Hegymászás. Egyedül. Nőként.

@Hikzilla blog

“Te nem vagy normális. Ilyet egy lány nem csinál. Meg akarsz halni?”

Folytathatnám a felsorolást. Van az a mondás, hogy minek az embernek ellenség, ha vannak barátai? Nagyon átéreztem, amikor a tervemet hallva ilyen pozitív megerősítésekbe futottam. 23 éves vagyok, közel 12 éve túrázok, ebből az utóbbi 5 év volt a legaktívabb. Sokat tanultam ezidő alatt: felszerelésről, időjárásról, személyes határaimról és jómagamról egyaránt. Szögezzük le: Nem vagyok női testben alakot öltött Bear Grylls, sem egy Edmund Hillary. Csak egy lány vagyok, aki szenvedélyesen szereti az ő hegyeit. Így történt, hogy kinéztem magamnak a szlovén nemzeti jelképként szolgáló, 2864 méter magas Triglav-ot. Ebben az évben még nem láttam valódi hegyeket és feltétlenül be akartam pótolni az újabb határzár előtt. Számomra a túrázás, hegymászás elsősorban sport, aktív kikapcsolódás, de most terápiás jelleggel mentem. Egyedül a hegyekben lenni nem veszélytelen, viszont szükségem volt rá, hogy komfortmentesen, a legmélyebb őszinteségben találkozzak saját magammal. Úgy éreztem, eljött a számadás ideje.

Az út

Közel 10 kilós zsák, kétnapi élelem és víz, hálózsák, egyéb apróságok, sisak, beülő, via ferrata kantárok: így indultam neki a Prag útnak. Röpke 6 óra alatt 2500 méterre emelkedtem a Kredarica-n található menedékházig. Volt ezidő alatt minden: eufória, fájdalom, gyönyörű kilátás, küzdelem az elemekkel és saját magammal. Felnézve a Triglav felhőbe burkolózó csúcsára, az előttem tornyosuló, közel függőleges falakra úgy éreztem: képtelen vagyok rá, ennyi volt. Eddig tartott az erőm, a bátorságom.  Azonban úgy tartja a bölcselet: csak akkora terhet kapsz az élettől, amekkorát el is bírsz. Klisés, de igaz. Így küldött az ég egy szlovén társaságot a segítségemre, akikkel együtt támadtuk meg a csúcsot. Kimerült voltam, küzdöttem és féltem, de ott lebegett előttem a cél. Nem adhattam fel.  A csúcs elérésének van egy összetett, semmihez sem hasonlítható hangulata. Van benne alázat, boldogság, büszkeség, teljesség és megnyugvás. Apropó, a csúcs. Nem csak a Triglav, de a hozzá kötődő szokás is különleges: akkor fogad el igazán magáénak, ha hegymászókötéllel elseggelnek rajta. 🙂 Tapasztalatból mondom, ugyanis újdonsült barátaim örömmel avattak be a hegy rejtelmeibe. Másnap a Tominsek via ferratan kezdtem el az ereszkedést, egymagam. Ismét szakadékokba, kitett, csupasz sziklafalakba, néhány méterre legelésző zergecsordákba, de még egy sziklaomlásba is belefutottam. Biztosítva lógtam egy falon, amikor hatalmas robajjal, 30-40 méterrel felettem elindult az omlás. Csak a szerencsén múlott, hogy megúsztam néhány szilánkkal…

Összegzés

Az elmúlt évben megjártam azokat a mélységeket és magasságokat, amikről sosem gondoltam volna. Minden értelemben. Voltak necces szituációk? Kétségtelen. Megérte elmenni? Abszolút. Újra végigcsinálnám? Gondolkodás nélkül. Eszméletlen élmény volt, nagyon sokat adott lelkileg, nem beszélve az új ismeretségekről. Viszont fontos leszögezni, kellő fizikai felkészültség, felszerelés és tapasztalat nélkül NE vágjon neki senki. Részletes túraleírást és még több képet a hikzilla blogon találtok.

További cikkek: