„Gratulálok, kisbabája lesz!” – Amikor a csodák a pocakunkba hullanak

A terhességi teszten meglátott két csík nem kicsit tudja kiütni a biztosítékot. Nyilván máshogy hat, amikor az ember számít rá, tervez vele és máshogy amikor csak “biztos-ami-tuti csinálok egy tesztet, de úgyis negatív lesz”. Az utóbbi csoportba tartozók koppannak. Ide tartoztam én is.

Amikor azt hiszed, egyenesbe jönnek a dolgok, jön egy vargabetű – de a legédesebb fajta

Épp kezdett körvonalazódni a mentális stabilitás látképe előttem, épp kezdtem magabiztos lenni a munkámban, épp kezdtem kapirgálni, hogy miféle lény vagyok én (ami tuti: gyíkember nem) és merre szeretnék tartani. Szerettünk volna gyermeket, majd egyszer, de miért ne legyen egy csavar a dologban… Az élet egyszer csak bumm, bedobta a bombát: mostantól gondolkodj és gondoskodj egy másik életről is.

Boldog vagyok? Igen.  Szorongok? Igen. Röhögök magamon amikor elbőgöm magam mert elfogyott a palacsinta? Naná, magamon tudok a legjobbakat röhögni. Aztán néha esténként gyertyát gyújtok, hogy nézzem a lángját (azt mondják ez jó kis szorongásoldó) és sírok és sírok és járom végig a legnagyobb magasságokat és mélységeket pár perc alatt. És tudjátok mit? Hormonhullámvasút ide vagy oda semmi pénzért nem adnám. Az ilyen gondolati kalandozások során pedig születnek a levelek, elhatározások, fogadalmak, amelyekről csak remélni tudom, hogy meg tudjuk valósítani, és amelyeket egyszer – bízom benne – hogy mosolyogva fog olvasni a kicsi fiúnk.

Csodák márpedig léteznek – benned és bennem is

“Kedves Kisfiam,

25 éves vagyok, amikor ezt írom Neked. Durván 3 hónap múlva már a kezünkben tarthatunk és elmondani nem tudom, mennyire várunk Téged.

Nem reméltük, hogy érkezel hozzánk. Én voltam a “gyenge láncszem” – úgy tudtam nem lehet majd gyermekem (vagy talán, sok-sok beavatkozás árán…). Te mégis itt vagy, meg sem állsz a hasamban, érzem, ahogy csuklasz, érzem, ahogy pörögsz-forogsz. A dörömbölésedkor mindig átfut az agyamon, hogy „hála az égnek, kezdődik megint a buli Apraja-falván”. Ilyenkor tudom, hogy Te jól érzed magad odabent.

De tudod, sok a félelem is bennem: félek, hogy elég jó szüleid leszünk-e. Nem szereztem diplomákat, papírokat, csak munkatapasztalatot, sem saját házat, sem sok megtakarítást, de huszonévesen még sok élettapasztalatot sem. Eddig magammal voltam elfoglalva: küzdöttem a saját démonjaimmal, a pánikbetegséggel, a depresszióval, a kapunyitási pánikkal. Most pedig a Te kis életedért leszünk felelősek édesapáddal. Minden korábbi érzésem ellenére, amelyek csak azt sugározták felém: gyenge vagyok, most mégis bivaly erősnek érzem magam. Furcsa egy érzelmi pálfordulás ez. 

Te itt vagy, az orvos szerint a létezésed szó szerinti csoda. Harcos vagy. Én pedig méltó akarok lenni rá, hogy az édesanyád lehetek. Nem akarlak nevelni. Terelni szeretnélek, de nem elfojtani benned a jót, a kreatívat, az ösztönös, gyermeki őszinteséget, a csodálatot. Szabadnak szeretnélek látni. Nem úgy, hogy rád hagyok mindent – hiszem, hogy szükséges az iránymutatás. De nem akarlak a saját arcomra formálni. Persze, mondhatjuk, hogy ez szép szándék, de közben nincs az a mennyiségű Vekerdy könyv, ami leírná lépésről lépésre, hogy mit tegyek, hogy jó szülőddé válhassak. Tudod, mielőtt megtudtuk, hogy érkezel, a munkahelyi ranglétrán való lépkedés járt a fejemben. Meg egy saját ház egy golden retriverrel (és persze Dió tacsival). 

Terveztem sok önfejlesztő tréningen részt venni, terveztem jobb emberré, édesapád jobb feleségévé, jobb testvérré, jobb gazdivá, jobb gyermekké, jobb unokává válni. Kerestem az utam, kerestem azt a passiót, amibe megéri energiát fektetni, amibe eredményes lehetek. Kerestem önmagam. Hiszem, hogy az érkezéseddel feje tetejére borul a világunk, a korábbi célkitűzéseket át kell formálnunk, sok mindent újra kell definiálnunk, de ezt a legkisebb mértékben sem bánom, sőt. Fiatalon az újra tervezés amúgy is sokszor szükséges – sőt, talán az egész élet arról szól, hogy az ember megtanuljon rugalmas lenni és nem bepánikolni a nem várt helyzetekben, hanem cselekedni.

De tudod, kicsit féltünk, hogy milyen világ lesz a Tiéd: az önzés, a gyűlölködés, a környezeti katasztrófák, a szélsőségek, a környezetszennyezés, a járványok, a globális felmelegedés mind mind veszélyezteti majd, hogy előtted békés jövő álljon. Féltünk, kisfiam. Közben meg mégis békét érzek: tudom, hogy lesz megoldás, tudom, hogy van megváltás, hiszem, hogy van kegyelem…”

További cikkek: