A mai fiatalok valóban túlgondolják a gyerekvállalást?

Néhány héttel ezelőtt, egy kellemes baráti társalgás alkalmával valaki azt találta mondani, hogy a mai fiatalok sokkal válogatósabbak, ha a családalapítás körülményeiről van szó, mint az őket megelőző nemzedék tagjai. A gondolat megfogalmazója az ötvenes évei elején jár, tehát a szüleimmel egyidős, kellemesen vagyonos, gyermektelen férfi. Szavai elgondolkodtattak, ugyanis ebből a bizonyos generációból nem ő az egyetlen, aki hasonló véleményt fogalmazott meg a korosztályomról.

Az engem teremtő házaspár is mélységesen egyetért ezzel, sőt, előszeretettel hangoztatják eme véleményüket, valahányszor csak alkalom adódik rá. Édesanyám nézetei szerint a mai fiatalok felháborodással vegyített méltatlankodással tiltakoznak az ellen, hogy utódot nemzzenek olyan életkörülmények mellett, amilyennel ők rendelkeztek édesapámmal a fogantatásom idején. Nos, valóban, ez ellen nemigen tudok tiltakozni.

Egy szűk kis albérletben éltek, igen csekélynek mondható jövedelemből, elmondásaik alapján, ha úgy kívánta a helyzet, egy hétig ettek fél kiló kenyeret, és ott spóroltak, ahol csak tudtak. Ebbe a helyzetbe robbantam be én, a gömbvillám és a trópusi tájfun szerelemgyermeke, majd röpke egy év múlva az első testvérem.

Számottevően sokszor hallottam már, főleg édesanyámtól, hogy ha ők is azzal a mentalitással rendelkeztek volna saját huszas éveik közepén-végén, mint az általuk nevelt fiatal generáció (értsd: az enyém), akkor bizony én sem látom meg a napvilágot. Szerinte a fiatalok túl kényesek, túl magasak az elvárásaik és túl kevés bennük a hajlandóság az áldozatvállalásra. Véleménye szerint önmagában nincs probléma azzal, ha valaki egy ingatag, ócska, megbízhatatlan szemétkupacra kezd el várat építeni, mert a kulcs a fókusz és a kitartás. No, igen, ez az a pont, ahol már a legkisebb mértékben sem tudok egyetérteni vele.

Az évek során, amikor idág jutottunk a párbeszédben, akkor általában belekezdtem a szilárd meggyőződésen alapuló monológomba, hogy véleményem szerint részükről felelőtlenség volt így dönteni. És igen, valóban így gondolom, hogy a világon semmi nem garantálta azt, hogy a fáradtságos, véres verítékkel öntözött út végén ott vár a kétszintes, kertes családi ház – ez csak szerencse volt.

Édesanyám válasza erre az, hogy ezt ne nevezzem szerencsének, mert az az ő határozott döntésük volt, amihez fogcsikorgatva ragaszkodtak. Azt a pénzt, amit apám keresett, sportautókra vagy Fabergé-tojás gyűjteményre is költhették volna, de ők nem tették, mert csak és kizárólag a terebélyesedő kis családunk járt a fejükben, így természetesen annak rendeltek alá mindent.

Bár a gondolatmenet valóban tartalmaz némi aprócska igazságmorzsát, azért nem nehéz belátni, hogy a szerencse vastagon közrejátszott a szüleim életének alakulásában. Édesapám annak idején tekintélyes honoráriumot kapott, de ehhez nem lett volna elég a valamiféle félkatonai szervezet mottójához hasonlatos fókusz és a kitartás. Mi történik akkor, ha egyszerűen nem kap ilyen munkát, és négyünknek kell osztoznia heti fél kiló kenyéren? Mi történik akkor, ha elveszti az állását, és egy fillér tartaléka sincs, mert az ingatag szemétdombra vállaltak gyermekeket?

Nem tudom, hogy ez édesanyám patyolattiszta lelkének végtelen idealizmusával van-e összefüggésben, de az ő világában a kemény munkának és az erényes életnek minden esetben megvan a jutalma. Ha ez valóban így lenne, és kétség nélkül biztos lehetnék abban, hogy az életem nem siklik ki a biztonságos vágányról, és nem kell a jövőben egy utcasarkon koldulnom a pulyáimmal, akkor könnyedebben vállalnék gyereket saját lakás, vagy tetemes megtakarítás nélkül.

De a helyzet sajnos közel sem így fest: a szorgos munka és a kellemes jellem egyike sem nyújt garanciát arra, hogy a jövőben biztosítva lesz az életünk. Bár azt nem kétlem, hogy vannak olyanok, akik csak kifogásokat gyártanak a szaporodás elkerülése végett, mert három autó, egy szárítógép és a jövendő gyermeknek szánt belvárosi lakás valóban nem szükséges a családalapításhoz.

Valljuk be, ma már nem olyan kiszámítható az élet, mint szüleink korában volt. Nem árt felkészülni.

Ez a cikk a Szerző álláspontját képviseli. A 20on.hu-n minden fiatal szabadon publikálhat, mesélhet és nyilváníthat véleményt. Írd meg te is a sajátodat az info@20on.hu-ra! A publikálás folyamatáról bővebben ITT olvashatsz.

További cikkek: