Mikor fognak a generációk végre békében élni egymás mellett? – Nemzedékek közötti harc

Nem volt még ekkora a generációs szakadék, mint napjainkban. Egy láthatatlan csata ez, egy elnyomott, „majd csak lesz valahogy” háború, melyben egyre élesebben feszül az idősek és a fiatalok közötti különbségek. Az eltérő generációknak eltérő szokásaik, miértjeik és körülményeik vannak, így nem meglepő, hogy sajátos értékrendet alakítanak ki a munka világáról, a magánéletről és a családalapításról. Ebben az esetben létezhet olyan, hogy konszenzus? Békés együttélés? Vagy csak soha véget nem érő ujjmutogatás, véleményalkotás, bélyegzés és általánosítás?

Soha véget nem érős generációs csata: értékrendbeli és fogalmi különbségek

Itt kezdődik minden. Az értékrendbeli és fogalmi különbségek egyidejű összetalálkozásával, melyeket eltérő életkörülmények ihletnek. Emiatt mások a céljaink és a hozzá tartozó eszközeink, emiatt gondolunk mást tulajdonképpen mindenről, mint az idősebbek (vagy épp fordítva). Lehet szó itt akár családalapításról, szerelemről, házasságról, értékről, prioritásról, munkamorálról vagy épp élettervről, a generációk közötti konfliktusok befészkelik magukat mindenhova, átitatják mindennapjainkat.

Mást jelent már a pontosság, a tisztelet, a lojalitás, a munka vagy akár a hűség is, mint 3-4-5 évtizeddel ezelőtt. Teljesen mást. A fogalmak tartalma megváltozott, generációról generációra formálódtak, a változó világgal lépést tartottak. A fejekben persze nem változtak meg, akkor nem is lennének összetűzésre okot adó generációs differenciák.

Talán ha tisztában lennénk a különböző hátterekkel (és el is fogadnánk, megértenénk őket), kitekintenénk az énközpontú világunkból, akkor lehet, hogy nem csak arra várnánk, hogy végre szót kapjunk és beszélhessünk – éreztetve ezzel azt, hogy nem akarjuk megérteni a másik nemzedéket –, hanem arra is, hogy hallgassunk, figyeljünk, értsünk.

Igazából nem arról van szó, hogy nem tudjuk megérteni a másik „távolabbi” generációt, hanem arról, hogy nem akarjuk. Vagyis pontosabban: nem igazán akarjuk. Olyan ez, mintha egy vita közepén állnánk, hallanánk, ahogy a másik magyaráz, de az egészből csak egy összemosódott foszlány jut el a fülünkbe, mert csak arra tudunk gondolni, hogy mikor jutunk végre szóhoz, hogy mi is kifejthessük véleményünk, amit saját, megélt világunk formál.

A generációs sajátosságok a változó élet sajátosságai

Talán ha ez nem így lenne, akkor nem lenne „ipszilonozás”, „alfázás”, „zoomerezés”. Nem lenne a „mai fiatalok tiszteletlen, mindent azonnal akaró mamahotellakók”, és nem lennének „az idősek digitális analfabéták, úgy sem értik” megnyilvánulások.

Nem az lenne, hogy „a nagyszülők úgyis csak idézeteket tudnak kirakosgatni Facebookra, meg virágcsokrokat küldözgetni egymásnak”, hanem hogy „ha már ezt megtanulták, lehet még többet meg tudnának tanulni a virtuális világ titkairól”.

Ha kilépnénk az énközpontú gondolkodásból, akkor lehet nem az lenne, hogy „a mai fiatalok nem fordulnak elég alázatosan a munkához, állandóan váltogatják a munkahelyeiket”, hanem az, hogy „más világ ez már, keresni kell a feljebblépési lehetőségeket, az új utakat, kihívásokat, kockáztatni kell”.   

Nem az lenne, hogy „Gyuri bácsi képtelen haladni a korral, nézd csak meg, úgy dolgozik, mintha 5 évtizeddel ezelőtti világban ragadt volna”, hanem „aztamindenit, neki aztán lehet tapasztalata, megélt története, biztos tud valamit, amit mi nem”.

Nem az lenne, hogy „a fene egye meg, hogy az ipszilonoknak semmi sem jó, mindig többet akarnak, üljenek meg a seggükön, értékeljék, amijük van”, hanem hogy „nahát, ezeknek a mai fiataloknak aztán van bátorsága, önmegvalósítani akarnak, nem pedig sorba állni”.  

Nem az lenne, hogy „az Y-generáció tagjai érdekérvényesítők”, hanem hogy „a modern világ diktálta önmegvalósítók”.

Nem az lenne, hogy „a fiataloknak derogál a nehéz, megfeszített munka”, hanem az, hogy „hm, talán nekik már mást jelent a nehéz, megfeszített munka”.

Nem fair az ujjalmutogatás!

Minden generáció cipeli a maga keresztjét, megszerzi a maga sérülését. Az évtizedek lehetőségei, igényei és körülményei egymással össze nem hasonlíthatók, így mindenki azt tekinti természetesnek és normálisnak, amibe beleszocializálódik. Mégis, egyvalamit elfelejtünk: nincs hierarchiai sorrend, jobb vagy rosszabb, csak másság.

Mi kellene tehát ahhoz, hogy a generációs összeférhetetlenség megszűnjön, oldódjon, vagy legalább mérséklődjön?

A negatív sztereotípiák figyelmen kívül hagyása. Túlságosan befolyásolnak, csöveket raknak a szem elé.

Nyitottság, empátia, rugalmasság.   

Együttműködés, csapatmunka. Észrevenni mindazt, ami összeköt a másikkal, nem csak azt, ami elválaszt.

Yin-Yang kapcsolat.

Megértésre törekvő csend, míg a másik beszél. Nem pedig egymást nem értve, egymás szavába vágva vitatkozni.

Észrevenni, hogy a saját nézőpontunkon túl más is létezik. (Mert létezik.)

További cikkek: