Én ezt esküszöm, nem értem. Jó, nyilván bennem van a hiba. Tinderezem, mert mi a jó istent csinálna az ember szakítás után pár héttel, amikor a karrierjére és az elméje épen maradására gondolva saját magának is szorgosan próbálja bekamuzni, mennyire túl van az egészen. Erős férfi vagyok, jó, utána napokig a párnámba sírtam, de ezt nem tudják rólam. Talán azt, hogy a szokottnál nagyobb önbizalom mögött valójában az önbecsülés nehezen leplezett hiánya áll, azt esetleg, de azt is csak kevesen.

Erős férfi – vicces egyébként. Amikor erős nőkről beszélünk, akkor #girlpower, ami tényleg nagyon üdvözítendő. Én tényleg úgy gondolom, hogy ha csak annyit elért a feminizmus, hogy a nagy cégek értekezleteiről a női kollégát nem küldik ki a seggét fogdosva azzal az instrukcióval, hogy „két cukorral kérjük”, már hozzátett valamit a társadalomhoz és a kultúránkhoz. De erős férfiakról alig esik szó, mintha magától értetődő lenne. Nekünk ugye nincsenek érzéseink, mi csak két lábon járó tuskó szexrobotok vagyunk, azonnal túllépünk mindenen – hogyne. Erős férfi alatt mindenki egy kigyúrt szálkás fazont ért maximum, aki most jött föl az edzőteremből és épp egy Gatarode-reklám forgatására tart.

Ennek az önbecsapásnak a leghatékonyabb eszköze a Tinder letöltése a szakítás estéjén, majd a következő hetekben az arra való rácsodálkozás, mennyire nem értem a világot. Elkezdem pörgetni a profilokat, és egyre furábbak. Az elején még csak a klisék özönlenek: nem akar egyéjszakásat, szeret utazni, iszik, dohányzik – vagy éppen ezeket nem viseli el –, van egy háziállata és szeret Netflixen sorozatokat nézni. Egyedi, mint a madaras tetkó, még hozzátehette volna, hogy kedvenc itala a latte és a zéró kóla, kedvenc borásza pedig Irsai Olivér. Na, de az abszolút kedvencem az, akiről két-három fotó és a neme mellett (jó, azt azért sejtettem magamtól is) az egyetlen információ a testmagassága.

Itt már biztos, hogy velem van a baj. Értem, hogy el tud rontani egy kapcsolatot, ha nagyon eltér a két fél magassága, főleg az alacsonyabb srácokat gúnyolhatják sokan, de most komolyan: a legfontosabb információnak azt érezte az esetleges potenciális jövőbeli partnereivel megosztani, hogy hány centi?

Végre jön pár match, és ugyanezek az adatok köszönnek vissza. Igazából én voltam a hülye, hogy jobbra húztam azt, akiről tényleg ennyi a megadott infó, de egyszerűen a többség ilyen, ahhoz meg csekély az önbecsülésem, hogy a nők nagyobbik részét balra húzzam. Szóval marad a totál meddő önáltató félmegoldás, ami végül is gyönyörű: kicsiben leképezi az, ahogyan használom az alkalmazást, magát az attitűdöt, amivel az egészet letöltöttem.

Miről beszélgessek Julival, akiről annyit lehet tudni, hogy hány centi magas, hány éves, és a képekből még annyi derül ki, hogy milyen színű a haja? De még ha oda is van írva valami nagyon alapvető dolog, mondjuk szeret sorozatot nézni és elmenni a barátaival meginni valamit. Ez kábé a populáció kétharmadáról elmondható valamilyen formában. Persze, idővel jönnek a nagyon sablonos dolgok: megbeszéljük, kinek mi a kedvence, milyen szakos, és ki is fullad az egész. Én alapvetően mindig is jó voltam kommunikációban, de ez a kontextus nélküliség nekem borzasztó idegen. Azt hiszem, ha ezen az appon múlik, szingli maradok egy ideig.

De persze lehet csak az a baj, hogy nem írtam oda, hány centi magas vagyok.