A kudarc mellékes haszna és a képzelet fontossága

J.K. Rowling írt egy könyvet. Nem, most nem a világklasszis, überelhetetlen Harry Potter varázslóvilágról lesz szó, hanem egy másik alkotásáról: arról, amit pont a felnőtté válás küszöbén álló fiataloknak címzett, akik még ha félve is, de el kell hagyják azt a biztonságot nyújtó, dohos egyetemi épületet, hogy kiléphessenek oda, ahova már évtizedek óta készülnek. (Évtizedek óta!) Az írónő ezúttal kilépett a képzelet világából és a realitásról beszél, a mi, felnőttkori realitásunkról. Az élet dolgai – A kudarc mellékes haszna és a képzelet fontossága című könyv ajánlója következik.

A 2008-as, Harvard Egyetem végzős diákjaihoz intézett diplomaosztós beszéde szolgált a könyv alapjául, melyhez akkor így fogott hozzá: “Köszönöm. Nemcsak azért, mert a Harvard kivételes megtiszteltetésben részesített, hanem mert a gondolattól, hogy itt avatási beszédet kell mondanom, heteken át összeszorult a gyomrom, így sikerült fogynom egy kicsit. Duplán jól jártam! Most már nincs más hátra, mint mélyeket lélegeznem, a piros zászlókra hunyorognom, és meggyőzni magam, hogy a világ legnagyobb griffendéles találkozóján vagyok.”

Majd belekezdett abba a gondolatmenetbe, aminek ő maga is örült volna huszonévesen, megírta azt a könyvet, ami neki is sokat segített volna ebben a kétes időszakban. Mert bizonyos mennyiségű sikertelenség az élet velejárója, nemde? Képtelenség mindenfajta kudarcot kikerülni, hacsak nem élünk olyan óvatosan, hogy azt már nem is lehetne életnek nevezni. Valójában ez az élet lenne csőd – ahogy mondja J.K. Rowling beszédében, és írja is könyvében -, ezzel szemben inkább a valóságot éljük meg annak, mert úgy érezzük, csak hibák, vakvágányok és sorozatos U-kanyarok ostromolják emberi életünket. A sikertelenség nem bűn, ahogy az sem, ha nem tudunk mindent irányítás alatt tartani – majd megköszörüli a torkát, és nosztalgiázva visszaemlékezik arra az időre, amikor elváltan, munkanélküliként és mélyszegényként, tehát állítása szerint a világ legnagyobb csődjeként írta meg a Harry Pottert.

A könyvet nem csak azoknak a huszonéveseknek ajánlom, akik egy nagyobb fordulópont előtt állnak. Azoknak is, akik szeretnének bátrabban, de inkább szabadabban élni. Akiket felemésztenek a felelősségek, és akik esetleg nem tudják, mihez kezdjenek az élettel. Akik tanácstalanok. De legfőképp azoknak, akik mindezek ellenére is hisznek a jóban, a kudarc mellékes hasznában és a képzelet fontosságában. Akárcsak egy vérbeli griffendéles.

További cikkek: