Hogyan kellene hinnem a monogámiában, ha még nem láttam rá példát?

Kislányként a hercegnős meséken szocializálódunk. Mind Hófehérkéknek, Csipkerózsikáknak vagy Hamupipőkéknek hisszük magunkat, a farsangi bálokon egy az egyben azonosulunk is a kedvenc karaktereinkkel. Ekkor még hiszünk a fehér lóban, a szőke hercegben és velük együtt persze a makulátlan szerelemben is.

Nem hiszem, hogy naivitás, butaság vagy bűn volna hinni akarni mindezekben később is. Tinédzserként továbbra is a képernyőkön látott nagy szerelmeket keressük: Ryan Goslingot a Szerelmünk lapjaiból, Channing Tatumot a Fogadomból vagy Leonardo DiCapriot a Titanicból. Nincs is ezzel baj. A szerelem az élet sarkalatos eleme, még jó, hogy vágyunk rá! 

Hinni akartam a monogámiában

Sokáig én is hittem a boldog, monogám párkapcsolatban, hiszen a tévé valóban nonstop a “boldogan éltek, míg meg nem haltak”-ot sugározta nekem és még megannyi tapasztalatlan kis- és kamaszlánynak is. Szerettem hinni a hűségben, és szerettem is volna hinni benne még jó sokáig, legalább addig, míg én magam is meglelem a lovagomat.

A húszas éveim közepén járok, már nem hiszek a hűségben, és sajnos azt látom, hogy rengeteg más korombeli is elbizonytalanodott már a létezésével kapcsolatban. Szerintetek rendben van ez így? Rendben van, hogy a húszas éveinkre megrendül a monogámiába fektetett hitünk és bizalmunk? Rendben van, hogy a kamaszként dédelgetett álmaink Leonardo DiCaprióval karöltve merülnek alá a mélységbe? Nem hiszem.

„Hejj, hát ki ez az elkeseredett lány?!” – kérdezhetnétek. Higgyétek el, én is olyan voltam, mint a legtöbb kislány. Hittem a mesékben látott hercegekben, ahogyan a filmeken feltűnő és a vásznon jófiúvá váló sármőrökben is. Aztán az élet olyan történeteket sodort mellém és elém, hogy újra meg újra megrendítette a monogámiába fektetett hitemet. Egészen addig fosztott meg a bizalmamtól, amíg már szinte semmi sem maradt belőle, amíg én is eljutottam arra a pontra, ahol rengeteg velem egyidős fiatallal együtt kimondom: már nem hiszek a monogámiában. Sajnos.

Történeteim a monogámiával

Kisiskolás koromtól kezdve azt hallgattam anyukámtól, hogy a monogámia nem létezik. Sosem mondták ki hangosan, hogy apám félrelépett, de nem volt nehéz kamaszlánnyá cseperedve összerakni a képet. Mint kiderült, nemcsak édesapám, de nagypapám, nagymamám is kereste már máshol a boldogságot.

Hogyan kellene hinnünk a monogámiában, ha a saját családunk sem jó példa rá?

Az első barátom 15 éves koromban jött, igazi szépfiú volt. Nem tartott soká a románc, üresnek éreztem a vele töltött időt. A szakításomat ugyan sírva fogadta, utólag azért mégis kiderült, hogy csókolózott hébe-hóba más lányokkal is mellettem, ha a barátai szemében ezzel válhatott menővé. Tini voltam, szinte még gyerek, első tapasztalatom a “szerelem”-mel mégis megcsalással indult.

Hogyan kellene hinnünk a monogámiában, ha még ártatlan, első szerelmesek sem képesek rá?

Később egy hotelben kezdtem dolgozni, hol a recepción, hol a bárban. Két év alatt nagyon sok mindent láttam, nagyon sok történetet ismertem meg hűtlen férfiakról és nőkről egyaránt. Battyogott be friss házas nő a kamaszkori szerelmével hetyegni, de a főnökség többgyerekes apukája is gyakran bérelt szobát random hölgyekkel.

Hogyan kellene hinnünk a monogámiában, ha a házas emberek is szarnak rá?

Bennem gyakran meglátják a kísértést a férfiak, ennek köszönhetően persze akad még bőven történetem. A fent említett hotelben velem együtt dolgozók sem voltak teljesen tiszta életűek. Volt egy kollégám, aki elmondása szerint fülig szerelmes a barátnőjébe, többször is hangoztatta, hogy egy nap egészen biztosan feleségül veszi őt. „Hát ő én vagyok, csak lányban! Évek óta együtt vagyunk, és képtelen vagyok megunni őt.” – ecsetelte csillámló tekintettel. „Gyerünk, gyűrűt rá!” – biztattam. „Tudod, az a baj, hogy én tipikusan olyan ember vagyok, aki betessékeli a kísértést, ha az csenget az ajtaján. Te pedig régóta nyomod a csengőt a fejemben” – felelte. Legalább őszinte volt! Ez a srác sokszor nyomult rám, sokat könyörgött a figyelmemért, csak egyetlen együtt töltött éjszakáért. Persze kötve hiszem, hogy én voltam az egyetlen, akit meg akart hódítani.  

Hogyan kellene hinnünk a monogámiában, ha azok sem képviselik, akik fülig szerelmesek?

Volt egy kedves törzsvendégünk is a bárban. Tizenhét évesen jött össze az erősen vallásos barátnőjével. Egy igazi tündér volt a lány, ráadásul okos és csinos is. 9 évet töltöttek együtt. A lány neki adta a szüzességét, vele tervezte az egész életét. A srác nem tudta összeszámolni, hány nővel csalta meg a 9 év alatt. Már 23-nál járt, amikor lejárt a műszakom és otthagytam a pultnál a lelkiismeretével édes kettesben, bár azt hiszem, az nem igazán volt neki. „Szeretem, de nem szereti a szexet. Nem vagyok hibás, mi mást tehettem volna?” – kérdezte. Nekem erről mindig nagyon egyszerű volt a véleményem: ha valaki másra vágyik, menjen. Menjen Isten hírével, no hard feelings! De mielőtt más ágyában köt ki, húzza le végleg az ágyneműjét az előző kapcsolatában, mert ez így korrekt, így tiszta és így nem okoz fájdalmat.

Hogyan kellene hinnünk a monogámiában, ha az emberek egy részének még csak lelkiismerete sincsen?

Egy középkorú, kétgyermekes apától tanultam vezetni. Mivel sosem voltam oda a small talk-okért, az emberek mindig örömmel és gyorsan nyíltak meg nekem. Hamar kiveséztük hát az oktató házasságát is. A téma elkerülhetetlen volt, hiszen gyakran szállítottam ilyen-olyan nőket a hátsó ülésen a nap vége felé közeledve. „Imádom a feleségemet, de más a szexigényünk. Katonaként, amikor összeházasodtunk, ezt még nem tudtam. Egyébként annak köszönhetően, hogy csak kéthetente 1-2 szex jut vele, a mai napig, sok évnyi házasság után is képes vagyok beindulni rá. Megvan ennek is a maga előnye. Viszont nekem ennél mégis csak több szex kell, úgyhogy megoldom máshol.” – mesélte. Azt hiszem, tizennyolc éves voltam akkor, amikor a monogámiába fektetett hitemen ez a férfi is súlyos sebet ejtett.

Hogyan kellene hinnünk a monogámiában, ha az évtizedek óta tartó házasságokban sincsen jelen?

Van egy nagyon jó fiú barátom. Igazi szentlélek, mindig mindenki számíthat rá, hihetetlenül okos, intelligens, tehetséges, és az értékrendje is tökéletesen klappol. Tizenévesen jött össze a barátnőjével, akivel a mai napig boldog. Nem néz más nőkre, nem keresi máshol a boldogságot, hisz abban, hogy az első lehet az utolsó is. Az egyik szülinapján mégis nagyon berúgott, de úgy tényleg, igazán, nagyon. A bárpultnál ültem vele, beszélgettünk, ahogy szoktunk, a szemei igencsak keresztbe álltak már. A keze egyszer csak a harisnyámra vándorolt, és a szemeken kezdett zongorázni. Mire megkérdezhettem volna, mégis mi a francot csinál, már le is kapott. Reflexből elhajoltam, ekkor lebillent a bárszékről. Onnantól fogva órákon át beszélni sem tudott, úgy kiütötte magát. Persze soha többet nem hoztam fel neki a történteket, és szerencsére ő sem emlékszik az estéből jóformán semmire sem.

Hogyan kellene hinnünk a monogámiában, ha az alkohol még a legszilárdabb elveket is feloldja?

Van egy roppant csinos barátnőm, aki már régóta együtt él a barátjával. Mindenben a fiú volt számára az első. Szereti, mégsem tud ellenállni a kísértésnek. Sosem feküdt még le senkivel a barátja mellett, de állandóan vágyik másokra. A munkája során nap mint nap vonzóbbnál vonzóbb srácokkal találkozik, nem csoda, hogy nem egyszer félrecsókolt már. Elmondása szerint az is biztos, hogy egy nap le is fekszik mással. Elvégre, mégsem halhat meg úgy, hogy csak egy férfival bújt ágyba. És tudjátok mit? Én még csak hibáztatni sem feltétlenül tudom. 

Hogyan kellene hinnünk a monogámiában, ha a mai világban már a kísértés az úr?

Pár hónappal ezelőtt egy házibulin voltam egy egyetemi fiú haverommal. Két éve él párkapcsolatban, egészen konkrétan még egyszer sem lépett félre, ami igencsak nagy szó tőle, tekintve, hogy az előző barátnőjét négy év alatt megszámlálhatatlanul sok nővel csalta meg. “Baba, nagyon fáradt vagyok már, nem indulok haza, keresek itt egy szobát és ledőlök. Holnap találkozunk, szeretlek!” – írta mellettem nevetve, SMS-ben a barátnőjének. Ezután pár órával szem- és fültanúja voltam annak, ahogyan a házigazdát győzködi a mellettem lévő ágyon: “Ha engem nem érdekel, hogy barátnőm van, akkor téged miért foglalkoztat? Gyere már közelebb!”

Hogyan kellene hinnünk a monogámiában, ha marha sok a gerinctelen ember? 

Életem szerelme az eddigi összes barátnőjét megcsalta már. Állítása szerint engem sosem lenne képes, mert nincsen oka rá. Szeretnék hinni neki, szeretnék hinni benne, az élet mégis más példákat sodort és sodor az orrom elé újra meg újra. Úgy neveltek fel, hogy a monogámia nem létezik, és olyan felnőtt lettem, aki érett fejjel monogám párkapcsolattal nem is találkozott.

Hogyan kellene hinnem a monogámiában, ha még nem láttam rá példát?

További cikkek: