A gyermeknevelés 21. századi kihívásai – VV Soma és Zsebibaba botrány margójára

Pár hete kisebb port kavart egy videó, amelyen egy bizonyos Soma nevű úriember a Való Világból rendkívül ízléstelen, megalázó kérdések áradatát zúdítja egy 15 éves influenszer kislányra, aki Zsebibaba művésznéven tevékenykedik az Instagramon. Soma a videó elején ugyan leszögezi, hogy nem célja „szívatni” a kislányt, majd a következő levegővétellel elkezdenek záporozni az alpári szexualitástól fűtött kérdések, melyekre Zsebibaba, aki láthatóan zavarban van, megpróbál a legadekvátabban válaszolni. Soma remekül szórakozik, és azzal mentegeti magát, hogy ő csak azokat a kérdéseket szögezi a lánynak, melyeket a követői feltettek neki. Szegény kislány.

Anya, ha nagy leszek, influenszer leszek!

Zsebibaba 15 éves, és gyakorlatilag soft pornó oldalt üzemeltet az Instagramon. Elméletileg, gyakorlatilag, spirituálisan, verbálisan, figurálisan, mindenhogy is, minden is látszik. Rendkívül jól megkonstruált képek, süt róluk, hogy a ruhák hiánya, a smink, az ajkak bizarr csücsörítése, a derék emberfeletti görbítése a popsi megfelelő, ánusz rózsát is megvillantó beállítása mind szándékos munka.

De ha valaki esetleg szerette volna azt gondolni, hogy a kislány nem tudja, mit csinál, akkor ki kell ábrándítanom, mert Zsebibaba csinált egy Youtube-os videót, amelyben arról beszél, hogy feltörték az Instagram oldalát, és elvesztette a borzasztóan sok, verejtékes munka által megszerzett követőtáborát. Amiért ő rengeteget dolgozott, az seperc alatt füstbement. Pont annyira viszketett a limbikus rendszerem, mint amikor Müller Cecíliát néztem a tévében. A videó egy pontján a kislány bevallja, hogy való igaz, lányként, ilyen tartalom gyártásával, mint amit ő is csinál, sokkal könnyebb követőket szerezni.

Ki kopog? Csak a jó öreg áldozathibáztatás.

Ennek fényében az összes olyan cikk alatt, amelyik VV Soma és Zsebibaba párbeszédével foglalatoskodik, kommentek garmadája jelent meg, melyek mind arról szólnak, hogy a lány ne csodálkozzon semmin, saját magának köszönheti, bármi is történt vele, vagy fog a jövőben, megérdemeli az összes megaláztatást – esetleg rosszabbat is. Ez egy olyan aspektusa a történetnek, amiről röviden és tömören összegezve azt gondolom, hogy nem.

A jelenleg 15 éves korosztály az első olyan generáció, amelynek tagjai gyakorlatilag telefonnal a kezükben születtek. 24 éves vagyok, és nem tudom, hogy mi az a TitTok, eszik, isszák, vagy felszívják-e, én nem a közösségi oldalakat böngészve szocializálódtam. Ha visszatekintek a kamaszkoromra, amikor annyi idős voltam, mint Zsebibaba, azt látom, hogy én még messze nem voltam ekkora nyomásnak kitéve.

Serdülőkorban a gyerekek nagyon érzékenyek, sérülékenyek, legfőbb vágyuk a kortársaik elismerése. A fejlődéslélektan művelői szerint súlyos károkat okozhat, ha ezt nem kapják meg, kitaszítják őket. Nyilván mindent megtesznek az elismerésért. Ehhez pedig nagyságrendekkel több eszköz áll a rendelkezésükre, mint amikor én voltam kamasz. Tengernyi különböző cikk született már arról, hogy az internet hogyan hálózza be menthetetlenül az embereket, milyen hidegvérű, szándékos, tűpontos számítások állnak amögött, hogy ne tudjunk szabadulni tőle. Miért pont egy gyerek lenne rá képes?

A társadalom empatikusabb, megértőbb fele Zsebibaba helyett a szüleit vette górcső alá

Miért nem figyeltek a gyermekükre? Hogy nem tudják, hogy milyen képeket készít magáról, és miért nem akadályozták meg, hogy ez megtörténjen vele? Nos, én erre is csak azt mondom, hogy nem.

Nem azért, mert a dackorszakban ragadtam, és ez az egyetlen szó az „enyém”-en kívül, amit ismerek, de valóban azt gondolom, hogy ezt a képet sokkal jobban árnyalni kellene ítélkezés előtt. Az internet beférkőzése az életünk különböző szegmenseiben tette tönkre a kapcsolatainkat, így azt gondolom, a szülő kezéből is kivett rengeteg eszközt, hogy a nevelési módszereit érvényesítse. „MaJd OlYaN kApCsOlAtOm LeSz VeLe, HoGy ElmOndJon MinDeNt.” Sok szerencsét.

Van egy történetem

Elhagyva a proust-i körmondatokat, a lényeg az, hogy Amerikában 2018-ban két 13 éves kislány elcsalta az erdőbe egy barátnőjét, hogy ott istentelenül sok késszúrással megpróbálják kioltani az életét. Egy dokumentumfilm dolgozza fel az esetet, hogy miért történhetett ez, voltak-e jelei, stb. Természetesen többrétegű a történet, de a fő vonal az volt, hogy a két lányt teljesen a hatalmába kerítette Slenderman legendája, amivel az interneten találkoztak.

Az egyikőjük édesapjának van egy nagyon-nagyon fontos mondata, amiért az egészet ismertetni akartam. Azt mondja, hogy akik most ítélkezni szeretnének fölöttük, hogy nem figyeltek oda eléggé a lányukra, és hagyták ezt megtörténni, nem is tévedhetnének nagyobbat. A lány az iskolai feladatainak elvégzéséhez kapta meg a tabletet, miközben használta, mindig nyitva kellett tartania az ajtót, és amikor végzett, vissza kellett adnia. Nem lehetett nála ellenőrizetlenül, nem lehetett nála esténkét, sem zárt ajtók mögött. Az édesapjának szilárd meggyőződése volt, hogy ellenőrzése alatt tartja a dolgokat. Természetesen nem állítom, hogy tízből kilenc esetben ez megtörténne, de megtörténhet, mert az internet sokkal erősebb, mint a szülői szigor – főleg kamaszkorban.

A végső konklúzió?

Mielőtt azonnal ráhúznánk a vizes lepedőt valakire, gondoljunk bele abba, hogy mennyire nehéz dolga van ma egy embernek, amikor nem az anyós vagy a kedves szomszéd néni jó tanácsival kell megküzdenie a gyermeke nevelése során, hanem a 21. századdal. A kamaszoknak életkori sajátossága, hogy utálják a szüleiket és a kortársaik felé fordulnak, akármit tehet egy szülő, ezen nem tud változtatni.

Csakhogy régen mit tehetett ilyenkor egy meg nem értett serdülő lélek, akinek a világ fájdalma nyugodott a vállán? Berobogott a szobájába, felvette a fejhallgatóját, és a Total Eclipse of the heart-ra álomba sírta magát. Manapság, ha egy 15 éves privát fiókot hoz létre, akkor a szüleinek a leghalványabb elképzelése sem lesz arról, hogy milyen képeket tölt fel magáról a gyermek.

Persze mindenki megtehetné, hogy kamu profilokból kémkedik a dacos kiskamasz után, hogy ne csináljon semmi butaságot, de az egyszülős családok, a pénz hiánya, az emiatt elvállalt rengeteg plusz munka véleményem szerint lehetetlenné teszi ezt.  

További cikkek: