Csomó volt a mellemben! – Az önvizsgálat fontossága 20onévesen II.

Ahogy azt az előző beszámolómban írtam, egy jól körül tapintható csomó miatt hosszú várakozás után orvoshoz fordultam. Az első vizsgálat során nem volt gond a csomómmal és annak méretével, így az orvos annyit javasolt, hogy járjak el évente ultrahangra. A második vizsgálaton azonban kiderül, hogy akkorára nőtt, hogy műtétre szükséges mennem. Hogyan is zajlott a beavatkozás és miként éltem meg?

Műtét előtti izgalom

Az újabb koronavírus hullám várakozásra kényszerített. Szívesen túlestem volna rajta korábban, azonban várnom kellett. Nyár elején még örültem annak, hogy nem történt meg, majd egy munkanapon felhívtak, hogy másfél hét múlva menjek be a kórházba, túleshetek rajta. Öröm és félelem fogott el. Sosem műtöttek korábban, így izgatott voltam, de fogalmam sem volt, hogy mi vár rám.

Egy alapos kivizsgálással kezdődött. Nagyjából öt nappal a műtét előtt. Vérvétel, mellkasi ultrahang, EKG. A nap korán kezdődött, hiszen reggel hét órakor már vártak a rendelőben. Sorra gyülekeztünk egymás után a sorstársaimmal. Voltak nálam jóval fiatalabb lányok és idősebb középkorú hölgyek is. Egy közös volt bennünk: a doktor úr és hogy néhány nap múlva mindannyiunknak vágást ejtenek a mellén egy vagy több csomó miatt. Elképedve láttam, hogy 18 év alatti lányok is pontosan ugyanazt élik át, amit én is. A vizsgálatok közben hosszasan gondolkodóba ejtett az, hogy ennyire fiatalon miként élhetik meg azt, ami még engem is megrázott a húszas éveim közepén. 

A kórházban töltött délelőtt után egy csepp félelem sem maradt bennem. Egyszerűen lenyűgöző volt a kedvesség, amit kaptam az ott dolgozóktól. Türelemmel és odafigyeléssel látták el a munkájukat.

Elérkezett a műtét napja

Egy kedd reggel, fáradtan indultam a műtétre. A korábbi vizsgálatok során ismerőssé vált arcokkal felismertük egymást, a kórház előtt gyűltünk össze egy kupacba és vártunk a sorunkra. A nyár egyik legmelegebb napján műtöttek minket. A kötelező koronavírus teszt után megkaptuk az ágyunkat is. Délután egy órakor, éhesen, szomjasan és fáradtan, még mindig a sorunkra vártunk. Kiszolgáltatottnak éreztem magam, hiszen hiába kaptam felvilágosítást a műtétről, nem tudtam pontosan, hogy mi fog rám várni, milyen lesz az altatás, mennyi fájdalmat fogok utána érezni. A hosszas várakozás pedig még inkább idegtépő volt számomra. A szobatársam volt az utolsó előtti aznap, én az utolsó. Amikor az ő neve hangzott el, akkor a csalódottságtól a sírás kerülgetett, egyszerűen csak túl szerettem volna már esni ezen a megpróbáltatáson.

Délután fél kettő környékén végre én is sorra kerültem. Hálát rebegtem azért, hogy elérkezett az “én időm is”. Az altatásból ébredve éreztem némi fájdalmat, majd bejött a doktor úr, megkérdezte, hogy rendben vagyok-e. Elmondta, hogy végül a mellem alatt ejtett egy vágást, jobbulást kívánt, majd távozott. Amikor már éppen kezdtem volna jól lenni, egy hirtelen rosszullét miatt elájultam, és szörnyű közérzettel tértem magamhoz. Egy nagyjából egy órás rosszullét és egy újabb szoba után – ahol már volt légkondi –, jobban lettem, mégis bent tartottak éjszakára.

A rosszullét csak engem érintett. Lehetett ez az izgalomtól, a melegtől, a fájdalomtól, vagy attól is, hogy délután háromkor már több mint 18 órája nem ettem és nem ittam egy fél korty vízen kívül semmit. A kórházban töltött éjszakán szimplán csak rosszul aludtam, amikor felkeltem, akkor mindenem fájt és úgy éreztem magam, mint akit mázsás súlyok húznak az ágyhoz. Kétségtelen, hogy a testemet megviselte a beavatkozás. 

Felépülés

Másnap reggel indulhattam haza a kórházból. Az első napon még sírni tudtam volna a fájdalomtól. Hosszas pihenésre voltam ítélve. Húzódott a sebem és nem tudtam olyan pozíciót találni, ami kényelmes lett volna a hosszútávú fekvéshez, így javarészt szenvedtem. Szerencsére ez a fájdalom napról napra egyre kevésbé érződött, a vártnál sokkal gyorsabban ment végbe a gyógyulás. A műtétet követő harmadik napon egy kontroll miatt vissza kellett mennem az orvoshoz. Itt egy gyors átkötözés és néhány szó után utamra engedtek. Úgy éreztem magam, mint egy futószalagon, hiszen szoros időbeosztással dolgozott a doktor, és mindenkire csak annyi időt szántak, amennyit nagyon muszáj volt.

A műtét után két héttel a varratokat is kiszedték, pluszban még egy hetet mondtak arra, hogy elkezdhessek újra strandolni és jógázni. Így a vártnál sokkal hamarabb térhetek vissza a nyárba és a jógarutinomhoz. Örömmel töltött el, hogy a várt 6 hét helyett nagyjából 3 hét után már visszatérhettem a normális életemhez. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire meg tud borítani mentálisan az a tudat, hogy nyáron nem strandolhatok és jógázhatok hetekig, sőt bulizni sem bulizhatok, hiszen óvatosnak kell lenni a sebemmel. Egyszerűen fojtogatott a tudat, hogy az én elmémben alkotott “nyári szabadságot” felülírta egy műtét.

Bár az első napon úgy éreztem, hogy nem leszek újra önmagam és ez egy végeláthatatlan folyamat, mégis három héttel a műtét után öröm fog el, hiszen túl vagyok rajta és már nem kell aggódnom a mellemben lévő csomó miatt.

Orvoshoz járni 20onévesen?

Féltem, rettegtem, hogy a csomóm mögött valami szörnyűség lehet. Hetekig, sőt hónapokig húztam, hogy orvoshoz menjek. Azonban azt tanácsolom, hogy bármi szokatlant vesztek észre magatokon, azonnal menjetek orvoshoz! A félelem sokszor felülírja a józan észt, viszont nem érdemes halogatni, hiszen 20onévesen is fontos, hogy inkább kivizsgáltassuk magunkat, minthogy bizonytalanságban legyünk.

Fontosnak tartom, hogy folyamatosan figyeljük a testünket és annak változását. Az anyajegyeinket tartsuk számon, hiszen az odafigyeléssel egy bőrrákot is könnyedén megelőzhetünk. Az én esetemben, a mellemben lévő csomót egy egyszerű önvizsgálattal akár korábban is észrevehettem volna. 

Személy szerint évente járok szűrővizsgálatokra, ez legyen nőgyógyászat, bőrgyógyászat, vagy egy egyszerű labor. Talán nem teszek meg mindig mindent a testem épségéért, azonban fontosnak tartom azt, hogy ha valami nincs rendben, akkor azzal még időben elmenjek orvoshoz. Pontosan tudom, hogy néha “ciki” érzés a problémáinkkal felkeresni egy szakrendelést, vagy egyszerűen csak legyintünk valamire, ami valójában egy fontos tünet is lehet, de inkább menjünk egyszer feleslegesen, mintsem túl későn.

Ez a cikk a Szerző álláspontját képviseli. A 20on.hu-n minden fiatal szabadon publikálhat, mesélhet és nyilváníthat véleményt. Küldd el te is a saját cikkedet az info@20on.hu-ra! A publikálás folyamatáról bővebben ITT olvashatsz.

További cikkek: