Élet egy toxikus családban I.

Az önutálat és a bűntudat egyvelege hasít szét legbelül. Számomra ez már egy szokványos jelenséggé nőtte ki magát, mely időtlen idők óta bennem él: láthatatlanul bújik meg, a magabiztosságom hiányából táplálja magát. Olykor úgy érzem, képtelen lennék szabadon ereszteni, már-már önmagam egyik elengedhetetlen darabjává vált. Velem van minden egyes nap, benne rejtőzik kapcsolataim magjaiban, az ételekkel és önmagammal vívott háborúban, létezésem minden zsenge momentumában.

Belső poklom

Megtanultam elszenvedni zajongó őrjöngését a fejemben, mely szerint nem érdemlem meg a szeretetet, ahogyan magát az életet sem. Engedem, hogy meghatározzon és megmondja, ki is vagyok valójában: miféle szörnyű személlyé kellene válnom – olyanná, mint amilyennek a szüleim tartanak. Megtámadja magamról alkotott bizakodó szemléletem, már nem tudom ki vagyok és egyáltalán ki lehetek. Akadnak alkalmak, amikor úgy érzem, hamarosan elhamvadok. Hatalmas erővel bír felettem és szabadulni tőle szinte lehetetlen. Apránként, mint egy tornádó pusztít szét ott mélyen legbelül, képtelenség tovább állni ezt a hányattatást. Fogságba estem, a jelenség fegyence lettem és senki sem tudja megmondani nekem, még mennyi ideig kell túlélnem mindezt, ami már csaknem átvészelhetetlen. Ezt, a mérgező szüleimből eredő jelenséget neveztem el a Semminek.

Az egészséges családmodell VS mi

Egy normális világban, ahol a családban létezik a feltétlen szeretet, a gyermek megtanulja szeretni önmagát. Képessé válik érzelmei kifejezésére és megélésére anélkül, hogy egy életen át el kellene fojtania, mert támadás éri miattuk. Egy mentálisan egészséges családban a gyermek aggályok nélkül sírhatja ki magát édesanyjának, nem válik felelőssé el nem követett bűneiért. A gyermek megtanul bízni, önmagától tisztelni, és ami a legcsodálatosabb: megtanul élni.

Az én világomban ezek a dolgok máshogy foglaltak szerepet, mondhatni nem is léteztek. A múltamban egy olyan gyermek létezik, aki megtanult élni a szégyen és a bűntudat ötvözetével: szégyenletes tett áldozata lett; megfosztottá vált saját gyermekkori ártatlanságától. Egy szexuális abúzus következtében megtanult rettegni a férfiak alattomos érintéseitől, ahogyan kétségbe vonni a végbement forgatókönyv valóságát, hogy semmi esetre se törjön felszínre. Elhallgatott fájdalmak, súlyos mozzanatok, melyek alkalomadtán leperegnek előtte, mint képek a filmvásznon… Megtanult csendben lenni. Az alaptalan, önbecsülést roncsoló álláspontok hangoztatása a szülők kiváltsága, ami mellett védekező válaszai nem léphettek érvénybe. Ízléstelenül becsmérlő szavak, szemrehányások és vádlások végtelen sorozata… Keserű mondatok visszhangoznak a fejében, gondolatok, melyek a tudatába égtek. Éhezik minden parányi elismerésre, a figyelemre, a megkaparinthatatlan szülői védelemre. Megtanulta bántani és okolni magát; vádat emelni olyan dolgokért önmagával szemben, amelyekért semmiképp sem ő volt a hibás. Nem volt, aki magához öleli és a fülébe súgja, hogy minden rendben lesz… Ez az akkori védtelen kislány él elrejtve bennem, a már fiatal felnőttkori énemben.

„Ha választanom kellene a testi és a szóbeli bántalmazás közül, inkább egy verésnek tenném ki magam. Annak megmarad a nyoma, így az emberek legalább sajnálnak érte. A szavaktól az ember csak megbolondul. A sebek láthatatlanok. Senki nem törődik vele. A valódi sebek százszorta gyorsabban gyógyulnak, mint a sértések.”

Susan Forward

Látszat és valóság

Egy középső testvér vagyok. A családban zajló, elcseszett dolgok tünete. Nővére vagyok egy olyan személynek, akit tőlem védelmeznek, és a húga egy olyan agresszív alaknak, kinek mélyreható ütéseitől és nyomorgatásaitól kiszolgáltatottan küszködtem örökösen – nem volt, aki segítsen. Lánya vagyok két olyan szülőnek, akik nem kaphatták meg mindazt, amire vágytak. Le nem zárt gyerekkori sérelmek árnyéka vetül mindennemű optimizmusra, beszennyezve a pillanatnyi kedélyállapotokat. Én váltam egy kopottas tükörré a számukra, melyet minden egyes alkalommal milliónyi szilánkra zúznak, hogy elkerüljék az őszinteséggel járó pofonokat. Látszólag olyanok vagyunk, mint bármely más rendes család, ahol nem vált mindennapos rutinná egy testi bántalmazás: anyagi helyzetünk ellenére megkaptuk mindazt a fizikai alapszükségletet, amely nélkülözhetetlen az életben. Normálisnak tekinthető körülmények között neveltek fel minket, ezernyi, számunkra gyermekkorunk nagyobb részét bearanyozó játékkal körülvéve. Volt izgalmakkal teli hangolódás az ünnepekre, húsvéti tojás festés és csoki keresés a kertben; a karácsonykor meglévő nyugalmas légkör, mely a hétköznapokra már csupán tengernyi halovány emlékké vált. De számomra a karácsony mindörökre egy fanyar, ideiglenes állapot marad, amely ha elmúlik, minden visszatér és az álarcok lehullanak. Kezdetét vette szabadesésem az önpusztítás kiegyensúlyozott kozmoszába, átmenet nélkül zuhantam, mint Alice a burkolt Csodaországba.

18

Elmúltál 18 éves?

Az oldalon található tartalom az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik, így a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretné, hogy ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!

Elmúltam Nem múltam el

További cikkek: