„Meg kell tanulnunk, hogy legyen időnk magunkra is” – Egy karantén tanulságai

Egy ideje már csak a munkámnak éltem. Állandóan pörgött a mókuskerék, miközben igyekeztem tartani az egyetemi határidőket is. Rájöttem, hogy a munka, suli, magánélet háromszög nincs egyensúlyban, de egy ideje már nem tudtam egyenlíteni. Aztán beteg lettem és karanténba kényszerültem.

A karanténban – betegségemből adódóan – nem volt erőm otthonról sem dolgozni. Az egyetemi beadandók is csak halmozódtak. Viszont a családommal többször beszéltem telefonon – olyan rokonokkal is, akikkel ezelőtt igen ritkán.

Testi, lelki egészség

Rájöttem, a családomon kívül még egy nagyon fontos dolgot elhanyagoltam az életemben: saját magamat. Mindig csak tervezgettem: ráér később foglalkozom az egészségemmel, a rossz étkezési szokásaimról majd leszokom. A lelki gondokat pedig a szőnyeg alá sepertem. A karantén viszont jó időszak volt arra, hogy egyfajta „belső utazást” tegyek és megoldást keressek a problémákra, valamint újra visszataláljak önmagamhoz.

„A testünk a templomunk.” „Ép testben ép lélek.” Számomra csupa közhelyes mondatok voltak ezelőtt. Pedig ha jobban elgondolkodunk, van benne igazság. Ha nem figyelsz oda, mit eszel, milyen gyakorisággal eszel, nem viszel be kellő tápanyagot és ásványi anyagokat a szervezetedbe, ezáltal sokkal hamarabb gyengülsz le, így könnyen megbetegszel. Ha nem sportolsz, nem tartod fitten magad, az állóképességed is sokkal gyengébb lesz, tehát a napi pörgést sem fogod bírni.

Kezdésnek a rendszeres étkezésre törekedtem. Majd figyelembe vettem, hogy érzékeny lehetek bizonyos szénhidrátokra, fehérjékre. A hétköznapjaimat megkeseríti, ha nem tartom be ezt a speciális diétát.

Ugyan ha betegen nyomja az ágyat az ember, nem képes semmilyen sportot sem űzni. Mivel általánosságban véve napi 8-9 órában ülőmunkát folytatok, ha felépülök, mindenképp beiktatom legalább heti egy alkalommal a futást és… olykor az uszodát is, ha kinyitnak. Az úszás az, ami képes abszolút megnyugtatni. Felnőttkorunkra tisztában kell lennünk azzal, hogyan tudunk feltöltődni. Sokáig önzőségnek véltem ilyen tevékenységekre időt szánni.

Meg kell tanulni elengedni

Ha a testileg rendben vagyunk, könnyebben koncentrálhatunk a lelki világunkra. Rájöttem, hogy szeretnem és tisztelnem kell önmagamat olyannyira, hogy felismerjem, ha valami vagy valaki negatív hatással van rám. Nem elég felismerni, el is kell tudnom engedni őket. Ha fizikailag nem is – mert teszem azt egy kollégáról van szó – legalább fejben áthangolódni. Ez nagyon nehéz feladat, de úgy gondolom idővel tanulható.

Észre kell vennünk, mi jó és mi rossz a számunkra. Nem önzőség, ha megválogatjuk, kit engedünk közel magunkhoz, és kit nem. Ha megválogatjuk, mivel és kivel szeretnénk tölteni a szabadidőnket. Nem tapintatlanság olykor nemet mondani, mert ismernünk kell a határainkat. Nem szabad engednünk, hogy negatív energiákat szippantsunk magunkba.

A karantén ideje alatt arra is rádöbbentem, kik azok, akiket valóban barátomnak tudhatok. És bár a számuk elég csekély, nem a mennyiség a fontos. Nem vagyunk rosszabbak, vagy kevesebbek, ha azt érezzük, nem állnak sokan a sorban. Nagyon önző világban élünk, ahol nagyon sokan felszínesen gondolkodnak. Ezért meg kell tudnunk becsülni azt a keveset, aki van. Értékelni, és ápolni kell a kapcsolatokat. Nem az a lényeg, hogy hetente legyen kivel összeülni sörözni, és megvitatni az élet értelmét. Hanem az: ha csörög a telefon, tudja, hogy rám számíthat.

Ha nem vigyázunk önmagunkra, ki fog? 

Azt gondolom, nagyon könnyen elveszhetünk a nagyvilágban, ha a pörgés közben elfelejtünk gondoskodni önmagunkról. Ha nem figyelünk az egészségünkre, ha nem foglalkozunk a lélek dolgaival. Nem robotok vagyunk, hanem érző emberek egy bizonyos energiaszinttel. Meg kell tanulnunk, hogy legyen időnk saját magunkra is. Engem a karantén kényszerített arra, hogy lelassuljak. Figyelmeztessem magam, hogy igenis olykor elő kell venni a gitárt vagy levenni azt a könyvet a polcról. Olykor mérlegelni kell. Tudni kell nemet is mondani, ha az a valami vagy valaki rossz hatást gyakorol a személyünkre. A fontossági sorrendben első helyen ne csak a család, a munka, az egyetem kapjon helyet, hanem önmagunk is. Hiszen ha mi nem vagyunk rendben, a többi tényezővel sem tudunk foglalkozni. És ha nem vigyázunk önmagunkra, akkor ki fog?

További cikkek: