Egy újságíró lány versei az Instagramon – Interjú PZs_poetryvel

Palotás Zsuzsi egy budapesti származású újságíró és költő, aki a Corvinusra járt kommunikáció és médiatudomány szakra, jövőre pedig szeretne újra egyetemre járni már külhonban. Még előtte azonban sikerült utolérnem: beszélgettünk arról, hogyan talált az újságírásra, munkájáról a ContextUsnál, valamint arról, hogyan talált rá a költészet. Ezzel kapcsolatban kitértünk az Instagram-költészetre és az erről alkotott véleményére is. Mindezek mellett pedig beszélgettünk a jövőbeli terveiről is.

 Rónoki Bertalan: Korábban említetted, hogy kulturális újságírással is foglalkozol. Mesélnél arról, hogy hogyan találtál rá az újságírás ezen oldalára?

Palotás Zsuzsi: Gimiben én voltam az első az osztályomból, aki tudta, hogy mi lesz, mindig is újságírónak készültem. Ez egyébként sorozatok, valamint egy magyar csapat, az On The Spot hatásának köszönhető, akik járják a világot, és olyan helyeket és sorsokat vesznek lencsevégre, amik egyszerre informálnak, hatnak az érzelmeinkre és a társadalmi tudatosságunkra, illetve hozzák közelebb az embereket egymáshoz. Az ő hatásukra terveztem el, hogy újságíró leszek, és beléptem a DUE egyesületébe, ahol elkezdtem táborokba járni, és az ő platformjaikra írtam. Nagyon magaménak érzetem ezt a területet, főleg az interjúkészítést, mivel szeretek emberekkel beszélgetni. Majd a Corvinusra felvételiztem, ami nagyon sokat tett hozzám, bár lehet, ma már máshová jelentkeznék. A mostani időszakban pedig a ContextUsnál írok, ami egy dinamikusan növekedő online magazin és sok fontos témával foglalkozunk. Nagyon élvezem, mivel végre beteljesítettem a vágyamat, hogy hosszabb és jelentősebb cikkeket írjak. Valamint egy csomó olyan, számomra nagy emberrel találkozhattam, akire felnézek, mint Tóth Krisztina, Bocskor Bíborka, Dezső András vagy az Esti Kornél zenekar, illetve még az Algiers amerikai zenekarral is interjúzhattam.

R.B.: Kifejtenéd azokat a fontos témákat, amikkel a ContextUsnál foglalkoztok?

P.Zs.: Alapvetően ez egy művészeti portál, a fő profilja az, hogy a kulturális témákat lefedje. Szerintem tök jó módon közelítjük meg ezeket. Ha írunk egy eseményről, akkor igyekszünk nem csupán csak hírt adni róla, hanem megpróbáljuk minél több alkotóját és résztvevőjét is megszólítani. Volt, hogy egyszerre kellett riportot és interjút készítenem egy adott koncert kapcsán. Ez azért szuper, mert több nagyon különböző készség fejlődik egyszerre. Kiemelném még azt, hogy a ContextUsnál az az egyik erőssége, hogy a szerkesztők műhelymunka-szerűen foglalkoznak az írók munkásságával. Egy-egy interjú előtt átnézik a kérdéseket és mindig konstruktív kritikát fogalmaznak meg.

R.B.: Hogyan startol egy újságíró lány az Instagramon a verseivel?

P.Zs.: Hú… Nekem több weboldalam is volt. Mióta tudom, hogy létezik internet, azóta igyekszem minél több felületet kipróbálni. Talán ezért is volt testhezálló a média szak, mivel érdeklődő típus vagyok, valamikor a programozás is érdekelt. Visszatérve, alapvetően én először prózát írtam, csak utána verseket. 

Van egy oldalam KisGöncöl néven, ahová zeneszámok ihlette novellákat töltöttem fel. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a poszt elején be van másolva egy YouTube-link, utána pedig a szöveg. Az volt az elképzelésem, hogy az olvasók majd a zenét elindítva olvassák a történeteket, és így átérzik, hogyan hullámzik és él egymás mellett a két műfaj. 

Az olvasók ezt eléggé szerették is, de egy idő után már nem élveztem annyira ezt a fajta önkifejezést, szóval az oldal tavaly óta nem is frissült. Maga a költészet pedig onnan jött, hogy egyszer betévedtem egy könyvesboltban a kortárs kötetek közé, és megnyílt egy olyan világ előttem, ami mindig is körülvett, de nem láttam bele. Meglepődtem, mennyi minden fér bele néhány jól átgondolt sorba. Előtte szinte csak regényeket olvastam, és nem hittem volna, hogy ekkora hatással lesz rám a költészet. Elhatároztam, hogy megpróbálkozom ezzel. Nem mondom, hogy tökéletesen megy már, de igyekszem. Végül is az Instagram ennek a kísérletezésemnek a színtere.

R.B.: Visszatéve akkor a prózákhoz. Nemrégiben említetted, hogy szeretnél majd valahogyan ilyen szövegrészleteket posztolni Instagramon. Ezelőtt részt vettél az Irodalmi Jelen novellapályázatán is. Ez indította be a fantáziádat ebbe az irányba?

P.Zs.: Ha az ember több műfajban alkot, akkor könnyen öntudatlanul is válthat műfajok közt. Szerintem erre a környezet is nagy hatással van. Például én nyáron jobban szeretek novellásköteteket olvasni, valahogy nem szippant annyira magába, mint egy nagyobb lélegzetvételű regény. Idén nyáron végig csak rövidebb történeteket olvastam. Ennek köszönhetően sokkal inkább ez a forma van a fejemben, és könnyebben írok ilyen típusú szövegeket. A prózáimat el szoktam vinni műhelyekre, hogy csiszoljam őket és meghallgassam mások – akár potenciális olvasók – véleményét is. Egyik novellámat elvittem a FISZ és JAK műhelyeire is, majd beküldtem az Irodalmi Jelen pályázatára. Végül nem kaptam helyezést, de nem is ez a lényeg, hanem inkább az, hogy kaptam egy csomó visszajelzést, és igazából engem ez éltet. Nem feltétlen a szakma kell visszajelezzen, általában már azért megéri, ha az ember közönségének pozitív a reakciója.

R.B.: Ezzel teljesen egyetértek, mi is hasonló eredményre szoktunk jutni ismerősökkel. Szóval akkor ez a munkafolyamat vezetett téged vissza a prózához. Az előbbi válaszodból azt a következtetést vonom le, hogy te, amikor alkotsz, akkor nem szoktál sokat “ülni” egy írásodon, hanem egyből a közönség elé tárod. Jól értelmezem vagy rossz irányba tapogatózom?

P.Zs.: Ezt igazából nagyon jól megfogalmaztad. Nem is igazán mondtam ki még ezt magamban, de igaz, nem szoktam sokat “ülni” egy szöveg felett. Azt tapasztaltam az életben, hogy nekem mindig az első dobásaim jönnek be leginkább. Amikor utólag változtatgatok rajta, akkor mindig visszatérek inkább az eredetihez. Régebben a rajzaimnál nagyon bántam, amikor átszerkesztettem egyes részeket, mivel ott nem tudtam visszacsinálni, mint egy szövegnél a Wordben. Szóval mondhatni, hogy a rajzolás tanított meg bízni magamban és az első megérzéseimben. Mai napig úgy vagyok ezzel, hogy ha leülök, rá tudom magam venni az alkotásra. Sokan mondják, hogy ez számukra lehetetlen, mivel nekik szükségük van az ihletre, ami viszont egy olyan megfoghatatlan dolog, hogy teljesen változó mikor és hogyan alkotnak. Én is hasonlóan gondolok az ihletre, viszont én, úgymond, rá tudok parancsolni magamra, hogy “most valamit produkálni kell!”, és ez a belső parancs általában működni szokott. Persze ehhez hozzátartozik az is, hogy a telefonomban is vannak kis jegyzetek, amiket mindig átböngészek, mikor írni szeretnék. Az elkészült műveket pedig vagy megosztom vagy sem, nyilván ez attól is függ, hogy milyennek ítélem meg. Fele-fele arányban kerülnek ki az oldalra, hogy legyenek azért tartalékban is, úgymond, a “fiókban”.

R.B.: Van valamilyen technikád erre, ami motivál ilyenkor, ha írsz?

P.Zs.: Amikor leülök írni, azt sosem üres Word-dokumentumba vagy üres lapra teszem. Szokták mondani, hogy mennyire riasztó az üres lap, amivel teljesen egyetértek. Ezt úgy szoktam kikerülni, hogy az oldal felétől írok, elé meg bemásolok pár régebbi verset vagy prózát. Ez a kis önbecsapás számomra jótékonyan hat.

R.B.: Ezek alapján rólad el lehet mondani, hogy rendszeresen alkotsz. Tulajdonképpen ezek szerint Te minden nap vagy legalább hetente írsz?

P.Zs.: Ezt nem igazán szoktam megjegyezni, általában akkor szoktam, ha valahová kell írni. Az Instagram elég gyakran előidézi ezt, egyfajta írásgyakorlatnak is jó. Viszont a nagyobb verseim és prózáim nyilván nem ilyen hatásra születtek. Tök érdekes, hogy ezek a témák nem is feltétlen az én életemből származnak, hanem gyakran reagálok közéleti eseményekre is akár, és nagyon fontosnak is tartom ezekkel foglalkozni.

R.B.: Ilyen egy újságíró élete, ha hall vagy olvas valamit, ami számára fontos, muszáj alkotnia róla legalább egy rövidebb verset.

P.Zs.: Igen, abszolút. Ez így összefolyik, mivel újságot is írok, ezért rendszeresen olvasom a híreket általában több portálról is. Nyilván nem olvasok el mindent több portálról is, de igyekszem a fontosabb engem érintő témákban több helyről is informálódni, még olyan oldalakat is, amikkel nem feltétlen értek egyet.

R.B.: Ennek ellenére sem lehet a verseidben egyenes utalásokat találni, ami szerintem egy tök klassz dolog.

P.Zs.: Igen, természetesen igyekszem semmiféle egyenes utalást sem tenni. Direkten még erre utaló szavakat sem szoktam bele írni, mert nem érzem úgy, hogy ez lenne a cél. Kell az irodalomnak az a függönye, amit a véleményed elé húzol, mivel a véleménynek annak is kell maradnia. Ezért ha ilyen témában írok, akkor általában sokat is szerkesztek, amit alapvetően nem szoktam. 

Foglalkoztam már versben az LMBTQ közösséggel, hajléktalansággal, fogyatékkal élők helyzetével és aktuálisan pedig környezetvédelemmel. Úgy gondolom, hogy aki online megjelenik, sokan követik és adnak is a véleményére, annak el kell gondolkodnia az ilyen kérdéseken is.

R.B.: Az Instagramodon főképp szövegrészleteket lehet találni. Ennek mi az oka?

P.Zs.: Amikor Instagramra posztolok, azok mindig részletek. Ezt nem hangsúlyozom eleget, de maximum mikor belekezdtem a posztolásba, akkor egész szövegek. Ezt egyrészt a szerzői jogi kérdések miatt is így csinálom, mivel felmerülhet egy teljes szöveg posztolásakor, hogy a jogok engem vagy az Instagramot illetik. Illetve egyes folyóiratok ezeket már publikációnak tekintik, és inkább nem veszem el magamtól a megjelenés lehetőségét. Másrészt a platform adottsága, hogy képekben, szükségszerűen minél kevesebb szöveggel kommunikáljanak rajta.

R.B.: Milyen szerinted az Insta közössége, illetve a tartalmi felhozatal?

P.Zs.: Nagyon sok a fiatal, és úgy látom, sok a koraérett köztük. Ezt jó látni, mivel sok olyan visszajelzést kaptam, hogy teljesen átérzik, amit írtam. Egy egészen leírhatatlan érzés, hogy valóban értik azt, amit mondani akartam, és nem csúszott félre az üzenet. Persze ez nem azt jelenti, hogy csak egy értelmezési módja lehet egy versnek. Szerintem a művészeti produktumok lényege, hogy elgondolkoztassanak. A versfelhozatal pedig elég vegyes. Vannak olyan oldalak, amiket mindig élvezet olvasni és, mint egy sorozatnál, várom az újabb részt, illetve itt posztot. Emellett viszont megjelennek azok is, akik, igazodva az Insta sajátosságaihoz, nagyon röviden, nagyon frappánsan és inkább idézetszerűen fogalmaznak meg eléggé általános dolgokat. Őket kevésbé követem, mert nem mutatnak sok újdonságot.

R.B.: Szerinted létezik ez a kettősség, hogy költők az Instagramon és “instaköltők”?

P.Zs.: Az az érdekes, hogy pont az utóbbi időben változott a véleményem ezzel kapcsolatban. Talán lehet, épp az idei slamtáborban. Eddig úgy gondoltam, hogy nincsenek instaköltők, hanem csak olyan költők, akik szeretnék megosztani a munkáikat egy olyan platformon, amin meg tudják szólítani a közönségüket és egy személyesebb viszony alakulhat ki. A saját példámból kiindulva viszont arra jutottam, hogy az instaköltő kifejezésnek talán mégis van létjogosultsága. Ezt már egy sztorimban is pedzegettem, hogy azért váltok prózára, mert azt érzem, hogy kezd kihatni a költészetemre a platform természete. Magyarul legyen rövid és frappáns, de ne legyen sablonos és még “váltsam is meg benne a világot.” Elkezdett hatással lenni az írói önbizalmamra is. Figyelni kezdtem, hányan követnek ki vagy be egy-egy vers után, és azon kezdtem gondolkozni, hogy mi az összefüggés. Ez pedig nyilván zuhanópályára küldte az alkotókedvem.

R.B.: Említetted korábban, hogy azért posztolsz Instán csak részleteket, hogy lehetőséged legyen publikálni. Ezek szerint jelentek már meg verseid?

P.Zs.: Jelentek meg verseim online, a Napút Online-on, a Kulteren, a Dróton és a ContextUson is. Nyomtatott formában még nem jelentem meg, de nem elsősorban ez a fontos nekem. Jelenleg megelégszem annyival, hogy sokakhoz elérnek a műveim és ők értékesnek tartják. Illetve szeretem, ha online, tehát linkelhető a munkám, mivel így könnyű elküldeni adott esetben egy leendő munkáltatónak is. Szerintem ez így korszerű. Van egy oldalam is, ami a munkáimat gyűjti össze.

R.B.: Az íráson kívül akadnak esetleg még hobbijaid? Korábban említetted például a rajzolást. Azt még mai napig csinálod?

P.Zs.: A rajzolás inkább egy gyerekkori szenvedély volt. Ugyanígy régen táncoltam is versenyszerűen, ami sajnos szintén a múlté. Érdekes módon inkább inspirálnak bizonyos sportok, mint a síelés vagy a biciklizés. Emellett szeretnék újra gitározni tanulni, mert a zene egy folyamatos szerelem számomra. Valamint rengeteget járok színházba, mondhatni, számomra ez egy alternatíva a mozira. Az utazást is szerintem vehetjük hobbinak…egy jó drága hobbinak, de nagyon szeretek utazgatni, és azokról írni. Szeretnék majd külföldön is élni egy darabig (vagy örökre). Eddig 3 hónapot volt lehetőségem egy másik országban élni és szinte minden másnap eszembe jut, hogy milyen jó volt.

R.B.: Korábban említetted, hogy akad pár projekted is. Mesélsz ezekről?

P.Zs.: Jelenleg sajnos egy projektben sem vagyok benne, de remélem, hogy ez ősztől megváltozik. A legkedvesebb projektemről viszont szívesen mesélek pár szót. Egy egyetemi kurzusból nőtte ki magát a So So Projekt. Az elnevezés az angol social solitude kifejezésből jön, ami magyarul társas magányt jelent. Ez egy kiállítás és egy kampány volt a társas magány ellen. A később kiállított képeket úgy készítettük el, hogy odamentünk teljesen random emberekhez az utcán és megkérdeztük tőlük, hogy mi volt az utolsó kedves mondat, amit kaptak és kitől. A beleegyezésükkel kép készült róluk és a mondatukkal együtt ki lettek állítva egy hónapon át az Óvóhelyen. Ha minden jól megy, akkor pedig folytatni is fogjuk!

Az interjú korábban már megjelent itt

További cikkek: