Ég a pofám helyettetek is, kedves ,,kollégák”!

Nem vagyok még végzett tanár, de ha minden jól megy, hamarosan a leszek. Attól viszont, hogy igazi, beérett pedagógussá avanzsáljak még évek (évtizedek?) választanak el. Mert hiába a szuper egyetemi képzések, az évek meg a rutin, ugye az más tészta. De azért van már képem a pedagógiáról, nevelésről, tanításról. Van elhivatottságom és kötelességtudatom. De mindenekelőtt van egy kép a fejemben, nevezetesen az, hogy minden gyerek és fiatal értékes ember. Nekem pedig az a feladatom, hogy erre rávilágítsak, feltárjam neki is és végül segítsek kibontakozni. Viszont úgy tűnik ez nem minden pedagógusnak alap. Nemrég egy kurzusomhoz kapcsolódóan találtam szemben magam az alábbi cikkel. Szekunder szégyen, düh, harag, szomorúság és csalódottság öntött el a kollégák megnyilvánulásai után. És elkezdtek kattogni a kerekek a fejemben, vajon az ilyen minek is tanít?

Mindenekelőtt: tisztelet

Azoknak a tanároknak, akik tényleg szívvel-lélekkel dolgoznak a diákokért, bármilyen vállalhatatlan munkakörülmény, szánalmas fizetés ellenére is maximálisan beleteszik magukat ebbe a hivatásba és tényleg a gyerekekért vannak. Az idézett cikk is ezzel indít és én sem tehetek másképp. Pláne, hogy látom azt is, a velem együtt a pályára készülő tanárjelöltekből is mennyire fantasztikus pedagógusok lesznek. De tényleg, néha csak nézek, hogy micsoda elhivatottság és lendület dolgozik néhányunkban! Úgyhogy remény van! Csak sajnos sokszor a negatív megnyilatkozások kapnak nagyobb hangot, de ebben az esetben ez nem is baj.

Milyen alapra építünk?

Mert bizony rengeteg az alkalmatlan pedagógus. Itt biztos, hogy néhányan kifakadnak, hogy hallgatóként mit pofázok én arról, hogy ki alkalmatlan, amikor nem vagyok benne a rendszerben, ami ma nagy valószínűséggel hozza magával a kiégést és mindenféle problémát. Nekik annyit üzenek, hogy ehhez még tanáris hallgatónak sem kell lenni. Mert minden jóérzésű emberben felmerülhet a gyanú, hogy ezeknek az embereknek nem is kellett volna soha elkezdeni tanítani! Benne van más szakmákban, munkákban is a kiégés és a munkakörülményekkel járó szellemi és lelki nehézségek. Csakhogy a tanár az, akinek a legjobban kell figyelni arra, hogy ezeket hogyan kezeli, mert ő a legérzékenyebb korban lévő emberekkel, gyerekekkel és fiatalokkal foglalkozik. Ha valaki a korábban említett megnyilatkozások közül akár egyet vagy ezekhez hasonlót elereszt, az azt jelenti, hogy soha nem volt képben azzal, hogy ki ő, mit csinál és mi a feladata. Aki gyerekek felé ilyen érzéketlenséggel, gonoszsággal fordul, ott az alapjai hiányoznak lelkiekben annak, hogy pedagógus legyen.

Vérzik a szívem

Egy éhező, fizikailag bántalmazott és elhanyagolt kisfiúnak azt mondani, hogy börtöntöltelék leszel. Fejlődésben lévő és önmaguk tökéletlenségeivel tökéletes testeket rosszmájúan kritizálni. Gyerek fejére kakaót önteni és ócsárolni. Ez mind nem szól másról, minthogy a tanár megtörje a diák önbizalmát, elbizonytalanítsa és a megalázás által behódolásra kényszerítse. Ez minden körülmények között gyomorforgató és undorító, de egy pedagógusól, aki hatalmi pozíciót tölt be a legkiszolgáltatottabbak, a gyerekek között, egyenesen vérlázító! Amikor pedig a szívrendellenességel született fiatal képét mutogatta a többi diáknak a tanár, miután a tanuló nem bírta a kört lefutni, ez már egyenesen az elképzelhetetlen kategória. Csak azért, mert önhibáján kívül egy pici lyukkal a szívén született. Nekem a szívem vérzik ezeket a dolgokat olvasva, lyuk pedig ezeknek a ,,tanároknak” az emberségén tátong, mert ezek nagy része már túlmegy a szakmaiatlanságon. Ez egész egyszerűen az emberi minőség csődje és szégyen, hogy ezek az emberek pedagógusnak nevezhetik magukat.

Folyamatosan szűrni, szűrni, szűrni!

El se kezdem felvázolni, hogy mi minden hibádzik a mai magyar oktatási rendszerben, megoldási javaslatokat meg végképp nem tennék. De az biztos, hogy mindenen felül áll, hogy jól képzett és elhivatott pedagógusokra épüljön a rendszer. Ha itt elbukunk, megette a fene az egészet! Ezt pedig nem lehet másképp, mint folyamatosan felülvizsgálva a pedagógusi munkát és idejében közbelépni, ha szükséges. Persze ilyen tanárhiány mellett… tudom. De ez egy olyan dolog, amit nem lehet kikerülni, mert ha a hiány miatt feláldozzuk a minőséget, akkor születnek ezek a mondatok. A sebek. A talán sosem gyógyuló lelki sérülések. És ezt senki nem érdemli. Hosszú távon pedig a pálya presztizsét és nívóját rombolja porig. Nekem pedig közben óhatatlanul is az Another Brick In The Wall-klipje és szövege fut a fejemben a Pink Floyd-tól.

Ez a cikk a Szerző álláspontját képviseli. A 20on.hu-n minden fiatal szabadon publikálhat, mesélhet és nyilváníthat véleményt. Küldd el te is a saját cikkedet az info@20on.hu-ra! A publikálás folyamatáról bővebben ITT olvashatsz.

További cikkek: