Gyógyító szövegek: hogyan segíthet rajtunk az irodalomterápia?

Miért van az, hogy manapság egyre kevesebbet foglalkozunk önmagunkkal? Frusztráció vesz körbe minket mindenhol, fájdalmakat nyelünk le anélkül, hogy kimondanánk, esetleg – neadjisten – feldolgoznánk. Akárhogy nézem, mindenkire ráférne egy kis lelki támogatás. De vajon a szavak és mondatok képesek segíteni nekünk? Hogy fejleszthetjük magunkat általuk? Miben több az itthon még gyerekcipőben járó irodalomterápiás módszer annál, hogy klisés önsegítő könyveket olvasgatunk? Jakobovits Kitti, pszichológus és irodalomterapeuta a személyiségfejlődés és az irodalom közötti titokra világít rá.

Gondolhatnánk, hogy miért is foglalkoznánk mi, huszonévesek, olyan nagy és világmegváltó kérdésekkel, mint az élet és a halál értelme, esetleg az egzisztenciális elszigeteltségtől való félelem. Előttünk az élet, egyszer élünk, most kell élményeket szerezni, elmélkedni ráérünk később is – gondoljuk naivan az esetek többségében. Holott éppen az a baj, hogy nem foglalkozunk ezekkel a dolgokkal mélyebben: a szorongató érzés bennünk marad, a feloldás viszont elmarad. Erre a feloldásra egy remek megoldás lehet az irodalomterápia.

A fiatal felnőttek javában bizony felmerülnek olyan kérdések is, amik inkább tompa, szorongató görcsöt, mintsem bódító pillangókat eredményeznek. Nagyfokú feszültséget okozhat például az önálló élet kezdete, a saját döntésekből fakadó szabadság- és felelősség érzet, az élethelyzettel járó változások eredményeképp pedig a személyes értékek és a társas kapcsolatok megváltozása is könnyen idézhet frusztrációt. A megoldáshoz az egyik legalapvetőbb és talán legfontosabb segítség azonban az önismeret: csak a megfelelő önreflexió birtokában tudjuk jobban megérteni és kifejezni önmagunkat, gondolatainkat, vágyainkat és döntéseinket.

Az egzisztenciális pszichológia rejtelme

Az egzisztenciális pszichológia a klasszikus pszichoanalitikus nézőponttal ellentétben nem az elfojtott ösztönökkel és a környezettel szembeni küzdelemre, hanem arra a konfliktusra helyezi a hangsúlyt, amikor az egyén szembesül létének adottságaival. Az emberi lét adottságai alatt Irvin D. Yalom, korunk egyik legnagyobb egzisztencialista pszichológusa bizonyos végső, megoldandó problémákat ért, olyan sajátosságokat, amelyek elválaszthatatlan velejárói az emberi létezésnek. Ilyen például a halál, a szabadság, az elszigeteltség és a jelentésnélküliség.

Az egzisztenciális létkérdések egyetemesek, mégis mindenki másképp tapasztalja meg őket. Ez talán egy orvostudományi modellel párhuzamba állítva érthető meg a legjobban: ezen elmélet szerint a megbetegedés nem csupán bakteriális vagy épp vírusos támadás következménye a védtelen szervezet ellen. A kórokozók állandóan jelen vannak a szervezetben – éppen úgy, ahogy a léttől elválaszthatatlan feszültségek sem kerülnek el senkit –, az viszont, hogy az egyén beteg lesz-e vagy sem, az a szervezet kórokozókkal szembeni ellenállásán múlik. Ha az ellenállás csökken, akkor alakul ki a betegség.

Irodalomterápiával a problémák ellen

Az egzisztenciális nehézségek tehát akkor válnak problémává az életünkben, ha nem gondolkodunk róluk, ha nem készítjük fel rendesen lelki immunrendszerünket. Itt jön képbe az önismeret és a terápia: lassan másfél éve foglalkozom az irodalomterápia és az egzisztenciális pszichológia kérdésköreinek összekapcsolásával.

Az irodalomterápia, vagy más néven biblioterápia, legegyszerűbben az olvasott/írott/hallott szövegek segítő folyamatait jelöli. A lényege, hogy a különböző segítő foglalkozások során eszközként, vezérfonálként, tükörként használjuk a szövegeket a mélyebb önismeret, a mentális egészség és a fejlődés érdekében. A félreértések elkerülése végett: az irodalomterápiák során nem azt próbáljuk megfejteni, hogy mire gondolt a költő, hanem azt, hogy te hol vagy a szövegben. Egy jól kiválasztott szöveg hat a lelki egészségünkre, segít észrevenni elakadásainkat, általuk közelebb kerülünk önmagunkhoz, segít megélni és felvállalni érzelmeinket, oldódhat szorongásunk és új lehetőségekre lelhetünk saját életünkben. A szövegek megfogalmazhatnak helyettünk olyan gondolatokat és érzéseket, amikre mi magunk sose lennénk képesek, sose mernénk kifejezni, esetleg nem is tudtunk a létezésükről.

A terapeuta feladata az, hogy ösztönözze az olvasókat arra, hogy megkeressék magukban azt, amivel kapcsolódni tudnak a szöveghez, hogy ezeken a fonalakon elindulva felszínre hozzák az őket foglalkoztató gondolatokat, érzéseket és élethelyzeteket. Nincsenek jó és rossz válaszok, viszont majdnem biztos, hogy mindenkiben vannak asszociációk az olvasott/hallott szövegre.

Hiszem, hogy az irodalmi művek segítenek az emberi lélek megismerésében, a sajátunktól eltérő, új nézőpontokat, megküzdési módokat és megoldásokat felmutatva. Csoportvezetőként az az elsődleges feladatom, hogy rábírjam a csoporttagokat az önálló, felelősségteljes gondolkodásra, ösztönözzem őket arra, hogy megvizsgálják és tudatosítsák a személyes viszonyulásukat bizonyos egyetemes kérdésekhez annak érdekében, hogy az ülés végén, a szobából kilépve, a világban is tudatosan, önreflektíven foglalják el helyüket.

A csoportok tematikájában azért is választottam ezeket az egzisztenciális kérdéseket (halál, szabadság, elszigeteltség, jelentésnélküliség), mert azt láttam és látom magam körül a mai napig, hogy a mindennapi életünkben nincs tere a róluk való beszélgetésnek, pedig igenis szükség lenne rá – sőt, közülük sok kifejezetten tabu témának számít. Megkerülni nem tudjuk őket, nem is kell, szőnyeg alá seperni lehet, de onnan előbb-utóbb kitalálnak maguktól, és az szó szerint rámehet az egészségünkre.

Kortárs versekkel az önismeretért

Az ilyen csoportok elsődleges és legfontosabb célja, hogy növelje a csoporttagok önreflexióra való képességét és hajlandóságát, hogy általa meglássák, hogyan vizsgálhatják meg saját érzéseiket és tapasztalataikat. Úgy tűnik, hogy e célok eléréséhez az irodalomterápia tökéletes eszköz, egyrészt csoportvezetőként én is ezt érzékelem már a folyamat alatt, másrészt a csoporttagok is arról számolnak be, hogy sokkal önreflektívebbé válnak, aktívabban gondolkodnak a saját élethelyzetükön és az érintett kérdésekhez való viszonyulásukon. A csoport végével felelősségteljesebben és megfontoltabban lépnek vissza a mindennapi életbe, nem utolsósorban pedig újra feléled bennük az irodalom iránti szeretet.

További cikkek: