A túlságosan karrierista, törtető nő lelombozó? – Férfivélemény

„Férfiak, most hozzátok szólok, titeket kérdezlek! Felejtsétek el a szakirodalmat és az általam pedzegetett megfigyeléseket, most nézzetek őszintén magatokba és válaszoljatok: Van olyan, hogy túl sok? Túl okos? Túl karrierista? Túl csinos? Túl sokat keres? Egy túlságosan célorientált, törtető nő valóban lelombozó lenne?”

Ti kérdeztetek ebben a cikkben, nekem pedig van egy válaszom.

Az okos, törtető nő vonzó. Az intelligens, céltudatos, élettel sikeresen megküzdő nő nagyon is felkelti a férfiak érdeklődését, de nem ezek a tulajdonságok rémisztik meg a férfiakat.

Akkor mégis mi?

Úgy érzem, mint minden emberi kapcsolat esetében, az egyensúly a kulcs. Tehát: a „túl” jelző igenis valós probléma lehet abban az esetben, ha az egyensúlytól való eltolódást jelenti. A sikeres és okos nők valamilyen mértékben vezető szerepet töltenek be a munkájukban, az így kialakult elvárásaik (a világgal és az emberekkel szemben) a párkapcsolatukba is könnyen átszűrődnek. A párkapcsolat projektként kezelése pedig egyenlő a szerelem felsőbbrendűségébe vetett hit elvesztésével.

Általában a missceo-stílus egy domináns jellemet feltételez, képviselőiknek pedig egy velük egyenrangú partnerre van szükségük. Ha a karrier és az önmegvalósítás egyenrangúságát feltételezzük, akkor a missceok látszat-igénye néhol a rideg, férfias, karizmatikus partner irányába tolódik el, ez pedig idővel nem lesz kielégítő. Ha a figyelmesség és az odaadás a látszat-igény, akkor – mivel a nő életéből ez a fajta inger tartósan kimarad – soknak, idegesítőnek egy idő után talán unalmasnak fogja találni a figyelmes, rajongó, imádó férfit. Ez az én véleményem.

De megvan a megoldás: az említett egyenrangúságot egészítse ki érzelmi támogatás és biztonságérzet. Ez már azonban kétszeres energiabefektetést igényelne a férfi részéről, mivel a nő a karrier oltárán feláldozott érzelmi energiáinak pótlását is a férfi partnertől várná. Mint látjuk, a sorra vett alternatívák valamilyen mértékű elégedetlenséghez vezethetnek, aminek okán pedig akár a nő önismereti hiányosságának egy pontjához is eljuthatunk. Arra a pontra, ahol megkérdőjelezi jobb esetben saját magát, rosszabb esetben az egész férfitársadalmat. Mert igazából ő maga sem tudja, mire van szüksége: csodálatra, hódolatra, odafigyelésre vagy egyenrangúságra? Hiszen eddig egyik sem működött.

Kompromisszumot kéne kötnie a nőnek, és ha nem köt, akkor az önzőség? Nem és nem.

Ilyen erős, céltudatos és az élet sok területén önazonos nőt nem lehet kompromisszumok nyomása alá helyezni, ahogy nem is lehet ezek hiányát önzőségként definiálni. De lehet változtatni a hozzáálláson. Meg lehet találni az egyensúlyt egy kapcsolatban, ahol egyenrangú partnerként tekintenek egymásra a felek. Nem hiszek a „mindenki mögött áll egy…” kifejezésben, sokkal inkább a „mindenki mellett…” elvet pártolom.

A lényeg tehát ebben van: nincs kompromisszum, de van együttműködés. És ha ez az együttműködés hiányzik a nő részéről, na, az rémisztő.

Férfiként nyilvánvaló, hogy egy ilyen elvárásokkal rendelkező nőnek meg kell tudni felelni, ami nem kis feladat, és nem is kis érdem. Nőként pedig figyelve a partner jeleire, tudni kell megtalálni az egyensúlyt. Tudnia kell, miként képes valakit felemelni magabiztosságával, céltudatosságával, és hogyan képes partnerével együtt fejlődni és kiteljesedni.

Mindez úgy jöhet létre, ha a nő megtapasztalja, milyen csodálónak lenni. Abban a pillanatban, amint a nőt lenyűgözi a férfi, létre fog jönni a világ legerősebb szövetsége.

Na, akkor kell észnél lenni!

További cikkek: