Ezt adta nekem a Micimackó – 138 éve született A. A. Milne

Emlékszem, 2011-ben játszották a Micimackót a mozikban. Kitörő izgalommal álltunk be legjobb barátnőmmel, Fruzsival, a jegypénztár előtti kígyózó sorba, ami azonban – hiába áltatom magam – inkább az akkor aktuális Harry Potternek szólt, mintsem a jól ismert csacsi öreg medvének. Harry Potter, ugye? – kérdezte unott, rezignált pillantással a jegypénztáros srác, már készítette is a jegyet, de még időben sikerült tisztáznunk a Micimackós, gyermekkort felelevenítős szándékainkat. Akkor láttam a mesét először felnőtt fejjel. 138 évvel ezelőtt, ezen a napon született meg A. A. Milne, a legmackósabb mackónak az atyja. 

Először nézzünk a dolgok mögé: a Micimackót az élet írta, nem pedig a képzelet  

Ha visszamegyünk az időben, valószínűleg senki sem gondolta volna – de legfőképp maga az író, A. A. Milne és kisfia, Christopher Robin nem -, hogy ekkora világkarriert fog befutni az ártatlan plüssmackó, amit az író kisfia kapott még kiskorában. Sőt, a könyvben szereplő összes többi állat is – Malacka, Tigris, Kanga, Zsebibaba – a kis Christopher játékai voltak.

Igen, jól sejtjük: az író kisfia ihlette Róbert Gidát, kettejük sétahelyszínéül szolgáló Ashdown-erdő pedig a Százholdas Pagonyt. A Micimackó nem is annyira mese, sokkal inkább mesésített valóság, amihez elég volt hozzácsapni egy kis képzeletet, hogy megszülethessen a generációkon átívelő, mindannyiunk által kedvelt csacsi öreg medve.

Így született meg az ártatlan történet, amely tönkretette a saját ihletadóját

 Gondoltuk volna, hogy ami millióknak okozott boldogságot és csillogó szemeket, tönkretette az egyetlent, aki ihlette: Róbert Gidát (vagyis Christopher Robint)? Márpedig igen: Christopher Robin egyáltalán nem volt oda azért, hogy édesapja mesehőssé avanzsálta, töretlenül hangoztatta, hogy megutálta apja könyveit, úgy érzi, pénzzé, karrierré, sajtótermékké formálták gyermekkorát.

Ugye mindenki érti, ezt miért mondom? Játszi könnyedséggel tesszük tönkre azt, akit a legjobban szeretünk. Ez persze csak háttértörténet, de nagyon is hozzátartozik az egész Micimackó kálváriához: ártatlan gyermekmese ez, melynek hátterében közel sem olyan gondtalanul bugyuta az élet, mint a Százholdas Pagonyban.

Apropó, bugyuta…

…a Százholdas Pagony lakói vajon bölcsek vagy épp bolondok?

Amikor tehát ott ültem a moziban, arra várva, hogy ismét hatalmába kerítsen gyermekkorom története, nem akartam elhinni, hogy milyen gondolatokat indított el immáron „felnőtt fejemben” a fellegekbe magasztalt fikció. Míg totyogósként géniuszokat láttam a Százholdas Pagony miniatűr lakóiban, abban a szent minutumban inkább gyagyásokat, kedves kis bolondokat, vicces őrülteket.

Próbáltam elhessegetni a kiforratlan, zavarba ejtő, kezdetleges felismeréseket a mézfüggő, obszesszív-kompulzív szenvedélybetegről (Micimackó), a szorongós, kisebbségi komplexusosról (Malacka), a figyelemhiányos hiperaktívról (Tigris) és a súlyos depressziósról (Füles), de végül rájöttem: „bölcs”, „bolond” – végül is, egyre megy, nem? De. 

Hajszálvékony a határ a szerelem és az utálat, a józan ész és az őrület, a bölcsek és a bolondok, a tökéletlenség és a tökéletesség között. Ebben a képzeletbeli világban annyira tökéletlen mindenki, hogy szinte már tökéletes: talán épp ez kell ahhoz a  harmóniához, empátiához és törődéshez, ami a lakókat összeköti – és amit nekünk is adaptálni kellene mindennapjainkba. (Ha még további életre szóló tanulságokat kellene írnom, akkor persze szeressünk és fogadjunk el másokat pont úgy, ahogy a Százholdas Pagony lakói, vegyünk példát a figuráktól a problémamegoldás, a személyközi kommunikáció és intézményi menedzsment módjairól – satöbbi, satöbbi, satöbbi.)

A harmadik dolog, amire rádöbbentett a mese: alig van csönd az életünkben

– „Ezt én is szeretem – mondta Róbert Gida. – De hogy mit szeretek  legjobban csinálni? Semmit. – Hogy csinálsz Semmit? – kérdezte Micimackó, egy darabig elgondolkodva. – Úgy, hogy mikor rád kiáltanak, éppen, amikor indulsz, hogy csináld: „Mit csinálsz most Róbert Gida” – és azt feleled – „Ó, semmit” ˜ – és mész, és csakugyan nem csinálsz semmit. – Ahá! – mondta Micimackó. – Most majd ilyenféle dolgokat csinálunk, ami semmi. – Ahá! – mondta újra Micimackó. – Az ember csak megy, odahallgat olyasmire, amit úgysem hall, és nem izél semmivel.”

Róbert Gida és Micimackó ikonikus párbeszédét ezúttal dermedve hallgattam: a fenébe is, hát ez tisztára igaz – gondoltam.

De most komolyan, hová tűnt a csönd az életünkből? Amikor az ember egész egyszerűen csak hallgat. Befele és kifele. Önmagába és önmagán kívül. Egyáltalán hol lelhetnénk rá ebben az idő- és energiaigényes bolondokházában (életben)? Miért nem állunk meg a nagy rohanásban, miért olyan nehéz magunkban hallgatni, figyelni? Miért nem tudunk csöndet tenni a fejünkben?

Ikonikus könyvhöz ikonikus mondatok is dukálnak

Mivel A. Milne éppen ma 138 éve született, úgy illik, ha méltó zárásként kiemelem könyvének legkedvesebb mondatait, örök érvényű üzeneteit a barátságról, szeretetről és hűségről, hogy Insta-, Facebook-, Twitter-kompatibilis mondatokká váljanak.

Kezdem a személyes kedvencemmel, azzal, amit már mindannyian kívülről fújunk és rongyosra ismételjük:

„– Pont jókor jössz, mert ez a nap legjobb része.
– Melyik az a rész?
– Az, amikor te meg én mi leszünk.”

Folytatom azzal a mondattal, aminél szerintem semmi sem írja le jobban a hiány és a kötődés fogalmát:

„Már minden helyen kerestelek, ahol nem vagy, csak azt a helyet nem találom, ahol vagy. Csak azt tudom, hogy ott vagy, ahol én nem vagyok. De hol vagyok én? Azt kívánom, bár itt lennél, hogy megmondd. Esetleg ha nagyon-nagyon erősen kívánnám, akkor itt lennél?”

Zárásként pedig egy örök klasszikus:

„Malacka: – Hogyan betűzöd azt, hogy szeretet?
Micimackó: – Azt nem betűzik, azt érzik.”

Ki-ki döntse el: mestermű vagy véletlen világsiker?

A Micimackó titkát egyébként a mai napig csak találgatják. Egyszerűen nem tudni, miért szeretjük ezt a mesét ennyire a világon, miért fogjuk gyerekeinknek is a 94 évvel ezelőtt született mesehőst mutogatni. De fogjuk. Legalábbis én, az biztos. De hogy 20 éves korában is megnézetem vele még egyszer a filmet, az is biztos. Három apró tanulsággal ugyan, de gazdagabb lesz az élete.

Az idézetek A. A. Milne: Micimackó című könyvéből származnak (Móra Könyvkiadó, 2006.)

További cikkek: