Én, én és én a dobogó összes fokán

Szeresd önmagad! De hogyan? Egy beszélgetős estén ezt a kérdést feszegettük, amely során ez a gondolat fogalmazódott meg bennem: „én azért érzem ilyen jól magam egyedül, mert saját magamat sorolom első, második és még harmadik helyre is.”

Ahogy ezt kimondtam, azonnal elgondolkodtam, hogy mennyire önző ember lehetek, hogy saját magamat rakom a dobogó összes lépcsőfokára. És ebben a pillanatban egy halom kérdés jelent meg a fejemben. Mit jelent ez? Hogyan jutottam el erre a pontra, mert régen biztos nem mondtam volna ilyet? Ez most azt jelenti, hogy én nem szeretek másokat? A mindennapokban is csak saját magammal foglalkozom? Ez alapján milyen barát vagyok én? És milyen barátnője vagyok én a páromnak? Hogy fogok így a segítő szakmában karriert építeni, ahol a másokra való odafigyelés a legfőbb alapkövetelmény? A kérdések áradata tovább folytatódott, amíg el nem jutottam odáig, hogy feltettem magamnak az utolsó kérdést: valóban én érdemlem meg az összes lépcsőfokot, nem kellene másnak is helyet adnom? Ezen a ponton nyomtam egy STOP gombot.

Álljunk csak meg egy pillanatra!

Gondolkodjunk tisztán és vegyük a kérdéseket sorra!

Mit jelent ez?  – Azon kívül semmit, hogy a húszas éveim közepére sikerült megszeretnem önmagam annyira, hogy ezt képes legyek előtérbe helyezni.

Hogyan jutottam el erre a pontra? – Hosszú folyamaton keresztül, aminek minden egyes perce építette önbecsülésem és én-szeretetem kis várát. Az úton, amit bejártam, akadt rengeteg sérelem és csalódás, amik mind építettek a jellememen, de azt mindig igyekeztem szem előtt tartani, hogy a személyiségemet ne a tragédiáim határozzák meg.

Arra a kérdésre, hogy milyen barát vagyok, csak a barátaim tudnak igazán válaszolni. Másokra irányuló szeretetem kérdése nem is igazi kérdés, hiszen tiszta szívből szeretem a családomat, a páromat és barátaimat is. Önmagam szeretetével csak még jobban tudom szeretni őket is, hiszen tudom milyen feltétel nélkül elfogadni a másikat.

Arra a kérdésre, hogy hogyan fogok pszichológusként segítő szakterületen elhelyezkedni, hamar megadtam a választ. Tökéletesen. Önmagam előresorolása nem önzőség, pusztán önvédelem, melyre szükség van minden nap.

Én, magam, önvalóm

Végül az igazi kérdés: tényleg én érdemlem mind a három lépcsőfokot? – Igen, igen és igen. Saját kis életemben ki más érdemelné meg ezeket a helyeket jobban, mint én, saját magam? Ki van mellettem mindig, amikor baj van? Én magam. Ki támogat, amikor szükségem van rá? Én magam. Ki az, aki mindig mellettem van, amikor más nincs? Persze, hogy én magam.

Talán kicsit személyiségzavarosan hangzik az elmélet, de a lényeg egyértelmű. Csak mi vagyunk magunknak igazán. Mi ismerjük az érzéseinket, a vágyainkat és az igazi háttértörténetét az életünknek, hiszen a mi kis cipőnkben csak mi jártunk. Éppen ezért mástól nem is várhatjuk el, hogy megadja mindazt a támogatást és szeretetet, amit mi elképzelünk, és amire vágyunk. A kis cipőnket kölcsön se tudjuk adni, ezért meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy önmagunk szeretete és előresorolása pusztán annyit jelent, hogy az életünket olyan irányba tereljük, amilyenben nekünk a legjobb lesz.

További cikkek: