lesz egy fiam… …megtanítom neki, hogy csak azért, mert férfinek született, még nem kell elnyomnia az érzéseit. Megbántódhat, fájhat neki, sőt, sírnia is szabad. Egy férfi legnagyobb értéke, ha képes az érzékenységre, így igazán nem…

Ha egyszer lesz egy lányom… Téma: Psziché

Egyelőre még csak a keresztlányomon gyakorolhatok, de remélem, hogy egy nap nekem is lesz egy kislányom. Rengeteg mindent szeretnék majd megtanítani neki, örömről és bánatról, sikerről és bukásról, életről és halálról egyaránt kismillió mondanivalóm lesz. Ha egyszer lesz egy lányom… …tudatom vele, hogy nem baj, ha néha sírni támad kedve. A könnyei mutatják meg, hogy mennyi érzés, mennyi érzékenység szorult belé, és ezekre bátran büszke lehet. Ha megbántják, vagy a sors bánik el vele csúnyán,…

Szeretni valakit, aki csak magát szereti Téma: Psziché

Mindenki vágyik elismerésre, támogatásra és szeretetre, de nem mindenki ugyanúgy. Cikkünk most azon olvasóinkhoz szól, akik akár csak egy lehelletnyit is, de érezték már azt, hogy olyasvalakit szeretnek, aki csak magával törődik, aki csak magára gondol, és aki csak magát szereti. A felismerés már félsiker, hiszen néha gyakran tudatosan nem akarjuk észrevenni a nyilvánvalót – pláne a szerelemben. Akár évek is eltelhetnek mire feltűnik, hogy a kezdetben meggyőző, érdeklődő partner már semmit sem ad bele…

Victoria titka, hogy fiatal nők önbizalmát tiporja porba? Téma: Psziché

Már 1977 óta hódít a fehérnemű piacon a híres amerikai márka, a Victoria’s Secret. Minden év novemberében megrendezik a világszínvonalú divatbemutatójukat, melyen felvonultatják a legújabb kollekciót. Idén zűrzavar ütötte fel a fejét a mennyországban, hiszen bojkottálni akarták a show-t. Vajon tényleg igaz, hogy a Victoria’s Secret angyalkái a fiatal nők önbizalmát lövik szíven a nyilaikkal? Mozgalom a Victoria’s Secret ellen A plus size modell, Robyn Lawley indította mozgalom egyértelműen kimondja, hogy a Victoria’s Secretnek azonnal be kellene…

Nem érted, mi miért történik veled? – Végül összeáll majd a kép! Téma: Psziché

Sosem segítettek rajtam a sallangos klisék, a levegőbe dobált üres szavak vagy a Szabó Péter-féle maszlagok. Biztos van, akinek elég a „minden rendben lesz” típusú háromszavas üzenet, de nekem nem. Az érettségi után kismillió kérdés és aggodalom kezdett el kavarogni a fejemben, a kapunyitási pánik rendesen arcon csapott. Hirtelen mindent megkérdőjeleztem magam körül, nem értettem, mi értelme a továbbtanulásnak, mi értelme a felesleges tölteléktárgyaknak. Igazából nem teljesen értettem azt sem, mit miért csinálok vagy hogy…

Csók és szex elköteleződés nélkül – A címke nélküli kapcsolat Téma: Psziché

Hölgyek, Urak! Egy katonás hátraarcot javasolok mindazoknak, akik most egy egészséges, rendes, felvállalt párkapcsolatban élnek. Ez a cikk a másik véglethez szól, akik hallották már – vagy épp maguk mondták –  ezt az ikonikus mondatot: „figyelj, nem tudom mit akarok, de jól érzem magam veled, szóval folytathatjuk ezt a valamit, de ez csak így ennyi lenne”. Nem csoda, hogy egy új, igencsak önző kapcsolattípus alakult ki: a címke nélküli kapcsolat. Ez lett a mai módi, van csók és…

Olvass tovább

Tanmese a barátságok elhanyagolásáról Téma: Psziché

Hadd ismertessem meg veletek Zsanett fiktív történetét, mely felettébb tanulságos lehet. Zsanett a középiskola egyik legnépszerűbb lánya volt, rengeteg barát és haver vette őt körül. Aztán jött a nagy szerelem, teltek az évek és egyedül maradt, mint a kisujja. Te most tanulhatsz Zsanett hibáiból, és még időben észbe kaphatsz. Zsanett és a barátok Zsanett egy kedves, okos és gyönyörű lány volt. Mindenki megbámulta őt az utcán, lehengerlő humorérzéke pedig mindenkit bámulatba ejtett. A középiskolában rengetegen…

Tévesen hisszük, hogy lesz még jobb is? – A sorozatosan szakító generáció Téma: Psziché

Az „állandóan elégedetlen generáció”-nak neveznek minket, 21. századi huszonéveseket, és lehet, hogy van is némi igazság a kijelentésükben. Folyton többre vágyunk, többet akarunk, és emiatt olykor se nem vesszük észre, se nem becsüljük meg azokat a dolgokat, amik már amúgy is bőven elég jók az életünkben. Az újra meg újra szakító generáció Az örökké elégedetlen generáció mindig a könnyebb utat keresi. Tagjai még nem tudják, hogy egy párkapcsolat mennyi küzdést és munkát igényel, fogalmuk sincsen…

Függőségekre szocializált társadalom Téma: Psziché

Rémisztő belegondolni, hogy mennyi változást hozhat száz év. De legalább ugyanolyan rémisztő abba is belegondolni, hogy mennyi mindentől válhatunk napjainkban függővé. Az évtizedek alatt nemcsak az internet vagy pedig a mesterséges intelligencia furakodott be az átlagemberek hétköznapjaiba, de a rengeteg stressz is – a frusztráció enyhítéséül szolgáló  pótcselekvések és szerek tudatalatti igénye is virágkorát éli. Nem túlzok, ha azt mondom, hektikus életformánk szinte igényli a tűzoltást, mindennapjaink során elszántan, szinte esdekelve keressük az apró dopaminforrások…

Novella a (nem) felejtésről Téma: Psziché

– Jó napot! Sztornópax tablettát szeretnék. – Hány napot szeretne elfelejteni? –kérdezte a lánytól a gyógyszerész hölgy. – 6 évet – felelte kissé frusztráltan. „Az vajon túl sok lenne?” – morfondírozott. Azt látta a neten, hogy nincsen felső határa a felejthető időnek. „Fránya 22. századi marketing, bizonyára hazugság volt az egész!” – Akkor a 300 milligrammosat adom. Illetve teszek mellé kísérőtablettát is, mely segít megtölteni a kieső 6 évet átlagos élményekkel. Pár napig kicsit fájni…

Ne üljünk a langyos vízben! – Hová tűntek az igényeink? Téma: Psziché

Az igényeink eltévedtek valahol az éterben, mindig oda mennek, ahova nem kéne. Leadjuk itt-ott, megelégszünk amott, máshol meg már nem is keressük. Szörnyülködhetünk a megváltozott a világon, de azért ne felejtsük el, hogy mi is változunk: mondanivaló nélkül beszélünk, szeretet nélkül “szeretkezünk”, éhség nélkül eszünk, valódi érdeklődés nélkül érdeklődünk, és végül csak háborgunk, alig teszünk. Na de a világ olyan, amilyenné mi, emberek tesszük, vagy pedig az ember olyan, amilyen a világ körülötte? Filozofikus eszmefuttatásokat…

Olvass tovább

Ne üljünk a langyos vízben! – Hová tűntek az igényeink? Téma: Psziché

Az igényeink eltévedtek valahol az éterben, mindig oda mennek, ahova nem kéne. Leadjuk itt-ott, megelégszünk amott, máshol meg már nem is keressük. Szörnyülködhetünk a megváltozott a világon, de azért ne felejtsük el, hogy mi is változunk:  mondanivaló nélkül beszélünk, szeretet nélkül “szeretkezünk”, éhség nélkül eszünk, valódi érdeklődés nélkül érdeklődünk, és végül csak háborgunk, alig teszünk. Na de a világ olyan, amilyenné mi, emberek tesszük, vagy pedig az ember olyan, amilyen a világ körülötte? Filozofikus eszmefuttatásokat befejezve, csapjunk…

Olvass tovább

Az egyedüllét többet tanít magadról, mint egy önismereti kurzus Téma: Psziché

Már ha jól használod ki és nem a sarokban sajnálod magadat. Az egyedüllét ugyanis remek alkalom egy kis önállóságra, önismeretre. De miért olyan bonyolult ezt elérni, felismerni? Körbejárjuk, milyen nehézségek állnak az egyedüllét útjába, és hogy miért is érdemes leküzdeni őket! Az egyedüllét stigma? Az igazság az, hogy félünk az egyedülléttől. Nem tudjuk, mit kezdjünk magunkkal, amíg a barátainkat várjuk, és ötletünk sincs, hova nézzünk a metrón. Az egyedüllét elbizonytalanít minket, megbélyegezve érezzük tőle magunkat.…

Nem élhetünk (állandóan) mintaszerűen Téma: Psziché

Valaki ma megszületett, valaki szerelmes lett. Valaki ma túlélt valamit, ami megölhette volna, valaki ma hosszú évek után, de meg tudott bocsátani. Valaki ma visszanyerte élete szerelmét. Egy másik ember büszkévé tette a szüleit. Olyan is van, aki sok-sok gyötrődés árán, de végre el tudott engedni egy számára ártó dolgot. 7.5 milliárd ember közül valamennyi élete egyik legszebb napját élte át, mégis lehet, hogy neked épp az egyik legrosszabb volt – vagy majdnem a legrosszabb.…

Generációk közé szorulva – Y vagy Z vagyok? Téma: Psziché

Már a születésünkkor az egyik generációhoz sorolnak minket, felcímkéznek, mint húsárut a piacon, majd elvárják, hogy a nekünk szánt kategória jellemzői szerint éljünk. No de mi történik akkor, ha a generációváltás kellős közepén születtünk? Mi van akkor, ha nem érezzük magunkat igazán sem Y-nak, sem pedig Z-nek? Az Y és a Z generáció A generációcsere dátumai forrásonként eltérnek, de az egyik népszerű elmélet szerint az Y és a Z közötti váltás 1995-ben történt. Jómagam pont ennek…

Olvass tovább

Egy haldokló 27 évesnél senki sem tudhat többet az életről Téma: Psziché

Lassan egy éve már, hogy elhunyt Holly Butcher, a 27 éves ausztrál lány, aki a halálos ágyán fogalmazott meg hosszú levelet az életről. Holly Butcher egy kommenttel vált a 21. század egyik legfontosabb inluencerévé a szememben – és nem, egy petákot sem akart keresni a lájkokon. Történetére közel 250 ezren reagáltak az interneten, ha te esetleg nem olvastad volna a szavait, most itt az idő, hogy bepótold a lemaradást. Kétségtelen, hogy a haldokló fiatal lány többet tudhatott…

Olvass tovább

Te kinyírnál egy iparágat, hogy megmentsd önmagad? Téma: Psziché

Nem telik el úgy nap, hogy a média ne tenne közzé publicisztikát arról, hogy a fiatalok nem úgy fogyasztanak, nem úgy élnek, nem úgy viselkednek és nem azt a közéleti gondolkodást valósítják meg, amit fentről nekik szántak. Hiszen a piac sokkal jobban tudja, hogy mire van szüksége egy embernek ahhoz, hogy boldog legyen, nemde? Ironizálást félretéve, a média és a piac által diktált út súlyos krízisbe taszíthatja a fiatalokat. Mégsem akkora baj, ha a milleniumi…

Olvass tovább

Amikor a párunk maga az alkohol – A társfüggőség határmezsgyéjén Téma: Psziché

Ha valaki függőségről beszél, általában az alkohol, a kábítószer, a cigaretta, vagy a Facebook jut eszünkbe, nem pedig azon kodependens személyek, akik egy adott szemely rabjává avanzsálnak. A társfüggőségben a párunk maga az alkohol, a drog, a cigaretta, amit még ha akarunk, sem tudunk letenni. Olyannyira erős, gyakori és önpusztító, hogy kulturális jelenséggé nőtte ki magát. Mert függeni valakitől, függeni egy társtól, mi sem egyszerűbb. De tényleg. Figyelem: a társfüggőség nem egyenlő a kapcsolatfüggőséggel! A társfüggőséget gyakran…

Olvass tovább

Nem az időzítés a rossz, hanem maga az ember Téma: Psziché

Ki ne ismerné Robin Scherbatsky, az Így jártam anyátokkal egyik főszereplőjének eszmefuttatását, mely így szól: “Ha van kémiátok, akkor már csak egy dologra van szükségetek. Az időzítésre. De az időzítés baszakszik.” Néha tényleg olyan, mintha baszakodna. Jogosan gondoljuk, hogy egy jó nagy adag szerencse kell ahhoz, hogy két ember a megfelelő helyen és időben szeressen egymásba úgy, hogy a körülmények ne szóljanak be a dolgok alakulásába. Az időzítés lenne a harmadik fél a párkapcsolatban? Mivel annyira szeretnénk hogy működjön,…

Olvass tovább

A stalkolás mesterei vagyunk Téma: Psziché

A leselkedés sosem volt könnyebb, mint napjainkban. A stalkol szó manapság inkább a virtuális kutatás fogalmát fedi le, amely pár kattintásnyi munkának köszönhetően igencsak hívogató tevékenységgé nőtte ki magát. Annak ellenére, hogy kevesen ismerik be, szinte mindenki űzi ezt a káros szenvedélyt – akarva akaratlanul.  Az „engem nem érdekel a srác, de kíváncsi vagyok az új nőjére”, avagy az „én nem stalkolok, csak megnéztem most az egyszer” mentalitás mindennapos. Kiket figyelünk? Leselkedhetünk olyan emberek iránt…

A közösségi média rabjai lettünk Téma: Psziché

Lehet, hogy a 21. században már nem a törökök, nem a Habsburgok, és nem is a szovjetek uralkodnak felettünk, de nem állítom, hogy most teljesen függetlenek volnánk. Egy sokkal alattomosabb és elvetemültebb ellenség irányít minket, aki minden gondolatunkat kitalálja, aki minden lépésünket figyeli, és aki állandóan manipulál minket. Itt az ideje megismerkednünk legújabb uralkodónkkal, a közösségi médiával. A közösségi média függőség a modern kor rákfenéje Nem szükséges pillanatragasztó ahhoz, hogy telefonunkat magunkhoz ragasszuk, láncra sincs…

Olvass tovább

Hová tűnnek a jó barátok? Téma: Psziché

Huszonévesen azon kapjuk magunkat, hogy akiket nem rég még a barátaiknak neveztünk, hirtelen már sehol sincsenek. Pár évvel ezelőtt még nem hittük volna, hogy a ballagási lufikkal együtt a bajtársaink is köddé válnak, pedig sajnos gyakran ez a helyzet. Vajon miért ér véget egy barátság? Barát vs. haver Először is tisztázzuk: egy igaz barátság bizony nem ér véget. Azok, akik mára kihullottak az életünkből, inkább voltak haverok, mintsem életre szóló lelki társak. Lehet, hogy fiatalon még…

Olvass tovább

Így tiporja földbe az önbizalmunkat a közösségi média Téma: Psziché

Hosszas erőfeszítéseket teszünk az önbizalom építés érdekében, így az istenért nem akarunk rájönni, mi rombolja le azt újra és újra. Pedig hiába dolgozunk az önbecsülés helyreállításán, ha közben aktív görgetői vagyunk a legpusztítóbb közösségi média felületeknek. Egy nap a közösségi médiával Reggel felkelünk és két szundi között az Instagram üzenőfalon tekergetünk. Szembe jön pár modell, színész és dúsgazdag milliomos képe, ahogy Bora Borán koktéloznak, vagy ahogy egy Porschéban lobog a hajuk. Még alig múlt reggel fél…

Olvass tovább

Gondolatok a 21. századról Téma: Psziché

A 21. század, mint az újítások, az internet, az Y és a Z generáció korszaka. A század, ahol minél üresebbnek érezzük magunkat, annál nagyobb szükségünk van a social media kreálta megerősítésekre, így hát önmagunk megnyugtatásaként a lehető legjobb verziót tesszük közzé magunkról. Énközpontú megnyilvánulásainkkal keressük az apró dopaminforrásokat egy like vagy megosztás képében. Pontosan ezért komponáljuk meg az ételt és a képeket, imitáljuk az életünket és vetítjük le a természetesség jeligéjével, narcisztikus hajlamunkat egyre csak erősítve. A…

Olvass tovább

6 életlecke, amiről azt kívánom, bárcsak megtanították volna Téma: Psziché

Hálás vagyok a szüleimnek és az iskoláimnak azért a sok mindenért, amire megtanítottak. Sokszor mondták például, hogy írjak házi feladatot, és hogy tanuljak rendesen a vizsgákra. Emellett megtanultam, hogy mit illik és mit nem, sőt, a házimunka csínját-bínját is elsajátítottam. Mégsem hallgathatom el, hogy némi hasznos tanácsot azért csak-csak hiányolok az első húsz évemből. Hol maradnak az igazi életleckék? Eszemben sincs kétségbe vonni a Thalész-tétel, az alkálifémek vagy esetleg a Dózsa-féle parasztháború jelentőségét, ahogyan a…

Olvass tovább

Én szeretni akarom a hétfőket! Téma: Psziché

Szeretni akarom a munkámat, szeretni akarom a hétfőket. Nem akarom zombiként átaludni a fél életemet és nem akarok megkeseredett, házsártos vénasszonnyá válni. Nem akarok egy nap arra ébredni, hogy elszállt felettem az idő és nem szerettem, amit csináltam. Annyi meggyötört embert látok magam körül, hogy néha már rám is rám ragad a citromba harapós arckifejezés. Hétfő reggel úgy sorakoznak föl az emberek a metrón, mintha mind temetésre igyekeznének. Nem látok sem mosolyt, sem izgatottságot, sem örömöt az…

Olvass tovább

Az egyéjszakás kaland meséje a férfi és a nő szemszögéből Téma: Psziché

A nő A lány este 11 körül egy bárban ült a barátaival. Érezte, ahogy álmosodik, szólni is akart nekik, hogy inkább hazamenne. A francnak kell most a tömeg, a zene, vagy a tánc. Tényleg nagyon haza akart menni, már gyártotta a fejében a kitalált indokokat. Azonban a felest sok másik feles követte, és a következő pillanatban már a szórakozóhelyen találta magát. Egészen felélénkült. Mosolygott, érezte a zene ritmusát, hangosan énekelt a több száz másik emberrel…

Olvass tovább

Mi történt a 21. századi ismerkedési folyamattal? Hová tűntek az igazi randevúk? Téma: Psziché

Ha folyamatosan változik a világ, akkor a randevúzás és az ismerkedés folyamata miért maradt volna ugyanolyan, nemde? De nemcsak ez változott meg az utóbbi években: teljesen máshogy állunk az elköteleződéshez, a kapcsolat hivatalossá tételéhez és a szakításhoz is. Szinte nem találni olyan férfit, aki hisz a jó öreg, klasszikus randevúzásban és udvarlásban. Már nem divat udvarolni, ez a kihalófélben lévő gesztus szinte teljesen eltűnt mindennapjainkból – vagy legalábbis teljesen átalakult. Hová tűntek az igazi randevúk? Nem is…

Olvass tovább

Mindennek rendelt ideje van – Lejárt szerelem Téma: Psziché

Ahogy a Bronxi mese Sonnyja is vallja: „Az embernek az életében csak három csodálatos szerelme lehet. Úgy jönnek el, mint a legnagyobb ökölvívók, kábé tízévente. Rocky Marciano, Sugar Ray Robinson, Joe Louis.” Ezt a mondatot olvasván elgondolkodtam: szerencsémre – vagy épp piszok nagy szerencsétlenségemre –, 23 éves koromig már háromszor is megtapasztaltam azokat a ritka, mámoros, szinte már irritálóan szerelmes-rózsaszín pillangókat. Háromszor, nagyon erősen, és nem, nem tízévente jött. Rövidek voltak, de nagyon is igaziak – csak…

Olvass tovább

A túlzások határán: túl akarás és túl szeretés Téma: Psziché

A túlszeretés, vagy a túl akarás különböző megnyilvánulásaival, még ha nem is az összessel, de mindenki találkozott már. Nehéz megállni a túlzásokat, főleg ha annyira nagyon akarjuk, vagy annyira nagyon akarnak. Ennek ellenére az évezredek óta belénk kódolt vadászösztön él és virul bennünk, férfiakban és nőkben egyaránt.  Legyen szó akár az ismerkedési periódusról, vagy már magáról a kapcsolatról, a túlzások szikraölő képessége zseniálisan szomorú. A túl akarás A becserkészési fázis az apró játszmáról, taktikáról és…

Olvass tovább

Mind más ütemben élünk Téma: Psziché

Huszonévesen szorongunk, a társadalom elvárásai állandóan nyomasztanak minket. 25 éves korunkra diplomát, 30 éves korunkra fényes karriert, 35 éves korunkra családot várnak el tőlünk, mi viszont sok esetben képtelenek vagyunk megfelelni az előírtaknak. Mindannyiunk élete más ritmust követ Nincs egy kőbe vésett forgatókönyv, amelyet mindenkinek követnie kellene. Senki sem foglalta törvénybe, hogy az érettségi, a továbbtanulás, a karrier, a család ebben a sorrendben volna az egyetlen helyes életút. Nem kudarc az, ha mi más tempóban, más…

Olvass tovább