„Az egekbe szökik a vérnyomásom, ha az emberélet védelmével érvelnek a karantén mellett.”

Nem is tudom, hol kezdjem. Kijárási tilalom, karantén, karalábé, kelbimbó, Kardashian – a hátborzongató konnotációt hordozó szavak mind „k” betűvel kezdődnek. Nem kedvelem a „k” betűt.

Nem tudom, ismeritek-e a Jóbarátok című sorozatot. Egyszer olvastam a Buzzfeed-en, hogy a Z-generáció szerelmetesen rajong a sorozatért, tehát valószínűleg igen. A lényeg, hogy amikor Phoebe szakít Mike-al, szeretne írni egy dalt az érzéseiről, hátha segít a processzálásban, de nem talál rímet arra, hogy: AAAAAARRGH. Pont így érzem magam. Nem is tudom, hol kezdjem, de kezdhetném mondjuk egy üvöltéssel.

Az egyetem teljes mértékben átállt a távoktatásra. Oktatásnak hívják, ez a fedőneve annak a folyamatnak, amelynek a hetven százalékát az teszi ki, hogy „Most hallanaak? És mooost?”. Félreértés ne essék, a legkevésbé sem szeretném hibáztatni az intézmények vezetőit, főleg nem a tanárokat, mert a legjobbat próbálják kihozni a szituációból. Viszont, hogy az okulásomnak nem kedvez ez a helyzet, az hétszentség, mert a tárgyaim felét úgy fogom teljesíteni, hogy a vizsga úgy aránylik a szeptember elején ismertetett tematikához, mint Cardi B életműve a rapphez. Vagy mint Cardi B a női nemhez. Vagy mint Cardi B az emberi fajhoz.

Én azonban még mindig két kezemet összetéve hálálkodhatok a kiváltságos helyzetemért, ugyanis nem vagyok általános iskolás gyerek, akitől nem elvárható, hogy fölmérje a helyzet súlyát és erőfeszítéseket tegyen a tanulmányai érdekében; és nem vagyok szülő sem, akinek a saját munkája mellett még egy vagy több gyerkőc elméjének pallérozását is oktrojálnia kell.

A munkahelyem azonban megszűnt, abban a formában legalábbis, amelyben addig működött – az ország összes vendéglátóegysége lehúzhatta a rolót. A szórakoztató- és vendéglátóipar konstans a szakadék szélén billeg. Továbbra is: a jelen, Oidipus élettörténetével vetekedő katasztrófa helyzetben még mindig az a gazdag, hatgyerekes, jómódú nő vagyok, akit elsőnek raktak át az összes ékszerével együtt egy mentőcsónakba a süllyedő Titanicról. Az én életem sokkal flexibilisebb, mint másoké. Nyilván érint, nyilván nehéz, de nem a teljes csőd vészterhes árnyéka közelít a sarkon. Egyelőre.

Pár nappal ezelőtt vírustagadónak neveztek egy vita során, amely annyira meglepett, hogy menten félrenyeltem a méregdrága mangós kézműves sörömet, és a légzőszervem folyadékmentesítése miatt elmulasztottam a háttérzeneként szolgáló Nothing else matters legérzelemdúsabb másodperceit.

Vírustagadó, én?

Nem vagyok vírustagadó, a vírustagadók a laposföldhívők, az oltásellenesek, azok, akik 5G tornyokat gyújtanak fel szerte a világban, mert azok terjesztik a koronavírusnak hazudott leprát. Az ostoba, vagy ostobára drogozott emberek. Nem vagyok vírustagadó.

Az apropó, ami miatt ez szóba került, pusztán annyi volt, hogy megpedzegettem, talán nem akkora a baj, hogy országok teljes működését kelljen leállítani emiatt. Megint. Szó szót követett, majd a tarsolyomban tartogatott statisztikák fölmutatása után elhangzott a fönt említett vád: vírustagadó. Hiszem, hogy létezik vírus, azt is elhiszem, hogy veszélyes, azonban még a hivatalos statisztikák alapján sem vagyok biztos abban, hogy a járvány ilyen jellegű intézkedéseket implikálna.

A leghivatalosabb statisztikák szerint 53.385.255 fertőzött emberből 1.302.841 halt eddig bele. Tudom-tudom, „csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok”, de most egy pillanatra tegyük félre a Kína-szervezte-az-egészet-és-az-oltásban-mikrochipek-vannak mentalitást, és higgyük el, hogy a számok valódiak. Ha ezt megtettük, akkor vessük vigyázó pillantásunkat az arányokra. Hány emberből hány halt bele? Milyen korosztály, milyen állapotban? Azért, mert az 1.302.841 emberből volt öt olyan, aki még nem töltötte be a 65-öt, vagy ne adj’ isten, még alapbetegsége sem volt, ez nem azt jelenti, hogy a vírus halálos veszélyt jelent mindenkire nézve. Egyszerűen nem vagyok meggyőzve arról, hogy ez indokolt. A svéd kormány nem küldte karanténba az országát, és láss csodát, mégse hullik halomra a szőke, kék szemű, húsgolyót zabáló északi nép.

Amivel igazán, istenesen ki lehet hozni a sodromból, az azaz érvelési metódus, ami a pár nappal ezelőtti vita során is elhangzott. Én ugyanis egy rettenetesen szívtelen és demagóg nőszemély vagyok, aki most már nyíltan elismeri a soha el nem múló rajongását a nácizmus iránt. Mert a szememből ki lehet olvasni, hogy legszívesebben a „hulljon a férgese!” szentenciát skandálva járnám az utcákat napestig – szigorúan maszk nélkül persze, esetleg le-le köhögve a szembejövő szerencsétleneket, akiket utamba sodort a balsors. Nem törődőm az emberéletekkel, csak a pénzzel, ami nem is csoda, hiszen…

Az egekbe szökik a vérnyomásom, ha az emberélet védelmével érvelnek a karantén mellett. Nem, nem és nem, mert nagyságrendekkel több ember élete kerül veszélybe az ország gazdasági összeomlásának következtében. Ha valaki a karantén mellett ágál, legalább tegye hozzá, hogy igen, tisztában van azzal, hogy ezen kívánalmának milyen súlyos következményei lesznek.

Tavasszal gyakrabban elhangzott, mostanság nem igazán hallom, miszerint végre fellélegezhet Föld anyánk, és a kényszerből lassuló világban ráébredhetünk a valódi értékekre. Inkább nem megyek bele, hogy melyik testrészébe állítanám a vegán jóga-gyertyáját annak, aki ezt a mondatot kiejti a száján. Sőt, igazából egyetlen ilyen állítással se lenne problémám, ha az illető hozzátenné, hogy tisztában van a karantén hatására kártyavárként összeomló emberi életekkel, és ezt mérlegelve is így tartja helyesnek. Nem hiszek abban, hogy a Föld megmentése lehetséges egy demokratikus rendszerben.

Hunyjuk le a szemünket és engedjük szabadjára a belsőnket marcangoló, gyomorfalunkat ütlegelő Nietzsche-t: ha mérlegre tesszük a szituációt, merre billen a nyelv? A világ lakosságához képest elenyésző számú, beteg és idős ember halála felé, vagy a világ egészséges, életerős felének a nyomorba taszajtása felé?

Félreértés ne essék, nincs a kérdésre deklarált válaszom, nem azt akarom mondani, hogy az összes, kórházban ápolt idős betegek hajítsuk egy árokba, és még a talicskát is dobjuk utánuk, pusztán elmélkedem arról, hogy mennyire jó vagy nem jó fontos műtéteket és megelőző szűréseket halasztgatni, mert a kórházak túlságosan leterheltek.

Mindeközben egyik összeesküvés-elmélet kap szárnyra a másik után, és be kell vallanom, néhányban valóban látok rációt. Az egyik ilyen például, hogy boldog-boldogtalan frissen elhalálozott személy kartonjára rápingálják, hogy COVID-19, ugyanis jelentős támogatásokat lehet igényelni az EU-tól minden koronavírusos halott után.

Emellett pedig a villogó szemű, lenvászon nadrágos, kecskecsont nyakláncot viselő, fonott hajú vírustagadók szisztematikusan törölve vannak a közösségi média felületeiről. Ez megint valami, amivel mélységesen nem értek egyet, annak ellenére, hogy személy szerint elmondhatatlan megvetésben részesítem őket.

Ez a cikk az író személyes álláspontját képviseli. Nálunk minden véleménynek helye van, írd meg te is a sajátodat az info@20on.hu-ra!

További cikkek: