„Gyere, építsünk várat a diplomáinkból!” – Novella

Kedd 08:13 perc

Az úriember újra elindult dolgozni. Kicsit följebb nyújtózkodtam a nyakammal, hogy követni tudjam a szememmel legalább a sarokig.

– Gyorsan megy ma – gondoltam. – Pedig biztosan kilencre jár dolgozni. Ráadásul egy kicsit előbb is indult. Más napokon csak 08:22-kor szokott.

A férfi elért a sarokig, ott megállt és gyorsan elkezdett a zsebében turkálni, közben mozgott a szája. Kétség sem férhet hozzá, a reggeli kakaóscsigájáért akart fizetni. És igen – pislogtam hármat –, most pedig biztosan befordul bal…

A férfi továbbment. Mint akit az áram csapott meg, úgy ültem fel a fotelomban. Az arcomat a hideg ablaküveghez nyomtam amennyire csak lehetett, hogy lássam, vajon meddig fog rossz irányba haladni, de hamarosan kisétált a látóteremből.

Ránéztem az órára. 08:16 volt. Bár nem hagyott nyugodni a különös jelenség, fölálltam a fotelből, összébb húztam a köntösömet és leültem a gép elé.

Mióta 3 hete kirúgtak a recepciós munkából – hivatkozva arra, hogy túlképzett vagyok –, azt a rossz szokást vettem fel, hogy nem öltöztem fel azonnal. Délig, délután egyig is elvoltam a köntösömben, mondván, otthon minek passzírozzam magam bele a kényelmetlen melltartóba, passzos pólóba és nadrágba.

A számítógép gyorsan bemelegedett – a lakásról sajnos ez nem volt elmondható, a főbérlőm nem akarta megjavítani a radiátort – és rögtön bepötyögtem a kedvenc munkakeresős oldalamnak a nevét, ami mindenfajta állást hirdetett. Elkezdtem görgetni. Takarító, pénzügyes, értékesítő, junior accounting manager. Takarító, pénzügyes, értékesítő, senior accounting manager.

Könnyezni kezdett a szemem. Hirtelen, ahogy odanyúltam, nem tudtam eldönteni, valami por szállt-e bele, vagy a tehetetlen düh öltött könnyes formát. Felálltam és a tükörhöz léptem, ahol rájöttem, egyik sem: csak egy elszabadult szempilla okozta a problémát.

Visszaültem a gép elé, néztem egy pár pillanatig. Aztán vettem egy nagy levegőt, bezártam a munkakeresős oldalt és beléptem a társkeresőre. A felhozatal gyászos volt. A regisztráció óta mindig kaptam üzeneteket – legalább 25-öt naponta –, egyesével töröltem ki őket. Vagy ránéztem a profilképre és elszörnyedtem, vagy pedig a sablonos „szia, szeretnélek megismerni” szövegtől másztam falra – de az is sokszor előfordult, hogy valaki azzal jött, milyen jó lenne kipróbálni az ágyamat. Most is végiggörgettem a 25 új levelet, kitöröltem mindet, és úgy döntöttem, törlöm magamat az internetes világ ezen részéről.

18:00 óra volt. Újra a fotelomban ültem és néztem, ahogy a fess úriember jön vissza a munkából. Az aktatáskáján csillogott a lámpa fénye. Bepötyögte a kapukódot, aztán bement a házba, eltűnt a szemem elől.

Biztos voltam benne, hogy reggel összefutott egy gyönyörű, velem egykorú, 29 éves, sikeres, karrierista nővel, akinek a hétvégén megkéri a kezét, aztán összeköltöznek és gyerekeik születnek. Mindig ez volt a tendencia. Vagy normálisokkal találkoztam, akiknek barátnője/felesége volt, vagy papucsokkal és idiótákkal.

Szerda 08:12 perc

– Ma is előbb jött ki a házból – állapítottam meg, és kihúztam magam a fotelben.

Sietett, de megint megállt egy kakaóscsigára a sarkon. Ahelyett, hogy balra fordult volna, ismét továbbment egyenesen.

Hirtelen ötlet volt. Felugrottam a fotelből, és mivel ezúttal kivételesen ruhában voltam egy reggeli kenyér- és tejbevásárlás után, a hátamra dobtam a kabátot és lesiettem az utcára a férfi után. Úgy suhantam, mint akinek dolga van, aztán amikor utolértem, teljes természetességgel követtem 5-10 méter távolságról.

Három saroknyit mentünk, én pedig már tűkön ültem, hogy láthassam a nőt. Így közelebbről látva a férfit, még inkább biztos voltam benne, hogy egy ilyen helyes, erős, férfias, 30-as évei elején járó srácnak van valakije. Egy bombázója.

5 sarok és még mindig semmi.

Nagyon finom illat ütötte meg az orromat. Egy gyrosos már kinyitott, a gyomrom pedig korgott egyet reggeli híján, de más dolgom volt. Nyeltem egy hatalmasat és továbbmentem.

7 sarok.

Kezdtem elveszíteni a türelmemet.

8 sarok.

Vajon meddig megy még? Hol a nő?

9 sarok és még mindig semmi.

Megrántottam a vállamat és elhatároztam: ha kell, végig követem. Ha észrevesz, akkor is, ha furcsának tart, akkor is. Ha éhen halok, akkor is.

Végre egy kis kaland ütötte fel a fejét, ki voltam éhezve arra, hogy történjen valami. Bármi, ami nem a munkakeresés és az otthon ülés.

Egy idő után már nem számoltam tovább a sarkokat, csak követtem balra, jobbra, aztán megint balra, míg végül 08:59-kor megérkeztünk egy hatalmas üvegfalú irodaház elé. Ő a kilincsre tette a kezét, én pedig kétségbe estem és akaratlanul is kibukott belőlem a szó.

– Nincs nő? Ide jöttél?

A férfi megfordult és kérdőn rám nézett. A homlokán izzadságcseppek voltak, gyorsabban vette a levegőt a sok gyaloglás után, és bár az órájára pillantott – aminek még vagy 10 másodpercet adtam arra, hogy elüsse a 9:00 órát -, mégis kedvesen visszakérdezett.

– Tessék?

– Elnézést – pirultam el a fejem búbjáig.

– Milyen nő? – kérdezett újra.

Biztos voltam benne, hogy már olyan vörös lehetek, mint a rák. Összeszedtem minden bátorságomat és nekikezdtem.

– A lakásoddal szembe levő ablakból néztelek, ahogy mész a munkába minden reggel, és tegnap előbb indultál és egyenesen mentél tovább. Azt hittem, a barátnőddel találkozol és… – itt elharaptam a mondatot. Láttam, ahogy a férfi arca egyre merevebbé válik, biztos voltam benne, hogy egy őrültnek tart, akitől féltenie kell az életét.

– Megiszunk egy kávét? – kérdezte pár másodperc múlva.

Péntek 09:00

Ma senki nem jött ki a szembelevő házból. Helyette a férfi, Roland, itt ül melletem. Kedden elkésett és kirúgták. Azért gyalogolt egyébként, mert már két napja nem volt pénze buszjegyre. Most átkarolja a derekamat és megcsókol. Tetszik az illata.

– Gyere – mondom neki és felpattanok a fotelból –, reggeli előtt építsünk várat a diplomáinkból.

Nevet, majd feláll, ahogy húzom a karjánál fogva.

Tetszik, ahogy nevet. Tele van élettel.

További cikkek: