Fogadd el a „furcsaságod”! – Rögös út a különcségem és a biszexualitásom elfogadásáig

Az élet változások hosszú és elkerülhetetlen sorozata. Habár valahol mélyen már a születésünk pillanatától kezdve belénk van kódolva a végkifejlet is, mégsem tudja senki sem kiszámítani, hogy hosszú távon ki is lesz belőle. Egyvalami azonban bizonyos. Aki különcnek születik, az egész életére különc marad. Társadalmunk pedig nem szívleli a különcöket.

Kezdettől fogva úgy nevelnek bennünket, hogy megfeleljünk egy elvárt, állandó normának. Végső soron mindenkit egyetlen dobozba próbálnak besuvasztani – akár beleillik az illető a képbe, akár nem. Még az iskolai kerettanterv is úgy van kialakítva, hogy egyforma embereket neveljenek ki: fiatalokat, akik elfelejtenek képzelni és álmodni, és kérdés nélkül elfogadják a normát, beállnak a sorba. Leszámítva persze, amikor valami végül „félresikerül”.

Már fiatalkorban meglátszik, ha valaki nem bedobozolható, és kicsit más, mint a többiek

Ezek a fiatalok a különcök. És a társadalom bizony nem szereti a különcöket. Igazán biztos vagyok mindebben, hiszen magam is különc vagyok. Amikor először iskolába mentem, már tudtam, hogy az leszek. Reménnyel telve indultam el az utamon, ám társaim folyamatos bántalmazása és gúnyolódása nagyon hosszú időre kiölte belőlem a reményt.

A bántónak szánt, otromba beszólások mellett nap mint nap kaptam ártalmatlannak álcázott kommenteket is. „Furcsán öltözöl!”, „Miért szereted azt? Annyira gyerekes vagy!”, „Olyan szép lehetnél, ha…” – mindenkinek megvolt a saját véleménye rólam. És egyik sem illett ahhoz, aki voltam, de ők képtelenek voltak ezt felismerni. Én viszont lassan felismertem a szándékot a megszólítások mögött. Évekig próbáltam olyanná formálni magam, aki megfelel a társadalomnak. Istenem, nagyon próbáltam beilleszkedni! De valami mindig félrecsúszott, és sosem voltam, sosem lehettem elég jó.

Ez idő alatt alakulhatott ki bennem a Szorongás

A hang, ami azért felelt, hogy megtalálja a számomra biztonságos megoldást. Végül is, egy dologgal szolgált. Azt találtuk ki, hogy az egyetlen biztonságos megoldás az lehet, hogyha teljesen elzárkózom a külvilágtól, és bezárom magam az elmém erős kőfalai mögé. Sem én, sem a színeim nem láthattak napvilágot. Nem voltam elég szürke, így szintetikusan kellett elhalványítanom a színeket. Lassan rá kellett ébrednem, hogy bár önmagam árnyékává váltam csupán, a társadalom ismét csak kívülállóként bélyegzett meg.

Évek teltek el, és a szürke falak vastagabbak lettek, a félelmeim erősebbek, a bizalmatlanságom szembetűnőbb. Ellenségessé váltam az emberek felé, akik egy kicsit is fenyegetőnek bizonyultak számomra első megítélésre. Ekkor úgy képzeltem már, hogy egészen normális vagyok. Azután pedig a falaim egyszerre omlottak le, hosszú idő után ismét beszínezve a világomat, amikor megismertem valami olyasmit, amit már régen nem tapasztaltam. Igaz barátságot és tiszta, feltétel nélküli szeretetet. Ez egyszerre erősített meg és gyengített el nagyon.

A Szorongás nem tűnt el, de megtanultunk összedolgozni

Lassan ráébredtem, hogy a lány, aki az első igaz barátom volt, időközben sokkal mélyebb érzéseket váltott ki belőlem  – úgy gondoltam, szerelmes lettem. Ez pedig elképesztően megijesztett, hiszen igazán témába vágott. Én, a különc, az életemben élő furcsa emberek legfurcsábbika, még szeretni sem voltam képes úgy, mint a „normális” emberek.

Én annyira nagyon más vagyok! – ébredtem rá. Végre megértettem valamit, amit eddig homály fedett a személyiségem mélyén. Az érzéseim végül helyre kerültek. Rövidebb idő alatt elfogadtam saját magamat, és büszkén beláttam, a biszexualitásom tiszta, és nem rosszabb, mint bármilyen másik irányultság. Megbékéltem magammal, és így, hogy végre ismerni kezdtem az embert, akivé váltam, könnyebb volt elcsendesíteni az agyamat. A Szorongásom sosem szűnt meg, de megtanultunk összedolgozni. A falaimat kockáról kockára kezdtem el lebontani, és belőlük biztonságot nyújtó, de nem elszigetelő kastélyt építetettem.

A gyógyulási folyamat hosszú volt, de gyümölcsöző

Annak köszönhetően, hogy tudtam, ki vagyok, és olyan emberekkel sikerült körbevennem magam, akik hasonlóak voltak hozzám. Furcsák. Különcök. És főként lenyűgözőek! Együttesen építettünk egy dobozt önmagunknak. Egy dobozt, amibe bárki beleillett. Az a jó a furcsa emberekben, hogy számukra nem léteznek kívülállók, hiszen egy ponton mindannyiunkat kezeltek már úgy, mintha azok lennénk.

Megtanultam szeretni az embereket magam körül, és megtanultam szeretni önmagamat. Nem hiszem, hogy ezt elérhettem volna anélkül, ha nem szeretek bele abba a csodálatos lányba. És megeshet, hogy ennek ellenére egyáltalán semmi nem történt közöttünk, de barátok maradtunk, és máig ő az egyik legerősebb támaszom. Már nem hiszem, hogy úgy érzek iránta, mint akkor, régen. De nem csak egyféle szeretet létezik. Ezer és ezer féle különböző szeretet létezik, és normális, ha mindenkit különféle módokon szeretünk.

Minden barátomat, aki valaha támogatott, mélyen és odaadóan szeretem. És hálás vagyok nekik, mert mutattak nekem egy utat, amelyet magamtól sohasem fedeztem volna fel. Egy utat, kilábalva a félelemből és a traumámból. Egy utat, ami a szeretet felé vezetett. Egy utat, ami végül ráébresztett, hogy végső soron senki sem tökéletes – és ezáltal senki nem illik bele abba a bizonyos dobozba. Egyesek csak jobban tettetnek, mint mások, mert meg akarják védeni önmagukat – és ez is teljesen rendben van.

Megtanultam, hogy különcnek lenni nem rossz, és nem elszigetelő

Csak egy kicsit… más. De másnak lenni igenis jó! Nem lehetünk mind egyformák, milyen lenne úgy a világ? Tudom, hogy hozzám hasonlóan rengeteg fiatal számára fájdalmas és nehéz az önkeresés útja, csak mert úgy érzik, hogy valamiért túlságosan különböznek a többiektől. Ezeknek a fiataloknak a következőt üzenem:

Sosem rossz dolog kiállni azért az emberért, aki belül lenni szeretnél, mert az az ember csodálatos. Ne érdekeljen, ha a társadalom szemében nem vagy elég szép, mainstream, heteró, vagy cisznemű. Ebben az életben egy lehetőséged van azzá a bátor, erős felnőtté válni, aki lenni szeretnél. Ne hagyd, hogy a társadalom felesleges normái visszahúzzanak! Hidd el, a világ mindig varázslatosabb és fényesebb hely lesz, amikor valaki felvállalja és befogadja a furcsaságát.

További cikkek: