,,Egyszer használatos”-barátságok

Akár bevalljuk magunknak, akár nem, mindannyian vágyunk arra, hogy bizonyos emberek, bizonyos társaságok elfogadjanak bennünket. Talán mindenkinek van egy-egy olyan élménye, mikor csak azért öltözött, beszélt, viselkedett úgy ahogy, mert szerette volna, ha egy bizonyos személy vagy személyek elfogadják és társaságukba avatják. És lehetséges, hogy ezzel a másik fél teljesen tisztában volt. Sőt, elképzelhető, hogy épp ezért engedett a közeledésnek. Tudta, hogy normál esetben semmik közünk nem lenne egymáshoz, de potenciált látott a ,,barátságunkban”, valójában pedig nem ránk, hanem az általunk elérhető javakra pályázott.

Személyes kötődés

A kora iskoláskori élményeken túl, nekem nem igazán volt részem ilyen tapasztalatokban. Ami viszont előhozta belőlem ezeket a gondolatokat, az az, hogy több, számomra igen fontos ember is átesett ilyesfajta negatív élményeken. Rajtuk pedig azt látom, hogy a hátra maradt sebhelyek mélyek. Nagyon mélyek. Az ő történeteik rávilágítottak számomra arra, hogy a barátság nem egy olyan dolog, amivel csak úgy szórakozni lehetne. Egy párkapcsolat esetében ezzel talán jobban tisztában vagyunk, de a barátságainkat sokszor hajlamosak vagyunk másodrendűként kezelni. Pedig ez is két ember szövetségéről szól, persze egész más szinten vagy még inkább: máshogy.

Kimondva, kimondatlanul: eddig kellettél

Az első történet egy beilleszkedési szituáció tipikus esete. Az újonnan érkezett diák keresi a belépési lehetőséget az osztályközösségbe, ehhez pedig ,,létrának” használja a másikat. Nem a személye számított, hanem hogy általa egy olyan társaság elérhető, ahova ő valójában tartozni szeretne, de csupán önmagáért nem fogadják be. Ezért kellett valaki, aki belépőként szolgálhat és rajta keresztül elérhető a vágyott pozíció. A másik sztori egy jellegzetes érdekbarátság esete. Főhősünk ,,bűne” annyi volt, hogy nyitott szívvel, a lehető legnagyobb jóindulattal és odaadással fordult egy olyan ember irányába, aki tökéletesen tisztában volt ezekkel a lehetőségekkel. Szépen ki is használta és amikor már materiális és szellemi javakkal sem tudott általa többet gyarapodni, rögtön eldobta. Azok a sebek, amelyeket viszont okozott, évekig nem gyógyultak.

Felelősek vagyunk a barátainkért

És ez a fenti állítás rögtön azzal kezdődik, hogy felelősek vagyunk azért, hogy kivel kötünk barátságot. Ha csupán egy erőforrást látunk a másikban, amelyhez a legrövidebb út az adott személy barátsága, akkor a lehető legaljasabb húzás, hogy elhitetem vele, hogy részemről ez ugyanolyan értékű kapcsolat, mint részéről. Akkor maradjunk simán osztálytársak, szaktársak, ismerősök, akik alkalomadtán segítenek egymásnak kölcsönösen, de senki nem vár többet a másiktól. Ha viszont úgy döntünk, hogy a másik kiérdemelte, hogy barátunknak nevezzük, akkor kezeljük úgy! Ne dobjuk el, ne forduljunk el, ha szüksége van ránk és tiszteljük úgy, ahogy ő minket! Ennek a két, hozzám nagyon közel álló embernek a példájából látom, hogy a bizalom nem megújuló energiaforrás. Ha elkockázzuk, vége. És ha a valódi barátink felé teljes emberséggel fordulunk, már egy kicsit szuperebb hely a világ.

További cikkek: