Bármi történjék is, a bennünk égő tűz nem alszik ki – RunFORsi

Hárman vagyunk; Nóri, Szilvi és én, Orsi. Úgy ismertük meg egymást, mint önkéntesek, jótékony futók, mára azonban barátok és szövetségesek vagyunk. Mindhármunk életében kiemelt szerepet játszik az, hogy másokért tehessünk, hogy másoknak segíthessünk. Két évvel ezelőtt azonban velem megfordult a világ; egy súlyos baleset következtében most nekem van szükségem segítségre.

Trauma és ami utána jön

2018 áprilisában hazafelé tartottam, amikor egy figyelmetlen autós elgázolt a zebrán. Eltörött a gerincem, megsérült a gerincvelőm, nyaktól lefelé lebénultam. Életveszélyes állapotban vittek kórházba, hetekig küzdöttek az életemért. Csodával határos módon két hónap után újra önállóan lélegezhettem és megkezdődhetett a rehabilitációm.

Mire gondoltam mindeközben? Hát, első pillanatban leginkább arra, hogy ez egy rossz álom, ez velem biztosan nem történt meg. Később amiatt értetlenkedtem, hogy miért nem volt képes rendesen elütni engem az az autó, akkor mindenkinek könnyebb lenne az élete.

Miután túljutottam ezen a teljesen felesleges sopánkodáson, elkezdtem összeszedni magam. Mármint lelkileg. Nagyon hamar megláttam, hogy az önsajnálatból egyetlen ember rángathat ki: saját magam. Rájöttem, hogy egy trauma feldolgozása olyan, mint egy részvényárfolyam. Ingadozó, ha biztosra akarunk menni, akkor mindennapi figyelmet igényel, de ha türelmesek vagyunk, pozitív egyenleggel szállhatunk ki.

A két legfontosabb lecke

Félreértés ne essék, komoly vitákon, hisztiken és csalódásokon át vezet az út; mindazonáltal úgy gondolom, az alábbi tanulságok révén én már győztem.

Megtanultam, hogy a nehéz pillanatoknak is ugyanolyan fontos szerepük van a felépülésben, mint az apró sikereknek, minél mélyebbről kell ugyanis kimásznunk, legközelebb annál magasabbra juthatunk. Számomra olyan ez, mint egy hamvaiból újjászülető főnixmadár; időnként össze kell törnünk ahhoz, hogy újra szárnyalhassunk.

Nagyon sokat segíthet az, ha részletesen el tudjuk képzelni a céljainkat és azt, hogy a folyamat végére hová akarunk eljutni. Rengeteget árthatunk azonban magunknak akkor, ha nem tudjuk levenni a szemünket erről a végső célról annak érdekében, hogy időnként áthelyezzük a fókuszt azokra az apró lépésekre, amit fizikumunk, tudatunk és aktuális lelki állapotunk egyszerre be tud fogadni. A mai napig keserves csatákat vívok önmagammal, hogy képes legyek megérteni, hogy mindig csak a jelennel, az aktuális napon rendelkezésemre álló 24 órával gazdálkodhatok, hiába szeretnék már ott lenni, ahol egy hónap vagy fél év múlva leszek majd.

Futásba oltott szeretet

Nóri és Szilvi néhány héttel ezelőtt keresett meg, hogy szeretnének támogatni a felépülésem során. Ezúttal azonban nem fizikai vagy erkölcsi segítségnyújtásról lenne szó; egy futóversennyel egybekötött jótékonysági kampányt szeretnének szervezni, amelynek bevételét teljes körű mozgásrehabilitációs terápiára fordítanánk.

Mintán az első meghatottság könnyei felszáradtak, örömmel vetettük bele magunkat az ötletelésbe, ugyanis többet szeretnénk adni, mint jótékonysági lehetőség. Így született meg a RunFORsi, az élmény, ami összeköt minket.

Meg szeretnénk mutatni, hogy bár az emberi élet rendkívül törékeny, mindenkiben sokkal több erő, valóságos belső tűz lakozik, amely bármilyen nehéz helyzetből segíthet kiutat találni. Inspirálni szeretnénk mindazokat, akiknek szüksége lehet rá, hiszen mindhárman pontosan tudjuk,  hogy a valódi csodák akkor történnek meg velünk, ha hiszünk bennük, teret adunk nekik is a végsőkig kitartunk.

Március 29-én a lányok rajthoz állnak a Dunakanyarban, hogy amellett, hogy egy félmaratont futnak, felhívják a figyelmet arra, hogy bármi történjék is, a bennünk égő tűz sosem alszik ki.

Ha többet szeretnél tudni rólunk és a kampányról, keress minket az alábbi oldalon: RunFORsi

Ha megtisztelnél azzal, hogy elolvasod a felépülésemmel kapcsolatos gondolataimat, kattints az alábbi linkre: Utazás a gerincvelőm körül

További cikkek: