A boldogság mértékegysége: nem túl kevés, nem túl sok, éppen elég

Yuval Noah Harari, az izraeli sztárértelmiség azt írja a Homo Deus könyvében, hogy most, a 21. században, miután legyőzhetővé/kezelhetővé/irányíthatóvá tettük a járványokat és a háborúkat, az emberiség „magasztosabb” céloknak szenteli erőforrásait: a halhatatlanság és az örök boldogság elérésére. Igen, jól olvastátok, teljesen nonszensz, nem? Persze csak első olvasatra, több száz oldal elemzés után ostobán a fejünkre csapunk, mondván, mi sem tűnik logikusabbnak. A boldogság iránti vágy tehát halhatatlan: mindig volt, van és lesz, hajtja az emberiséget, ott van a mindennapjaiban. Mindenhol létezik, csak épp máshogy nevezik: több nemzet teremtett már életstílust a boldogság-fókuszú szemléletével. Míg a dánoknál ez „hygge”, a finneknél „sisu”, addig a svédeknél „lagom”. Elmondom, ezek mit jelentenek magyarul. (Spoiler: nem az említett örök boldogságot, hanem a fenntarthatót.)

Először is: miért pont a svédeket és a dánokat hoztam fel példának?

Azért, mert skandináv országok – valahogy – évről évre a legboldogabb országok listájának élmezőnyében szerepelnek. Erős jóléti állam, családi utópia, nyugalom, letisztultság, jól kidolgozott újrahasznosítási rendszer, széles középosztály – többek között például ezek jellemzik Svédországot. A különféle boldogságlistákon a svédek – valahogy – folyamatosan az első tízben vannak. Már szinte unottan tettem fel magamnak a kérdést: mi áll a „valahogy” mögött? Mi a skandináv boldogság titka? Mi az a titkos recept, elrejtett összetevő, titkon elhintett hozzávaló?

Elmondom: egy csipetnyi „éppen elég”

A svédek azt mondják, hogy megváltozik az életünk, ha megtanuljuk kimondani azt a szót, hogy elég. Állítják, ez a titok nyitja: elégedettnek lenni, nem pedig többre, még többre, majd annál is többre vágyni. Mert mindig többet akarunk, mint amink van. Mindig többet szeretnénk elérni, mint amit elértünk. Szinte nincs olyan, hogy ne vágyakoznánk a még több után: nem tudjuk hol, mikor és merre mozog az a bizonyos “elég”. Ellenben a svédekkel, ők pontosan tudják, külön szót is kreáltak erre: lagom.

Hová tűnt a mértékletesség az életünkből?

Ha a lagom kifejezést össze kellene foglalni egy mondatban, akkor talán úgy lehetne a legjobban megfogalmazni, hogy „nem túl kevés, nem túl sok, éppen elég”. Lagom például a pont megfelelő mennyiségű tej a kávéban, vagy a tökéletes mértékű nyomás masszázs közben.

A lagom nem egy csodapirula, amit ha beveszünk, megoldódnak a problémáink – inkább csak segít tudatosítani, hogy igenis megengedhetjük magunknak azt, hogy „éppen csak elég jók” legyünk. A lagom segítségével örömet találhatunk abban, akik most vagyunk, ahelyett, hogy folyamatosan azt hajszolnánk, akik szeretnénk lenni. Örülni annak, amink van, ahelyett, hogy csak többre vágynánk? Kézenfekvőnek tűnik, de a megelégedés, a mértékletesség, az egyensúly, az éppen elégre törekvés nem feltétlenül jellemző a modern, fogyasztói társadalmunkra: általában csak az a cél, hogy minél gyorsabban, minél több mindent felhalmozzunk. Csak úgy habzsoljuk az élvezeteket – szokás mondani.

Arany középút, avagy lagom: a boldogság mértékegysége

A svédeknél a lagom jelenti tehát a végletek közötti pontos cezúrát. Fontos tudni, hogy ez a szó náluk nemcsak viselkedési formát takar, de akár munkára, szabadidőre, lakberendezésre, divatra kiterjedő életérzést, világszemléletet is.

A lagom szerint dolgozni annyit jelent, hogy mindaddig, amíg rendesen elvégezzük a munkánkat, nem történik semmi baj, ha 30-40 perccel a munkaidő vége előtt hazamegyünk. Az ég világon semmi.

De ilyen az is, amikor kérünk egy hamburgert, de sültkrumplit már nem rendelünk hozzá mértéktartás gyanánt.

Ha praktikus autót veszünk a legmenőbb helyett.

Ha csak egy falat festünk dizájnosra, a többit üresen hagyjuk.

Ha nem halmozunk fel felesleges tárgyakat, csak azokat, amikre tényleg szükségünk van.

Lagom az, ha hagyjuk, hogy elcsábuljunk napközben egy süti láttán, vacsorára viszont kalóriaszegény fogást választunk.

Ha bátran viselünk egy merész színű kabátot, a szettünk többi darabja és a sminkünk viszont letisztult eleganciát tükröz.

Ha költhetnénk, mégsem tesszük. Ha a nagy leárazások közepette nem veszünk meg mindenfélét – pláne nem egy ezredik cipőt.

Ha nem esszük degeszre magunkat, csak annyit, amennyire szervezetünknek szüksége van.

Ha nem túlórázunk égnek földnek a munkahelyünkön, mert a munkával éppen elég, azaz lagomnyi időt töltünk.

De lagom az is, ha a maradékból ütünk össze egy finom vacsorát ahelyett, hogy étterembe mennénk.

Mennyi az annyi?

Elmondásra nem tűnik nagy attrakciónak, megvalósításában mégis könnyen becsúszhat egy-két zavar. A skandináv társadalmakban az arany középút megtalálása tehát egyfajta hagyomány, a hivalkodás, a halmozás, a “nemelég” pedig kimondottan visszás. Ez a boldogság egy különleges, lagom stílusú boldogság. Nem felfokozott, nem eufórikus, nem túlzott, és semmiképpen sem hivalkodó. Inkább megfontolt. Mértékletes. Fenntartható. Pont elég: túlzások helyett önmérséklet, végletek között középút, mindent vagy semmit helyett elegendő.

További cikkek: