A nem az mindig nem! – Egy szexuális abúzus margójára

A nem az mindig nemet jelent. Ez nem lehet diskurzus tárgya, nem vagyunk mi állatok, ugyebár. Azonban a szituáció sok esetben árnyaltabb ennél, némi disztingválást követel. Az alábbiakban a saját történetem következik, személyes konzisztenciákkal fűszerezve, ami természetesen nem húzható rá a szexuális abúzus összes „formájára”. Akinek nem inge, ne vegye magára, de még ha inge is, és nem tetszik a színe vagy az anyaga, a lábam elé lehet vetni. Mármint az inget.

Egyszer volt, hol nem volt, Budapesten történt, hogy jómagam összeismerkedett Ádám egyik fiatal leszármazottjával. Elkezdtem „feljárni hozzá”, ahogy az urbánus köznyelv nevezi, hogy kínzó testi vágyainkra enyhülést találjunk, de jóformán nem is ismertem a fiút. Tudom-tudom, ha a vállamon csücsülő kisangyalt nem likvidálta volna már tíz éves koromban az aprócska Belzebub, akkor fülsértő hangon kiabálta volna a fülembe, hogy ez botorság leány, ne tedd. Őszintén kedveltem, de azért nem így ismerkedik az ember.

Pár héttel a megismerkedésünk után szintén az ő ajtaján kopogtattam éjszaka. Annak rendje és módja szerint beengedett, és amikor követtem az extázisban vágtázó kistestű kutyáját a nappaliba, megláttam a dekoratívan megterített asztalt. Kábítószerek egész garmadája, hatásmechanizmus szerint csoportosítva az asztalon. Sóhajtottam egyet, igaz, csak magamban, „hát, ez az este is olyan este lesz ezek szerint”, és leültem. Valóban olyan is lett. Mindegyikből fogyasztottunk egy kevésnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető mennyiséget, majd a hajnal közeledtével bedőltünk az ágyba szunyókálni pár órát. Rendkívül rosszul voltam. 

Amikor elérkezett a reggel, hangos, életigenlő madárcsicsergésével és a ránk zúduló vakító napfénnyel, úgy éreztem magam, mint akinek milliónyi apró üvegszilánkot döftek a koponyájába, amelyek minden egyes mozdulattal mélyebbre és mélyebbre fúródnak. Sokszor megörvendeztettem már a gyomortartalmammal a WC-t az éjszaka folyamán, de a hányingerem reggelre sem múlt el. Szomjas voltam, rendkívül kába, szédültem és remegtem.

A kedves partnerem nem érezhette magát ennyire cudarul, mert szinte abban a pillanatban, hogy kipattant a szeme, már a lábam között kezdett matatni, hogy megszabadítson az alsóneműmtől. A maradék erőmet összeszedve sikerült néhány rekedt hangot kipréselni a Szahara-száraz torkomból, megpróbáltam tiltakozni, kértem, hogy még ne, mert a legkevésbé sem vagyok olyan hangulatban. A teremtés koronája azonban vagy nem hallotta, vagy pusztán csak figyelmen kívül hagyta az óhajomat. (Inkább figyelmen kívül hagyta, annyira azért nem voltam halk.)

Miután hiába ellenkeztem egy végkimerülésben lassan elmúló molylepke vehemenciájával, úgy döntöttem, hogy összeszorítom a fogam és várok. Próbálom felidézni, hogy mi sarkallt akkor erre a tettre. Tudtam, hogy hallott engem, azt is tudta, hogy rosszul vagyok, világossá vált, hogy nem kíván ezzel foglalkozni. Szó szerint lefagytam. Azt hiszem, annyira rosszul voltam, hogy csak lehunytam a szemem és feküdtem mozdulatlanul. A legkevésbé sem volt tiszta a tudatom, nem tudom, miért nem üvöltöttem. Csak hagytam megtörténni.

Erre a szituációra is azt mondom-e, hogy árnyaltabb és némi disztingvációt követel? Igen, feltétlenül. Hogy miért? Mert egy fikarcnyit sem tettem annak érdekében, hogy ez ne történjen meg. A szexuális aktus normális esetben egy bensőséges, intimitást és bizalmat igénylő tevékenység. Még akkor is, ha a felek nem a boldogító igenre készülnek, akkor sem árt jobban megismerni a másikat azelőtt, hogy ledobjuk a textilt. Én legalábbis azt gondolom, hogy részemről nem volt okos ötlet ötperces ismeretség után bebújni valakinek az ágyába, pont azért, mert egyáltalán nem tudhattam, hogy bízhatok-e benne. Mégis miért várom el a világtól, hogy vigyázzon rám, ha én sem vigyázok saját magamra? Kinek a dolga ez, ha nem az enyém?

Újra leszögezném, hogy a kontextus semmire nem jogosította fel ezt a nemes ifjút, nyilván azért, mert egyszer igent mondtam, az nem jelenti azt, hogy onnantól az mindig igen lesz, de az csak egy csodás utópia, hogy egyszer majd el fogunk jutni odáig, hogy ez egyértelmű legyen mindenki számára. Azt gondolom, hogy rendkívül ostoba voltam, és lennék a jövőben is, ha szándékosan ignorálnám a körülöttem lévő világ attribútumait, és helyette olyan szabályokhoz alkalmazkodnék, melyek az álomvilágomban érvényesek. Akár tetszik, akár nem, ha nem abban a világban próbálok (túl)élni, amelyikben valóságosan élek, hanem abban, amelyiket ideálisnak tartok, akkor lesznek még súrlódások.

Mások tetteit sokkal kevésbé tudom befolyásolni, mint a saját magamét. Ezért gondolom azt, hogy előbb azzal kell kezdenem, hogy részemről megteszek mindent, hogy ne történhessenek ilyen dolgok – és én ebben az esetben nem tettem. A mondás is úgy szól, hogy a buta ember a saját kárán tanul, biztosíthatok mindenkit, hogy ez valóban így van. Természetesen mindig ki fogok állni azért, hogy sokszor és sok helyen elhangozzon, ilyet és így nem lehet tenni, de azt is háromszor meggondolom, hogy kinek és mikor megyek fel a lakására.

Amennyiben úgy érzed, erőszak ért és segítségre van szükséged, vagy tudomásodra jutott, hogy egy áldozatnak segítségre van szüksége, kérjük, hívd a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület) ingyenes telefonszámát: 06-80-505-101 vagy tájékozódj a weboldalukon: nane.hu!

Ez a cikk a Szerző álláspontját képviseli. A 20on.hu-n minden fiatal szabadon publikálhat, mesélhet és nyilváníthat véleményt. Írd meg te is a sajátodat az info@20on.hu-ra! A publikálás folyamatáról bővebben ITT olvashatsz.

18

Elmúltál 18 éves?

Az oldalon található tartalom az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik, így a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretné, hogy ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!

Elmúltam Nem múltam el

További cikkek: