Egyetemi ingázás – Egy vonatos lány tapasztalatai

Évről évre, rengeteg fiatal felnőtt kezdi el az egyetemet. Számos olyan diák van azonban, aki nem ugyanazon a helyen él, ahova egyetemre is jár. Az albérletárak a csillagoknál is magasabban vannak, a kollégiumok befogadóképessége pedig véges: nem véletlenül van annyi vonatos ember, amennyi. A mindennapos utazások engem is vérbeli vonatossá formáltak: volt, hogy átkoztam ezt az időt, és volt, hogy kifejezetten jót tett ez a fajta nyugalom. Ezer érvet tudok felsorolni ellene, de meg kell mondjam, legalább annyit mellette. Ha minden egyes alkalommal pénzt kaptam volna a „te tényleg napi 50 kilométert utazol?” típusú kérdésekre, akkor bizony gazdag lennék.

Már több mint 3 éve szállok vonatra, ha Budapestre szeretnék feljutni. Ez annyit tesz, hogy szinte minden egyes nap 50 kilométert utazok: ez kicsivel több, mint egy órás út. Ebben az egy órában rengeteg időm van olvasgatni, beszélgetni, tanulgatni, vagy akár videókat nézegetni. A három év alatt számos embert ismertem meg, sokszor rég nem látott ismerősökkel is összefutottam.

A vizsgák előtt kifejezetten előny

Meglepő, de sokszor kifejezetten vizsgák előtt éreztem a leghasznosabbnak a kötelező vonatos túrámat. Sok tantárgyra kellett olvasmányokból felkészülnöm, a vonaton pedig a fülest bedugva jegyzetelgettem. Az utazós jegyzeteim lettek a vizsgabeli kapaszkodóim: amikor tanulásra került a sor, már csak elő kellett vennem őket, nem kellett a nulláról elkezdenem.

Kötelező kikapcsolódás?

Amikor pedig a sok jegyezet mellé egy könyv is belefért a táskámba, akkor szinte úgy éreztem, hogy kötelező kikapcsolódásra vagyok ítélve. Mindezek mellett pedig speciális képességemmé vált, hogy a mozgó vonaton fessem ki a körmömet – ráadásul vállalhatóan.

Nem ok nélküli a sok negatív berögződés sem

Természetesen a mindennapos vonatozgatás nem csupa móka és kacagás. Bárki, aki utazott már vonattal az élete során, tudja, hogy a késés több mint megszokott. (Például télen, amikor havazik, időben odaérni a vizsgára kész kihívás – a szerk., aki maga is hosszú éveken át vonatozott.) Kifejezetten bosszantó, hogy befolyásomon kívül eső események a mindennapjaim részét alkotják.  Előfordult már, hogy mindenféle tájékoztatás nélkül maradtak ki vonatok, az állomáson pedig nincs fűtés, így a hidegben fagyoskodva, némán szitkozódott mindenki.

Ami pedig az egyetemi bulikat illeti, akkor aztán korlátozva van az ember. Ha nincs olyan ismerős, akinél megoldható az éjszakázás, akkor bizony választani kell. Vagy búcsút kell inteni a partinak már este 10 körül, vagy pedig hajnali 5-ig, az első vonatig nyomni kell – ha jó, ha nem.

Mindent összevetve mondhatná az ember, hogy a vonatozás szívás – és ezt egy percig sem tagadom. Én sem szeretnék életem végéig ingázni, de jelenleg még bírom és csinálom. A sok negatív tapasztalat mellett számos maradandó élményt is nyújtott már nekem ez a fajta az utazgatás. Eleinte én is féltem az 50 kilométernyi távtól, de három év ingázás után csak ennyit mondanék: vonatra fel! Egyáltalán nem lehetetlen.

További cikkek: