Akkor talál meg a boldogság, amikor nem keresed

Manapság nagyon nehéz boldogulni az életben, sok fiatal kerül szembe problémákkal, nehézségekkel, de nem muszáj ezeket problémaként felfogni, hiszen ezek a kihívások, illetve ezek megoldásai  juttatnak minket olyan szintekre, amiket ezek nélkül nem érnénk el.

Már a felnőtté válás peremén a középiskolában hangoztatják a tanulás fontosságát, illetve a felsőoktatásba való bejutás, diploma jelentőségét.  Sokakban ez szorongást kelt, ha esetleg nem szeretnének csak például egy szakmát szerezni. Azt tanítják szinte, hogy akkor kevés vagy. Viszont túljutva a közoktatáson rájöttem, hogy a boldogság nem ezen múlik. Lehetsz te boldog ugyanúgy egy szakmában is, ha imádod, szereted, és boldogtalan, kevésbé sikeres diplomával is. Sokan attól is félnek, hogy megtalálják e a helyüket, ott vannak-e ahol lenniük kell és azt csinálják-e, ami meg van írva számukra. Elmondhatom, habár még csak nemrég léptem a húszas éveimbe, az élet mindig oda terel, ahol lennünk kell.

Egészen egyedül, egyedül és egészen

Saját történetem bizonyítja, hogy a végén minden a helyére kerül! Igaz ez a szerelmi életre és a karrierre egyaránt! Nagyon különcnek éreztem magam, amikor láttam, hogy körülöttem közel mindenkinek van párkapcsolata. Boldogtalan voltam, mert azt hittem, egyedül nem lehetsz teljesen boldog, csak akkor, ha van egy párod. Igen, más dolog, ha van kivel megosztanod a szép dolgokat, a nehézségeket, egy támasz, egy társ az életben, de tényleg arra való egy kapcsolat, hogy “megszépítse” az életünket? A válasz: nem. Ha egyedül nem vagy boldog, nem vagy elégedett magaddal, akkor hiába vagy kapcsolatban, nem fog megjavulni semmi, ami eddig sem volt működőképes.

A másik lényeges dolog, hogy keresni sem kell a szerelmet, mert az tényleg akkor jön, mikor nem keressük és a legnagyobb szükségünk van rá. Én személy szerint akkor ismertem meg életem párját, amikor egy nagy krízishelyzetet éltem meg, és tulajdonképpen az ő megjelenése derült égből villámcsapás volt. Persze a szó jó értelmében. Nem kerestem, megtalált.

A hobbim a hivatásom

Karrier terén sem ment zökkenőmentesen minden. 2018-ban érettségiztem és nyertem felvételt egy híres magyar egyetem egészségügyi szakának karára. Spontán döntés volt, mint sokan mások, én se tudtam pontosan, hogy mit szeretnék majd az életben magammal kezdeni, mi lenne az a hivatás, ami nem kifejezetten a munkám, de egy egyben a hobbim is, és nap mint nap felébredve nem valami kényszeres tevékenységként gondolok rá. Sajnos nem éreztem magaménak azt a tudást, amit szerettek volna átadni. Ekkor jött az a gondolat, hogy nem szeretném folytatni, na de mihez is kezdhetnék akkor? Más intézménybe átjelentkezni csak következő szeptemberben lehetett volna, viszont tudtam, hogy ott maradni nem szeretnék.

Ekkor történt az, hogy a lakótársam (későbbi párom), akinek szintén nem vált be az a szak, hely, egy löketet adott: iratkozzunk ki. Az volt bennem: na de mit fognak szólni a szülők, ismerősök, maga a társadalom? Miután mindenki azt súlykolta eddig belénk, hogy diploma nélkül nincs élet. Viszont a párom hatására (és nagyon fontos, nem befolyásolására, mert saját magam éreztem, hogy nekem nem ez az utam) megtettem a lépést: kiiratkoztunk. A döntés után nagy kő esett le a szívemről. De jött a következő kérdés. Mihez kezdjek most egy teljes évig? Itt még a szülői nyomás is érvényesült, hogy talán azért hagyom ott az egyetemet, mert én nem akarok tanulni. Ez természetesen nem így volt. Rögtön kutatásba kezdtem, mit csinálhatnék, hogy ne csak elússzon az az év.

Ekkor jött, hogy gyógyszertári asszisztens képzést végzek, ami egyébként régi álom is volt, illetve jogosítványt is szereztem a kihagyott idő alatt. Az asszisztensi iskola világított rá arra, hogy igen is szakmával is lehet boldogulni! Imádtam minden percét!  Olyam embereket ismertem meg, akiknek nagyon sokat köszönhetek és sokat tettek hozzá a személyiségemhez. Azonban mikor láttam sok volt évfolyamtársamat, hogy végeztek első egyetemi évükkel, kicsit csalódott voltam. Ma már én is itt tarthatnék. Aztán elgondolkodtam. Mit is nyertem én ezalatt az egy év alatt? Lett egy szakmám, amit imádok, olyan ismeretségeim, amiket nem lehet pótolni, jogosítványom, ami későbbi céljaimhoz kell. Igen, mert ekkor jöttem rá, hogy patikalátogató akarok lenni, amihez kellenek ezek a kompetenciák. Viszont mégis kell az a fránya diploma is.

Vissza az iskolapadba

Ekkor döntöttem úgy, hogy a főváros és az ország egyik legjobb egyetemén folytatom képzésemet. Több lábon állni, nőként, majd anyaként, nincs is ennél biztosabb pont. Igen, én  hangoztattam korábban, hogy nem feltétlen kell diploma, de ezt szabad akaratomból és nem a társadalmi normák nyomására kezdtem el. Tulajdonképpen az élet terelt arra az útra, ahol most lennem kell, korábban a boldogságot is kerestem, aztán az talált meg engem, mikor már nem kerestem. Igenis, van remény a rossz és nehéz dolgok után, ha akarjuk és küzdünk, még ha nem is rögtön, de eljön a siker, a boldogság.

Mint a mesékben: a jó végül mindig elnyeri jutalmát. Sose láttam még sikeres embert, könnyű múlttal. A nehézségeim ellenére elégedett vagyok az életemmel, mert végül minden a helyére került. Ha valaha bárki azt érezné, vele csak rossz dolgok történnek, lásson mögé! Az élet ezekkel tereli arra az útra az embert, ahol lennie kell, ezekkel a próbatételekkel lesz az a személyiség, aki. Sose add fel, és minden a helyére kerül!

További cikkek: