Fiatal Felnőttek Dühöngője

Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, a magyar emberek különösen sokat panaszkodnak és zsörtölődnek. Nem vagyunk a legoptimistább nemzet, ez kétségtelen. Ráadásul nem is csak idősebb generációk zsémbeskednek, de mi, fiatal felnőttek sem vagyunk semmik. Gyakran úgy fortyog bennünk a düh, mint Etnában a láva, megállás nélkül szitkozódunk.

Egyébként nem állítom, hogy nincs rá okunk, mai fiatal generációként a kapunyitási pániknak köszönhetően különösen nehéz helyzetben vagyunk. Tucatnyi nyomasztó kérdés árnyékolja be a mindennapjainkat, fogalmunk sincsen, mikor és miből veszünk valaha saját ingatlant, nem tudjuk, biztonságos-e családot terveznünk ilyen klímahelyzet mellett, de sokunknak még csak arról sincsen halványlila dunsztja sem, hogy milyen pálya felé kellene orientálódnia. Lakhatási szorongás, elavult oktatás, halogatás gyanánt művelt diplomahalmozás, bizonytalan jövőkép… Ne mismásoljuk el, igenis van okunk szorongani, van okunk dühöngeni.

Nem mindegy, miként

Mégsem mindegy, hogyan tesszük azt. Ahogyan perszer az sem, hogy valóban olyanon tombolunk-e, amin jogos. Én gyökereiben nem támogatom az állandó panaszkodást, hiszen sokkal hasznosabbnak gondolom a pozitív, megoldásorientált mentalitást, de most eltekintve alap felfogásomtól inkább koncentráljunk arra, hogyan dühöngjünk, ha már mindenképpen dühöngenünk kell.

Íme, pár, általam fontosnak vélt alapszabály:

– Igyekezzünk minél rövidebbre zárni a dühöngést! Vezessük le a feszültséget sporttal, meditációval, kezeljük jól a helyzetet és magunkat is!

– Törekedjünk a minőségi háborgásra! Igen, arra. Használjunk érveket, fogalmazzunk egész mondatokat, kerüljük az alpáriságot, de ha mégis úgy érezzük, muszáj káromkodunk (de nem muszáj), legalább fantáziadúsan és választékosan tegyük azt!

Csak mert mi épp dühösek és borúlátók vagyunk, nem kötelező mindenki mást is lehúznunk magunk körül. Az a pesszimizmus, amelyet görcsösen próbálunk a körülöttünk lévőknek is átadni, kifejezetten undorítónak hat kívülről.

– Végképp ne próbáljuk meg elérni, hogy ha nekünk rossz és másnak nem az, végezetül nekik is szar legyen! Ne fájjon már az, ha másnak nem fáj! Örüljünk egymás sikereinek és pozitív periódusainak, ne hagyjuk, hogy a zöld szemű szörny mindent tönkre tegyen!

– Ne hagyjuk, hogy a düh nem kívánt fizikai tettekig fajuljon! Ha például tudjuk magunkról, hogy részegen agresszívvá válunk, inkább ne tetézzük paprikás hangulatunkat szeszes itallal! Nem oldunk meg semmit sem akkor, ha a falat, sem akkor, ha más képét verjük be.

– Persze mind ezek mellett is törekedjünk inkább arra, hogy a napos oldalt keressük! A zsörtölődésre szánt percekkel a saját életünket keserítjük meg, és a legkevésbé sem visznek minket közelebb a megoldáshoz.

Fiatal Felnőttek Dühöngője

Egyébként nemrégiben bukkantam rá a Fiatal Felnőttek Dühöngője nevű Facebook csoportra, melyben huszonévesek tucatjai vezetik le a feszkót nap mint nap. Mit ne mondjak, remekül szórakoztam az ordenárébbnál ordenárébban megfogalmazott kiakadásokon. Már csak azért is hasznos volt böngésznem, hogy rádöbbentsen: állandóan picsogni nem menő dolog. Egyébként a dühöngő ugyan gyakran trágár, gyakran túlzó, mégis azt mondom, ezerszer is inkább egy ilyen platformon adjuk ki magunkból, amit ki kell, (vagy amiről mi úgy érezzük, ki kell) mintsem valami olyan helyen, ahol másokat lehúzunk vagy bántunk. 

További cikkek: