Eljött a pont: jó lehet így egy életen át a szex?

Hogy egy klisével indítsak: a külső megfog, a belső megtart, a jó szex, együttlét pedig hozzá láncol. Töviről-hegyire elemezhetném és érvelhetnék a tézis mindhárom mondatrésze ellen avagy mellett, azonban írásomban arra kívánok rávilágítani, hogy miként éltem meg, amikor a külső és belső vonzalmat, akkori vágyaimat, megálmodott jövőképünket és öreg korunkat magam előtt látva egyáltalán nem tudtam elképzelni, hogy a megélt intimitás milyensége hogy lehet jó egy életen át.

Az első együttlét előtt,

beszélnék az odáig vezető útról, elvégre valahogy el kell jutni odáig is. Személy szerint nem egy buli alkalmával egy szórakozó helyi mosdóban, hanem az első komoly kapcsolatomban, akkori kislány-énemként szerelemben éltem meg az első szexuális élményeimet. Meghatározó volt ez a szerelem, mert tinédzser éveimben először éreztem azt, hogy őszintén, teljes szívvel és elfogadással, szeretve vagyok. Mindig is így képzeltem el az első együttlétet. Cikkemben nem kívánom meghatározni, hogy mily soká is történt meg a hivatalos bejelentéstől számítva az első élményem, úgy gondolom, az intimitás küszöbértékét magasan kiütné, így meghagyom az olvasó spekulációjára. Tulajdonképpen, a lényeg szempontjából nem számít. Minden tökéletes volt, eddig.

Egy éven át tartó dilemmám

Amíg nem éltünk nemi életet, minden harmonikus, kiegyensúlyozott, egyszóval idilli tinédzser párkapcsolatot éltünk meg. Maximum apróbb konfliktusok akadtak, de semmi tányérdobálás. Egy amerikai 2000-es évekbeli tinifilmre hasonlított a történetünk. Aztán megtörtént, kísérleteztünk, de sehogy sem lett jobb. Mindketten tapasztalatlanok voltunk, tán ez is gond volt, de minden kísérlet ellenére nem volt számomra élvezetes vele a szex. Hiába voltunk egymás szerelmei és legjobb barátai, a szex egyszerűen nem volt kielégítő. Nem passzoltunk és ezt nagyon sokára ismertem fel magamban. Úgy hittem, hogy fontosabb az a lelki kapcsolódás és találkozás, amely megadatott nekünk.

Na de, amit ez eredményezett:

konfliktus, tányérdobálás, visszafejlődés. Nyílván lelki szinten sem fejlődtünk és ezért indult hanyatlásnak ez a kezdeti idilli szerelem, de az, hogy a szex milyensége ennyire lelombozó volt, vagy akár az intimitás teljes hiányáról is beszélhetünk itt, az egyáltalán nem támogatta meg, hogy mi együtt maradjunk. Úgy látom, visszatekintve, hogy minden erőnkkel kapaszkodtunk a kapcsolatba, így egymásba és homokba dugtuk a fejünket, hogy tisztán lássuk: az nem volt egy kiegyensúlyozott párkapcsolat. A szakításunk előtt egy hónappal, megannyi kihívás után gondolkodtam el azon, hogy: jó lesz ez így nekem egy életen át? Ekkor voltam éppen 19 éves és oly szűk látókörűen gondolkodtam, mintha Isten csak ezzel örvendeztethetne meg engem, annyira elvakított a ragaszkodás.

Ahogy visszatekintek,

azt látom, hogy fontos lett volna erről kommunikálni. Megnyílni annyira, hogy nyíltan beszéljünk a szexuális igényeinkről, hogy mi működik és mi nem és, hogy hogyan lehet ezt hatványozottan jobban megélni. Nagyon szerettem akkor ezt a fiút, nem gondolom, hogy ez csak az ő hibája, de az akkori énünk úgy gondolta, hogy ezt csak így lehet megoldani. Nehéz, illetve kár spekulálni, de a kommunikáció hiánya természetesen nem csak ezen aspektusból, hanem más mélységekben is szükséges lett volna.

Beszélj róla, ha valami számodra nem oké. Nyílj meg és adj hangot az érzéseidnek a szexualitást érintő kérdésekben is. Szerintem erről nem szabad, hogy kellemetlen legyen kommunikálni, sőt: úgy gondolom, hogy a kommunikáció és önmagunk feltárása a másiknak segít magasabb szinten megérteni a másik felet, e kontextusban annak szexuális vágyait, igényeit.

További cikkek: