„Egyszer csak ott termett egy Kit Kat fa” – Egy világutazó inspiráló történetei

Igor történeteit Srí Lankán, egy zsúfolt vonaton volt szerencsém megismerni. Erőteljesen törte az angolt, de olyan lelkesedéssel és beleéléssel mesélt, hogy nem tudtam nem odafigyelni rá, minden szavát érteni és minden sztoriját hallani akartam.

Amikor a minap felkerestem, hogy nem oszthatnám-e meg egy-két történetét a 20on-on, azonnal igent mondott. Arra ugyan nem számítottam, hogy hamarosan 9000 karakterben válaszol, melyet egyenesen nektek, magyar fiataloknak címez. Mindenesetre úgy döntöttem, elejétől a végéig lefordítok nektek mindent, amit küldött, hiszen tényleg szívmelengetőek a tapasztalatai.

A folytatásban az angolt sajnos írásban ugyanúgy törő Igort idézem nektek – de ne aggódjatok, szerencsétekre immáron magyarul.

Sziasztok, kedves Olvasók!

Igor vagyok, 29 éves, Moszkvában születtem és itt is élek. 2017 júniusában valóra vált régi álmom, útnak indultam, és több mint egy évig az úton is maradtam. Köszönöm Ács-Fehér Kingának és Mihályi Fruzsinak a lehetőséget, hogy általuk elmesélhetem nektek néhány történetemet. Képzeljétek azt, hogy egy korsó sör és egy négysajtos pizza társaságában mesélem mindezeket, úgy talán még személyesebb az élmény. Remélem, hogy azok, akik eddig csak álmodni mertek az utazásról, most majd erőre kapnak, hogy elinduljanak, de remélem, hogy azokat is elgondolkodtatják majd a történeteim az életről, akiket az utazás egyáltalán nem érdekel. Bele is kezdek.

Az utazás már jóval azelőtt vonzott, hogy a közösségi médiában feltűntek volna az utazó bloggerek, hogy a világ eldugott sarkairól meséljenek, és hogy megosszák, mit ettek reggelire. A „nagy utam” előtt több apró utazáson is részt vettem már, de ezek nem tartottak tovább 1-2 hétnél. Útjaim során találkoztam olyan fiatalokkal, akik már 4-6 hónapja járták a járatlant, sőt, olyanokkal is, akik már több, mint egy éve utaztak megállás nélkül. Az ő történeteik miatt éreztem én is erős késztetést rá, hogy hosszabb útra keljek. Meg akartam tapasztalni a kiszámíthatatlant, hogy milyen úgy ébredni, hogy nem tudod, este melyik városban hajtod párnára a fejedet, hogy nem tudod, hol meddig maradsz majd pontosan. Meg is tapasztaltam, no de ne szaladjunk ennyire előre.

A munka volt az életem

Megéri megemlítenem, hogy 16 éves korom óta dolgozom, már tizenévesen szégyelltem a szüleimtől kérni a pénzt sörre. A munkával párhuzamosan végül két egyetemi diplomát is szereztem, 2017-re már volt egy szuper munkahelyem, ahol magas pozíciót töltöttem be. Azonban a munka egyre kevésbé tűnt élvezetesnek, a kalandvágy pedig egyre fokozódott bennem. Nem volt sok szabadságom, napi 9-10 órát dolgoztam egy számítógép előtt görnyedve, a nyaralásaimat pedig egy évre előre le kellett fixálnom a főnökeimmel. Minden nap öltönyben jártam, és esküszöm nektek, még hippi hacukákban is kevésbé éreztem volna magamat kínosan, mint az élükre vasalt ruhadarabokban. Őszintén azt éreztem, hogy csak szombaton és vasárnap élek, és a hét másik öt napját kukába vágom azzal, hogy a pénzt hajkurászom.

Hétvégente más városokba látogattam, hogy valamennyire csillapítsam a kalandvágyamat, ám a rövid kiruccanások nem bizonyultak elégnek. Elkezdtem hát megtervezni a másfél éves menekülő utamat. A fizetésem felét minden hónapban dollárra váltottam át, és elkezdtem spórolni.

A környezetem nehezen fogadta be az ötletemet. Emlékszem, a volt barátnőm úgy beszélt hozzám, mintha csak öngyilkosságra készülnék: „Az egész karrieredet tönkreteszed!” – kiabálta. Persze a legjobbat akarta nekem, legalábbis azt, ami az ő felfogásában a legjobbnak számított. De én tudtam, hogy a kalandvágyam csak egyre erősebb és erősebb lesz, ha nem kelek útra. „Ha nem most, akkor mikor?” – kérdeztem magamtól. „Ha maradok, megnősülök és családot alapítok, de a kalandvágy akkor is bennem marad, és úgy egy nap talán a gyerekeimet hagyom majd magam mögött” – gondoltam. Tudtam, hogy addig kell elindulnom, amíg még nincsenek igazán komoly kötelességeim, kötöttségeim.

El is indultam

Egy nap az unokatestvérem megtalálta a nagypapám régi naplóját. Nagyon okos ember volt az öreg, mérnökként dolgozott egy űrrakétákkal foglalkozó cégnél. Nagyra becsülték a munkahelyén, igazi hazafi volt, aki imádta az országát, de az állam, akinek egész életében dolgozott, semmit sem adott neki cserébe. Egy 54 négyzetméteres lakásban élt a feleségével és 3 lányával, később én is ebben a lakásban nevelkedtem. A halálos ágyán írt naplójában az egész életét össze akarta foglalni, a gyerekkorától kezdve a fiatalságán át egészen a középkorúságig mindent le szeretett volna írni, ám sajnos nem jutott a végére. A napló legutolsó lapján 4 rövid mondat áll: „Túl közel van már a halál. Nem írhatok többet. Egész életemben csak dolgoztam, és az élet elhaladt mellettem. Kérlek, ne ismételjétek meg a hibáimat!”

Sokat sírtunk a napló fölött az unokatestvéremmel, sőt, most, ahogyan erről írok, a szemeim újra könnyesek. Nagypapám gondolatai tették fel a pontot az i-re, tudtam, követnem kell az álmaimat, mindegy, hogy mennyire félek tőlük vagy hogy mit mondanak mások. Úgyhogy fogtam a magamat, felmondtam, és vettem egy egyirányú repülőjegyet Minszkbe, onnan Vilniusba, onnan pedig Reykjavikba. A történet eddigi tanulsága tehát: Ha valami nem tetszik, mozdulj! Nem vagy fa.

Utaztam mindenfelé Európában, a Közel-Keleten és Ázsiában. Tömérdeknyi izgalmas élménnyel gazdagodtam, rengeteg emberrel beszéltem, és közben megpróbáltam választ lelni a kérdésemre: vajon mi tesz boldoggá egy embert, egy társadalmat? A közvéleménykutatás eredményeként elmondhatom, a boldogság ezernyi tényező kombinációja, család, egészség, álommunka, hobbi, gazdagság például sokak szerint mindenképpen kell hozzá. A társadalom számára viszont van még valami, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy boldog lehessen.

Izland

Ezt az összetevőt Izlandon találtam meg, méghozzá a bizalom képében. A Kék Lagúnát akartuk meglátogatni, amelyért utólag azt mondhatom, hogy bőven megérte átrepülni a fél világot és bőven megérte átautózni a fél szigetet. Véletlenül egy belépőjeggyel többet vettünk, mert a srác, akinek szántuk volna, pont el volt foglalva. Végül nem tudta, hogy mi már rendeztük a jegyét, így ő is vett egyet magának. Ez csak másnap derült ki, amikor újra ellátogattunk a helyre. A pénztárnál megpróbáltuk visszaváltani az egyik jegyünket.

– Jó napot! Ne haragudjon, tegnap itt jártunk és véletlenül egy jeggyel többet vettünk.

– Van önöknél blokk? – A magas, szőke pénztáros srác kérdőn nézett ránk.

– Sajnos nincsen.

A tősgyökeres viking ekkor a mellkasára csapott és azt mondta:

– Oké, nincs szükségem a blokkra, egyszerűen csak megbízom bennetek. – Azzal kinyitotta a kasszát, kivette belőle a pénzt és átadta nekünk.

Izland után biztos vagyok benne, hogy a zászlójukat ki fogom tenni a lakásomban, hogy minden nap emlékeztessen rá, milyen értékeket is kellene, hogy képviseljek ahhoz, hogy én is boldog ember lehessek. Őszinteség, kedvesség és a természet iránti szeretet – ezeket mind Izlandon ismerhettem meg testközelből. Izland a legtisztább ország, ahol valaha jártam, és nem azért, mert fegyveres őrök készenlétben állnak, hogy megbírságoljanak, ha eldobsz egy rágógumit, mint teszik azt például Szingapúrban. Izland azért tiszta, mert az ott élők tisztelik magukat és a természetet egyaránt.

El Camino

Izland után az El Caminóra vezetett az utam. A híres zarándokúton 900 kilómétert tettem meg egy hónap alatt. Az úton akárki sétálhat, buddhisták, keresztények, ateisták egyszerre. Útközben rengeteg időd adódik rá, hogy átgondold az életedet, hogy csodáld a természetet, hogy más zarándokokkal ismerkedj össze. Számomra az El Camino sokkal több egyszerű gyalogútnál. Hiszek abban, hogy az El Camino egy csodákkal teli hely. Nem hiszel nekem? Akkor most elmesélem neked a Kit Kat fa történetét, és azonnal egyetértesz majd velem.

Valahol Navarre közelében ücsörögtem egy padon, a mellettem lévő asztalnál egy lány épp egy Kit Kat-et majszolt. „De jól esne most egy Kit Kat!” – sóvárogtam. „Áh, 1 euró túl sok egy szelet csokoládéért” – nyugtáztam, majd csokivásárlás nélkül hagytam el az üzletet. Amikor az El Caminón elhagysz egy falut, órákat kell sétálnod addig, amíg egy másikba nem érsz. Másfél órán át csak azon agyaltam, mennyire jól esne most egy Kit Kat. „Miért nem vettem egyet magamnak a faluban? Az örömöm most többet érne 1 eurónál. De szeretnék egy Kit Kat-et!” És akkor, másfél óra ácsingózás után, egyszer csak a semmi közepén ott termett egy Kit Kat fa. Nem viccelek, a kis fa ágairól egy rakat Kit Kat lógott le. Ki mondta, hogy a csokoládé nem teremhet fán? „Vegyél egyet, hogy erős maradj!” – Állt a felirat a fa elé rögzített táblán. A Kit Kat fa testesítette meg számomra a csodát, miatta hiszek abban, hogy bármi lehetséges, hogy vannak varázslatos helyek.

Fogadjátok meg a tanácsaimat!

No de, ha most minden történetemet elmesélném nektek, amik a másfél éves utamon történtek velem, egy egész regényt kellene elolvasnotok. Talán egy nap meg is írom majd. Mára már visszatértem Moszkvába, munkát keresek, ami egyébként sokkal bonyolultabb, mint azt az utazásom előtt gondoltam volna, de most nem is ez a lényeg. Adok nektek pár jó tanácsot.

  • Leírhatatlanul fontos, hogy kövessétek az álmaitokat! Viszont meg kell győződnötök róla, hogy ezek az álmok valóban a tieitek, és nem pedig a média vagy a rokonság erőltette rátok azokat.
  • Ha utazni akartok, kisebb utakkal kezdjetek! Ha nincsen sok pénzetek, próbáljátok ki a couchsurfinget, vagy esetleg a stoppolást!
  • Bízzatok meg a világban, és az kitárul majd előttetek! Ám ezzel egyidőben legyetek óvatosak is! Nem biztos, hogy a para tetkós csávónak kell mutogatnotok a képeiteket az Iphon-otokban.
  • Mindig legyen B tervetek, legyen nálatok pénz kajára és hostelre, ha a couchsurfing mégsem jönne össze!
  • Ha külföldön jártok, mindig emlékezzetek rá, hogy a ti arcotok képviseli az országotokat! Legyetek jók, akár még jobbak is, mint odahaza!

Én már inkább családra vágyom, mintsem egy hosszú útra. El lehet fáradni az utazásban, az állandóan váltakozó városokban és emberekben. Utazz úgy és annyit, ahogyan az téged kielégít! Amikor kicsi voltam, apukám rákényszerített, hogy sportoljak, és ha épp az ágyon lustálkodtam, mindig ezt mondta nekem: „Ha munka nélkül pihensz, elveszíted a pihenés örömét. Képzeld el, mennyivel édesebb lesz majd a relaxáció a kemény munka után!” Ugyanez igaz az életre is.

A horoszkópom szerint halak vagyok, úgyhogy most ezzel a számomra kedves idézettel búcsúznék: „Egy halnak sem kéne folynia az árral, vagy szembe úsznia vele. Arra kellene menniük, amerre menni akarnak.” Hallgassatok a szívetekre!

További cikkek: