Milyen az élet egy autista családtaggal? – 14 fontos megfigyelés

Ma ismét kékbe borul a világ az autizmussal élőkért, köztük legalább százezer magyarért. Sokatoknak ismerős lehet az Esőember vagy a Nevem Sam c. film, de elég csak Monkra, a flúgos nyomozóra, vagy Sheldon Cooperre, az Agymenők c. sorozat szereplőjére gondolni – őket mind ezen a széles skálán helyeztek el később. Most mégis úgy gondoltam, hogy az autizmus világnapja alkalmából nem szakirodalmat vagy filmajánlókat hozok nektek, hanem 14 pontban elmondom azt, hogy mit jelent ez az én családom számára.

  • Azt, hogy van valaki a családban, aki eltér az átlagtól, és mi ennek más jelentést adtunk az évek során: van egy olyan családtagunk, amilyen sok embernek nincs.
  • Azt, hogy olyan ez, mint egy libikóka, egyszer fent, máskor lent. Ilyenkor mi is megyünk vele, és elfogadjuk, hogy ebben a nagy lebegésben nem mindig azt látja, amit mi látunk – de ha mégis, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy másképp fogja értelmezni.
  • Azt, hogy szembe kell nézni az emberek gonosz és rosszindulatú megjegyzéseivel, de nem szabad ezek alapján meghatározni őt.
  • Azt, hogy bár nehezen kommunikál, nem adta fel sem ő, sem a család, a rokonság többi tagja, és megtaláltuk azt a közös hangot, ami szebben szól bármelyiknél.
  • Azt, hogy tudjuk, nem fog érettségizni, nem fog lediplomázni. Bár mi leérettségiztünk és lediplomáztunk, közel sem dolgoztunk annyit érte, mint ő azért, hogy megtanuljon olvasni és írni, hogy pontosan elvégezze a feladatait.
  • Pontosság. Betart minden szabályt. Ha azt mondjuk 13:00-kor ki kell kapcsolni a számítógépet, ahogy 13:00-at üt az óra, ha játék közepén is van, rögtön lekapcsolja.
  • Szülők, nagyszülők, nagynénik, nagybácsik, unokatestvérek büszkesége és szemefénye. Ez mit jelent? Azt, hogy egy olyan családban élek, ami soha nem akart átlagost nevelni belőle, és nem borult ki azon, hogy nem tudja megtenni azt, amit más gyerek megtud. Nem várta el, hogy másképp érezzen, mint ahogy teszi, elfogadta a kitöréseit is.
  • Mindig irigyeltem tőle – főleg vizsgaidőszakban –, hogy milyen hamar megjegyzi a szövegeket. Néhányszor meghallgat egy reklámot vagy bármilyen más szöveget, és fejből felmondja az egészet – legyen az akár rövidebb, akár hosszabb.
  • Bár nem a legkellemesebb szombat reggel hétkor arra ébredni, hogy “Meglepetés!” — és valaki ránk ugrik —, mégis az utána következő fél óra tömény kacagás kiszedi az álmosságot belőlünk.
  • A technika ördöge. Alig kilencévesen megszerelt egy számítógépet, szó szerint pár perc alatt, amit senki más nem tudott. Azt persze nem árulta el, hogy hogy csinálta, de nagyon élvezte azt, hogy van valami, amit csak ő tud.
  • Néhány éve megkonfirmált. Szebb, őszintébb, igazibb volt, mint bármelyikünké. Szorgosan tanult, felkészült rá becsülettel: “Ó sok keresztje van, de ez az én utam, mert hozzád visz Uram, mindig feléd.” Időről-időre megy ezen az úton, harcol az autizmussal, és nem hagyja, hogy legyőzze.
  • A családom nem az autista gyereket látta benne, és nem kényszerített rá olyat, amit ő nem tud. Megtanultuk a módját, hogy hogyan tehetnénk neki könnyebbé a tanulást és az alkalmazkodást.
  • Sok mindent nem tud és nem is fog tudni, ami nekünk hétköznapi és egyértelmű. Mi pedig soha nem fogjuk tudni azokat a dolgokat, amiket ő a hosszú évek során megtanult és megtapasztalt.
  • Milyen céllal adta az élet pont nekünk? Sok iskolai gúnyolódás és csúfolódás után, az unokatestvérem — a testvére —  határozott módon odaszólt: “Azért adta őt nekünk Isten, mert tudta, hogy mi képesek leszünk arra, hogy olyannak szeressük őt, amilyen.”

További cikkek: