„Aki a múltat nem ismeri, gyökértelen ember” – A múlt és a néphagyomány fontosságáról

Az az igazság, hogy borzasztóan unom a koronavírus járvány okozta néppánikot, így nem vagyok hajlandó róla írni. Van itt még bőven olyan problémás téma a világunkban, amikből válogatni lehet. Itt is van egy: örök falusi lány vagyok. Eddigi életem során voltak kísérletek arra vonatkozóan, hogy mégis városi legyek, de minden panelba költözés kicsit megnyomorított. Hiába, falusi tyúkból nem lesz soha városi liba.

A természet és az állatok szeretete, a néphagyományok ismerete, a magyar népi kultúra tisztelete mindig is fontos része volt a neveltetésemnek. Szüleimnek köszönhetően magától értetődő volt számomra, hogyan érjek hozzá egy állathoz, hogyan viselkedjem az erdőben, és hogy mi mit jelent egy-egy skanzenben vagy népzenei koncerten. Soha nem gondoltam volna, hogy ezt bárki lenézi, hiszen édesapámtól mindig azt hallottam, hogy aki a múltat nem ismeri, gyökértelen ember.

Nos, eljött a középiskola és jó sok gyökértelen emberrel találkoztam. Addig soha nem gondoltam volna, hogy szégyenkeznem kellene amiatt, hogy én otthon lovagolok, vagy apukámat elkísérem hagyományőrző rendezvényekre, ahol egyébként én is nagyon jól érzem magamat. Sokan nem hinnék, de a fiatal felnőttek életében valóban a középiskola végén dől el, vajon hűségesek-e az elveikhez, vagy újakat teremtenek maguknak.

Azt hiszem, nekem sikerült megtartani később is azt, amiről 14 éves koromig azt hittem, hogy természetes tudnivaló. Az idő engem igazolt: divatba jött újra a fonott haj, a matyó minta, és még a szakdolgozatomat is ebből írtam. A dolgozat megírásához készítettem egy felmérést is, aminek néhány eredményét szeretném röviden kiemelni. Az eredmény az volt, amire számítottam: a kitöltők nagy része gondolta úgy, hogy a most felnövő generáció egyáltalán nem érdeklődik a néprajz és a népművészet iránt. A felgyorsult világ, a modernizáció és a technika rohamos fejlődése kiöli a hagyomány iránti lelkesedést a jelenlegi gyerekekből.

Volt több olyan kitöltő, aki nem adott egyértelmű igen/nem választ a kérdésemre, viszont ők mind úgy gondolják, hogy a gyermekek lelkesedése attól a közegtől függ, ahol felnőnek. A szülők felelőssége az, hogy megismertesse népének gyökereit, átadja eddigi tudását. Sajnos sokan ezt nem teszik meg, vagy nincs mit átadniuk, mert ők is olyan közegben nőttek fel, ahol nem kapták meg ezt a fajta ismeretet.

Az oktatási intézmények és a közösségek is nevelő hatással bírnak, de a modernizáció negatív hatásai közé tartozik, hogy nincs se idő, se igény alaposabban elmélyülni a gyerekeknek (és akár a felnőtteknek) saját múltjuk megismerésében. Azt se felejtsük el persze, hogy a gyerekek és a felnőttek csak az iránt tudnak érdeklődni, amiről tudomást szereztek.

Felvetődhet a kérdés, hogy manapság, ahol minden az urbanizáció, a modernizálás és a felzárkózás körül forog, és az információk egyre több helyen már csak angolul vannak kiírva, miért van szükség egyáltalán a múlt megismerésére? A válasz egyszerű: magadat is megismered. Képben leszel azzal, honnan jössz, milyen értékeket hagyott hátra a néped, hogy téged segítsen.

Így visszagondolva nem csodálkozom azon, hogy nem reklámozhattam, milyen elvek szerint neveltek engem, hiszen nem minden ember kapja ugyanazt a tarisznyát otthon; mindenkinek más a normális és a természetes. Ennek ellenére nem gondolom, hogy ha valaki hasonló tudást kapott a szüleitől/nagyszüleitől, mint én, annak szégyenkeznie kellene miatta.

Én erre a tudásra nagyon is büszke vagyok. Úgy érzem, hogy így könnyebb úti célt találnom az életemben, könnyebb kitalálnom, merrefelé tartson, kikkel vegyem körül magam.

További cikkek: