Egy kocsmák és éttermek nélküli új, de kevésbé jó világ

Központi kérdés manapság és nem telik el úgy nap, hogy ne hallanánk hírt róluk. Ők a vendéglátóhelyek, akik sajnos megszűntek az életünk szerves részei lenni, a koronavírus-járvány vagy inkább a korlátozások miatt. Én – mint megrögzött városjáró, étterem- és bár látogató, péntek esti törzsvendég – pontosan tudom és érzem, hogy nekem miért is hiányoznak az életemből annyira.

Kinyit a házi kocsma

Főként ezeken a helyeken találkoztam a barátaimmal és gondoltam, butaság lenne ehhez kötni a kapcsolattartást. Meg lehet ezt oldani otthon is, hiszen a társaság a lényeg, nem pedig a helyszín. Egy darabig ez is volt a bevett szokás nálam. Tudniillik kifejezetten szeretek házigazda lenni és szívesen látok bárkit, ezért sok barátomat áthívtam magamhoz beszélgetni, iszogatni mint a legtöbb fiatal. Remek estéket tudhatunk magunk mögött és nagyon jól éreztük magunkat.

Azonban, ahogy teltek a hónapok sajnos azzal kellett szembesülnöm, hogy nekem ez nem elég. Hiába jön át újra a barátnőm, hiába veszem meg kettőnknek a drága bort és rágcsát, hiába a kedvenc zenéinket hallgatjuk vagy teremtünk hangulatot pár különleges fényfüzérrel, valami hiányzik. Mégpedig az az atmoszféra, ami egy étteremből, bárból vagy szórakozó helyből árad. Amit egyszerűen nem tud az ember az otthonában megteremteni és pont ezért jár el az említett helyekre.

A beporosodott rúzsok és elfeledett ruhák korszaka

Legelőször azt vettem észre magamon, hogy a külsőmet tekintve szép lassan kezdem magam elhagyni. Hiszen otthon a kényelemé a főszerep, a munkában inkább a praktikum (bár megjegyzem, oda sincs kinek „kiöltöznöm”), máshova meg nem igazán tudok elmenni. Így tehát a csinos szoknyák, a szexi toppok, a magassarkúk és a dögös egyberuhák, hónapok óta nem kaptak szerepet az életemben. Valószínűleg én magam is meg fogok lepődni, milyen ruháim lapulnak a szekrény mélyén. A sminkcuccaimra ugyanez igaz. Szegény, gyönyörű rúzsaimon már port kell törölnöm, mert a maszkviselés mellett feleslegessé váltak. Most néhány nő fellélegezhetne, hogy „Végre nem kell kicsípni magam! Végre lehetek kényelmesben otthon, amúgy is milyen kényelmetlen már az a szűk szoknya…” Ezt is megtudom érteni Hölgyeim, hát persze, hogy jól esik…na de hónapokon keresztül? És mi van azzal, aki pont erre vágyik? Aki szereti megmutatni, hogy a hétfőtől péntekig tartó robotoláson kívül több is van benne, és jó érzés belebújni egy csinos szettbe a hétvégén?

Csak semmi különleges

A másik észrevételem az „alkalom” hiánya. Az, hogy ha elmentünk valahova, beültünk egy helyre és nem az volt a cél, hogy olcsón, gyorsan berúgjunk, hanem tényleg a társasági élet megélése, az alkalom volt. Azt lehetett várni, azt lehetett szervezni, helyet vadászni, foglalni, rendelni, fotózni, posztolni, emlékezni… Akármennyire is kellemetlen ezzel szembenézni, az, hogy valaki átjön hozzánk, vagy mi megyünk hozzá – habár nevezhetjük alkalomnak – kevésbé lesz különleges vagy kiemelkedő, mivel maga a helyszín sem az.

Életérzés? Az mi is?

Harmadik észrevételem a hangulat vagy atmoszféra teljes hiánya. Én hiszek abban, ha egy hely jól van összerakva kívül-belül, vagy csak autentikus maga a koncepciója, az egy teljes életérzést tud átadni. No persze ezt már lehet csak én misztifikálom túl, de kövezzetek meg. Például amikor a volt barátom először vitt el egy skybar-ba, én teljesen le voltam hidalva mind a látványtól, mind a hangulattól, mind a kiszolgálástól. Vagy, amikor egy belvárosi romkocsmában iszogattam a haverjaimmal, egy kicsit otthon éreztem magam, a jóízű „vidéken”, mert ott is van egy hasonló romkocsma. És jó érzés volt ott ülni, mert volt benne valami ismerős. De említhetném azt is, mikor a barátnőimmel kicsíptük magunkat és beültünk egy „fancy” bárba beszélgetni. Bár az ital túlárazott volt és kettőnél több kört meg sem engedhettünk magunknak, mégis a luxus környezet olyan életérzést adott, mintha egy pár óra erejéig belekóstolhattunk volna a gazdag nőcskék átlagos estéibe.

Akármennyire lehet kreatív az ember, találékony vagy lelkes, sajnos egy ilyen hangulatot nem fog tudni megteremteni a saját otthonában. Hiszen az otthonnak is megvan a saját maga szépsége és nyugalma, amit nem csakhogy nehéz, de nem is érdemes megváltoztatni.

Papírzacsi és alufólia az új teríték

Azt is meg kell említenem, hogy bizonyos ételek nem adják vissza azt a gasztronómiai élményt rendelve és kiszállítva, mint helyben elfogyasztva. Gondolok itt most a tálalásra, vagy a pincér kedvességére, esetleg a különleges terítékre vagy a háttérzenére. Ha a futár kihozza neked az ételt egy papírzacskóban, és a konyhapulton 3 percen keresztül kell kihámozni az ételt a folpack rengetegből, valahogy nem az igazi. Fel sem veheti a versenyt azzal, amikor a frissen készített ételt, a kedves pincér leteszi elém a gyönyörűen megterített asztalra a gyertyafényben, pompás tálalással. Ugye értitek Ti is?

Tudom, hogy most türelmesnek és erősnek kell lennünk addig, amíg visszatér az élet a normális kerékvágásba, de attól még nem árt megvizsgálnunk azt, hogy mi okozza az általános depresszív hangulatot mindenkinél. Úgy gondolom, a vendéglátóhelyek fontos szerepet töltenek be a társasági életünkben (természetesen azok számára, akik benne dolgoznak, még annál is fontosabbat), és a teljes hiányuk negatívan befolyásolhatja az emberi kapcsolatainkat. Persze, én csak a személyes tapasztalataimból tudok ítélni, írjátok meg ti is, hogy titeket hogyan érint ez a helyzet lelkileg!

Ez a cikk a Szerző álláspontját képviseli. A 20on.hu-n minden fiatal szabadon publikálhat, mesélhet és nyilváníthat véleményt. Küldd el te is a saját cikkedet az info@20on.hu-ra! A publikálás folyamatáról bővebben ITT olvashatsz.

 

 

További cikkek: