Mi történt a 21. századi ismerkedési folyamattal? Hová tűntek az igazi randevúk?

Ha folyamatosan változik a világ, akkor a randevúzás és az ismerkedés folyamata miért maradt volna ugyanolyan, nemde? De nemcsak ez változott meg az utóbbi években: teljesen máshogy állunk az elköteleződéshez, a kapcsolat hivatalossá tételéhez és a szakításhoz is. Szinte nem találni olyan férfit, aki hisz a jó öreg, klasszikus randevúzásban és udvarlásban. Már nem divat udvarolni, ez a kihalófélben lévő gesztus szinte teljesen eltűnt mindennapjainkból – vagy legalábbis teljesen átalakult.

Hová tűntek az igazi randevúk?

Nem is gondolkodtam el ezen a kérdésen egészen addig, ameddig meg nem tapasztaltam egy igazi randevút. Direkt a randevú szót használom, nem pedig a randit vagy a találkát, mert az az egy tényleg egy igazi randevú volt a maga régimódi, klasszikus udvarlási stratégiájával – amihez a nők többsége egyáltalán nincs hozzászokva.

Amikor a fiú megkérdezte, hogy mi a címem, egyből gyanakvó üzemmódba kapcsoltam. Mégis mi a fészkes fenéért akarja tudni már rögtön a címem? – morfondíroztam. A téves berögződésnek köszönhetően persze meg sem fordult a fejemben, hogy ne adj’ isten, de értem szeretne jönni. Amikor kiszállt az autóból, hogy kinyissa nekem az ajtaját, azt hittem ez már felülmúlja a legmerészebb álmaimat is. Amikor pedig rájöttem, hogy valószínűleg a földkerekség egyetlen olyan hímneműje sétál mellettem, aki gondosan ügyel a “férfiak mindig a nők bal oldalán mennek” protokollra – na, inkább akkor múlta felül. Ekkor már szentül hittem, hogy több meglepetés fizikai képtelenség, hogy érjen, azonban mikor lesegítette rólam a kabátot, majd kihúzta nekem a széket, majdnem kicsúszott a számon egy aztahétszentiségit.

Valljuk be, mi nők, már nem vagyunk hozzászokva az igazi úriemberekhez. Így eleinte ahelyett, hogy kiváltságosnak éreztem volna magam, a kényelmetlenség frusztráló tüskéi csipkedtek mindenhol. Hát nem egy félresiklott világban nevelődünk?

Az eset után elgondolkodtam azon, vajon miben is változott meg a randevú és az ismerkedési folyamat olyan radikálisan az elmúlt száz évhez képest. Össze is szedtem pár pontban a végeredményt.

Spontenaitás?

Egy igazi randevú – nem csupán randiszerűség – nem a „fussunk össze 8-kor” féle, és nem is a “ráérsz most?” kategória. Az emberek ma már az utolsó pillanatban találnak ki, módosítanak vagy mondanak le randevúkat a folyton náluk lévő mobiltelefonnak köszönhetően. 

Érdeklődés?

Régen még meg akartuk mutatni a másiknak, hogy milyen elkötelezettek vagyunk, hogy mennyire komolyan gondoljuk, és hogy mennyi mindent vagyunk hajlandóak belefeccölni. Ezzel szemben a mai világ gyermekei – azaz mi – nem igazán akarják „kiszolgáltatni” magukat: az a fél kerül a jobbik, előnyösebb helyzetbe, amelyik kevésbé érdeklődő és elkötelezett – vagy legalábbis annak mutatja magát. Hiszen nincs veszélyesebb hazárdjáték annál, hogy kimutassuk valódi érzelmeinket. Piszkos kis pszichológiai játszmák folynak abban is, hogy mennyire mutassuk magunkat érdektelennek: van az az iszonyatosan peches dolog, amikor az egyik fél elveszti az érdeklődését azért, mert érzi a másikon, hogy mennyire nagyon odavan érte.

Szánalmas vagy romantikus?

Az egyetlen különbség aközött, hogy amit teszünk, romantikusnak, aranyosnak vagy pedig végtelenül szánalmasnak hat-e, az az apró tény, hogy a másik mennyire tart minket vonzónak. A kocka el van vetve, felesleges izgulni.  

Emberi érthetetlenség?

Az élet iróniája: tökéletesen egyenlő arányban rémülünk halálra attól, hogy valakivel örökre együtt maradunk, és attól, hogy egyszer csak véget fog érni az a bizonyos kapcsolat.

Jómodor?

Manapság az emberek sokkal lazábban veszik azt, ha megbántanak valakit – legalábbis én ezt vettem észre. Néha egész egyszerűen hiányzik az alaptisztelet. A piszkos taktikázásokról, a hátsó szándék indikálta becserkészési trükkökről, a ghostingolásról és a talonban tartásról már nem is beszélnék – 21. századi találmányok a tiszteletlenség egy-egy formájára. Ráadásul egy rakás olyan ember van, akinek a szeme sem rebben attól a ténytől, ha az épp aktuális kiszemeltjének párja van. Sőt.  

Őszinteség?

Nincs azzal semmi gond, ha valaki éppen csak szexre vágyik. Azzal viszont már igenis van probléma, hogyha a partnere nyíltan megmondja, hogy többre vágyik egy tiszavirág életű egyéjszakánál, és a másik fél ennek ellenére elmulasztja elmondani azt az aprócska tényt, hogy ő bizony nem vágyik többre. Az őszinteség és a korrektség nem mindennapos emberi tulajdonság. Sajnos.

Hová tűnt az érték?

Úgy érzem, a randevú és az ismerkedési folyamat egy-két helyen bőven kisiklott a mai világunkban: egyre kevesebbet és kevesebbet várunk el egy randitól, annyira keveset, hogy könnyen lehet, egy nap feleslegessé fog válni – hiszen a világon csak olyan dolog létezik, amire igény van. Egyszerűen más időket élünk. Generációs probléma. A tisztelet, a korrektség, az őszinteség, a komolyan vett randevú és az udvarlás folyamata azonban nem egy hisztis elvárás, hanem egy igény, ami régen sokkal nagyobb arányban volt benne a férfiakban és a nőkben egyaránt.

További cikkek: