A közöny, mint a világ egyik legnagyobb problémája

Egy lány, akivel nem sokkal korábban köszöntünk egymásnak Messengeren, nemrég azt kérdezte tőlem, hogy szerintem mi a világ legnagyobb problémája. Egy percen belül rávágtam, hogy a közöny. Egy olyan jelenséget kerestem, ami származástól, nemtől, anyagi helyzettől függetlenül mindannyiunk életében jelen van, legalábbis a nyugati kultúrkörön belül biztosan. Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy megtaláljam.

A közösségi médiából áradó közöny

Ha rendszeresen használjuk a közösségi médiát, elkerülhetetlen, hogy a közöny hétköznapi élményünkké váljon. Nem csak azért, mert görgetés közben megtanuljuk kiszűrni a szelfiket, a kattintásvadász cikkeket és a reklámokat, hanem azért is, mert a hozzászólók folyamatosan ösztönöznek arra, hogy közönyösek legyünk. „Törődj a saját dolgoddal, ne foglalkozz másokkal!” „Ha nem tetszik, nem kell nézni!” Vagy újabban: „Not my circus, not my monkeys.” A lényeg, hogy bármi történik veled, engedd el, sodródj az árral, és ne figyelj a többi emberre, a gondolataikra meg végképp ne.

A visszajelzés szerepe az életünkben

Pedig a visszajelzés nemcsak fontos, hanem egyenesen természetes igényünk, és az is rendben van, hogy hatással van ránk. Mélyen belül az is azt szeretné, hogy ezek a visszajelzések befolyásolják őt, aki szelfiket oszt meg, kiöltözve pózol, vagy a látványos esküvőjét teszi közszemlére.

A hírfolyamokat, a Youtube-csatornákat, vagy akár a TikTok-videókat nézve folyamatosan befolyásol minket mások viselkedése, ami nem egy ördögtől való dolog. Kockázatos lehet beismerni, hogy mások új gondolatokat ébreszthetnek bennünk, új nézőpontból világíthatják meg az álláspontunkat, mert összetörhet a mindentudásunk illúziója, de éppen ettől lehetünk tájékozottabbak, vagy válhatunk jobb emberré. Ha elzárkózunk, azzal nemcsak az ártó, hanem a segítő szándéktól, a fejlődési lehetőségektől is elbarikádozzuk magunkat.

Vajon tényleg kifizetődő és biztonságos, ha úgy viselkedünk, mintha nem vennénk tudomást a környezetünkről?

Szerintem ez az elzárkózási szándék sokszor nem a szabadságról vagy a függetlenségről szól, sokkal inkább a sértődöttségről. A védekezés arra enged következtetni, hogy bizonytalanok vagyunk, könnyen kizökkenthet minket egy nem megerősítő visszajelzés. Nehezen tudunk megbarátkozni azzal, ami érzékenyen érint minket, világgá kiabálhatjuk, hogy minket nem érdekel mások véleménye, vagy mérgünkben akár még azt a bélyeget is a másikra vetíthetjük, hogy unalmas az élete, ha a mi, vagy mások dolgával foglalkozik.

A magánügy és a közügy elkülönítése nem könnyű dolog

Nehéz éles határvonalat húzni a magánügy és a közügy között, ezért nem könnyű meghatározni azt sem, mi számít mások dolgának. A kapcsolati vagy családon belüli erőszakot, egy utcai rosszullétet, balesetet, lincselést az online vagy offline térben, esetleg az öngyilkosságot megelőző segélykiáltást könnyen címkézhetjük mások dolgának, amihez semmi közünk. Néhány esetben védekezhetünk azzal, hogy velünk is történt már hasonló, és akkor mi sem számíthattunk mások segítségére, ezért az a többieknek sem jár.

Legyünk figyelemmel embertársainkra!

Az ember viszont társas lény, és mindannyian egy társadalom részei vagyunk, függetlenül attól, hogy hogyan állunk a többiekhez. A környezetünkben akkor is zajlik az élet, ha homokba dugjuk a fejünket. Kimerítőnek tűnhet a folyamatos, tudatos jelenlét családtagként, barátként, szaktársként, kollégaként, szomszédként vagy járókelőként, de csak így teremthetünk magunk köré egy jobb világot. A közhiedelemmel ellentétben nem azok foglalkoznak mások életével, akik elégedetlenek a sajátjukkal, épp ellenkezőleg: ha kiegyensúlyozottak és elégedettek vagyunk, az nyitottsággal jár.

Túloztam, amikor azt válaszoltam, hogy a világ legnagyobb problémája a közöny?

Lehet. Abban viszont biztos vagyok, hogy van felelősségünk abban, ami a környezetünkben történik, és nyitottsággal, elszántsággal, tettrekészséggel olyanná alakíthatjuk, amiben mi is jobban érezzük magunkat.

A „Vigyázzunk egymásra!” lehet egy időszakos kampányszlogen, de akár átültethetjük a hétköznapokba is.

További cikkek: