A szerelmes internet – gondolatok a kapcsolatokról

– Ha megismerkedtünk egy fiúval, legtöbbször hazakísért buli után. – meséli Takács Andrea, háziasszony, milyen volt az ő idejében az internet nélküli ismerkedés.
– Beszélgettünk a kapuban, ezután jöhetett a döntés, akarjuk-e a következő találkozót vagy nem. Ha nem beszéltük meg a találkozót, a fiúnak volt lehetősége lesben állva levadászni minket, ehhez viszont nagyon komoly szándék kellett. 

Napjainkban

Mindenki elképzelte már azt a jelenetet, amikor egy fiatal úriember ideges pillantást vet az órájára. Virág pihen a kezében, enyhe aggodalom, eljön-e a meghívott hölgy a megbeszélt időben, helyre. Ehetnének egy gombóc fagylaltot, miközben beszélgetnek. Ismerősebb számunkra, fiatalok számára, amikor az utolsó üzenet pihen a telefon kijelzőjén. -Indulok. – Szól a megállapítás, miközben a program előre vagy nem épp egyeztetve nyitott könyv, minden elérhető távolságban, pár kattintásra. Mi van nyitva? Milyen vendéglátóhelyek vannak a közelben, merre kell menni egy szép kirándulóhelyig? A nő küld egy képet, pontosan hol áll, könnyebben megtalálja egymást a két randipartner így. Két külön korosztály, különböző randizási szokásokkal. 

Retro love

Hogyan történt a 2000-es évek előtt a megismerkedés? Ezt foglalja össze Andrea: -Amikor én tini voltam, az ismerkedés kizárólag személyesen történt. Adva volt egy társasági esemény, pl. bál, disco, iskolai rendezvények. Divat volt akkoriban a bemutatás, ha ismertél valakit, akinek nem akadt partnere, vittél magaddal egy barátot, barátnőt és bemutattad őket egymásnak. Nagyon népszerű volt a leszólítás is. Ha tetszett valaki, beszélgetést kezdeményeztünk vele és az örök klasszikus szinte mindig bevált: a tánc. Romantikus volt, amikor felkért valaki táncolni, közben pedig beszélgettünk. 

Kapcsolattartás most…

Balogh Dávid, az Our Last Drop frontembere, legtöbbször távkapcsolatban élt, ami elengedhetetlenné tette számukra az internet nyújtotta előnyök használatát. Erről mesél:
– A korábbi kapcsolataim szerves része volt a közösségi média. Valamilyen oknál fogva, többnyire távkapcsolataim voltak, ezért értelemszerűen elég gyakran interneten keresztül maradtunk kontaktban. Van ennek jó oldala is, például az, hogy bárhol legyek a világon, láthatom a másikat, beszélhetek vele valós időben. Az árnyoldal viszont, amit tapasztaltam, az a rengeteg félreértés és konfliktus, amit egy-egy szöveges üzenet szül. Sok esetben nem úgy dekódolik a fogadó félben, mint ahogy eredetileg megfogalmazódott, emiatt rettentően személytelen tud leni. Aki hasonló cipőben jár, annak azt tudom tanácsolni, beszélgessetek minél többet videóhívásban, a szöveges üzenetek pedig maradjanak meg a nagyon alapvető dolgokra. 

…és akkor

Andrea a régi idők kapcsolattartásáról oszt meg velünk élményeket, amikor nem volt lehetőség videobeszélgetésekben részt venni.
– Telefon már akkor is létezett, bár nem mindenkinek volt. Ha valakinek mégis akadt, el lehetett érni telefonfülkéből, ami manapság inkább dísznek található néhány helyen. Amikor hosszabb ideig nem találkoztunk, gyakran váltottunk leveleket, ez nagyon jó képet adott az udvarlóról. Milyen a kézírása, helyesírása, hajlandó-e levelet írni. Végszükség esetére pedig ott volt a távirat. Gyorsabb, és jobb megoldás volt a sürgős üzenetek esetére. Internet nélkül romantikusabb volt a kapcsolat. Nem untuk meg egymást olyan hamar, hiszen nem kapcsolt össze minket egy úgynevezett köldökzsinór. Sokkal mélyebb érzelmeket lehetett kialakítani rövidebb idő alatt. Mindig akadt beszédtéma, mert közben ugye nem chateltünk, így órákig tudtunk egy-egy alkalommal elmélyülten beszélgetni. Emberibbnek tűntek ezek a kapcsolatok. 

Árnyoldal

-És akkor ott vannak a párok, akiknek minden évben megvan a kötelező karácsonyi képük, olyanoknak is, akikről tudom, hogy borzasztó rossz kapcsolatban élnek. De a karácsonyfa tövében, egymást ölelve olyan szép és meghitt minden. Jönnek is a kedvelések, szívecskék meg a kedves kommentek, hogy mennyire cuki már ez a két ember együtt. Aztán a kulisszák mögött minden változatlan marad. – teszi hozzá Dávid, majd folytatja gondolatmenetét arról, milyen hatással van rá a közösségi médiában látott ismerősök „élete”: – Leginkább elrettentő példának szolgál. Sokszor olyan dolgokat osztanak meg egyes emberek a világgal, ami az én értékrendemben egyáltalán nem odavaló. Szoptató anyuka? Miért? Az élet ezen részének intimitása csak az anyára és a gyermekére tartozik, miért is osztja meg bárki is a világgal az interneten keresztül? Illetve más apróságok, amiknek nem az egész világ előtt, vagy a szűk ismerős kör (ami sok esetben 1000-1500 ember) előtt van a helye. Babafürdetés, mindennapos posztok arról, mivel játszik, mit eszik stb. Akinek ez fontos, annak el lehet küldeni privát üzenetben és a gyermek sem fog később felnőve pirulni az osztálytársak előtt, amikor megtalálják anyu Facebook profilján a bilizős képeit. Mondjuk lehet kevesebben lesznek azok, akiknek nincs ilyen képük az interneten. Továbbá a megállás nélküli posztolás is idegesít, ha nem készült kép az insta-sztoriba arról, hogy edzeni voltam, nem is jelent semmit. Ha nem adok életjelet naponta, akár többször is valamilyen megosztás formájában, akkor nem is létezem?
Elgondolkodtató? Elgondolkodtató.- fejezi be gondolatmenetét. 

További cikkek: