Nemrégiben olvastam egy rövid eszmefuttatást ezen az oldalon, melynek sorai hosszas töprengésre késztettek. Elmélkedésem végeztével arra jutottam, hogy én bizony nem értek egyet a szóban forgó cikk konklúziójával, ezért bátorkodtam modoros sorokká formált mondandóm pappírra vetni – az alábbiakban ez következik.

Az említett cikk a járványügyi korlátozások következtében bevezetett, és kirobbanó sikerét látva azóta is töretlenül fenntartott online oktatás tükrében vizsgálja az emberi tudást, és a tudással kapcsolatban egyre inkább terjedő bizonytalanságot. A bizonytalanságot, mely újonnan ütötte fel a rút fejét, és módszeresen ássa alá a megkérdőjelezhetetlen információink és az örök érvényűnek hitt ismereteink eddig sziklaszilárdan álló totemját.

A cikk írója problémaként definiálja a jelenséget, mely szerinte a jelenlegi oktatási rendszerben sínylődők sajátos mentalitása: ezek a diákok tudniillik konstans kételkednek saját tudásuk megrengethetetlen bástyáiban, és a legkisebb ellenállásra is elapasztják áradó gondolataik tiszta vizű patakját, mert nem dívik az önálló vélemény ebben a világban. Egyértelműen leteszi a voksát amellett a múltbeli iskolarendszer mellett, amely saját tudásának talaján sziklaszilárdan álló, önnön ismereteiben megingathatatlan fiatalok csoportját ajándékozta a világnak.

A tudás akkor jó, ha megingathatatlan?

Bár a cikk alapját alkotó gondolattal – miszerint fontos szilárd, vagy legalábbis szilárdnak hitt tudással rendelkeznünk – hajlamos vagyok egyetérteni, ezért az olvasás megkezdésekor még különösebb ellenérzés nélkül pásztázta a szemem a sorokat. Azonban a „semmilyen körülmények között nem megingatható tudás” axiómájának sokadik olvasására az elmém lassan háborogni kezdett. Ezzel el is érkeztünk a kezdeti egyetértés felszíne alatt húzódó ellenkezés forrásához: nem tartom követendőnek azt a mentalitást, amikor valaki oly biztos a saját, helyesnek vélt ismereteiben, hogy senki és semmi nem képes változtatni a véleményén.

Beszélgessünk egy kicsit a kognitív torzításokról, mielőtt megadom a választ a felháborodott miértekre

A kognitív torzítás az a gondolkodási hiba, melynek segítségével olyan irányba torzítjuk a valóságról alkotott, racionálisnak hitt képünket, amely számunkra bármily okból a legoptimálisabb. Ezzel már el is érkeztünk a szerény személyem által felfedezni vélt összefüggéshez, ugyanis ha valaki azzal a mentalitással éli az életét, hogy tudása megingathatatlan és örök érvényű, melyet még a Jóisten hatására sem kérdőjelezne meg, akkor félő, hogy hamar ezen hibák egyikébe esik. De szíves örömest illusztrálom konkrét példával is.

A Dunning–Kruger-hatás például az a jelenség, amikor minél kevesebb tudással rendelkezik valaki, annál inkább hajlamos túlbecsülni annak meglétét. Nem ismeri fel mások hozzáértését, és a legkevésbé sem ismeri fel a saját inkompetenciáját, ezért a legbiztosabban bizonygatja saját rátermettségét.

A Semmelweis-reflex egy igen sajátos emberi magatartás, mely szerint az ember rendelkezik egy olyan öntudatlan, reflexszerű mechanizmussal, amelynek segítségével távol tartja elméjétől az új információkat a már berögzült paradigmák miatt. 

A személyes kedvencem azonban a megerősítési torzítás, mely azt takarja, hogy az emberek előszeretettel szelektálják a világban található információkat előzetes elképzeléseik, hitrendszerük, vagy vérmérsékletük alapján. Rendkívül rossz szokásunk, hogy csak azokat az ismereteket gyűjtjük, amelyek még véletlenül sem késztetnek világszemléletünk újragondolására; csak olyan irányba gyarapítjuk a tudásunkat, mely információkkal nem okoz gondot szembesülnünk.

Saját tapasztalataim szerint ez az a torzítás, mellyel a leggyakrabban élnek az emberek, pedig ez igen nagy és súlyos hiba. Félelmetesen gyorsan deformálódik minden olyan egyén gondolkodása, aki a világnak csak azon felére fókuszál, melyet egyébként is látni szeretne.

A megerősítési torzítás gránitszilárdságú alapját pedig ugyanaz a gondolat alkotja, melyet az idézett cikk írója is oly szenvedéllyel ismételget: a megingathatatlan hit a saját ismereteinkben. 

A megingathatatlan hit helyett…

Hogy ne essünk a kognitív torzítások hibájába, csak egy dolgot tehetünk: folyamatosan kutassuk a világnézetünkkel, ismereteinkkel homlokegyenest szembemenő narratívákat, és erőnek erejével vegyük rá magunkat a bennük rejlő igazságtartalom felfedezésére. 

A világ folyamatosan változik, ennek fényében pedig a világról szőtt tudásunk is. Ha valaki nem hajlandó ezzel szembenézni, helyette befogja a fülét, becsukja a szemét, és elégedetten mosolyog abban a hitben, hogy a megingathatatlan tudás birtokosa, az végérvényesen lemarad.

Ez a cikk a Szerző álláspontját képviseli. A 20on.hu-n minden fiatal szabadon publikálhat, mesélhet és nyilváníthat véleményt. Írd meg te is a sajátodat az info@20on.hu-ra! A publikálás folyamatáról bővebben ITT olvashatsz.