Hogyan lesz a kudarc a legjobb barátod?

Novemberben leszek harminc éves. Itt ülök tehát a harmadik x küszöbén, egyszerre érzem magam örök fiatalnak és koravénnek, és arról kellene írnom, hogyan képzeltem el a jövőmet tinédzserként. Meh. Nem érdekes, akkor mit gondoltam, mert mostanra az idő lemosta rólam az elvárásaimat, belefirkált az álmaimba, amikről részegen fantáziáltam egy házibuliban. Egy dolog számított akkor és most is: a cél.

A célok velünk együtt változnak. Tudom, tudom… klisé number one.

Öt évvel ezelőtt írtam egy listát, hogy mit szeretnék elérni a jövőben. Öt dolog szerepelt rajta, ezek közül négyet megvalósítottam, az utolsót pedig félúton abbahagytam, mert időközben megváltoztattam.

Ahogy az évek peregtek, lassan rájöttem, hogy a mindennapokban körülvevő barátok, ismerősök, kollégák közül mennyire kevésnek vannak anyagi javaktól független céljai. Nem tudtam elképzelni, hogyan lehet élni, sőt, élvezni az életet, ha az égvilágon semmi nincs előtted a horizonton, ami felé tartasz. Pedig higgyétek el, ha megkérdeznék tíz embert, kilenc azt mondaná, baromi könnyen. A legtöbben elérnek egy szintet, ami kényelmes, nem jó, nem is rossz, pusztán ideális. Ehhez annyira hozzászoknak, hogy nem is akarnak onnan elmozdulni, hacsak egy külső tényező rájuk nem kényszeríti. Ismerős? Persze, hiszen mindnyájan jártunk már ott.

Belegondoltam, mi lenne, ha elvenném magamtól a céljaimat, és pusztán arra koncentrálnék, amim jelenleg van – munka, barátok, párkapcsolat, satöbbi. Nyugodtan kijelenthetem, nem telne bele sok időbe, hogy főbe lőjem magam. Ha belenyugodnék, hogy az, aki vagyok, már nem halad előre, nem fog lépésről lépésre közelebb kerülni valami felé, ami számára fontos – és amely most talán elérhetetlennek tűnik -, akkor mi értelme egyáltalán bárminek?

Nem az a lényeg, hogy mi a kitűzött cél, ez mindenkinek egyénre szabott. A lehetőség megléte az, ami pótolhatatlan. A potenciál a folyamatos fejlődésre, ahogy apránként egyre jobb és jobb leszel.

Sokszor nem éred el azt a bizonyos dédelgetett álmot, de amikor fordulóponthoz érsz, fordulj vissza, és meglátod majd, hogy milyen messze jutottál. Tapasztaltabb, érettebb, több vagy egykori önmagadnál, aki olyan messze van tőled, hogy elmosódik a távolban.

De mi van, ha elbukunk? Ha éveket áldozunk valamire, amely végül kudarcba fullad. Egy dolgot szeretnék tisztázni: a kudarc a cél mellett a legjobb barátod. Tudom, hogy utálod őt, kerülöd, mint egy idegesítő volt osztálytársat, aki nem akar lekopni rólad a tíz éves osztálytalálkozó után. Mert a kudarc mindig azt mondja, amit nem akarsz hallani, kikristályosítja, hogy még nem vagy elég jó. Ezt senki nem akarja hallani, senki nem szeretné, ha valaki folyton a fülébe suttogná, hogy kevés.

Máskülönben honnan fogod tudni, hogy nem küzdöttél eléggé? Hogy azért buktál ki az egyetemről, mert nem tanultál keményebben? Hogy azért lettél második a maratonon, mert nem edzettél eleget? Hogy a csajod azért hagyott el, mert nem fektettél elég energiát a kapcsolatodba? Hogy a regényedet azért utasította vissza minden kiadó, mert nem vetted a fáradtságot, hogy még tízszer átmenj rajta és jobbá faragd?

A kudarc mindig csak az igazat mondja: tudsz te ennél jobbat is.

Megesik, hogy rajtunk kívül álló okok miatt hiúsul meg a célunk elérése, azonban az esetek nagy százalékában mi vagyunk érte a felelősek.

Az első a listámon az volt, hogy elköltözzek otthonról. Közel hét éve Londonban élek. A második, hogy folyékonyan beszéljek angolul. Négy év kitartó munkájába telt, hogy gondok nélkül beszéljek, írjak és olvassak azon a nyelven, amit a fél életemben ki nem állhattam. Ma pedig imádom, mert kinyitotta számomra a világot, erőt, önbizalmat és végtelen lehetőséget biztosított, hogy azt csináljam, amit csak akarok. A lista harmadik pontja az volt, hogy statiszta legyek Angliában – mintegy kezdő lépésként a filmiparba való betöréshez. Négy ügynökségnél próbálkoztam, feladtam az állásomat, saját portfóliót csináltattam, de nem kaptam munkát. A negyedik pont ez volt: forgatókönyvet írni. Egy hónapja fejeztem be az első sorozatom pilot epizódjának szkriptjét. Ötödik pont: regényt írni. Két félbehagyott regényem porosodik a merevlemezen, mert rájöttem, a forgatókönyvírás mindig is sokkal közelebb állt hozzám, de a két befejezetlen kezdemény nélkül talán sosem jöttem volna erre rá.

A célok elősegítik, hogy próbálkozz, cselekedj, láss magad előtt valamit, amit üldözhetsz. Amíg így teszel, addig jó úton vagy, mert nyitva hagyod a lehetőséget, hogy a saját tetteid motiváljanak. Ha feladod a próbálkozást, akkor vége, függöny, game over.

A célok megváltozhatnak idővel, de ha az igyekezet, a bizonyítani akarás fűt belülről, akkor egyszer eléred azokat, bármik is legyenek. És amikor így lesz, akkor újak formálódnak majd benned, mert a változás folyamatos, ha az ember cselekszik, és soha nem elégszik meg azzal, amije éppen van.

További cikkek: