A boldog, kiegyensúlyozott család naivitásra nevel?

Mostanában a sejtpusztítóan, lélekölően unalmas munkanapjaimat csak a különböző, szívemnek oly kedves törzsvendégek felbukkanása teszi valamelyest elviselhetővé. Így történt nemrégiben is, amikor az alkony jótékony leple alatt, az egymás után szívott cigaretták és az élvezettel kortyolgatott whiskey (részemről uborkás sprite) társaságában diskuráltunk egyikőjükkel. Ez alatt a társalgás alatt hangzott el ama gondolat, mely makacsul megkapaszkodott hektikus elmém lobogó szövetében – annyira, hogy azóta is vissza-visszatérek hozzá.

Mi is volt ez a gondolat?

A történeti előzmények igazán irrelevánsak, legyen elég annyi, hogy beszélgetőpartnerem egy újabb cigaretta komótos sodrása közben oly bókokkal illetett, melyek hatására az egész testemet átjárta az egóm pántos ládájában gondosan lelakatolva őrzött fahéj illatú önelégültség. 

Eme kellemes érzet önkéntelen okozója egész pontosan azt mondta, hogy okos vagyok, koromhoz képest igen bölcs és tudatos, sőt rendkívül racionális és józan, majd zsebeinek szisztematikus felkutatása közben megkérdezte, hogy elváltak-e a szüleim. Amikor erre nemmel feleltem, jött a következő kérdés, hogy jóban vagyok-e velük. Erre nehezebb deklarált választ adni, némi fintorgás és néhány korty üdítő után azt feleltem, hogy a szüleimmel való kapcsolatom egy változékony, időnként sajnos súlyos konfliktusokkal terhelt, törékeny viszony.

A gondolat magyarázata

Miután eme információkat szórakoztatásom felelősének rendelkezésére bocsátottam, érdeklődéssel telített tekintetem az övébe fúrva megkérdeztem, hogy véleménye szerint van-e az említett dolgok között lényegi összefüggés. Azt felelte, hogy kétségkívül van, majd anélkül, hogy meg kellett volna mozdítanom az ajkaimat, hogy kiejtsem az ezt firtató kérdőszót, már bele is kezdett a magyarázatba.

Azok a gyerekek, akiknek a családi háttere nem mesébe illően idillikus, Walt Disney animátorai által kreált álomvilág, később nagyobb hajlandóságot mutatnak a kiábrándító valóság száraz, szikkadt ugarján felverni az állandó lakhelyüket. Az ily módon felcseperedett felnőttek hajlamosabbak két kézzel hessegetni a perifériájukat elborító bársonyos rózsaszín ködöt, mert igénylik a tisztánlátást. Sőt, neveltetésüknek, életkörülményeiknek köszönhetően a köd idővel önmagától oszlani kezd.

Visszatérő töprengésem fonákja ez a gondolat

Eme tézis többször is gondolkodóba ejtett már azóta. Ez vajon tényleg így van? Helyesen szólott a whiskey-vel gurgulázó felebarát, és valóban megfigyelhető ez a tendencia, hogy a boldog, kiegyensúlyozott családok szemellenzős felnőttek garmadáját szabadítja a világra?

Nézetem szerint eme impozáns eszmefuttatás logikai részében igen sok a ráció, mert valóban elképzelhetőnek tartom, hogy aki az Óperenciás tengeren túlon, szivárványok, bárányfelhők és csillagszórók társaságában töltötte egész gyermekkorát, az nem jó szívvel veszi tudomásul Mordor létezésének tényét.

Minél többet töprengtem ezen, annál több igazságot véltem felfedezni a szóban forgó gondolatban. A vélt összefüggést firtató hipotézis nem először kígyózott keresztül apró hallójárataimon, fordítva is gyakorta szembesültem vele. Ugyanis igen kedvelt vád a cinizmus sötét fellegébe burkolózott felnőtt ember felé is, hogy csak azért mérgezi a világot kiábrándult gondolataival, mert boldogtalan életében nincs jobb szórakozása.

A végső konklúzió

Valószínűleg nem okozok hatalmas meglepetést, ha azt mondom, hogy jómagam is gyakran illetődtem ezzel a váddal. Minimum egy NER-feleséghez hasonlóan vagyonos lennék, ha minden alkalommal hozzám vágtak volna egy tízforintost, amikor a személyem jellemzéséhez használt jelzők között felbukkant a „keserű” vagy a „kiábrándult” szócska.

Boldogok a lelki szegények, ahogy a mondás is tartja, vagyis az ostoba ember természeténél fogva elégedettebb az eszesnél, de vajon ennek az állításnak a reciproka is igaz? A boldogtalan ember törvényszerűen okosabb?

Én azt gondolom, hogy ha ez nem is nevezhető feltétlenül törvényszerűnek, a felvetésnek vaskos valóságalapja van – akit nem kímélt az élet, az kevésbé hisztérikusan fog rózsaszín pálmafa alakú szemüvege után kapni, amikor lesodorja egy szélvész.

Ez a cikk a Szerző álláspontját képviseli. A 20on.hu-n minden fiatal szabadon publikálhat, mesélhet és nyilváníthat véleményt. Írd meg te is a sajátodat az info@20on.hu-ra! A publikálás folyamatáról bővebben ITT olvashatsz.

További cikkek: