„Egyáltalán nem könnyű beépülni a párod családjába” – Az anyós/após-jelenség

Egy párkapcsolatban az egyik legjelentősebb mérföldkő az, amikor először találkozunk párunk szüleivel. Arról, hogy ennek mikor jött el az ideje, már megoszlanak a vélemények: sokak szerint érdemes már az első randin magunkkal hozni a szülőket, és persze vannak, akik szerint jobb legalább egy-két hónapot várni, hogy kiderüljön, egyáltalán mennyire tartós ez a kapcsolat.

Ha találkozol a párod családjával, és még be is mer mutatni otthon, akkor az azt jelzi, hogy innentől kezdve „nagyon komoly” a dolog. Egészen a találkozás pillanatáig az jár a fejedben, hogy „Ez az, ezt most nem ronthatom el, itt az idő. Sokat mesélt már egyébként is az anyjáról, hogy milyen kedves, milyen dolgokat szeret és szokott csinálni, lényegében jobban ismerem, mint a saját anyámat… Gyerünk, nem lesz itt baj.” Majd belépsz a lakásba, bemutatkoztok egymásnak, ahol egyből megkapod, hogy „Ugyan, ne magázz, te gyerek, hívj csak Bundinak!”, majd a szinte már kötelező interjúkérdések és rácsodálkozások után, hogy „milyen szép ez a ház”, kezd megfogalmazódni benned, hogy annyira összeillesz ezekkel az emberekkel, mintha mindig is idetartoztál volna, annyira jól érzed magad itt.

Nos, ez a legkevésbé sincs így.

Mert mindenki ráfeszül, és igyekszik a legjobb formáját hozni az após-anyósjelöltek előtt. Férfiként biztosan hallottunk már az após-program fogalmáról, aminek a magyar változata az, hogy leültök a szerelmed apjával és jól bepálinkáztok. Érezzük, hogy ez nem az önfeledt beszélgetésekről szól, de bizalomépítő hatása van. A bizalom pedig elkél ebben a kapcsolatban, hiszen képzeljük bele magunkat egy lányos apuka fejébe: „Itt van az én csodálatos, tündérszép kislányom, akinek minimum a Budavári Palotában lenne a méltó helye, erre idetolja a képét egy ilyen kétdiplomás sebész huligán! Még most kell közbelépnem, mielőtt teljesen tönkreteszi a kis drágám életét. Különben sem ért a központi fűtésszereléshez, úgyhogy nem is igazi férfi.”

A lányoknak sem sokkal könnyebb a helyzete.

Jóhiszeműen megfőzi anyóséknak a legfinomabb vacsorát, amit megtanult, de már a levesnél ott tart a mama, hogy: „Ahha… Szóval római köményt rakott bele ez a kis riherongy… Persze, neki nem elég jó a sima fűszer, ilyen marhaságokra szórja el a gyerekem pénzét, hát hogy lett az én kisfiamból ekkora nagy barom?”

Jó, szerencsére az emberek döntő többsége nem ennyire kellemetlen, mint az előbb felvázolt két példa, ennek ellenére egyáltalán nem könnyű beépülni egy családba. Egészen más szokásoknak kell megfelelned: a Wc-deszka fedelének lehajtásától kezdve a közös reggelizéseken át egészen a szombati tehetségkutató show-műsorok kétes élvezetéig gyakorlatilag bármi szembe jöhet, amit te egész életedben máshogy csináltál.

De van az az eset is, amikor nemcsak az életüket élik másképp a te egyetlened szülei, hanem tételezzük fel, nem annyira kedvelnek.

Mert nem tetszik nekik a zoknid. Mert nem biztos, hogy elég pénzt fogsz keresni. Mert bénának tartják a humorodat. Mert alpárinak tartják a „bad motherf*cker” feliratot, ami annyira megtetszett neked 3 éve, hogy a nyakadra tetováltad. Az is lehet, hogy flegmán viselkednek minden ok nélkül, és nagyon kényelmetlen neked az egész.

És itt érkezünk meg a tanulságig: soha ne mondd meg a párodnak, hogy nem kedveled a szüleit! Ne vond ki magad a családi ebédekből, csak mert átnéznek rajtad! Ne sajnáltasd magad, hogy az anyósod leszólta az új cipődet (ami neked egyébként nagyon tetszik)! Alapból a párod sokkal jobban olvassa ezeket a helyzeteket, mert ismeri a szüleit, pontosan látja, hogy mennyire jöttök ki jól. Meg tudja ítélni, hogy a szülei bunkón viselkednek-e veled, és hidd el, őt is legalább annyira zavarja, hogy nem érti az okát, mint téged.

Az embernek a saját szülei mindig is nagyon kényes témának számított – mert megfellebbezhetetlen helyet foglalnak el a szívünkben -, ezért ha egy ilyen feszült helyzetben valaki kijelentené nekem, hogy nem szívesen találkozik a családommal, az csak olaj lenne a tűzre. Casus belli. Porcelán az elefántboltban. Ez az egyetlen dolog, amit biztosan tabusítanék, mert a család egyszerűen annyira személyes helyet foglal el a másik félben, hogy nem tartom jó ötletnek azt ecsetelni, miért nem bírom a szüleit. Semmit sem tud vele kezdeni, ellenben a kedvet és az alaphangulatot pont el lehet rontani. Ha olyan dolgot tabusítasz magadban, amivel kizárólag ártani tudsz a kapcsolatodnak, a másiknak és önmagadnak is, akkor erkölcsileg lépsz egy szinttel feljebb, önmagad felé nősz.

Épp ezért ha valaha ilyen problémával szembesülsz, akkor emelkedj felül a saját sérelmeiden, és ne zúdítsd rá a feszültséget a párodra! Menj el locsolkodni, menj el anyuka szülinapjára ünnepelni, és ha nem is jöttök ki jól, ha bunkóznak is veled, a párod még látni fogja, hogy ennek ellenére mennyire igyekszel, és hogy ebben is számíthat rád. Végül is, nem a szülőkkel tervezel együtt élni, hanem a pároddal, és az ő lelki világa előkelőbb helyet foglal el a rangsorban, mint egy jól eső trash-talk.

Sőt, ki tudja, idővel akár a szülőknek is változhat a véleményük. Megláthatnak másik zokniban, észrevehetik benned az ambíciót, hogy nem munkanélküli akarsz lenni, hanem csak egy kedvezőbb állásra vártál, ízlésesebb humorú tartalmakat kereshetsz, és ha megnézitek együtt valamelyik este a Ponyvaregényt, akkor lehet, hogy nem kell magyarázkodnod a tetoválás miatt (olyan sokat).

További cikkek: