„Minden téren a túlélés vált a célommá” – Így változtatja meg a biztosnak hitt életet a rosszindulatú daganat

Az én történetem szinte átlagosan kezdődik. Az egyetem miatt új városba költöző vidéki lány, aki tele van ambícióval, tudásvággyal és rengeteg tervvel. A buktatókkal teli egyetemi évek után egy konkrét nap körvonalazódott előttem: az államvizsga napja. Hiszen eddig szinte ezért hajtasz egész életedben. Tanulsz általános iskolában, hogy jó középiskolába juthass, ott pedig már az érettségire való felkészülés szövi át a négy éved minden egyes napját. Mert a jó érettségi biztosíték az egyetemre jutáshoz. Ha pedig egyetemet végzel, az jó esetben már feltesz a térképre. Jobb esetben.

Én is ebben a szellemiségben éltem az életemet. Csak legyek túl azon az utolsó vizsgán, mert ott lebegett a szemem előtt egy beígért álláslehetőség, ami mellett végre ki tudtam volna venni egy kis lakást önállóan. Ezen kívül pedig egy kapcsolat is kezdett kialakulni az életemben, hosszú idő után. Így az államvizsga napja egy korszak lezárása, valamint egy új élet kezdete is lett volna egyben, amire régóta vártam. Ez a történet itt véget is érhetne, de a sors általában nem ilyen kegyes az emberhez, belém pedig pont akkor rúgott, amikor a legérzékenyebb voltam a fájdalomra.

A fájdalmas, hihetetlennek tűnő diagnózis

Egy hosszabb procedúra után, az államvizsgám előtt két nappal orvoshoz kerültem, aki közölte, hogy találtak egy daganatot a baloldali petefészkemen, ami nagy valószínűséggel rosszindulatú. Egy ideig nem is voltam képes felfogni az eredményt. Pedig ott állt a papíron, a nevem alatt. Percekig olvastam újra és újra, miközben a kórház folyosóján vártam a következő vizsgálatra. Az egész egy éber álomnak tűnt. Egy olyan fajta rossz álomnak, ahol minden pillanatban várod az ébredés pillanatát. De itt nem következett be a fellélegzés. Ezzel, az egyetlen kis apró mondattal borították fel az egész, biztosnak hitt életemet. Az új állás így elképzelhetetlen volt, a társnak hitt úriember pedig otthagyott, amikor közöltem vele a diagnózist.

A várt záróvizsga egy pillanat alatt került a fontossági sorrendben az első helyről a sereghajtók közé. Soha nem hittem volna, hogy ilyen helyzetbe kerülök, egy olyan betegséggel, ami 40 év alatt nem túl gyakori. Én akkor, 22 évesen voltam kénytelen szembenézni vele. Választási lehetőségem nem volt, hiszen az életem lett a tét. Az államvizsgára elmentem, de már abszolút nem körülötte forogtak a gondolataim, minden téren a túlélés vált a célommá.

A műtét

Rá egy hétre következett az életmentő műtétem, ahol kénytelenek voltak eltávolítani a petefészkeimet, a méhemet, több nyirokcsomómat a hasfalam egy részével együtt. Nem volt könnyű, de ebben az esetben a mérleg egyik serpenyőjébe ez az opció került, a másik verzió szerint pedig már csak hónapjaim lettek volna hátra. 

A műtét után három napot töltöttem az intenzív osztályon. A betegségtől legyengült szervezetem nem bírta a három órás operációval járó terhelést és a vérveszteséget, így eleinte nagyon lassú volt a gyógyulás folyamata. Napokig nem ettem, mozdulni sem bírtam. Maga a puszta létezés is fájt, és bármelyik pillanat lehetett volna az utolsó. 

Néhány héttel később következett a kemoterápiás utókezelés, mivel a daganat rosszindulatú, valamint áttétes volt. Ez persze rengeteg új szabállyal és számos életminőségbeli romlással járt, mint például fényérzékenységgel, diéták és rosszullétek sorával. Talán az egyik legkellemetlenebb tünet a haj kihullása, mert az egy nyilvánvaló jele a kórnak, és ettől kezdve nem tudod mások és saját magad előtt sem tagadni, hogy nem vagy már egészséges. Aki ezt a változást észreveszi, az persze egyből rákérdez az egyértelműre.

Környezeti reakciók

Az első kérdések között pedig szerepel az „Akkor te most meg fogsz halni?” és a „Mit gondolsz, mit rontottál el? Miért lettél beteg?” című klasszikusok. Végül is nem elég végigszenvedni a kezeléseket a mellékhatásokkal együtt, még meg is kapja az ember, hogy ő a hibás. De a kérdezőnek ilyenkor mindig csak a megerősítés kell arról, hogy aki beteg lett, az valamit rosszul csinált. Hiszen ő akkor nem kerülhet ilyen helyzetbe, mivel nem követ el hasonló hibát. A súlyos dolgok mindig csak másvalakivel történhetnek meg. Azonban ezzel az elmélettel csak az a probléma, hogy ilyen alapon soha senki nem lehetne beteg. Az illető kényelmesen elringatja magát a saját elméletében, mivel így nem kell szembenéznie az élet igazságaival.

A történtek után nagymértékben megváltozott az élethez való hozzáállásom

A féléves kemoterápiás kezelések után két héten belül felvételiztem mesterképzésre az egyetemen. Ezen a képzésen idén sikeresen végeztem. Mellette megtanultam franciául, valamint próbálok élni minden lehetőséggel, hogy a még rendelkezésemre álló időt minél jobban kihasználhassam. Hiszen soha nem tudhatom, meddig fog tartani. Szégyellném magam, ha nem így tennék, mivel jó néhány sorstársamnak sajnos nincs ilyen szerencséje. A betegségemből adódó hátrányok viszont már egy életen át velem maradnak, amikkel soha nem lesz könnyű dolgom, nem lesz már átlagos életem. 

Ennek tudatában kértem fel egy tetováló barátomat, hogy a műtétem évfordulóján tetováljon rám egy főnixmadarat, a hasam bal oldalára, ahol a daganat volt. A főnixmadár tűzben ég el, majd a hamvaiból új életre kel. Azóta minden nap, amikor meglátom ezt a szimbólumot, nem az jut eszembe, hogy milyen szerencsétlen vagyok, amiért ilyesmi történt velem. Hanem az, hogy a történtek ellenére felülemelkedtem ezen, és erősebben tértem vissza, mint amilyen voltam.

Szerinted a cikk szerzője érdemli a 2020 20onévese díjat? Szavazz egy lájkkal a cikk alján! A győztes nyer egy interjút a Hangszedő Magazin Ambíció című rovatába, illetve a mardoni café jóvoltából egy vadonatúj Dolce Gusto kávéfőzőgéppel és kávécsomaggal is gazdagodik.

További cikkek: