Görbe tükör a világról – Cyla, az Insta-celeb kritikus

Kajdi Csaba, a Visage modellügynökség vezetője már nemcsak munkájában mondható sikeresnek, hanem Magyarország legújabb (ál)influenszereként, Cyla néven az Instagram világát is meghódította: buta, önjelölt celebekről készít paródiát, akik teljesítmény és valódi eredmény nélkül váltak sztárokká a közösségi média világában. A felkapaszkodott, újgazdag sztáremberek java mögött általában nincsen se érték, se tudás, se műveltség – talán nem túlzok, ha azt mondom, akkora szüksége volt társadalmunknak Cylára, mint egy falat kenyérre.

Napjaink virtuális problémái

Nem is olyan régen figyeltem fel Cylára az Instagramon: először csak baromi viccesnek tartottam, ezért elkezdtem kicsit kutakodni utána. Érdekelt, ki is az az ember, aki bevezette a cicimutogatós dilettantizmus fogalmát. Bár nincs szerencsém személyesen ismerni, a vele készített interjúkból és természetesen a #cylakulturpercek által úgy érzem, Kajdi Csaba nemcsak remek humorérzékkel megáldott, hanem egy rendkívül intelligens és önazonos figura.

Olyan valós problémákra hívja fel a figyelmet, amiket sajnos nagyon kevesen vesznek komolyan, hiszen az influenszerek fertője látszólag nem olyan égetően fontos, mint a gyermekéhezés vagy a globális felmelegedés problémája. Természetesen a kettőt nyílván lehetetlen egy lapon említeni, de tény, hogy a közösségi médiában mozgó személyeknek óriási hatása van egy-egy életvitel, súlyosabb esetben személyiség kialakításában, újra alakításában.

Kajdi Csaba tehát a lényeget megfogván felhívja a figyelmet arra, hogy a dubajozó örömlányok bizony akárhogy tepernek, nem lesznek valódi modellek, az Instagram név mellé biggyesztett official pedig nem tesz vörösszőnyeges sztárrá. Arról nem is beszélve, hogy az emberek már nem is influenszereket követnek, hanem inkább reklámfelületeket. Kellett már egy kis fricska a világról, amelyben mozgunk és élünk: Cyla humoros, egyedi, sajátos stílusával fejezi ki véleményét az érdem nélküli Insta sztárokról.

Modellszakma felhígulása

A mondvacsinált influenszerek a „topmodell” fogalmat is átalakították: régen a modellszakmának még volt presztízsértéke. Ha meghallottuk a modell szót, rögtön Claudia Schiffer, Cindy Crawford és az álomszerű felfedezések története jutott eszünkbe. Tudjátok, amikor még ezeket a lányokat az utcán szólították meg, és évek kemény munkája után váltak a legismertebb szupermodellekké. Ma már ahhoz, hogy valaki modellnek titulálja magát, elég egy csinos, nagy követőszámmal rendelkező Instagram profil, esetleg egy valóságshow-ban való szereplés, egy szépségverseny döntőjébe való bekerülés, vagy csak szimplán tartalomnélküli posztolgatás a nagyobb luxus kellős közepéről. Hát nem szomorú? Pár évvel ezelőtt egy manöken a teljesítménye miatt lett ismert, nem pedig az Instagram követői száma miatt.

Természetesen az Instagram csajok közül is kerülnek, kerülhetnek ki piszkosul tehetséges lányok, de döbbenet látni, hogyha eldobok egy követ, szinte biztosan egy önjelölt modellt talál el. Ebben csak az a még szomorúbb, hogy a nagy követőbázissal rendelkező Instagram sztárok rengeteg ambiciózus, szorgalmas talentumtól veszik el a lehetőséget. A modell és/vagy üzletasszony foglalkozást egyébként az összes olyan celebünkre ráhúzzák, akikről fogalmunk sincs, hogy miből élnek. Az eltartott vagy az ingyenélő kevésbé hangzik jól, nemde?

Kultúra, intelligencia megjelenésének teljes hiánya a közösségi médiában       

Tehát míg őseink birodalmakat építettek és provinciákat hódítottak meg, addig mai véleményvezéreink a Facebookon és az Instagramon terjeszkednek. Kedvencük a „mélyreható és átütő”, „te is meg tudod csinálni!” – szlogen. „Ösztönöznek”, „példát mutatnak” és „okítanak” azzal, hogy életmódot váltanak ezredjére, felkenik a tesztelésre kapott csodakrémeket, és lenyomnak „közkívánatra” pár élőt – amiben az esetek többségében szerencsétlenül lekoordinált reklámok vannak.

Egyébként egy bizonyos szintig a hirdetésekkel semmi gond, ha az nem idétlen, hanem gondosan felépített (pár héten belül ne legyen már öt különböző márkájú kedvenc ránctalanító krémünk). A szponzorált tartalmak mellett hozhatnának valami igazán példamutatót, valódi értékűt, a tengerparti fenék- és cicimutogatás helyett elmesélhetnék, milyen turistalátványosságok vannak jelenlegi nyaralóhelyükön, milyen könyveket olvasnak mostanában, és igazán büszkék lehetnének egy elsajátított szakmai bizonyítványra vagy akár egy diplomára.

Csak óvatosan!

Sokszor belegondolok abba, hogy mi lenne ezekkel az emberekkel, ha holnaptól mondjuk nem lenne közösségi média. Összeomlana az úgynevezett brandjük: a virtuális önmaguk helyett az e mögött megbújó valódi ént kéne felépíteniük. Ez azonban sokkal hosszadalmasabb, nehezebb és kihívásokkal telibb. Bárt értem: könnyebb egy holtágon kajakozni, mint egy vízesés közelében raftingolni.

Ideje lenne, hogy a vízesést is célba vegyék.

További cikkek: