5 film, amelyből sokat tanulhatsz a pszichológiáról

Következzék egy szubjektív lista azokról a filmekről (egy sorozat is bekerült a válogatásba), amelyeket érdekesnek, fontosnak és elgondolkodtatónak gondoltam a laikus pszichológiai szememmel. Lesz itt minden: börtönkísérlet, pszichopata, elmegyógyintézeti környezet és terápia is. Jó filmezést, jó elmélkedést!

Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány

Ezekkel a szavakkal illette a bíró Ted Bundyt, a sorozatgyilkost végítélete napján. A film valós történeten alapszik: az őrjítően jóképű, bizalomkeltő külsejű, ártatlan bárány képébe bújt sorozatgyilkos nevéhez 30-nál is több vérontás köthető. Imádtam a filmet, mert ambivalens érzéseket váltott ki belőlem; nehéz volt elhinnem, hogy egy bestiális sorozatgyilkosról nézek filmet, mert valójában csak egy karizmatikus, megnyerő külsejű férfit láttam képében – a film ugyanis Ted Bundy szerelmének szemszögéből láttatja a történetet. A lefejezésekből, kínzásokból, fojtogatásokból, leszúrásokból, megerőszakolásokból jóformán nem látszik semmi, a film legutolsó pillanatáig csak a kedves fickót látjuk a szomszédból, aki zseniális módon bizonygatja ártalmatlanságát – mi pedig, ha nem tudnánk biztosra, hogy valójában ördögi pszichopata, hinnénk is neki (mint ahogy tették azt oly sokan a 70-es években).

A kísérlet

A film alapja az 1971-es, Philip Zimbardo nevéhez köthető Stanford-i börtönkísérlet. Az egyetem alagsorában Philip Zimbardo egy börtönt rendezett be, hogy az önként jelentkező diákok eljátsszák a rabok és a börtönőrök szerepét. A két hétre tervezett kísérlet azonban „túl jól” sikerült, már a 6. napon le kellett állítani, olyan szinten elfajultak a dolgok. Az „ez csak egy szerep, ez csak egy játék”-ból valóság lett, napról napra jobban beleélték magukat szerepükbe a jelentkezők. A rabok depressziósak lettek, az őrökön pedig uralkodási vágy tört ki, szadista viselkedési formákat vettek fel annak ellenére, hogy a börtönkísérlet előtt komoly pszichológiai szűrésen estek át, tehát az erre való hajlamuk minimális volt.    

Száll a kakukk fészkére

A Ken Kesey regényéből forgatott film egy elmegyógyintézetben játszódik. A kisstílű bűnöző, Patrick McMurhpy nem akar börtönbe menni, ezért elmezavarodottnak adja ki magát, hogy börtön helyett elmegyógyintézetbe kerüljön. Nem kell sok idő ahhoz, hogy rájöjjön: az intézmény lakói – akik már nem tettetésből kerültek oda – egyáltalán nem bolondabbak nála. McMurphyt elborzasztja az álszent gyógyítás, az orvostudomány kabátjába öltöztetett érzéketlenség; a film bemutatja a hatvanas évek pszichiátriáit, annak borzalmas kezeléseit és bánásmódjait. A tanulság? Az, hogy a totális intézmények bedarálják az egyéniséget.

12 dühös ember

A történet egyszerű: 12 esküdtnek kell az apagyilkossággal vádolt fiú életéről vagy haláláról döntenie. Bűnös-e vagy sem? A nyilvánvalónak tűnő bizonyítékok miatt kezdetben 11-en szavaznak arra, hogy a vádlott bűnös, csak egy emberben merül fel az ártatlanság gyanúja. Az eset boncolgatása, körüljárása odáig fajul, hogy egyre többen szavaznak végül a fiú ártalmatlanságára – még a legelszántabbak is, akik váltig hangoztatták a fiú bűnösségét. Mire észbe kapnánk, már nem is a gyilkossági ügyről szól valójában a tárgyalás, hanem az esküdtek titkolt félelmeiről, előítéleteiről, szerepeiről és gyengeségeiről, amik ott lapulnak nemcsak a szavaikban, de véleményeikben is – amin ezúttal egy emberélet is múlik.

Terápia

Jó sorozathoz méltóan a Terápia című magyar alkotás is igencsak addiktív. Terápiás üléseket látunk napról napra, hétfőn mindig a hétfői pácienst látjuk, kedden meg a keddit – és így tovább. A páciensekkel való beszélgetések a mindennapi életünkre vannak hangolva: karcosak, elgondolkodtatóak, néha ugyan túlzóak – de hát ne felejtsük el, mégiscsak egy sorozat.

Kommentben várjuk a további javaslatokat!

További cikkek: