20onévesen az idő csapdájában

Vajon mennyi időnk lehet még hátra? Mikor házasodjunk? Mikor vállaljunk gyerekeket? Belefér még az időnkbe, hogy fejlesszük magunkat és visszaüljünk az iskolapadba? Mielőtt teljesen elkötelezem magam, van még időm felfedezni a világot?

Megannyi hasonló kérdés övezi az életünket, amely az idővel kapcsolatos és folyamatosan arra emlékeztet, hogy bizony meghatározott ideig vagyunk ezen a Földön. Az idő a legértékesebb dolog ami csak létezhet e világon, megfoghatatlan, megállíthatatlan és megfizethetetlen. Sokszor felmerül bennem a kérdés: Túl sokat foglalkozunk az idővel, már-már annyira, hogy az őrületbe kergetjük magunkat?

Most “kell”

A társadalom és a család nyomásának tudják be sokan az idővel kapcsolatos szorongásunkat, azonban én kissé másként látom. A húszas éveim elején, amikor már az első egyetemi tanulmányaim végén jártam, elkezdtem érezni valamiféle nyomást, úgy éreztem, már késő folytatni a tanulmányaimat, esetleg belekezdeni valami másba és itt az ideje dolgozni, megtapasztalni a „valódi életet”. Noha éreztem, hogy az alapképzés nem biztosított számomra elegendő tudást, foggal, körömmel kapaszkodtam abba az elképzelésbe, miszerint dolgoznom kell, házasodnom kell, és családot kell alapítanom, fiatal szülő kell, hogy legyek. Az életem csúcsára még harminc előtt kell eljutnom. A „kell” szó erősen megragadt bennem és meghatározó szerepet töltött be az életemben.

Ekkor voltam 21 éves. Szemtelenül fiatal, tele szorongással az idő hálójába fonódva. Hogy hogyan jutottam el erre a téveszmére? Nos, a közösségi oldalak az orrunk elé tolják az ismerőseink életét, akik velünk egy idősek és már házasodnak, vagy pedig már a második gyermekükkel várandósak. Ilyenkor elkezdünk őrlődni, mérlegelni, hogy mi vajon az életünk mely lépcsőfokán állunk. Valaki netán ránk parancsol, hogy ne hasonlítgassuk folyton a saját életünket a másikéhoz. Én nem így látom. A mi kezünkben a döntés azt illetően, hogy mit kezdünk ezekkel az információkkal. Tovább léphetünk és fokozatosan építhetjük az életünket vagy leragadunk és közben valóban úgy telik el felettünk az idő, hogy a képzelt elvárásokkal törődünk.

Jelen pillanatban még mindig a húszas éveim elején járok, várom, hogy betöltsem a huszonharmadik életévemet, újabb egyetemi tanulmányokba kezdtem és alakítgatom az életem további részét. Minden egyes nap igyekszem elkerülni az idő csapdáját és emlékeztetni magam arra, hogy mi magunk döntjük el, mikor és mit lépünk meg az életünkben. Ez csakis a mi életünk, a mi értékes időnk.

További cikkek: