Én és a jövő: egy kiszámíthatatlan, soha véget nem érő, de annál szebb kapcsolat

Kiskoromban sokkal okosabban éltem az életet, mint a húszas éveim elején. Akkor csináltam jól, amikor még nem rontottak el a félelmek és a kényszerek, és csak szűzen odadobtam magam a pillanatnak. Nem rágódtam sem a múlton, nem gondolkodtam sem a jövőn. Nem hiányoltam semmit, ami elmúlt, és nem szerettem volna olyat, amim soha nem is volt. Maximálisan jelen voltam a nap összes percében és másodpercében, kiélveztem a tizedmásodpercek összes örömét, szomorúságát és eufóriáját, és nem aggódtam semmin, csak csináltam, amit úgy gondoltam, csinálnom kell.

Akkor még legálisan engedtem meg magamnak a felfedezést, nem társult hozzá pánikszerű „most azonnal meg kell tervezzem az életem összes mozzanatát” – érzés. Majd valami megváltozott. A 24. életévemben végül úgy éreztem, fel kell tennem magamnak az egymillió dolláros kérdést: mégis mi a fészkes fene történt? Mert valami igenis történt, és történik is állandóan. De csak az élet.

Régebben soha semmi sem rémisztett meg jobban, mint a jövő. „Hova jelentkezzek egyetemre? Hogyan fizessem a tandíjat? Kezdjem rögtön pár millás diákhitellel az életem? Na és mi lesz, ha nem fog tetszeni? Megérné nekem ez az egész egyetem mizéria? Milyen lesz majd utána a munkám? Na és mikor lesz saját lakásom? Vajon minden hónapban ki kell nyögnöm magamból az albérleti díjat, ellehetetlenítve azt, hogy saját lakásra tegyek félre? Na és a gyermekvállalás? Azt mikor, kivel? Ismerem már? Remélem nem, mert a jelenlegi stressz-szintem nem viselné el. De mi van akkor, ha esetleg 29 évesen még 2-3 másik emberrel kell majd megosztanom az albérletet? Boldog leszek? Inkább: boldog vagyok?”

Dehogy voltam. Azon görcsöltem állandóan, hogy nem tudok megtervezni valami olyat, ami megtervezhetetlen. Az élet rendszeresen aláásta az épp aktuális tervem, és folyamatosan megmutatta, hogy mennyire kiszámíthatatlan minden. Egy önmagát még nagyban fogalmazó, pályaválasztás, nagybetűs élet, karrier, satöbbi előtt toporgó tinédzser számára kevés rémisztőbb dolog létezik. Az én lista- és tervmániámmal – ami ráadásul zabolátlan “én megmutatom a világnak” érzéssel volt fűszerezve – különösen keserves volt mindez.

6 évesen profi teniszező szerettem volna lenni, és ki tudja, talán ha nem születtem volna tölcsér mellkassal, mai napig versenyszerűen futkorásznék a salakpályán. 12 évesen már konkrét elképzelésekkel ecsetelgettem restaurátori jövőtervem a suliújság „mélyinterjújában”, de 13 évesen modellkedni kezdtem, 17 éves koromban végcélként pedig az orvosit néztem ki. Két év biológia és kémia fakultáció után, de még érettségi előtt 3 hónappal úgy döntöttem, hogy a célegyenesben megváltoztatok mindent, hogy egy újabb kihívás elé állítsam magam a villámokat szóró tanári tekintetek ellenére. Mindezt miért? Hogy közgazdaságtant tanulhassak. Na meg azért, hogy az egyetem végén rádöbbenjek, a multikörnyezet az élő temetőm. Ott álltam tehát 23 évesen a nemzetközi gazdálkodás alapszakos diplomámmal a kezemben, fejben mégis a légiutas kísérői karrieremet és készülő könyvem alaptörténetét tervezgettem. Igen, tudom, azt gondolod: nonszensz, ennek mi értelme?

És azt is tudom, hogy sok olyan ember van, aki ezt az időszakot pechnek és elpocsékolt időnek nevezné, és csak sajnálkozó, furcsa tekinteteket vetne rám. Számomra ez a rádöbbenéses folyamat – amely úgy gondolom, állandóan formálódik mindenkinél, csak sokan elnyomják – minden volt, csak nem elpocsékolt idő. És azt hiszem, valahogy így néz ki az a folyamat, amikor az ember lassan, de biztosan kezdi kiismerni önmagát. Nem egy nap alatt következik be. És azt sem állítom, hogy valaha véget kellene érjen.

Régen rettegtem és nyomasztott, ha a kiszámíthatatlan, megtervezhetetlen jövőre és problémáira gondoltam, most már inkább csak mosolygok, mert alig várom, hogy annak a sok kiszámíthatatlan, megtervezhetetlen, megjósolhatatlan dolognak a részese legyek. Úgy élek most, hogy ki akarom szippantani a jót, megtenni, amit úgy gondolom, meg akarok. Jól akarok élni, jól akarok lenni, szeretni, figyelni, tanulni, fejlődni, felfedezni, elfogadni az összes kínálkozó lehetőséget, esélyt adni az összes elképzelhetetlen álomnak.

Ezek amúgy mind tök nehéz dolgok. Igazából a legnehezebbek.  

Ha valamire rádöbbentem, akkor arra, hogy mennyire nem baj, ha az ember vált – aközben is legalább halad. Ehhez örök életemre tartani fogom magamat, így vagyok a legboldogabb. Ideje volt már annak, hogy leszokjak a tinédzserkoromból rám ragadt, teljesen felesleges, lélekmarcangoló görcsölésről.

Előbb vagy utóbb, ez vagy az lesz, így vagy úgy. És ez a lényeg szerintem. Ez az élet.

20on cikkíró-pályázat az olvasóknak

Mindannyian teli vagyunk álmokkal, célokkal és tervekkel, mégis könnyen előfordulhat, hogy életünk végül nem az előre eltervezett úton halad.
▫️ Ti hogyan képzeltétek el a jövőtöket, benne saját magatokat? Mitől féltetek a legjobban? Mit hozott végül a való élet, és milyen tanulságokkal gyarapodtatok?
▫️ Írjatok a fiatalkori kihívásaitokról: a megélt mélypontjaitokról, az elképzelt álmaitokról és terveitekről, a való életről, a kiszámíthatatlan jövő szépségéről vagy épp rémisztő mivoltáról!
▫️ Mesélhettek például arról, amit középiskolásként a felvételi ponthatár hirdetés előtt láttatok magatok előtt tervként, és arról, ahogy utána az álmotok és az életutatok alakult.
▫️ Lehet vicces, szomorú, emlékezetes, meghökkentő, traumatikus, boldog, felemelő, tanulságos, fontos vagy épp jelentéktelennek tűnő pillanat – egy a lényeg, hogy rólatok szóljon.

Meséljétek el a történeteteket egyes szám első személyben!

Terjedelem: 1-2 gépelt oldal.

Zsűri: a szerkesztőség.

Határidő: július 31-én éjfélig várjuk írásaitokat az info@20on.hu e-mail címre. A tárgy mezőbe írjátok be, hogy pályázat!

Díjazás: az első három helyezett írásait megjelentetjük a 20on oldalán, valamint nyereménnyel is készülünk számukra.

I. helyezett: a Vates ruházati márka jóvoltából 6990 forint értékű póló

II. helyezett: a Vates ruházati márka jóvoltából 5990 forint értékű póló

III. helyezett: Cinema City ajándék mozijegy 2D normál előadásra

A nyerteseket e-mailben értesítjük augusztusban.

Egyéb információk:

– A pályamű beadásával a Szerző elismeri, hogy a www.20on.hu Szerzői jogi tájékoztatójában foglaltakat tudomásul vette és elfogadta.
– A pályázatra beküldött írásokat a www.20on.hu a későbbiekben bármikor közölheti.

További cikkek: