A barátok jönnek-mennek, ez így van rendjén. Vagy mégsem?

Egy igaz barátság talán az egyik legszebb dolog az életben. Amikor úgy érzed, hogy a másik ember szinte a testvéred, együtt nőttök fel, együtt segítitek át egymást az akadályokon és együtt ünneplitek a legjobb pillanatokat. A barátság egy láthatatlan, arany kötelék két ember között, mely életreszóló lehet, persze csak ha gondozzák.

Kisgyermek korban

Már egészen az óvodában vagy az általános iskolában választunk magunknak barátokat. Bár ott még nem igazán állít az élet próbatételeket a barátság elé. A legnagyobb gondunk általában az, hogy milyen ruhát adjunk a babánkra, mit építsünk legoból vagy, hogy kit választunk a csapatba a kidobósnál tesi órán. (Mondjuk, ebből aztán tud sértődés lenni a javából.) 

Felsőbb osztályokban már kijelentjük: kész, vége, nincs mese, ő a legjobb barátom és ez mindig így is lesz. Szőjük a nagy terveket, hogy egymás esküvőjén leszünk koszorúslányok, vagy bizony ő lesz a gyermekünk keresztanyja. Még a leendő gyermekeink nevét is együtt találjuk ki. Aranyos és egyszerre megható visszagondolni, hogy ott, akkor, ezeket őszintén elhittük, és tényleg úgy gondoltuk 13 éves fejjel, hogy egy szép napon ebből valóság lesz.

Gimis évek

Aztán persze a gimnázium újra csak alakított az emberi kapcsolatainkon és közbeszólt a nagy terveknek. Új emberek, új impulzusok, új hobbik, új lehetőségek. Van, akinél megmarad az általános iskolai nagy barátság, másoknál ismeretséggé szelídül, és van, akinél teljesen megszakad. Itt már akadnak komolyabb kihívások, a kidobósnál jóval nagyobb drámák. Itt kezdjük el érezni, kik azok, akik illenek hozzánk, és kikkel nem tudunk azonosulni. Még mi magunk sem vagyunk biztosak benne, de már-már kapizsgáljuk.

Már elhisszük, hogy vannak igaz barátaink. Már alapvetőnek vesszük, hogy ők ott vannak nekünk, számíthatunk rájuk. Már nem kérdőjelezzük meg a köztünk lévő kapcsolatot, hiszen megannyi közös gimis emlék köt össze minket. Elbízzuk magunkat.

Egyetem

Aztán jön az egyetem és az egészet úgy, ahogy van a feje tetejére állítja. Az, aki egykor legjobb barát volt, pár nap alatt feledésbe merül. Aki anno fogta a kezünket, most már ránk se néz. Akivel éjjel-nappal, megállás nélkül beszéltünk, mostanra idegen lesz számunkra. Mi történt? Hiszen csak egyetemre mentünk. Pont ez történt.

Egyetemen kinyílik a világ és mint egy kovácsolt vaskapun, úgy lépünk be a szabadság világába. A teljesen új életforma teljesen új oktatási formával, sokaknál költözéssel is párosul, ami egy új környezetet vonz maga után. Az új dolgok pedig mindig izgalmasabbak, ezt mindenki tudja. Már nem fog minket érdekelni, mi újság a gimis barátokkal, hiszen itt egy csomó új és izgi ember van, aki csupa rejtély! A féktelen bulizás, a kolis élet, a gyorsan jött szabadság megrészegíti embert és hirtelen elfelejti honnan is jött, és kik kísérték addig.

Persze nem mindenkinél van ez, és vannak próbálkozások a kapcsolatfelvételre. Egy-egy magányos kedd estén (amikor senki nem ér rá), eszünkbe jut, hogy vajon mi lehet vele? Mit csinál a gimi után? Hol tart most? Hogy érzi magát? Izgulva pötyögjük be a kissé béna üzenetet a messengerbe, reménykedve, hogy válaszol és nem lesz kínos a beszélgetés. Beszélgetünk egy sort, egész jó hangulatban, de már valami megváltozott. Elengedtük egymás kezét és ezt, mind a ketten érezzük. Más felé vitt minket az élet, ez tagadhatatlan.

Felnőtt kor

Az igazi próbatételek azonban csak egyetem után, a nagybetűs felnőtt korban kerülnek a barátságok útjába. Felnőttünk, azt se tudjuk mihez kezdjünk, hirtelen ránk zúdul minden. Klasszikus kapunyitási pánik, mellette ott a munka is és még el is kell tartanunk magunkat. Már nem olyan könnyű összehozni egy baráti találkozót, már nem lehet spontán berúgni szerda este, vagy szórni a szülők pénzét. Az élet olyan kihívásokat sodor elénk, amiket nem lehet félvállról venni, a barátaink pedig vagy ott vannak, hogy segítsenek, vagy nem. Bajban derül ki igazán, hogy ki is a barátunk, és amikor erre ráeszmélünk, az bizony fájó felismeréseket tud okozni.

Azt azonban sose felejtsük el, hogy valakinek mi is a barátja vagyunk, és lehet, hogy az a valaki pont a mi segítségünkre szorul. Nem kell mindig a másikra várni, mi magunk is lehetünk kezdeményezőek. Hiába a felnőtt kor, hiába a sok teendő és kötelesség, arra van időnk, amire akarjuk, hogy időnk legyen. Szánjunk időt a barátainkra, mert sosem tudhatjuk kinek, mikor és kire lesz szüksége majd egyszer.

További cikkek: