10+1 tipp, amivel a húszas éveinkben pénzt spórolhatunk

A húszas éveinkben kerülünk először igazán közel a pénzhez. Jó esetben már saját keresetből tartjuk el magunkat, mind a kötelezőkre, mind a szórakozásra szánt összeget mi keressük meg. A gimnáziumban még gond nélkül szórtuk el a büfépénzt, 20 felett viszont el kell kezdenünk megbarátkozni olyan csúf fogalmakkal, mint a spórolás és a takarékoskodás. Pár apró tipp segíthet, hogy ne folyjon ki a kezünk közül a pénz, még mielőtt igazán megfoghatnánk.

1. Nevezzük el a takarékszámláinkat!

Itt el is jutunk a 0. ponthoz, rendelkeznünk kell takarékszámlával. Még a legbénább fizetésből is meg kellene tanulnunk félretenni, akárcsak 100 forintokat is havonta. A húszas éveinkben alakul ki a kapcsolatunk a pénzzel, és nagyon nem mindegy, hogy mihez szoktatjuk magunkat. A takarékoskodásnak mindenképpen jelen kell lennie az életünkben.

Segíthet tartani magunkat a kitűzött céljainkhoz, ha elnevezzük a takarékszámláinkat. „2020-ban felmondok”, „Repülőjegy Ausztráliába”, „Új autó ára” – kutatások igazolták, hogy ha számláink a konkrét céljaink neve alatt futnak, kisebb eséllyel csappannak meg, hiszen többször is átgondoljuk, megfosszuk-e magunkat az álmainktól.

2. Másik banknál nyissuk a takarékszámlát!

Ha a félretett pénzünk egy másik banknál van, mint aminek a szolgáltatásait nap mint nap használjuk, nagyobb eséllyel marad érintetlen. Nincs is megnyugtatóbb érzés annál, mint amikor megfeledkezünk arról, hogy van pénzünk máshol is.

3. Spóroljunk az ebéden!

Ideje beruházni egy ételhordóra, tárolóedényre, hiszen igazán nyereséges befektetésnek bizonyulnak. Nem csak hogy egészségesebb, ha nem gyorskajával tömjük magunkat ebédidőben, de az otthonról hozott étel sokkal olcsóbbnak is bizonyul.

4. Szórakozzunk többet otthon!

Persze nem kell begubóznunk a négy fal közé, de érdemes egy-két programot újragondolni. Tarthatunk vacsorapartikat az otthonunkban, áthívhatjuk pókerezni a barátainkat vagy megsüthetjük a saját pizzánkat. Közösen összedobjuk a költségeket, és máris olcsóbb esténk lesz, mintha közösen vetnénk bele magunkat a hétvégi éjszakába.

5. Gondoljuk újra a szerződéseinket!

Nem árt végignéznünk, melyik szolgáltatónál milyen feltételek mellett kötöttünk szerződést. Lehet, hogy válthatnánk kedvezőbb csomagra is, így spórolhatunk a telefonszámlán, a tévén vagy akár az interneten is.

6. Ne hagyjuk állni a tartozásainkat!

Nem szabad pihenőpályára tenni a tartozásainkat és úgy tenni, mintha nem is léteznének. Egészen addig törekedjünk rá, hogy pluszba kerüljünk, amíg mínuszban vagyunk. Míg mi várunk, a kamat csak magasabb és magasabb lesz.

7. Váltsunk bankot!

Megéri elgondolkodni azon is, hogy nem lenne-e jobb dolgunk egy másik banknál. Ha a mostani állandóan hülyeségeket számol fel nekünk, akkor nem biztos, hogy a legjobb helyen tartjuk a pénzünket. Sok apró levonás sokra megy, ne érjük be akármivel!

8. Leárazáskor vásároljunk!

Nem kell lesütött szemekkel elhaladnunk a plázák előtt, de fontos, hogy észszerűen kezeljük a költéseinket. Ha tehetjük, inkább a szezonvégi leárazásokkor és a kuponnapokon vásároljunk, hiszen így jelentős összegeket takaríthatunk meg magunknak.

9. Csökkentsük a feliratkozásaink számát!

Egyre népszerűbbek a havi pár ezer forintos tagsági díjak, mind feliratkozunk például a Netflixre és a Spotifyra, de vajon tényleg szükségünk van mindenre? Sok kicsi ez esetben is sokra megy, a pár ezer forintok hamar több tízezer forinttá állhatnak össze, ha nem vigyázunk.

10. Válasszuk a használtat!

Nem muszáj mindenből a vadonatújra hajtanunk. A használtruha kereskedésekben nagyszerű darabokra lelhetünk, ahogyan a könyvtárakban is olcsóbbra jönnek ki a könyvek, mint a könyvesboltokban. A Facebook Marketplace is megkönnyíti az életünket, engedjünk hát a sznobizmusunkból és válasszuk a használt termékeket, amikor csak indokolt!

10+1. Utazzunk okosan

Ne fukarkodjunk az élményekkel, hiszen a húszas éveinkben kéne minél többet összegyűjtenünk belőlük! Viszont utazni nem csak méregdrágán, de okosan is lehet. Megéri például kihagynunk a csúcsszezont, de több utazási trükkről is írtunk már, melyeket szintén gazdaságos, ha követni kezdünk.

További cikkek: