Élet egy toxikus családban II.

A cikk első részét itt találjátok, amiben a szerző felvezeti a háttértörténetét, bepillantást nyerhetünk a lelkiállapotába, megismerhetjük fájdalmának okát. 

Szeretetéhség

Megfékezhetetlenül szándékoztam pusztítani önmagam, megszerettem volna szabadulni attól a szörnyű, semmirevaló kislánytól, aki mindvégig a világegyetem legnagyobb csalódásának tartotta magát. Egy szeretetre nem méltó, elhagyható, mellékes teremtménynek, aki mindössze a feszültségforrása mindennek. Igyekeztem megsemmisíteni a bennem lakozó Semmit – a másodlagos, éjszínű személyem -, mely fáradhatatlanul gyilkol engem. Mely indukálta az éveken át tartó rosszulléteimet, hozzájárult kínzó evészavarom keletkezéséhez; amely megbetegített pszichésen és feldúlta énképem, majd eredményezett végzetes öngyűlöletet.

Megtanultam elfedni a külvilág számára az észrevétlen valóságot, mintha minden a legnagyobb rendben volna; színlelt gondtalansággal takargattam viharvert belső világom maradványait, melyre a szüleim sohasem voltak tekintettel. Rejtett galaxisomban saját testem alkotta a festővásznam, egyenletes, magára hagyatottságtól ordító sebhelyekkel bemázolva. Sejtelmük sem volt arról, mekkora hasadékot hagytak bennem, amit kétségbeesetten törekedtem szülői pótlékokkal betölteni. Így váltak a tanáraim, az orvosaim és a barátaim elengedhetetlen mellékszereplőivé életem azon fejezetének, amelyben megállás nélkül zuhantam az önrombolás szédületébe.

Örökölt sorsok

Örökösen igyekeztem mérföldeket teljesíteni azért az elismerésért, amelyet nem kaptam meg. Hasztalanul kerestem annak kulcsát, mely által elnyerhetem a figyelmet; bíztam abban, hogy egy nap elém állnak és hallani fogom mindazon dolgokat, amelyeket sosem lettem volna képes megmondani magamnak. Élt bennem annak a reménye, hogy egy nap majd bocsánatot kérnek mindazért, amit nem tettek meg, amikor magamra hagytak bonyodalmaim koloncával. De az igazság az, hogy nem teszem tönkre az életem, hanem azt választom, amit a lelkem valójában akar.

Minden kétséget kizáróan, a szüleim sosem szándékoztak volna készakarva fájdalmat okozni nekem, de mindezen nem kívánt dolgok eredménye egy életen át vonszolt seb marad számomra. Mára már tudom, hogy ez nem rólam szól, tulajdonképp soha nem is szólt rólam. Ebben a történetben saját gyermekkorukból származó sérelmeik táplálják mindazon toxikus összetevőket, melyek körülöttünk lebegnek – de többé már nem engedhetem, hogy domináns szerepet játszanak az életemben. Az üvegbúra, amely az évek múlása során csapódott rám, üvegszilánkonként fog darabjaira hullani körülöttem. Felszabadítva mindazt a belső nyomást, szélnek eresztve azt a szörnyet – a Semmit -, amely mint egy fogvatartottat bilincselt ehhez a természetellenes élethez.

Első lépés a gyógyulás felé

Kicsinyke, gyötrelemtől súlyos töredékek, életem kiemelkedő alkotóelemei. Mind idáig a hamis bűntudat ereje csonkított meg. Nem tudtam megítélni a megélt érzéseim jogtalanságát, vagy éppen megalapozottságát – egy azonban kétségtelen, hogy megléte erőteljes bűntudatot ébresztett bennem. Mindvégig a pszichiátriai megbetegedésem kirakósának darabjai után kutattam, számtalan önsegítő könyvbe merülve keresgéltem önpusztító életmódom magyarázatát, de valahogy mindig visszakanyarodtam oda, hogy az egyetlen baj velem van. Csakhogy egy szemernyi fénysugár a belső világom káoszában azt sugallja, van remény: én vagyok az egyetlen, aki megszakíthatja ezt az átható folyamatot és eldöntheti, ki szeretnék lenni. Úgy döntöttem, hogy önmagam leszek. Úgy döntöttem, meggyógyulok.

Pozitív önkép

Azt mondták, egy nulla vagyok. Ez vált azzá az egyetlen számmá, amely a mérleg kijelzőjén megadta volna számomra az örömöt és a végtelen elégedettséget, a tökéletességet. Azt mondták, rajtuk kívül senki más nem fog szeretni. De megérdemlem, hogy olyan emberek vegyenek körül, akik szeretnek engem. Nem érzem magam bűnösnek, amiért a húgom az egyetlen, akit a világon a legjobban szeretek; ahogyan azért sem, amiért a mások rólam alkotott pozitív, szüleimével ellentmondó véleményeire támaszkodom. Megérdemlem, hogy szeressem azt, aki valójában vagyok, és megbékéljek magammal.

A jövőbeli életemben melyet magamnak teremtek, az öncsonkítás vágya többé nem fog hangos lármát ébreszteni bennem; képessé válok sorsára hagyni az önmagamra veszélyes szenvedélyemet, a tömör öngyűlöletet. Már csupán önmagamnak szeretnék megfelelni, és megalkotni azt a személyt, aki legbelül valóban én vagyok. Megtanulom, hogyan szerethetem magam minden formában. Hiszen mindig van remény, és a választás lehetősége adott: itt az ideje felszabadulni a saját magam teremtette terror alól. Ez az én választásom.

18

Elmúltál 18 éves?

Az oldalon található tartalom az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik, így a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretné, hogy ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!

Elmúltam Nem múltam el

További cikkek: